Senánszky Petra mosolygós aranyakat szerezne a világbajnokságon

Július 14. és 21. között Belgrádban rendezik a 20. Uszonyosúszó Felnőtt Világbajnokságot, ahová 11 fős, világ-, és Európa-bajnokokkal teletűzdelt magyar csapat kvalifikálta magát. Senánszky Petra pályafutása 10. felnőtt világbajnoki címéért ugrik vízbe.

„Nagyon várom már a versenyt, egyáltalán nem nyomaszt az esélyesség terhe, bízom benne, hogy színvonalas, jó versenyeket láthatnak majd az érdeklődők. Az idei évi célkitűzéseimet már majdnem mindet elértem, hiszen feltöltődtem, nagyon sok új edzésfeladaton vagyok túl, jó versenyeim voltak, már csak annyi hiányzik, hogy jól érezzem magam a világbajnokságon is. A formám a vártnál is jobban alakul, a lelkesedésemmel minden rendben, úgyhogy mosolyogva szeretném megszerezni a 10. és a 11. felnőtt világbajnoki címemet is, hiszen nem titkoltan így lennék igazán elégedett.”

A valaha volt legeredményesebb magyar uszonyosúszó ezúttal a váltók mellett két egyéni versenyszámban, az 50 és a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban indul, amiken nemcsak címvédőnek számít, de 2011 óta egyetlen nemzetközi versenyen sem talált legyőzőre, ráadásul mindkét számban jelenleg is világcsúcstartó.

A hölgyek mezőnyében ott lesz a kaposvári Varga Krisztina is, aki többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesnek számít, és ezúttal is dobogós helyekért küzdhet.

Rajtuk kívül a felnőttek között még újoncnak számító, de a junioroknál korábban komoly nemzetközi rutint szerző Blaszák Lilla és Szűcs Rebeka lesznek a váltó tagjai.

A férfiaknál a tavalyi Világjátékok győztese, a szegedi „Delfinember” Kanyó Dénes mellett Bukor Ádám számít favoritnak, aki mindhárom egyéni versenyszámában esélyes a végső győzelemre is.

Az erősebbik nem képviselői közül minden magyar esélyes a döntős helyekre, így Mozsár Alex, Stadler Bence, Hamlin Matthew, Gruber Kornél és Dimák Dávid is pontszerző helyen végezhet, valamint hosszú idő után komoly éremesélyes a 4×200 méteres férfi felszíni váltó is.

A medencés versenyek július 16-án, hétfőn kezdődnek, majd 4 napon át tartanak a belgrádi uszodában, délelőtt az előfutamok, délután pedig a döntők mezőnyével.

Read More

Megvan a szerbek kerete – Egy nagy hiányzó a csapatban

dejanszavics01Dejan Szavics keretet szűkített az Európa-bajnokság előtti bivalyerős tornára. Mint ismeretes, a szerbek nem jutottak tovább a Világliga selejtezőcsoportjukból, így nem láthatjuk őket Budapesten, ezzel együtt gőzerővel készülnek az Eb-re. Június 27. és 30. között Tarragonában vesznek részt a Mediterrán Játékokon. A felkészülési tornára Dejan Szavics szövetségi kapitány keretet szűkített. Az utazók közé nem került be […]

Read More

Märcz Tamás: Nem elégedünk meg az ezüsttel, kihozzuk magunkból a legtöbbet a döntőben

Budapest, 2017. július 27.
Märcz Tamás szövetségi kapitány (j) és Gerendás György edzõ (b) a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés kezdete elõtt a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA szövetségi kapitányunk értékelte a görög meccset és már előre is tekintett. Märcz Tamás újságíróknak: “Egy kicsit módosítottunk a második félidőre a játékunkon, annyit kértem, hogy ne essen szét a támadásunk, amikor elkezdtük hajkurszáni a gólokat. Ezen kívül pontosítottuk a védekezést, valamint az emberelőnyön is változtattunk, hogy hatékonyabb legyen. Uraltuk a játékot, ami különösen biztató, […]

Read More

Csaták az életben maradásért

Nyugaton és keleten is nagy küzdelmek várhatók a rájátszásért a Berény Sport Divízió II-ben. Négy olyan csapat mérkőzik meg egymással, amelyeknek még van esélye arra, hogy a playoffba kerüljön. Ezekből háromnak van már 1-1 győzelme, egy pedig szeretne először sikernek …

Read more

Read More

Nagy az érdeklődés a 2017-es vb iránt

logovb201701Már több mint négyezren jelentkeztek a 2017-es vb önkéntes programjába. Minden a tervek szerint halad a budapesti vb-vel kapcsolatban. Egész szép számú önkéntes csapat jelentkezett már az eseményre, hiszen már négyezren jelezték részvételi szándékukat – számolt a fina-budapest2017.com. A regisztrációs felület továbbra is nyitott, lehet még jelentkezni a világbajnokság önkéntes programjába, az eddigi regisztrálókat a […]

Read More

Bajnokok Ligája: Az Eger és az OSC is a vízben

Champions League logo bluetext 20132014Hétvégén a Bajnokok Ligájban is érdekelt lesz két csapatunk. Az Eger otthon kezdi meg a sorozatot, míg az OSC Bresciába hivatalos. A hevesiek házigazdaként fogadják a Marseille-t, a Sport Managementet és Mornar Splitet. Az OSC az F-csoportba került. Vincze Balázséknak a Bresciába kell utazniuk, ahol a házigazdákon kívül, a Zvezda és a Kazany lesz az ellenfelük. […]

Read More

Csata a válogatottságért

A fiatal tehetségek pályafutását segítő MOL Új Európa Alapítvány fennállásának tizedik évfordulója alkalmából megválasztották a szervezet arcait. A háromhetes internetes szavazáson több mint ötvenezren voksoltak az addigi támogatottakra, akik közül három sikert sikerre halmozó ifjú sportoló érdemelte ki az elismerést … Bővebben

Read More