Címke: ftc
Hová tűntek a fiatalok?
Egyetlen fordulót tartunk számon ebben a szezonban az NB I-ben, melyben kevesebb U20-as játékos lépett pályára, mint az elmúlt hétvégén. A 15 szereplő közül a ferencvárosi Nagy Ádám nyújtott maradandót, aki már-már kiforrott futballistává vált. Nagy-Pál Tamás • Csupán a … Bővebben
Mestermunka
Boncsér Krisztián kétszer is felállhatott a dobogóra a felnőttek Győrben rendezett mesterfokú bajnokságán. A tizenhét éves tornász talajon és ugrásban is nyert. A nyújtóról megint leesett. Pusztai Viola • „Meg vagyok átkozva!” – mondta gyakorta Bagaméri Elemér fagylaltos a népszerű … Bővebben
Gólok a védelemből
Bobál Dávid és Lenzsér Bence megszerezte első gólját az NB I-ben, ami azért is nagy szó, mert mindketten a védelem közepén szerepelnek. Utóbbi találata ráadásul értékes is volt, hiszen a Paks nem kapott gólt a Haladástól, ellenben lőtt kettőt, így … Bővebben
Magyar Kupa: Nem várt eredmények
Parádés és izgalmas mérkőzéseken vagyunk túl a Magyar Kupa negyeddöntőinek odavágóin. Nem bírt egymással a Szeged és a Kaposvár, a Honvéd és az OSC valamint a Fradi Egerben tudott győzni. A tegnapi beharangozónkban jeleztük, nem lesznek sima mérkőzések a Magyar Kupa negyeddöntőinek odavágóin. A Szeged nem tudott otthon előnyt kiharcolni a holnapi visszavágóra a Kaposvár […]
Mind több „mostohagyerek”
A labdarúgást tudományos szempontok szerint vizsgáló CIES összeállításából kiderül, hogy Európában egyre kisebb arányban foglalkoztatják a klubok saját nevelésű játékosaikat. A visszaesés főleg a kontinens északi, nyugati és déli régióját érinti, keleten ugyanakkor – nem feltétlenül sportszakmai szempontok miatt – … Bővebben
Hétvégén férfi Magyar Kupa – Immár az elődöntő a tét!
Már a negyeddöntőket rendezik meg a hétvégén a férfi Magyar Kupában. Nyolc csapat küzd meg négy kiadó helyért. A párosítások ráadásul pikánsak… A negyeddöntő sorsolása után már lehetett tudni, hogy nem akármilyen negyeddöntőket fognak rendezni a Magyar Kupában, ugyanis megjósolhatatlan a végkimenetele a párosításoknak. A Szeged képes hullámzó teljesítményre, ezt megtapasztalhattuk a BVSC elleni Ob […]
Újabb év, újabb szabályok
A FINA továbbra is a vízilabda megreformálásán dolgozik. Az idei férfi és női U20-as világbajnokságon alkalmazott kísérleti szabályok maradnak, és újabb hármat tesztelnek a jövő évi U18-as vb-n. Pusztai Viola • Tovább kísérletezik a világszövetség, a FINA, hogyan lehetne megújítani … Bővebben
Komjádi Kupa: Már vannak továbbjutók
Elrajtolt a legrangosabb utánpótlás torna. A Komjádi Kupa csoportmérkőzésein már két gruppettóban vannak is továbbjutó együttesek. A tavalyihoz hasonlóan, idén is új szabályokkal rajtolt el a Komjádi Kupa. A kisebb pálya, kisebb labda, kevesebb mezőnyjátékos, elsősorban több gólt eredményezett. A csoportmeccsek nyolc gruppettóban zajlanak, amiből kettőben már vannak továbbjutóink. A C-csoportból a Szeged kettős győzelemmel […]
Férfi Ob I: Kiizzadt az OSC a győzelmet a Fradi ellen
Küzdelmes mérkőzésen egyetlen góllal tudott nyerni az OSC a Fradi ellen. A találkozó végig szorosan alakult, ahol az újbudaiak center nélkül állták a vízet… A tegnapi Szolnok-Eger meccs után, ma a B-csoportban rendeztek rangadót, hiszen az OSC az FTC fogadta. a gruppettóban mindkét együttes ugyanúgy állt. hat győzelemmel és egy döntetlennel. Hazai oldalon nem volt […]
Férfi Ob I: Kiizzadta az OSC a győzelmet a Fradi ellen
Küzdelmes mérkőzésen egyetlen góllal tudott nyerni az OSC a Fradi ellen. A találkozó végig szorosan alakult, ahol az újbudaiak center nélkül állták a vízet… A tegnapi Szolnok-Eger meccs után, ma a B-csoportban rendeztek rangadót, hiszen az OSC az FTC-t fogadta. A gruppettóban mindkét együttes ugyanúgy állt: öt győzelemmel, és egy vereséggel. Hazai oldalon nem volt […]
Elek Gábor: Szucsánszki Zita biztosan játszik!
Győzelmi esélyekkel lép pályára a Ferencváros és a Győr is a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A fővárosi zöld-fehérek a német Thüringerrel csapnak össze a SYMA-csarnokban, míg a Rába-partiak a sereghajtó, nullapontos Hypót fogadják. Remek formában játszik mostanában … Continue reading →
Lipcsei elégedetlen
A magyar élvonal 13. fordulójában kevés fiatal lépett pályára, ráadásul egyikük sem nyűgözte le a nagyközönséget. Lipcsei Péter szerint megkérdőjelezhető, hogy a vezetőedzőket szakmai szempontok vagy inkább a klub anyagi érdekei vezérlik a kezdőcsapatok összeállításakor. Nagy-Pál Tamás • Sorozatunk folytatódik: … Bővebben
Hirtelen a tűzvonalba
Kapustársa sérülése miatt a második számú hálótőr lett a 16 éves Hlogyik Petra a bajnok Ferencváros kézilabdacsapatában. Az együttes egyszerre vitézkedik bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, az utánpótlás-válogatott játékos pedig próbál hozzátenni a meneteléshez. reb • Nagyjából egy éve adtunk hírt … Bővebben
Férfi Ob I.: Hazai győzelmek – A Fradi és a Szolnok is begyűjtötte a három pontot
A férfi Ob I 5. fordulójának délutáni meccsein nem történt meglepetés. A Fradi három góllal múlta felül ellenfelét. A Szentes pedig hiába tartotta jól magát a nagyszünetig Szolnokon, végül sima vereség lett a vége. Két mérkőzést rendeztek délután az ötödik fordulóból. Az egyiken a Fradi a Debrecent fogadta. A hazaiaknál egyre többen épültek fel sérülésükből. […]
Balogh-parádé
Balogh Norbert teljesítménye túlzás nélkül parádés volt a DVSC Békéscsaba elleni bajnokiján: gólt szerzett, két gólpasszt adott és még egy, gólt érő támadást is indított. A Videotonon kívül minden csapatban szerepelt U20-as játékos az NB I 12. fordulójában, igaz, az … Bővebben
Euro Kupa: Nagy dobás előtt a Fradi és a Szeged

A hétvégén a Fradinak és a Szegednek a legjobb nyolcba kerülés a tét az Euro Kupában. A cél eléréshez a zöld-fehérek Nápolyban, még a Tisza-partiak Splitben küzdenek. A két csapat közül valamivel a Szeged van könnyebb helyzetben. A Fradiban pár hete nagy sérüléshullám vette kezdetét. A Vasas elleni bajnokin halasztást kértek, ám ebbe az angyalföldiek nem […]
Egyre többen
Tény: a 21 éven aluli fiatalok az idei szezonban sokkal több játékpercet kaptak az NB I-ben, mint az előző bajnokság ugyanezen szakaszában. Bobál Dávid, Nagy Ádám és Németh Márió lett az első tizenegy forduló felfedezettje, de még több üde színfoltja … Bővebben
Mint a kameruni pólósok
Van, akit a szülők cipelnek próbajátékról próbajátékra, és van, akit külföldi játékosmegfigyelők szúrnak ki. Bár tőlünk komoly európai klubba csak elvétve kerül fiatal futballista, az elmúlt hónapokban akadt példa mindkét esetre. Utánajártunk: hogyan kerülhetnek külföldre a 16 éven aluli játékosok? … Bővebben
György Dávid: Ilyen meccsem még nem volt
Tegnap bravúrgyőzelmet ért el a Honvéd a Fradi otthonában. A mérkőzésen remekelt a Kőér utcaiak kapusa György Dávid, aki szerint sokra hivatott a csapat. Nagy meccs volt a tegnapi a férfi Ob I 3. fordulójában. Izgalmakból és feszültségből nem volt hiány. György Dávid gyakorlatilag az előző körben az OSC elleni találkozón bevédte magát a Honvéd […]
Euro Kupa: A Fradi és a Szeged elkerülte egymást
A két magyar együttes előkelő helyen várhatta az Euro Kupa mai sorsolását. A Fradi és a Szeged végül elkerülte egymást a második körben. Az Eb-sorsolás helyszínén, elkészítették az Euro Kupa második körének beosztását is. A Fradi mellé a Kazanyt, a Canottierit és a Jadran Splitet sorsolták a második selejtezőkörbe, még a Szeged a másik splitit […]


























