Labdarúgás – Dortmundi modell szerint építkeznek Nyíregyházán

Nyíregyházán hosszú távra terveznek! A nyírségi labdarúgócsapat háza táján nem kapkodnak. Az a cél, hogy az együttes belátható időn belül stabil első osztályú klub legyen – hangzott el a Digi Sport reggeli műsorában.

 

Dr. Elbert Gábor szakmai ügyvezető hangsúlyozta: a szurkolók, az ultrák a klub részei. Ott nem szemben állnak a klubbal, nem mellettük vannak, hanem a klub részei.

A szakember pár hónapja kezdte meg a munkát a Spartacusnál, amely jelenleg a másodosztályban szerepel. A szakmai stáb többi tagjához hasonlóan öt évre szerződött a Nyíregyházához, és maximálisan bízik a tudatos szakmai munkában.

Igaz, hogy Nyíregyháza Spartacus elmúlt öt éve nem az állandóságról szól, hiszen ügyvezetők és edzők jöttek, mentek, a csapat – éppen a jelenlegi edzővel – feljutott az NB I-be, majd hirtelen az NB III-ban találta magát, ám most nagyon úgy tűnik, hogy ezen a nyáron pozitív fordulatot vett a nyíregyházi futball – írja a rangado.24.hu

Nyíregyházán régóta várják azt a tulajdonost, aki végre hosszú távra tervez és türelmesen hagyja a szakembereket építkezni. Nos, minden jel arra utal, hogy Révész Bálint személyében Nyíregyházán megtalálható ez az ember.

A sportcsatornán elhangzott az is, hogy a klub és a szurkolók viszonyában a dortmundi lehet a példa. „Azt fogalmaztuk meg, hogy ez nem olyan klub lesz, ahol a vezetőedző sorsa azon múlna, hogy a csapat mit játszik hétvégén. Itt az a kérdés, hogy abba az irányba megyünk-e, amit kitűztünk célul…” – mondta Elbert.

Read More

Íme, ők neveztek az Európa Kupába

nagy viktor valogatott mtiMind női, mind férfi fronton indulunk a LEN által kiírt új sorozatban. Fotó: MTI Eldőlt, hogy mindkét válogatottunk elindul az Euro Kupában. Az Európai Úszószövetség (LEN) levélben jelezte honlapunknak, hogy tizenhárom férfi és kilenc női csapat indul a sorozatban. A férfiaknál az összes “nagy nemzet” jelezte, hogy számíthat rá a szövetség, így Szerbia, Horvátország, Montenegró, […]

Read More

Debrecen, Puskás Akadémia: három meccs, tíz gól

A Ferencváros az első csapat az OTP Bank Liga 2017–2018-as idényében, amely kétszer is öt gólt szerzett pályaválasztóként. A DVSC tíz bajnoki gólt szerzett a legutóbbi három bajnoki meccsén, erre 2014 tavasza óta mostanáig nem volt példa. A Puskás Akadémia tíz gólt szerzett a legutóbbi három fordulóban, ilyenre még nem volt példa a klub élvonalbeli történetében. A Haladás a hetedik idegenbeli bajnoki mérkőzését veszítette el sorozatban. Az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának érdekességei.

Read More

A Fradinál meghatározták a célokat

FradiEuroKupa20A bombaerős zöld-fehér együttesnél megkezdődött a munka dandárja. Fotó: Kertész Gábor Elkezdték a vb miatt pihenőt kapott játékosok is a felkészülést az őszre. A csapat célja a döntőbe jutás a férfi Ob I-ben és a hazai kupában – derült ki a fradi.hu videójából – de ott van még az Euro Kupa és az európai Szuperkupa mérkőzés is – […]

Read More

OTP Bank Liga: Bódival még hibátlan a Debrecen

A Vasas hazai bajnoki mérkőzésen először szerzett három gólt 2017-ben. Simon Krisztián 2014. november 8. után szerzett ismét gólt az OTP Bank Ligában. Király Gábor az itthoni élvonalbeli pályafutása során harmadszor kapott hazai bajnokin öt gólt. A Budapest Honvéd tizenegy veretlen bajnoki találkozó után nem szerzett pontot. Bódi Ádám visszatérése óta csak nyer a Debrecen. A Ferencváros április 15. óta tizenhárom bajnoki találkozót játszott, ezeken csak kétszer szenvedett vereséget, mindkétszer a Videoton ellen, a Pancho Arénában. A Videoton 14 ponttal áll, hat mérkőzést játszva. Tavaly hét pontja volt a hatodik forduló után. A hetedik forduló érdekességei.

Read More

EYOF arany után EB bronzérem

Az EYOF győztes magyar női ifjúsági válogatott a helyosztón 14 góllal győzte le Franciaországot, ezzel megszerezte a bronzérmet a szlovákiai U17-es Európa-bajnokságon. A kontinensviadal legjobb irányítójának a győri Pál Tamarát választották.

Read More

Sosem látott érdeklődés övezi a Masters Világbajnokság versenyeit

Fina Mastersvb01Rekordidő alatt fogytak el a jegyek a vízilabda mérkőzésekre. „Minden idők legjobb vizes világbajnokságát” követően augusztus 7 és 20 között a budapesti és balatonfüredi versenyhelyszíneken kerül megrendezésre a 17. FINA Masters Világbajnokság. Az amatőrök és élsporttól visszavonult versenyzők mérkőzései iránt eddig sosem látott érdeklődés mutatkozik, a vízilabda versenyekre rekordidő alatt fogytak el a jegyek. A […]

Read More