Gokart – Érmes helyezésekkel zártak a Nagy Norbi Racing Team versenyzői

Dobogós helyeken zártak a Nagy Norbi Racing Team gokartosai. Az utánpótlás magyar bajnokság legutóbbi állomásán Lantos Szabolcs az összetett harmadik helyen végzett.

„Szabinak nem volt könnyű dolga, hiszen kapott egy másik vázat, így gyakorlatilag egy teljesen új gokarttal kellett megismerkednie. Úgy gondolom, hogy az új helyzethez jól alkalmazkodott, és ez egy újabb dobogós helyezéssel realizálódott” – értékelt Nagy Norbert szakmai vezető a kecskeméti ob-állomás után.

„Még egy futam van hátra a bajnokságból, bízunk abban, hogy a dobogós helyezést tartani tudja, hiszen a nemhivatalos összesítésben jelenleg a bronzérmes pozícióban van” – tette hozzá Nagy Norbert.

Lantos Szabolcs öccse, Balázs is gokartba ült Kecskeméten, ő a félamatőr kategóriában ugyancsak a harmadik helyen végzett. 

Read More

Lantos egy pont hátránnyal a második helyen áll

Továbbra is jó formában van a Nagy Norbi Racing Team fiatal gokartosa. Lantos Szabolcs ezúttal az ausztriai Rechnitzben versenyzett, és másodikként zárt.

Az utánpótláskorú gokartos így 3 forduló után az összetett második helyen áll az országos bajnoki sorozatban.

„Jó látni, hogy Szabi versenyről versenyre fejlődik, és maximálisan betartja az utasításokat. Nem nehéz vele dolgozni, hiszen fegyelmezett gokartos. Az ausztriai folytatás előtt mindössze 1 pont a hátránya az összetettben.” – összegzett az ob 3. futama után Nagy Norbert, aki korábban megjárta a WTCR sorozatot, ahol dobogóra is tudott állni.

A gokart országos bajnokság augusztus 21-én az ausztriai Pachfurthban lesz.

Read More

Gokart – Az ausztriai állomás előtt az összetett 2. helyen áll a Nagy Norbi Racing Team gokartosa!

Ismét dobogón zárt a Nagy Norbi Racing Team! A csapat színeiben – Kecskeméten – Lantos Szabolcs ezúttal is dobogóra tudott állni a nemzetközi mezőnyben, amely egyben a junior országos gokart-bajnokság második állomása volt. Lantos az összetett második helyéről várja a júliusi folytatást. Az országos bajnokság Ausztriában folytatódik majd.

Nagy Norbert szerint Lantos Szabolcs versenyről versenyre jobb formát mutat.

„Ezúttal megnyerte az időmérőt, ami azt mutatja, hogy a tempó választása mindig jó. Aztán leszakadt az ég, és az esős pálya mindig megkavarhatja az erőviszonyokat” – mondta Nagy Norbert.

Lantos Szabolcs úgy gondolja, hogy a fejlődéséhez kellenek az ilyen rendhagyó versenyek. „Változatos országos bajnoki futam volt, de úgy gondolom, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot úgy tudom megszerezni, ha minél több, különböző versenyen indulok. A legutóbbi ob-állomást a harmadik helyen zártam, és nagyon várom már a folytatást” – összegzett a Nagy Norbi Racing Team versenyzője.  

Read More

Sámliról a csúcsra

Méltatlanul kevés szó esik az autóversenyzés alapját jelentő gokartsportról, azon belül pedig a szárnyaikat bontogató fiatalokról. David Gruz, a motorsport.com szakújságírójának segítségével összegyűjtöttük a 2016-os esztendő öt legígéretesebb gokartversenyzőjét. Nem lepődnénk meg, néhányukat a jövőben a Forma–1-ben is viszont látnánk. … Bővebben

Read More

Komoly csaták az utolsó kanyarig

Közhelyesen hangzik talán, de a gokartosok ott folytatták, ahol az évad első futamán elkezdték. Persze nem fizikai értelemben, hiszen az Adria Raceway gyönyörű modern pályáját lecserélték a dunaszerdahelyi gokart centrum öregecske aszfaltcsíkjára, mely nem annyira szép, nem annyira nagyvonalú, de vonalvezetése, terepadottságai minden évben kitűnő versenyeket hoznak. Idén sem volt ez másként.

Read More

Egy Európa-bajnok ellen

Március 15-én a miskolctapolcai Avalon Parkban található Hell Kart Center egy különleges rendezvénynek adott otthont: a látogatók a Kanári-szigeteken rendezett Eb-futamról hazatérő Bessenyey Zoltánnal csaphattak össze az esős pályán.

Read More

Kancsár Ferenc: Elektromos gokartok között az Eb-esélyekről

Sokszoros bajnok, már több éve ő számít a hazai gokartosok legjobbjának, de nemzetközi fronton
eddig soha nem jött ki számára igazán a lépés. Kancsár Ferenc, aki korábban többek között Max Verstappennel is harcolt, most a DD2-ben az Eb-cím kapujában áll, és a Rotax világkupán is robbantani szeretne. Ám addig is kipróbálta a miskolctapolcai Hell Kart and Event Center elektromos gépeit…

Read More