Kerek szám: Földi László 60 éves
A Vasas ex-vezetőedzője 60 éves lett. Ki ne ismerné Földi Lászlót? BL címek játékosként és 15 év a felnőtt csapat kispadján, közte megannyi siker. Korábban nem foglalkoztam különösebben az ilyesmivel, de bő egy éve volt egy szívinfarktusom, ami után sok mindent átértékeltem. Akkor először éreztem életem során, hogy nem tudok úrrá lenni egy helyzeten. Szerencsére […]

A következő szezontól a klub szakmai igazgatója lehet. Mint ismeretes, Földi László tizenöt év után közös megegyezéssel elhagyta a Vasas kispadját, most az inforadió-nak mesélt az itt eltöltött másfél évtizedéről. Mint mondta: nagy élmények voltak számomra az eredmények is, a bajnoki címek, Magyar Kupa-győzelmek, nagyon sokat kaptam, és nagyon nehéz kiemelni bármit is. A jövőt illetően […]
A döntés közös megegyezéssel történt, Bóbis Máté lesz a megbízott edző az alapszakasz befejezéséig. A VasasPlaket 15-12-es vereséget szenvedett szombaton a Kaposvár ellen az OB I 12. fordulójában, ezzel elveszítette esélyét a mostani idényre megfogalmazott célok elérésére, a legjobb nyolc közé jutásra. A Vasas SC vezetősége és Földi László vezetőedző értékelte a jelenlegi helyzetet, és […]
A Vasas vezetőedzője, Földi László a klub honlapjának adott interjúban értékelt a 2016/2017-es szezont és a jövővel kapcsolatban egy érdekes bejelentést tett. Teljesítettük a magunk elé kitűzött célt, bejutottunk a legjobb nyolc közé. – kezdte Földi László a vasassc.hu-nak – Talán az támasztja alá, hogy ebben a szezonban több volt a csapatban, hogy mindezt nemcsak […]

A Vasas vezetőedzője a hetedik hellyel elégedett, amit a csapat megszerzett a férfi Ob I-ben. Földi László már a jövőbe tekint, és reméli, sikerült megerősíteni csapatát a következő szezonra. Egy helyosztónak már vége is van, ahol a Vasas 2-0-ra nyerte meg a Honvéd elleni párharcot, így a piros-kék gárda végzett a hetedik helyen, míg a […]