Címke: férfi
Azt hitte, edzője csak viccel
A fiatal pécsi játékos nem akart hinni a fülének, mikor Lukács Gergely elmondta neki, hogy behívták a válogatottba. Mint ismeretes, Märcz Tamás kihirdette az október végi válogatott keretét, amelyben többek között helyet kapott a fiatal Lajkó Márton is. Szinte még fel se fogtam, mi történt – kezdte Lajkó Márton – Először azt hittem, hogy az […]
Jön az Euro Kupa – Medencében a Miskolc és a Fradi
A hétvégén sem ppihenünk, jön a másodikszámú európai kupaporond. A Miskolc Franciaországban, a Fradi itthon meccsel. Fotó: MVLC / facebook Mindkét magyar együttes jól kezdte az Euro Kupa küzdelmeit, hiszen a Miskolc és a Fradi is csoportgyőztesként jutott tovább az elő körből. A második körben a Miskolc Franciaországban meccsel, a három napon át tartó soroztaban […]
Amerikai válogatott érkezett a Posillipohoz
Néhány nappal az olasz bajnokság előtt, a nápolyi együttes szerződtetett a fiatal amarikai tehetséget. Valamivel több, mint egy héttel az olasz pontvadászat kezdete előtt, megérkezett Chancellor Ramirez a Posillipo Napolihoz. A védő részt vett a barcelonai vb-n, sőt a budapesti eseményen is tagja volt az amerikai válogatottnak. Mint ismeretes, a Posillipo azután került nehéz helyzetbe, […]
A Fradi esélyt sem adott a derbin
Az első félidőben gólt sem engedélyezett az UVSE-nek a zöld-fehér együttes. A tegnapi két mérkőzés után, ma folytatódott a férfi Ob I. A Fradi 12-0-ra vezetett már két negyed után az UVSE ellen. A lilák csak a fordulás után tudtak gólt szerezni, igaz a harmadik negyedet meg is nyerték Németh Zsolt fiai, de a végén […]
Íme, Märcz Tamás első kerete a vb után!
Merőben új, fiatal játékosokat próbál ki a kapitány a vb után. Október 25-én és 26-án Budapesten keretedzést tart a kapitány, amelyre 14 játékost hívott meg. A csapatba két kapus, Csoma Kristóf és Vogel Soma került be, előbbi a Miskolcból, utóbbi a Fradiból. Olyan nem túl ismert nevek kerültek be a csapatba, akik meglepőek lehetnek első […]
Új szerepkörben az ex-női válogatott kapitányunk
Nagy feladatot kapott volt női kapitányunk. “Nagy megtiszteltetésnek tartom, arról nem beszélve, hogy számomra fontos emberek véleménye is megerősített abban, első ránézésre ez bizony igencsak nekem való feladat” – mondta Merész András a waterpolo.hu-nak, miután Kemény Dénes felkérte őt az MVLSZ sportszakmai igazgatójának. A szakvezető megemlítette, hogy három hete egy tesztrendszer kidolgozását készíti elő, melynek […]
867 nap után, ismét felhúzta szeretett klubja sapkáját
Nagyon sokat várnak a klasszistól a katalán klubnál. Tárt karokkal várták régi-új klubjában Felipe Perronét, aki 2015 után tért vissza ismét a Barceloneta együtteséhez. A Jug Dubrovnik már a mőlt, mely csapattal a 2015/2016-os idényben mindent megnyert, a sok trófea mellett a Bajnokok Ligáját is. Most ismét a Barcelonetára koncentrál. Mint a játékos elmondta, segíteni […]
Bonucci ott van az Aranylabda jelöltjei között
A France Football október 9-én, hétfőn több részletben hozta nyilvánosságra a 2017-es Aranylabdára esélyes játékosok…
Férfi Ob I: tovább menetel a Szolnok
Hazai pályán nem okozott gondot a címvédőnek a Debrecen legyőzése. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Mint megírtuk, három napot ölel fel a 3. kör, melynek nyitányán a Szolnok a Debrecent fogadta. Cseh Sándor együttese számára nem volt kérdés a találkozón. Már az első negyedben 3-1-re elhúzott és Alekszics, Bátori, Zalánki Csuk vezérletével előnyüket csak növelték […]
Megszólalt az olimpiai döntő bírója a szabálymizériáról
Markáns véleményt és tényt fogalmazott meg a magyar sporttárs. Mint tudvalevő az OSC-Canottieri BL-meccsen nem múlt el nyomtalanul. Az esettel, itt foglalkoztunk bővebben… Most pedig a szabálymizériáról Molnár Pétert is megkérdezték. A riói olimpia döntős bírója így nyilatkozott a Digi Sport-nak: “Annyi történt, hogy elkövetett két hibát két játékvezető, a delegátus pedig mondott egy olyan dolgot, […]
Rangos elismerést kaphat a legenda
Négy olimpiát is nyert különböző válogatottakkal a szakvezető, most életműdíjjal jutalmazhatják. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság életműdíjjal jutalmazhatja munkája elismeréseként Ratko Rudicsot. Mint ismeretes, a szakember 1984-ben és 88-ban a jugoszláv, 1988-ban az olasz valamint 2012-ben a horvát válogatottal nyert olimpiát. 2007-ben beválasztották az amerikai Hírességek Csaronokába. Rudics az elsőként kaphatja meg az életműdíjat.
Egy lépéssel közelebb vagyunk a 2018-as Eb-hez
A barcelonai Eb-re a 2. selejtezőkört bonyolították le a hétvégén. Hamarosan kialakul a jövő évi Eb mezőnye… A legjobbak már kvalifikálták magukat a barcelonai eseményre a férfiaknál, így nyolc válogatott – köztük a magyar – ott van a katalán városban megrendezendő kontinenstornán. Azonban még nyolc hely kiadó az Eb-re. Az elmúlt hétvégén két városban a […]
Gólgazdag meccset nyert a Nagykanizsa, ismét lecsapott a KSI
Hódmezővásárhelyen gyűjtötte be a Nagykanizsa a három pontot, a KSI otthon brillírozott. Folytatódott a férfi Ob I/b küzdelmei a 2. körrel, ahol az A-csoportban az éllovas Nagykanizsa két góllal nyert Hódmezővásárhelyen. Az UVSE, a BVSC is 100%-os, hiszen előbbi az OSC-t, még utóbbi a Vasast verte. A Cegléd először nyert az idén, ugyanígy tett a […]
Olasz Kupa: Telekiéknek a második kör jelentette a végállomást
Nem jutott tovább Telekivel a Savona az olasz kupa második köréből. Mint beszámoltunk róla, az elős körből továbbjutottak Telekiék az olasz kupában másodikként. A második fordulóban már bekacsolódott a két nagyágyú, a Pro Recco és a Brescia. A két csoport közül a C-ben hibátlanul ment tovább a Recco, még a D-jelű négyesből a Brescia 9 […]
Gyászol az olasz vízilabdatársadalom!
Ismét egy kiválóság ment el. A sportág nagy bartája volt Maurizio Tortora, aki az 1950-es években először kapusként a Canottieri majd a Posillipot szolgálta és később játékvezetőként a vízilabdát. Örök búcsút Asceaban, Olaszországban vettek tőle
A 2. forduló játékosa: Vámos Márton
Hibátlanul tüzelt a Fradiban játszó balkezes a második körben. Négy lövésből négy gólt szerzett Vámos Márton az újonc Szombathely ellen a férfi Ob I második fordulójában. Így nyugodtan írhatjuk, jól debütált új klubjában. Bár több kiemelkedő teljesítmény született, de az előbb említett két tény elég volt, hogy megválasszuk a kör legjobbjának balkezesünket. A mérkőzésen pedig […]
A Jug ellenállhatatlanul kezdett
A Dubrovnik címvédőhöz méltóan kezdte meg a délszláv bajnokságot. Hat góllal volt jobb a Jug Dubrovnik a Jadran Herceg Novinál a délszláv bajnokság nyitófordulójában. A hazaiaknál Jokovics és a friss igazolás, Vincenzo Renzuto volt a legjobb három-három találattal. A Partizán is begyűjtötte a három egységet, még a Posk idegenben fricskázta meg a Rijekát. A Jadran Split […]
A svájciak érvényre juttatták a papírformát – vereség Bázelben
A magyar válogatott nem tudott bravúrt elérni a vb-selejtező csoportunkat továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezető svájci csapat ellen: a házigazdák 5-2-re megnyerték a bázeli vb-selejtezőt.
Férfi Ob I: csak hazai sikerek
Nem termett babér a vendég együtteseknek a férfi Ob I második fordulójában. Fotó: Balogh Máté Nyolcból nyolc mérkőzést húztak be a hazaiak a férfi Ob I második körében. Az A-csoporban a Szolnok és a Fradi nagyon megverte elllenfeleit. A címvédő az UVSE ellen gálázott, még a zöld-fehérek az újoncot fektették kétvállra. A Vasas is megszerezte […]
Férfi Ob I: a Fradi gálázott, a BVSC és az Eger is begyűjtötte a három egységet
A zöld-fehérek otthon győzték le az újoncot, az Eger és a BVSC is otthon szerezte meg második győzelmét a bajnokságban. Négy mérkőzés már véget ért a pontvadászatban. A nyitányon a Szolnok könnyed győzelmet aratott, még a délután folyamán a FTC a Szombathelyen gázolt át, a legeredményesebb Vámos volt, aki négyből négyszer talált az újonc kapujába, végül […]



























