Gólyahír – Európa-bajnok centerünk gyermeket vár
Újabb Eb-győztes pólósunk néz anyai örömök elé! Nemrég jelentette be klasszisunk, hogy visszavonul a válogatottól, most pedig nagy hírt osztott meg a közvéleménnyel. Tóth Ildikó, anya lesz. “A hír igaz, babát vár(unk)ok, nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen lehetőséget kaptam az élettől és megélhetem. December 22-én volt az utolsó mérkőzésem, elköszönök a vízilabdától és az […]

Két csapatunk idegenben, egy pedig otthon küzd meg a BL 6. körében. Az OSC ráadásul nagyon nehéz helyzetben van. Az A-jelű nyolcasban az OSC horvát túrán vesz részt, hiszen Dubrovnikba utazott. A csapatnak két győzelme van 5 forduló után és az 5. helyen áll, de holtversenyben a Hannoverrel és a Barcelonetával. A B-csoportban a Szolnok […]
Campagna keretet hirdetett a január végi összetartásra, a válogatott Németország felé veszi majd az irányt. Mini ismeretes, Alessandro Campagna csapata nem vesz részt a világligában így helyette, összetartásokkal “üti el az időt. Január 25-től február 1-jéig Berlinben fog tréningezni a csapat, ahol a Spandauval és a Waspo Hannoverrel is játszani fog. Érdekesség, hogy a Savona játékosa, Teleki […]
Vége a csoportmeccseknek a legrangosabb utánpótlás kupában. Íme, a legjobb nyolc mezőnye. Az öt továbbjutó mellé hárman csatlakoztak csütörtökön a Komjádi Kupában. Az FTC, az Eger, a Kaposvár, a Vasas és a Miskolc mellé, a BVSC, a Pécs illetve a Honvéd került. A legjobb nyolc mezőnye sorolás után páros mérkőzéseket játszik oda-visszavágós alapon január végén. Komjádi […]
A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjainak szavazatai alapján a 2017-es esztendőben a Szolnok és Cseh Sándor második lett az Év csapata illetve az Év edzője szavazáson. Mint ismeretes, a 2017-es évben mindent megnyert Cseh Sándorral a Szolnok. A bajnokság, a Magyar Kupa mellett a Bajnokok Ligája címet is begyűjtötték. Sőt, az Európai Szuperkupában is győztek. A […]
Vége a találgatásoknak, hiszen megvan a világliga helyszíne. Férfi válogatottunk Németországba utazik a nyáron Berlinben rendezik idén a férfi vízilabda világkupát, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. A tornára szeptember 11. és 16. között kerül sor. A mezőnyben a házigazda német, a világbajnok horvát, illetve a vb-ezüstérmes magyar csapat mellett az öt kontinens bajnoka […]
Négy ferencvárosi pólós is részt vett az év eleji darts kupán. A férfi Ob I szünetében a Fradi pólósai: Manhercz Krisztián, Jansik Szilárd, Pohl Zoltán és Sedlmayer Tamás egy darts amatőr kupán pallérozódott. Az eredményről a főszereplőket kérdezte a Fradi Tv.
Öten már ott vannak a legrangosabb utánpótlás kupa legjobb nyolc együttese között. A Fradi már hétfőn továbbment még a zöld-fehérekhez csatlakozott az Eger, a Kaposvár, a Vasas. A három csapat simán ment tovább még a Miskolc egyetlen góllal volt jobb két meccsen az UVSE-nél. A C illetve az F-csoportból a Pécs és a BVSC nagyon […]
Matajsz Márk csapatánál már javába zajlik a felékészülés, ahol a jövőbe tekintenek. Fotó: aligator.hu Nem számolgatunk, ahogy mondani szokták: mindig a következő meccsre készülünk, öt, kőkemény találkozó vár még ránk – kezdte Matajsz Márk. – A fiúk feltöltődve érkeztek vissza pihenőjükről, várták már, hogy vízbe szállhassanak. Hozzátette: mivel a kemény fizikai munkát már december elején elvégeztük, […]
OSC győzelemmel kezdődött ez az év a férfi Ob I-ben. Fotó: Balogh Máté / archív Pótolt mérkőzéssel kezdődött meg az Ob I a 2018-as évben. A Honvéd Újbudán vizitált, a Kőér utcaiak nagy meglepetést okoztak még októberben, mikor hazai pályán legyőzték az OSC-t. Most revansra készültek Tóth Mártonék, akik nélnehezítette a feladatot, hogy edzőjüket, Petik […]
Az A-csoportból egy együttes már ott van a negyeddöntőben. Megkezdődtek a legrangosabb utánpótlás kupa küzdelmei. Az A-csoportból már tovább is jutott a Fradi. A címvédő Pécs simán győzött a Debrecen ellen, az Eger, a Kaposvár és a VAsas is erőnyerőnek bizonyult, még az UVSE minimális előnyt szerzett. A B illetve az F-csoport küzdelmeit később rendezik. […]
A horvátok kapitánya, két klasszisukat is nélkülözi a németek ellen. A horvátok január 16-án a németekkel játszanak idegenben világliga selejtezőt. Ivica Tucak kihirdette az összecsapásra keretét, melyben szokatlan csapattal áll fel. Nem szerepel a meghívottak között érthető módon Sandro Sukno, akinek a karrierje is veszélybe került, és pihenőt kapott a másik sztár Maro Jokovics is. A horvátok kerete a […]
Két csoportban zajlanak először a küzdelmek a Téli Kupában. Hétvégén már indul a torna. Nyolc csapat részvételével kerül megrendezésre idén a Téli Kupa. Már most vasárnap indul a küzdelem, 3 kör lesz a csoportokban. Mint ismeretes a Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában több évtizedes múlttal rendelkezik az esemény. A verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek […]
Jól érzi magát új csapatában, ahol trófeát akar nyerni. Fotó: RSB Mint ismeretes, Alexander Njegovan a nyáron – két Ob I-es idény után – a Crvena Zvezdához szerződött. Az ex-miskolci pólós csapatának jól megy az Adria Ligában, hiszen vezetik az A2-es tabellát. Njegovan a közeli terveiről így beszélt a Sportski Zurnal-nak adott interjúban: még van idő a […]
A spanyol válogatott csapatára is fény derült a jövő heti hódmezővásárhelyi meccsre. Íme, ők jönnek. Mint ismeretes, január 16-án a magyar válogatott a spanyolok ellen játszik Hódmezővásárhelyen Világliga mérkőzést. A találkozóra Märcz Tamás már kihirdette csapatát, még most a spanyol csapat névsorára is fény derült. Nos, David Martin a Barceloneta csapatára épít, a katalán gárdából kilencen […]
A válogatottunk balkezese, Vámos Márton és női válogatottunk kapusa, Gangl Edina volt a Digi Sport Reggeli Startjának vendége, az aprópó pedig a 2017-es év volt, amely esztendő után, a honi szövetség a legjobbnak látta őket. Mint ismeretes, a 2017-es évben a Magyar Vízilabda Szövetség Gangl Edinát és Vámos Márton látta a legjobbnak. Nos, Európa-bajnok pólósunk és […]
Január elején Martfűn edzőtáborozott a Honvéd az év első férfi Ob I-es meccs előtt. Fotó: Honvéd Vízilabda / facebook A 8. fordulóból elhalasztott meccset pótolják szerdán a férfi Ob I-ben, ahol a Honvéd az OSC-hez látogat. A Kőér utcaiak az új év első napjait Martfűn töltötték edzőtáborban. Érdekesség, hogy az ősszel alaposan meglepték Szivósék az […]
Az eddigi évekhez képest, nem az Egerrel vagy a Debrecennel kezdődik a nézőszámokról alkotott listánk. Fotó: vizipolo.hu / archav Nem éri el a 240 főt az átlagnézőszám a férfi Ob I-ben. Az alapszakasz első 8. fordulóját néztük meg, ami összesen 63 mérkőzést – az OSC-Honvéd meccset később pótolják 8. körből – tartalmazott. Érdekesség, hogy a listát […]