XVII. TESTVÉRVÁROSOK KUPÁJA 2017

media:content
NEMZETKÖZI ÖKÖLVÍVÓ TORNA KISKUNHALASON 2017. SZEPTEMBER 15-17. Kiskunhalason, a Bibó István Gimnázium sportcsarnokában került megrendezésre a „születésnapját” ünneplő Halasi Box Club szervezésben a régió ez évi kiemelt rendezvénye. Micsoda véletlen, az alapításának 70. évfordulójára emlékező halasi klub rendezvényén, a három napon pontosan 70 pár csapott össze. Ezek közül 10 pár volt bemutató, kezdők számara megrendezett […]
Read More

“Új arculattal szeretnénk megjelenni Albenában.”

A tatai edzőtáborban befejezte a felkészülést a bulgáriai junior Eb-re a magyar csapat. A pénteki utazás előtt nyilatkozott a válogatottról Farkas József vezetőedző. – A gyerekeink az edzőikkel együtt  hosszú és fárasztó úton mentek végig, míg eljutottunk az albenai junior Eb-re való utazásig. Bő kerettel indultunk, minden súlycsoportban két jelöltünk is volt, helyenként még három […]
Read More

Közeledik a serdülő OB nevezési határideje

A szeptember 27 és 30 között a nagykanizsai Cserháti Sándor szakiskola és kollegium sportcsarnokában megrendezésre kerülő serdülő OB nevezési határideje szeptember 20-án lejár. Program 2017. szeptember 27-én (szerda) Orvosi vizsgálat és mérlegelés 8.00 – 11.00 óráig Sorsolás 12.00 óra Mérkőzések kezdési időpontja 15.00 óra 2017. szeptember 28-án (csütörtök) Orvosi vizsgálat és mérlegelés 8.00 – 9.00 […]
Read More

Irány a bolgár tengerpart!

Az albenai junior Eb-re ( szeptember 18-25) a következő csapat utazik: Bernáth Zoltán (46 kg) Bernáth Richárd (48 kg) Fekete Iván (52 kg) Tanka Tamás (54 kg) Berecz Lionel (57 kg) Rácz Krisztofer (60 kg) Orbán Adrián (63 kg) Kozák Renátó (66 kg) Varga Gyula (70 kg) Kóczián Dávid (75 kg) Juhos István (80 kg) […]
Read More

Elnökségi ülést tartott a MÖSZ – hivatalos beszámoló

2017 szeptember 12-én kedden a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi ülést tartott. A megbeszélésnek hét napirendi pontja volt. Az elnökség tagjainak abszolút többsége jelen volt a megbeszélésen, így az elnökségi ülés határozatképes volt. Az első napirendi pont a 2017. évi már lezajlott nemzetközi versenyeiről szóló beszámoló volt. Dobrádi Zsolt volt a téma előadója. Az elnökség tagjai […]
Read More

Fejben van a válasz

Számtalanszor halljuk, hogy téthelyzetben, vagyis sportágunkban egy ökölvívó mérkőzésen a kimenetel gyakran fejben dől el. Ön hányszor hallotta már egy-egy sportriportertől, hogy a versenyző „nem volt ott fejben, ezért veszített!”? Nos, ha elfogadjuk, hogy ez így van – márpedig mi ökölvívók elfogadjuk – akkor érdemes a sportolóink fejébe bepillantani. Az Ökölvívó Szakszövetségnél ezzel a szándékkal […]
Read More

Újabb fejlesztések és újítások a szövetség életében

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség élére újonnan megválasztott Erdei Zsolt, immár 5 hónapja tevékenykedik a sportág élén. Tudtuk, hogy nem lesz zökkenőmentes az átadás-átvétel, ahogy azt is, hogy erre meglehetősen sok időre van szükség, tekintve hogy a több, mint 160 ökölvívóklub felügyeletén kívül, a szövetségnek nyolc régiót és négy akadémiát kell ellenőrzése alatt tartania, valamint gazdasági-, és sportszakmai […]
Read More