Átigazolás: Erősített a Miskolc

alekseykuzmenko01Sike József együttese még egy légióssal erősített meg sorait a következő szezonra.    Három távozóról már korábban tudtunk: Lukács Ábel (Kaposvár), Miklós Levente (Vasas), és Szabó Roland (?) is elhagyta a klubot. Még négy érkezőt is bejelentett a klub nyáron: Nagy Ádám (OSC), Dőry Farkas (Ferencváros), Sánta Dániel (Szeged) és ifjabb Berta József (Kaposvár) is Miskolcra […]

Read More

Férfi Ob I: A Vasasnál még jobban előtérbe kerülnek a fiatalok

foldilaszlovasasattila01Idegenlégiósok nélkül vág neki a Vasas a 2017/2018-as szezonnak. A klubnál még nagyobb hangsúlyt kaphatnak a fiatalok, így is igazolt a vezetés. Fotó: Vasas Attila Mint korábban megírtuk, a Vasas az idei szezonban légiósok nélkül áll fel. Földi László vezetőedző nagyobb hangsúlt szeretne fektettni a klubban szereplő fiatalokra. Ennek aprópójából igazolta le a Vasas a […]

Read More

Klubra talált az ex-Vasas játékos

JessekoopmanMegvan új klubja a volt angyalföldi pólósnak. Nem ment messzire, hiszen a szomszédban fog játszani. Fotó: waterpolo.nl Egy szezont húzott le Jesse Koopman a magyar bajnokságban. Mint ismeretes, a holland válogatott játékos a Sabadellből érkezett az angyalföldiekhez. A 2016/2017-es szezonban az összes mérkőzésen játszott a Vasasban és 21 gólt szerzett. Legemlékezetesebb mérkőzése a Szeged elleni volt, […]

Read More

Férfi Ob I: Szombathelyen egy álom vált valóra

Szombathelyuszoda01A férfi Ob I újoncánál még magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak.  Elkészült a csapat új uszodája, amely 200 néző befogadására alkalmas. Az új létesítményt heteken belül birtokba vehetik a sporttolók. Túlzás nélkül mondhatom, egy álmunk vált valóra azzal, hogy felépült a saját, modern, a mai kor követelményeinek maximálisan megfelelő uszodánk – mondta Juhász Tibor, az AVUS […]

Read More

Férfi Ob I: még egy érkezővel megkezdte a munkát a Pécs

LukacsGeregelypecscsapat03Újabb érkezőt jelentett be a férfi Ob I-ben szereplő Pécs csapata, ahol megkeződött a munka az őszi szezonra.  Megkezdte a munkát Lukács Gergely csapata. A Pécs vezetőedzője így beszélt az előttük álló szezonról. “Nagyon örülök annak, hogy végre megkezdődik a szezon, mert ennyire még nem vártam egyik kezdést sem. Bár tudom, hogy nagyon nehéz lesz, erősödni […]

Read More

Átigazolás: KSI játékost csábított el a Pécs

zerinvarylorand01A világbajnokság idején is mozog az átigazolási piac, hiszen a Pécs csapata a sportiskolásoktól erősítette meg sorait az ősszel kezdődő férfi Ob I-es szezonra.  A Pécs facebook oldala adta hírül, hogy a KSI 19 éves junior válogatott játékosa, Zerinváry Lóránd a mecsekaljai csapathoz igazolt. Azért választottam a Pécset, mert úgy gondolom, számomra ez egy előrelépési […]

Read More

Férfi Ob I: Teljesen új csapatot épít a Szeged

Szeged-OSC_30A férfi Ob I-ben szereplő Szeged gárdájánál, a távozók után új célokat kell meghatároznia a klubnak. Eddig csak távozókról lehetett hallani, most az is kiderült, mikor jelentik be az új igazolásokat a csapatnál.  A 2016/2017-es szezonban a 7. helyen végzett gárda új irányt vehet szeptembertől, hiszen eddig tizenketten távoztak: Manhercz Krisztián (FTC), Chilkó Márton (Pécs),  Pellei […]

Read More

Férfi Ob I: Teljes új csapatot épít a Szeged

Szeged-OSC_30A férfi Ob I-ben szerepelő Szeged gárdájánál, a távozók után új célokat kell meghatároznia a klubnak. Eddig csak távozókról lehetett hallani, most az is kiderült, mikor jelentik be az új igazolásokat a csapatnál.  A 2016/2017-es szezonban a 7. helyen végzett gárda új irányt vehet szeptembertől, hiszen eddig tizenketten távoztak: Manhercz Krisztián (FTC), Chilkó Márton (Pécs),  Pellei […]

Read More

Miskolcon magasabb fokozatban kapcsolnak

kemeny Denes sportuszoda02Hamarosan megkezdődik az építkezés Miskolcon, hiszen új medencét húzhatnak fel. (A meglévő uszoda mellé még egy épülhet) Vízilabda-Aréna építése kezdődhet jövőre a mostani uszoda mellett Miskolcon – a hírról a minap.hu számolt be. Közvetlenül az uszoda mellé, merőlegesen épül az új, minden igényt kielégítő aréna – árulta el a 33 méter hosszúra, 25 méter szélesre […]

Read More

Miskolcon magasabb fokozatba kapcsolnak

kemeny Denes sportuszoda02Hamarosan megkezdődik az építkezés Miskolcon, hiszen új medencét húzhatnak fel. (A meglévő uszoda mellé még egy épülhet) Vízilabda-Aréna építése kezdődhet jövőre a mostani uszoda mellett Miskolcon – a hírról a minap.hu számolt be. Közvetlenül az uszoda mellé, merőlegesen épül az új, minden igényt kielégítő aréna – árulta el a 33 méter hosszúra, 25 méter szélesre […]

Read More

Átigazolás: Európa-bajnokkal erősített a Szombathely

kiss csaba 2Megkezdte az újonc az erősítést a szeptemberi férfi Ob I-es rajtra. A vasi együttes ráadásul egy Eb-győztes, vb ezüstérmest csábított el.  Fotó: szve.hu /archív Mint ismeretes, a Szombathely ősztől a férfi Ob I-ben szerepelhet, miután újoncként megnyerte az Ob I/b-t. Matajsz Márk együttes a siker után sem tétlenkedik, hiszen a klub vezetése megegyezett Kiss Csabával. […]

Read More

Munkába állt az OSC volt mestere!

© Unger TamásImmár új munkahelyén, a hét elején megbeszélést tartott új klubjának elnökével az újbudaiak volt edzője. Fotó: aligator.hu Mint beszámoltunk róla, Vincze Balázs Szombathelyen folytatja munkáját. Az OSC volt mestere a szombathelyi klub szakmai igazgatója lett. – Nem újkeletű a kapcsolatom a szombathelyi klubbal, már az alapítástól, 2004-től ilyen-olyan formában segítem az AVUS-t – mondta Vincze […]

Read More

Megvan az ex-Fradi játékos új klubja

marko-cuk-vojvodinaKét szezon után váltott klubot a pólós, ráadsául most hazatért. Fotó: VK Vojvodina Két idényt töltött a Ferencváros együttesénél Marko Csuk. Szeptembertől azonban nem láthatjuk Magyarországon pólózni, hiszen a Vojvodinához szerződött. Érdekesség, hogy egyben hazatért, hiszen Újvidéken született és itt is kezdett el pólózni. Mint ismeretes, a 33 éves pólós a Fradival a 2016/2017-es idényben […]

Read More

Megvan a Tatabánya újabb igazolása

KalanovicsBalazsmvlsz01A Honvédtól csábított el a bányász egy utánpótlás Eb ezüst, és vb bronzérmes játékost. Fotó: Madar Dávid / mvlsz.hu A férfi Ob I-ben szereplő Tatabánya is az elmúlt szezonhoz képest változáson megy át, mint megírtuk hét játékos távozott és hat érkezett. Most megvan a hetedik igazolás is, számolt be oldalunknak a Tatabánya vezetőedzője, Zantleitner Tamás. A […]

Read More

Átigazolás: Olaszországban kötött ki az ex-pécsi bombázó

DRASKO GOGOV vaterpolista Partizana na utakmici LEN Lige Sampiona protiv Galatasaraja na bazenu Banjica, Beograd, 17.01.2015. godine Foto: Marko Metlas
Vaterpolo, Partizan, Galatasaraj, LEN Liga SampionaA junior világ- Európa-bajnok Olaszországban talált klubot magának. Egy szezont húzott le a Pécs gárdájánál Drasko Gogov, a szerb junior világ- és Európa-bajnok nagy erőssége volt a magyar csapatnak. Például vele nyerte a mecsekaljai gárda Komjádi Kupát. Jövőre azonban nem fogja erősíteni a csapatot, hiszen mint Lukács Gergely vezetőedző beszámolt oldalunknak egy légiós sem lesz […]

Read More

Megvan Vincze Balázs új csapata

vinczebAz OSC volt mestere új szerepben fog feltűnni.  Fotó: Balogh Máté Mint ismeretes, a Szombathely megnyerte az Ob I/b-t, így jövőre az elsőosztályban indulhat a csapat. Nos, nemcsak játékosfronton, hanem a stábban is erősít a vasi együttes, ezt maga az elnök jelentette be a klub évzáróján. …Ami a jövőt illeti, az edzői gárdánk bővülni fog. […]

Read More

Szegeden új csapatot építenek

Szeged-OSC_25Új csapatot épít a Szeged a következő idényre ez már biztos, hiszen szinte az egész csapat távozik.   Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Sánta Dániel, Pellei Frank, Nagy Márton, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Manhercz Ádám, Illés Sándor, Chilkó Márton is elhagyta a Tisza-partját. Sőt Milos Vukicsevics és Ivan Basara sem a Szegeden folytatja, Kis Csaba pedig […]

Read More

Átigazolás: változások Szegeden

szeged20161101Óriási változások lesznek a Tisza-partján. Érkezőkről még nem, de távozókról annál inkább lehet tudni. Fotó: szve.hu Új csapatot épít a Szeged a következő idényre ez már biztos, hiszen szinte az egész csapat távozik. Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Sánta Dániel, Pellei Frank, Nagy Márton, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Manhercz Ádám, Illés Sándor, Chilkó Márton is elhagyta […]

Read More

Férfi Ob I – Szinte az egész csapat kicserélődik Szegeden

szeged20161101Óriási változások lesznek a Tisza-partján. Érkezőkről még nem, de távozókról annál inkább lehet tudni. Fotó: szve.hu Új csapatot épít a Szeged a következő idényre ez már biztos, hiszen szinte az egész csapat távozik. Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Sánta Dániel, Pellei Frank, Nagy Márton, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Manhercz Ádám, Illés Sándor, Chilkó Márton is elhagyta […]

Read More