Történelmi meccsen, dunaújvárosi-siker

dunaujvarosnoi2016A Fradi az utolsó negyedben óriási hajrát nyitott, végül kevésnek bizonyult.  Gurisatti négyszer volt eredményes A Fradi az első bajnoki találkozóját játszotta a női Ob I-ben, és rögtön egy nehéz ellenfél ellen ugrott vízbe, hiszen a Dunaújváros volt az ellenfele. Nos, az első félidőben már 5-1-re is vezetett a hazai együttes, végül Ármai révén 5-2 […]

Read More

Foghíjasan érkezik az újonc a fővárosba

szombathelymatajsz1A Szombathely még nehezebb helyzetbe került a Fradi elleni meccs előtt. Fotó: avus.hu / archív Nem éppen hálás a Szombathely feladata az első két fordulóban. A nyitányon a Szolnokot fogadták, most pedi Matajsz Márk együttese a fővárosba utazik, méghozzá a Népligetbe. Az FTC Szolnok szintű, sőt, szerintem még erősebb csapat – mondta Matajsz Márk, az […]

Read More

Újabb erősítés a horvát válogatottnak

joszipvrlics01A horvátok kapitánya, Ivica Tucak számíthat az eddig a brazil csapatban játszott centerre. Fotó: hvs.hr Joszip Vrlics Rijekában, szülővárosában kezdett vízilabdázni majd a Barcelonetához vezetett az útja és ott játszott egészen 2013-ig, amikor a brzil Fluminense hívta. Ezek után egy szezont lehúzott a Radnicski Kragujevácnál, majd 2015-ben meghívót kapott a brazil válogatottba, mely csapattal a […]

Read More

Timpex fölény a hortobágyi derbyben

A nemzetközi díjugrató verseny ismét középpontja az ezúttal , 51. alkalommal megrendezésre kerülő Hortobágyi Lovasnapoknak. Az első két napján az országban ritkán látható, magas létszámú közönség előtt versenyeztek a díjugratók. Szombat reggel rendezték a szezonban az ország leghosszabb pályahosszú versenyszámát, a hortobágyi ugróderbyt. A 3500 euró összdíjazású versenyszámban huszonhárom számozott akadályt kellett teljesíteni az 1020 méteres pályán,  „C” szabály szerinti elbírálással. A győztes és a második helyezett, az ország jelenlegi egyik legjobb lovasa lett, a nyíregyházi Timpex Ménes két lovával, Gerlével és Emlékkel megszerezte az első két helyet. A harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf végzett, szintén egy Timpex Ménesben tenyésztett lóval, a nyolc éves, pej Fegyenccel.

 

Szuhai Gyula a sárga Barolóval mindösszesen egy századdal szorult le a dobogoról, mögötte istállótársa, Berkes Máté végzett Belugával és hatodik lett a vajtai, Reischl Márton Latinóval. Az ugróderby győztesének és helyezettjeinek,dr. Papp László, Debrecen város polgármestere adta át az értékes díjakat.

A pénteki nagykör kvalifikációs versenyszáma is élvezetes versenyt hozott, Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő  pályáját, tizennégy lovas teljesítette hibátlanul, a leggyorsbb szürke, Fly Boy ifj. Máté Istvánnal a nyergében, megelőzte Potocska Attilát Love Of Prinzit és Szotyori Nagy Kristófot és Timpex Fegyencet. A középkörben péntek a Prosper Lovasklub lovasa, Szotyori Nagy Kristóf győzelmét hozta Timpex Gótikával, aki szombaton második helyezést ért el.

Szotyori- Gótika

Ma délután Nagy Erikáé lett a győzelem Egis Sotirisszel, aki előző nap harmadik lett ebben a körben. Máriás Sárának és Katinkának jutottak és ifj. Szabó Gábornak és Timpex Hódolónak jutottak még helyek a dobogón.

Gabó-Hódoló 2

 A kiskörben a tavalyi utánpótlás champion, Andirkó Benjamin Aranykapu Diatanoval, míg szombaton az első indulóként startoló, sárga Santrox és Garai Barnabás sikerét hozta.

Andrikó 2

Szombat délután rendezték a korábban Hortobágyon, elmaradhatatlan magasugratást, ahol hat páros állt starthoz. Komoly meglepetésre a győztes ugrást, Ninmiro nyergében Szotyori Nagy Ádám teljesítette, aki 187 cm-es kőfal megugrásával bizonyította tudását.

IMG 1185

Fotó: Mikó Bernadett

A második helyen holtversenyben Fekete Antal Velierrel és ifj. Szuhai Gyula új lovával, Le Royallal végzett.

Fotó: Szabó Fruzsina

 

Read More

A Csomolungma megmászásától, a történelmi sikerig – örömittas szombathelyi szavak

szombathelybajnok2017061001A férfi Ob I/b megnyerése után, a vasi együttes elnöke, a sikerről és a jövőről is beszélt. Fotó: aligator.hu/facebook Mint beszámoltunk róla, a Szombathely megnyerte az OB I/b-t, miután legyőzte a Békéscsabát az utolsó fordulóban. A sikerrel feljutott a vasi együttes az elsőosztályban. Fantasztikus eredményt értünk el a bajnoki címmel, álmodni sem mertünk ilyen sikerről […]

Read More

Vándor Zsófi Quintusszal megnyerte a balatonvilágosi Grand Prix-t

Első alkalommal volt helyszíne a balatonvilágosi Pulai Lovaspark az ötödik szezonját taposó Grand Prix sorozatnak. A Díjugrató Szakbizottság által biztosított másfél millió forint pénzdíjért rekord létszámú harmincegy páros állt starthoz a szeles, nyári meleg délutánon, Balatonvilágoson.

PC-BV2 6595

A verseny kezdete előtt a helyszínen, közösen emlékeztek meg a nemrég elhunyt öttusázó olimpiai bajnok és lovas olimpikon, Szondi Istvánról. A magas és technikás, 150 cm-es pályán sokáig nem volt hibátlan lovaglás, végül két párosnak sikerült az áhított hibátlan. A nyolc ugrásból álló összevetés pályáját egyedül a Varga Ménes lovas nője, Vándor Zsófia teljesítette hibátlanul, a bomba formában ugró Quintusszal.

PC-vándor quintus

A huszonkét éves hölgy, két évvel ezelőtt Ausztriában,fiatal lovas CSIO Nagydíjat nyert, most felnőtt korosztályban pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. A kiskunhalasi Füzér Gábor Le Royallal a tiszta alappálya után az összevetésben hibázott, így övé lett a második hely.

PC-füzér le royal

Az egy verőhibás lovasok között a további helyeket az időeredmény döntötte el, harmadik lett Czékus Zoltán Kempo Cento, negyedik Hollé Sára Clintus, ötödik ifj. Gombos László Bukfenc, hatodik Babó Szilvia PM Focus. A két forduló után a felnőtteknél a most a tizedik helyet elérő, ifj. Kövy András várhatja az első helyen a júliusi bábolnai végső fordulót, az idei év újításaként kiírt plusz bónusz Grand Prix sorozat pénzdíjáért.

 

Európa egyik legnagyobb füves talajú lovas stadionjában, St. Gallenben is loboghatott a piros-fehér-zöld zászló. Legjobb női lovasunk, Hugyecz Mariann nagyszerűen állt helyt a svájci CSIO nagydíjában. Chacco Boy-jal egy verőhibával, szép lendületes pályát lovagolt, amely a végelszámolásnál a középmezőnyt jelentette.

hugyecz mariann

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Read More

Nagy csatában ifi bajnok a Szentes leány csapata

általanos kép0123Egyetlen gól döntött a Szentes javára a Final Four fináléjában. Az UVSE derekasan küzdött a Szentes ellen az ifi döntőben, végül Farkas Tamara vezérletével, aki négyet is dobott a fináléban nyertek a Kurca-partiak. A bronzmeccset a Dunaújváros nyerte két góllal. Ifi bajnokság, döntő: Szentesi VK–UVSE 7–6 (4–1, 2–2, 0–2, 1–1) Szentes: Lekrinszki – Szabó K., […]

Read More

Csepelen sétány és szobor őrzi Kolonics György emlékét

A 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt Kolonics Györgyről nevezték el a Kis-Duna parti sétányt Csepelen. A vasárnapi ünnepségen, amelyet a legendás sportoló születésének 45. évfordulóján tartottak, a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus bronzszobrát is felavatták. A csepeli önkormányzat javaslatára a Fővárosi Közgyűlés május 10-én döntött arról, hogy a közterület a jövőben Kolonics György nevét viselje. Az ünnepségen beszédet mondott Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott főtitkára mellett Borbély Lénárd polgármester, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke is.

Read More

Parafekvenyomóink sikere a szlovák nemzetközi bajnokságon

Kiválóan teljesített a magyar parafekvenyomó-válogatott a szlovák nemzetközi bajnokságon, amelynek Bánovce adott otthont.

 

 

A 16 fős csapat 7 arannyal, 7 ezüsttel és 2 bronzéremmel térhetett haza Szlovákiából, és összesen 7 felnőtt és 2 junior országos rekord is megdőlt – tájékoztatott a Magyar Erőemelő Szövetség. A válogatott így nagyszerűen teljesített néhány héttel az egri Világkupa előtt.

Eredmények

Szlovák nemzetközi parafekvenyomó bajnokság, Bánovce

Aranyérmesek:

41 kg: Engelhardt Katalin (országos csúcs – 50 kg)
50 kg: Mezei Katalin (országos csúcs – 61 kg)
79 kg: Nebehaj Barbara
54 kg: Sztanó György (országos csúcs – 126 kg)
80 kg: Stadler Tamás (országos csúcs – 143 kg)
88 kg: Sedric Watchou (országos csúcs – 181 kg)
+107 kg: Sas Sándor 

Ezüstérmesek:

45 kg: Koselák Renáta (országos csúcs – 48 kg)
61 kg: Ráczkó Gitta 
+86 kg: Csillag Edina
49 kg: Várhegyi Krisztián
59 kg: Tóth István 
65 kg: Balogh Ottó
107 kg: Kleisz György (országos csúcs – 137 kg)

Bronzérmesek

107 kg: Gallyas Lakatos Ákos
+107 kg: Szávai Csaba

Read More

A tervek szerint haladnak a vb előkészületei

Budapest, 2017. február 21.
A Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye a helyszínbejárás napján, 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentõségû budapesti beruházásokért felelõs kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerzõdésben vállalt határidõ elõtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot.
MTI Fotó: Balogh ZoltánA budapesti és balatonfüredi világbajnokság előkészületei és szervezési feladatai az előzetes ütemterveket követve haladnak, az összes helyszín elkészül legkésőbb júniusra, így a terheléses próbaüzemre is kellő idő marad majd.   Az elmúlt időszakban több téves információ jelent meg a 17. FINA Világbajnoksággal kapcsolatban, amelyeket a leghatározottabban visszautasítunk. A Bp2017 NKft. és partnerei mindent megtesznek annak […]

Read More

„Egy mai vízilabdacsapatban törpének számítanék” – véli a 75 éves olimpiai bajnok Bodnár András

Négy olimpia – négy olimpiai érem; köztük arany, ezüst és bronz. Tagja volt az első vízilabda-világbajnokság győztes csapatának, nyert Eb-t és Universiadét is. Egy nem mindennapi sportpályafutás mellett orvosnak tanult, ma is gyógyít. Volt vízilabda-elnök, tagja a MOB-nak, vezeti a Mező Ferenc Sportbizottságot. Aktívan követi a mai vízilabdát; ahogy mondja, a maga 180 centijével ma „törpének” számítana. A 75 éves Bodnár András síel, teniszezik, és élvezi, hogy nagypapa.  

Read More

Remek kezdésének köszönhetően a Kaposvár nyerte a hatpontos meccset

kaposvar201701Nagy téttel bírt a Kaposvár-Tatabánya mérkőzés, ahol a várt szoros eredmény elmaradt, hiszen gyakorlatilag az első negyed után eldőlt az összecsapás. Mint megírtunk, a Tatabánya elbúcsúzott két szerb légiósától, és nem is pótolja őket, míg a másik oldalon is nehézségekkel küzdködtek. A Kaposvárnál Szécsi Zoltán és Sántavy Máté eltiltását töltötte, míg Tóth Kristóf sérülése után lábadozik. […]

Read More

Itt a végleges keret

Kihirdette végleges vb-keretét Rich Chernomaz, az U20-as jégkorong-válogatott szövetségi edzője. A vasárnap kezdődő divízió I/B csoportos tornának 11 ifjúsági korú játékossal vág neki a magyar együttes a Jégpalotában. STJ • Nagyszerűen sikerült a magyar U20-as jégkorong-válogatott világbajnoki főpróbája. A juniorok … Bővebben

Read More

Férfi Ob I, 9. forduló – Jönnek a szuperrangadók

osc201610Két igen fontos, nagy téttel bíró mérkőzést is rendeznek a férfi Ob I, 9. fordulójában.  Jönnek a szuperrangadók a férfi Ob I-ben. Az A-csoportban OSC-Szolnok mérkőzést rendeznek, míg a B-ben FTC-Eger összecsapást. Az idei szezonban a már találkoztak egymással a felek. Némi meglepetésre a Tisza-partján győzött az OSC, míg Egerben döntetlen született a 2. fordulóban. Ha […]

Read More