Címke: fontos
Ma TdH 5. szakasz – Kazincbarcika–Kazincbarcika
Az utolsó nap következik! A Kazincbarcikán és környékén kijelölt 128 kilométeres útvonal még tartogat két emelkedőt, de ez nem okoz különösebb gondot a mezőny tagjainak. Körversenyeken az utolsó napon „nem illik“ támadni, valószínűleg már csak kevesen hiszik, hogy nem zárult még le a sárga trikóért folytatott csata. A szakasz sprintbefutót ígér, de a sárga trikós csapatának várhatóan nagyot …
Utánpótlás Európa Bajnokságra készülve
Két héttel a felnőtt pálya Európa Bajnokság után az augusztus 21-26-ig megrendezendő Utánpótlás Európa Bajnokságra utazik a korosztályos magyar pálya válogatott. Az EB helyszíne Svájcban, az UCI központjában lévő 200m-es könnyűszerkezetű fapálya azért érdekes, mivel ez a pálya hasonlatos ahhoz, mint a közeljövőben Kőbányán épülő és várhatóan 2019 tavaszán átadásra kerülő pálya. Az U19 és …
Ma TdH 4. szakasz – Karcag–Miskolc
A sorsfordító nap következik! A Karcag és Miskolc között kijelölt 182 kilométeres útvonal magába foglalja az idei viadal legkeményebb emelkedőjét is. De nemcsak az emelkedő, a célig vezető meredek lejtmenet is megváltoztathatja az erőviszonyokat. A szakasz során három gyorsasági (Tiszafüred, Mezőcsát és Miskolc) és egy hegyi (Bükkszentkereszt) részhajrára is sor kerül. A mezőny 11:20-kor rajtol …
Művészkerékpár világkupa Hong Kongban
Ötödik helyezést értem el a 2018-as művészkerékpár világkupa 3. fordulóján, ami után jelenleg 2. helyen állok összesítésben. A mi szakágunkban 5 perc alatt kell bemutatni azt, amit évekig tanulunk, de a Föld túloldalára nem lehet elmenni csak 5 percre. Velem sem így történt. Augusztus 3-án a német csapattal együtt repültem Hong Kongba, egyedüli magyarként. 8 …
Ma TdH 3. szakasz – Cegléd–Hajdúszoboszló
A leghosszabb nap következik! A Cegléd és Hajdúszoboszló között kijelölt 206 kilométeres útvonalon, gyakorlatilag teljesen sík útvonalon tekernek végig a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Cegléd, Jászberény és Hortobágy) részhajrára is sor kerül. A mezőny 13 órakor rajtol Cegléden a Kossuth téren és 17:30 körül érkezik a Hajdúszoboszlói Strandra. A 3. szakaszt az M4 …
Ma TdH 2. szakasz – Velence–Székesfehérvár
Csütörtökön 13:00-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 2. szakaszán a Velence Korzóról, ahol 190 km vár a versenyzőkre, a befutó pedig Székesfehérváron lesz. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán látható a nap összefoglalója. A Velence és Székesfehérvár között kijelölt 190 kilométeres útvonalon, néhány meredekebb …
Ma TdH 1. szakasz – Balatonalmádi-Keszthely
Szerdán 13:40-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 1. szakaszán, ahol 154 km vár a versenyzőkre a Balaton-felvidék gyönyörű tájain. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán, 23:15-től pedig az M4 Sporton látható a nap összefoglalója. Turisztikai információk, érdekességek az 1. szakaszról: KLIKK IDE! Balatonalmádi, a …
Tour de Hongrie szakaszok eredményei
A BringaSport honlapon napi frissítéssel olvasható a magyar kerékpáros körverseny minden szakaszának az eredménye napi beszámolóval:
Kedden Siófokon rajtol a Tour de Hongrie
Siófokon, a Balaton partján látványos pályán rendezik meg augusztus 14-én kedden a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 39. Tour de Hongrie prológját. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.1-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 133 fős mezőnye hat nap alatt 865 kilométert tesz meg az augusztus 19-i kazincbarcikai befutóig, az eseményekről 195 országban számolnak …
Alberto Contador és Ivan Basso a Tour de Hongrie-n!
A világ egyik legsikeresebb és legismertebb kerékpárosa, a spanyol Alberto Contador és egykori klubtársa, jó barátja, az olasz Ivan Basso augusztus közepén Magyarországra jön. Az utazás apropóját az általuk alapított csapat, a Polartec-Kometa Tour de Hongrie-n való részvétele szolgáltatja. Alberto Contador a kerékpársport egyik valaha élt legsikeresebb versenyzője, aki pályafutása során kétszer megnyerte a Tour de France, …
Pálya EB Glasgow – esélylatolgatás a versenyzők szemszögéből
A felnőtt EB előtt 3 kérdéssel kerestük meg az induló három fős csapatunkat. Filutás Viktor – Pannon Cycling Team, Lovassy Krisztián – BVSC –Zugló, Szalontay Sándor – VelenceBike Team válaszoltak kérdéseinkre: Hogy sikerült a felkészülésed? Filutás Viktor: Viszonylag jól sikerült a felkészülésem, az idei évben az eddiginél sokkal több kategorizált pályaversenyre jutottam el mint az elmúlt években, …
Közeleg az Ítélet Napja!
A Magyar Szkander Szövetség nem tölti tétlenül a nyarat.

Csabai Attila elnök vezetésével a szeptemberi Világkupára készül a sportág. A Judgement Day elnevezésű világversenyt Verőcén rendezik meg. Elkészült a Világkupa promó videója.
Visegrad 4 Special Series: Kusztor Péter győzött Ibrányban
A My Bike-Stevens magyar versenyzője a cseh Karel Tyrpkl (Pardus Tufo-Prostejov) és a szerb Marko Danilovic (Szerbia) kettőst utasította maga mögé a hajrában, ezzel negyven Europe Tour pontot gyűjtve a Debrecen és Ibrány közötti, 157,6 kilométeres versenyen. A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület …
V4 Special Series: Debrecen-Ibrány – élő közvetítés
Július 22-én vasárnap 13:30-kor indul a V4 Special Series kerékpárverseny élő videós közvetítése, mely honlapunkon keresztül is követhető. Hajrá magyarok! 🙂
Weiler Virág egyetemi világbajnok lett
Óriási meglepetésre aranyérmet szerzett Weiler Virág, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója Finnországban. A Kuortane-ban zajló XXI. Tájfutó Egyetemi Világbajnokságon a Világjátékok-résztvevő Weiler a rendkívül melegnek mondható időjárás miatt különösen nehéz versenyben, a 3,5 km-es sprint távon győzött – tudósít a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

A mezőny másik magyarja, Egei Petra (ELTE), az 54. helyen ért célba. A verseny erősségét mutatja, hogy az első 16 helyezett 1 percen belüli különbséggel ért célba.
Az eredményhirdetés után Weiler Virág elmondta: az első hatba várta magát. „A két nappal korábbi sprintváltó alapján tudtam, hogy fizikailag ott vagyok az élmezőnyben, ezért igyekeztem a minél hibátlanabb tájékozódásra koncentrálni. Az első 6-ba vártam magam, de arra nem gondoltam, hogy nyerhetek is.” – mondta az újdonsült világbajnok.
Háttér:
Tájfutó Egyetemi Világbajnokság
A kétévente megrendezésre kerülő Universiadék közötti években kerülnek lebonyolításra az Egyetemi Világbajnokságok. Érdekesség, hogy 1986-ban Miskolcon rendezték meg az első Tájfutó Egyetemi Világbajnokságot, majd 20 évre rá, 2016-ban ugyancsak ez a város adott otthont a XX. Tájfutó Egyetemi Világbajnokságnak, amely abban az évben a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) szerint a világ legjobb egyetemi világbajnoksága volt. Sajnos akkor nem sikerült magyar győzelemnek örülni, Weiler Virág a sprint számban a 13. helyen végzett. Az eddigi legjobb egyéni helyezés Lenkei Zsolté (NKE) volt, aki 2012-ben a Spanyolországi Alicantéban középtávon (5.4 km) szerzett ezüstérmet.
XXI. Tájfutó Egyetemi Világbajnokság
Az idei versenyen 11 magyar egyetemista vesz részt a világbajnokságon.
Becze Rita (PTE) – középtáv, hosszútáv
Egei Petra (ELTE) – középtáv, sprint
Fehérvári Dániel (TE) – középtáv, sprint, sprint váltó, A váltó
Mantuano Eszter (BME) – sprint, hosszútáv
Miavecz Balázs (BME) – középtáv, hosszútáv, B váltó
Peregi Dániel (BCE) – sprint, hosszútáv, B váltó
Porgányi Márk (BME) – középtáv, hosszútáv, B váltó
Szuromi Luca (KGRE) – középtáv, sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Tölgyesi Tamás (ME) – középtáv, sprint, A váltó
Tugyi Levente (ME) – sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Weiler Virág (BME) – középtáv, sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Weiler Virág Magyarország első egyéni egyetemi tájfutó világbajnoka
Óriási meglepetésre aranyérmet szerzett Weiler Virág, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója a finnországi Kuortane-ban július 17-21. között megrendezett XXI. Tájfutó Egyetemi Világbajnokságon.

Weiler a rendkívül melegnek mondható időjárás miatt különösen nehéz versenyben, a 3,5 km-es sprint távot nyerte meg. Öt tized másodperccel előzte meg a svájci Martina Ruch-ot és 10,5 másodpercet vert a harmadik helyezett lengyel Aleksandra Hornikra a 89 fős mezőnyben.
A mezőny másik magyarja, Egei Petra (ELTE), az 54. helyen ért célba. A verseny erősségét mutatja, hogy az első 16 helyezett 1 percen belüli különbséggel ért célba.
Az eredményhirdetés után Weiler Virág elmondta: az első hatba várta magát. „A két nappal korábbi sprintváltó alapján tudtam, hogy fizikailag ott vagyok az élmezőnyben, ezért igyekeztem a minél hibátlanabb tájékozódásra koncentrálni. Az első 6-ba vártam magam, de arra nem gondoltam, hogy nyerhetek is.” – mondta az újdonsült világbajnok.
Háttér:
Tájfutó Egyetemi Világbajnokság
A kétévente megrendezésre kerülő Universiadék közötti években kerülnek lebonyolításra az Egyetemi Világbajnokságok. Érdekesség, hogy 1986-ban Miskolcon rendezték meg az első Tájfutó Egyetemi Világbajnokságot, majd 20 évre rá, 2016-ban ugyancsak ez a város adott otthont a XX. Tájfutó Egyetemi Világbajnokságnak, amely abban az évben a FISU (Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség) szerint a világ legjobb egyetemi világbajnoksága volt. Sajnos akkor nem sikerült magyar győzelemnek örülni, Weiler Virág a sprint számban a 13. helyen végzett. Az eddigi legjobb egyéni helyezés Lenkei Zsolté (NKE) volt, aki 2012-ben a Spanyolországi Alicantéban középtávon (5.4 km) szerzett ezüstérmet.
XXI. Tájfutó Egyetemi Világbajnokság
Az idei versenyen 11 magyar egyetemista vesz részt a Világbajnokságon.
Becze Rita (PTE) – középtáv, hosszútáv
Egei Petra (ELTE) – középtáv, sprint
Fehérvári Dániel (TE) – középtáv, sprint, sprint váltó, A váltó
Mantuano Eszter (BME) – sprint, hosszútáv
Miavecz Balázs (BME) – középtáv, hosszútáv, B váltó
Peregi Dániel (BCE) – sprint, hosszútáv, B váltó
Porgányi Márk (BME) – középtáv, hosszútáv, B váltó
Szuromi Luca (KGRE) – középtáv, sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Tölgyesi Tamás (ME) – középtáv, sprint, A váltó
Tugyi Levente (ME) – sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Weiler Virág (BME) – középtáv, sprint, hosszútáv, sprint váltó, A váltó
Akiknek kedvez a kőkemény pálya
Dina Márton és Valter Attila nagyszerű eredményt értek el az országúti Európa-bajnokságon. Dina 8., Valter 9. lett az U23-as mezőnyversenyen. Peák Barnabás az időfutamon mutatott kimagasló teljesítménye után itt is a mezőny első harmadában végzett, a 48. helyen tudta befejezni a 140 kilométeres versenyt. Összességében elmondható, hogy a magyar U23-as fiúk remek EB-t zártak. A …
Visegrad 4 Special Series: világsztár a Zengő KSE színeiben
A Visegrád 4 Kerékpárverseny elindulásának ötödik évfordulója alkalmából a sorozat hazai versenyeinek szervezője, a Mozgás Egészség Rekreációs Sportegyesület még egy nemzetközi országúti kerékpárversenyt rendez hazánkban. 2018. július 22-én Debrecenben rajtol és Ibrányban ér célba a nemzetközi szövetség (UCI) Europe Tour versenynaptárában 1.2-es besorolással szereplő egynapos viadal, melynek mezőnyében egy igaz világsztárt is köszönthetünk. A Zengő …
Művészkerékpár – Kerékpárművész
A művészkerékpár a teremkerékpározás különleges formája. Ötvözi a kétkerekű hajtásának élményét az akrobaták ügyességével. Hihetetlen mozdulatok, fergeteges trükkök, mesteri egyensúly és látványos művészi elemek tarkítják a sportág ezen formáját. A legutóbbi világkupán 4. helyezést elért, a világranglistán pedig jelenleg 2. helyen álló, a sportág ikonjának számító Schön Martinnal beszélgettünk az elérd eredményről, illetve a célokról. …
Gymnasiade: akár az Olimpián – magyar lányok sikerével
Először szerepelt idén a kerékpár az Ifjúsági Olimpia mintájára rendezett nemzetközi diáksport-eseményen, ahol jól szerepeltek a magyar lányok. Ennek örömére a kerékpáros szövetség egy Duna-parti bankettet tartott tiszteletükre, ahol megkérdeztük a versenyzőket is, mit jelent számukra a Gymnasiade. Magát az eseményt a közel 100 tagországgal rendelkező Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) rendezi, a szervezet célja, hogy …

























