Címke: felnőtt
Önmagával is tusakodva
Úszásról váltott öttusára a Mol Új Európa Alapítvány 17 éves támogatottja, Kardos Bence, aki az összetett műfajban éppen a változatosságot imádja. Nemrég nemzetközi terepen szerepelt sikeresen, s ha rajta múlik, nyáron a korosztálytól búcsúzva megmutatja oroszlánkörmeit az ifjúságiak között. reb … Bővebben
Sainz: Többet csatáznék Verstappennel
A Toro Rosso fiatal versenyzője, Carlos Sainz reméli, hogy adódik még számára alkalom a 2016-os szezonban a csapattársával, Max Verstappennel vívott nyílt küzdelemre.
Renault: Jobbak vagyunk, mint hittük
Noha a tulajdonosváltás miatt kapkodniuk kellett, és a Renault-motor autóba való visszaszerelése sem volt piskóta, az enstone-iak végül kiváló formában zárták a teszteket. De még ez sem jelenti azt, hogy rendszeres pontszerzők lesznek.
Gibraltáron a normáért
A 16 éves Gledura Benjámin a hagyományos gibraltári sakkfesztiválon száll harcba a harmadik nemzetközi nagymesteri normájáért. A közel kétszázötven fős mezőny erejét tükrözi, hogy az indiai Anand csupán harmadik kiemeltként ülhet asztalhoz. Lakner Gábor • Kedden kezdődik a hagyományos gibraltári … Bővebben










