Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen

Vádat emelt Fenyő János megölése ügyében Gyárfás Tamás – volt MUSZ elnök – ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt a Fővárosi Főügyészség. A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: Gy. Tamás és Fenyő János az 1990-es évek meghatározó jelentőségű médiavállalkozója volt. A vádlott és a sértett között az 1990-es évek közepétől üzleti […]

Read More

Gyárfás kifizette az óvadékot

Budapest, 2018. április 20.
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó nyilatkozik tárgyalása után a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyõ János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdKifizette a 200 millió forintos óvadékot, így levették a nyomkövetőt Gyárfás Tamásról – közölte ügyvédje szombaton az MTI-vel. Bánáti János azt mondta: Gyárfás Tamás már csütörtökön befizette az összeget. A bíróság is kimondta, Gyárfás Tamás már nincs lakhelyelhagyási tilalom alatt. Ugyanakkor időről időre be kell jelentkeznie a rendőrségen. Gyárfás Tamás személyi mozgásában már semmilyen módon […]

Read More

Úszás: lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen

Budapest, 2018. április 20.
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök és médiavállalkozó nyilatkozik tárgyalása után a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyõ János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdEgy hónapra nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája pénteken – közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője az erről szóló döntés meghozatala után a fővárosban. A döntés nem […]

Read More

Férfi válogatott: Változás a keretben

gyarfastamas01vizilabdaMärcz Tamás kényerű változtatást eszközölt csapatán.  Mint ismeretes, október végén keretedzést tart a kapitány. A csapatba fiatal játékosokat hívott meg, így került be Vadovics Viktor is, aki azonban a Miskolc Euro Kupa meccsén szemsérülést szenvedett, így nem tud részt venni az összetartáson. Märcz Tamás a helyére Gyárfás Tamást hívta be. A keretedzés október 25-én és 26-án […]

Read More

Újrázott a FINA elnöke, eldőlt Gyárfás Tamás jövője is

fina2017maglione01Az uruguayi dr. Julio C. Maglionét harmadik alkalommal is megválasztották a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnökévé. A budapesti kongresszuson 258-77 arányban győzött az elnökválasztáson az olasz Paolo Barellivel szemben. Gyárfás Tamás további négy éven át a FINA vezető testületének (bureau) a tagja lesz. “Minden idők legjobb világbajnoksága zajlik Budapesten” – jelentette ki a FINA harmadik terminusra megválasztott […]

Read More

Gyárfás Tamás maradt a vizes-vb szervezőbizottságában

Gyarfas MTI01A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Gyárfás Tamás, az úszószövetség volt elnöke bennmarad a vizes vb szervezőbizottságában. Mint ismeretes, kedden megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Gyárfás mint a nemzetközi úszószövetség (FINA) alelnöke kapott helyet a bizottságban. Az úszószövetség új elnöke, Bienerth Gusztáv, valamint a vízilabda- Kemény Dénes, a műugró- Tuzson Bence és a szinkronúszó-szakszövetség Haranghy […]

Read More

Gyárfás társelnök sem maradhat

Gyarfas MTI01A kormány döntése alapján Bienerth Gusztáv bekerült, Gyárfás Tamás kikerült a 2017-es budapesti vizes-vb szervezőbizottságából. A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás – utódjának januárban Bienerth Gusztávot választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja. Az általa korábban betöltött társelnöki poszt – a kormány napokban meghozott […]

Read More

Orbán Viktor nagyra értékeli Gyárfás Tamás úszószövetségi munkáját

Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt az Országházban fogadta Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség leköszönő elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökét – tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Havasi Bertalan elmondta: a kormányfő nagyra értékeli Gyárfás Tamásnak az elmúlt két évtizedben a magyar úszósport érdekében, a kormánnyal összhangban végzett munkáját. Orbán Viktor a […]

Read More

Megvan, kik jelölték elnöknek Gyárfás Tamást

Gyarfas MTI01Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth István közül fog kikerülni az Úszószövetség új elnöke. A posztra azonban Gyárfás Tamást is jelölték, meghozzá a legtöbb voksot kapta, most az is kiderült, kik… Gyárfás Tamás lemondása után megüresedett a Magyar Úszószövetség (MUSZ) elnöki pozíciója. Mint ismeretes, az új posztra négy személyt is alkalmasnak lát a szövetség, hiszen […]

Read More

Gyárfás: nem tudom, mit vétettem a magyar úszósport ellen

Gyarfas MTI01Amennyiben a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségének jelölőbizottsága és a 118 tag is támogatná, akkor Gyárfás Tamás elgondolkodna azon, hogy maradjon a szervezet élén. Ezt a sportvezető szerdán mondta el a média képviselőinek a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülését követően, ugyanakkor hangsúlyozta, ezt a lehetőséget irreálisnak tartja. Szerdán dőlt el, hogy január 8-án tartják a szervezet […]

Read More

Kezdődjön a tánc!

Négy utánpótláskorú fiatallal rajtol el kedden a rövid pályás úszó-világbajnokság a kanadai Windsorban. Bár az ifjak többsége elsősorban a tapasztalatszerzés jegyében száll vízbe, Barta Márton (17), Késely Ajna (15), Márton Richárd (17) és Rasovszky Kristóf (19) adottságait ismerve a jó eredmény … Bővebben

Read More

Cseh László is megszólalt Gyárfás Tamás lemondása után

csehlaciVilágbajnokunk szerint önmagában nem oldja meg Gyárfás Tamás lemondása a sportág problémáit.    Mint ismeretes, tegnap lemondott Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke posztjáról. Most Cseh László szólalt meg az ügyben. „Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja […]

Read More

Lemondott Gyárfás Tamás!

Gyarfas MTI01Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerdán lemondott tisztségéről.  Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte: “Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA […]

Read More

Úszószövetségi vita – Gyárfás Tamás: nem mondok le

gyarfasGyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében – melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is – szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. A MÚSZ első embere ezt azon a szerdai sajtótájékoztatón jelentette ki, amelyet eredendően a decemberi rövidpályás világbajnoksággal kapcsolatosan hirdettek meg, […]

Read More

A 6. forduló játékosa: Gyárfás Tamás

honved201609A BVSC ellen ismét nagyot játszott Gyárfás Tamás a férfi Ob I-ben. A Honvéd játékosát már másodszor találtuk hét kör elteltével a “forduló legjobbjának”.  Hét forduló után egyértelmű, Gyárfás Tamás és a Honvéd “jó vásárt csinált egymással”. A Vasasból érkező játékos, mára meghatározó játékosa lett a Kőér utcaiaknak. Emlékezhetünk rá, az 1. fordulóban a Miskolc ellen […]

Read More

Zavaros vizeken

A szeptember 30-i átigazolási időszak lejártával újabb átrendeződés várható az úszóklubok között, az utánpótlásban. Az elmúlt évek vesztese, a Jövő SC ezúttal is érintett: információnk szerint – a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics térnyerésétől nem függetlenül – távoznak … Bővebben

Read More

Gyermekvédelmi program

Gyermekvédelmi programot kezdeményez az úszószövetség, hogy megelőzze azokat az esetleges bántalmazásokat, amelyek a gyermekeket és fiatal felnőtteket a sportolás során érhetik. MTI • A hétfőn kezdődő londoni felnőtt Európa-bajnokság előtt sajtótájékoztatót tartott a szövetség. Az esemény zárásaként Gyárfás Tamás elnök … Bővebben

Read More

Maradt Gyárfás Tamás a kincstárnok

gyarfasAz Európai Úszó Szövetség (LEN) londoni kongresszusán a magyar szövetséget (MÚSZ) vezető Gyárfás Tamást egyhangú szavazással megerősítették újabb négy évre a LEN kincstárnoki tisztségében.  A MÚSZ vasárnapi tájékoztatása szerint az 52 tagországot felvonultató közgyűlés arról is döntött, hogy 2017-től kik képviselik Európát a nemzetközi szövetségben (FINA). Gyárfás Tamás itt is a legtöbb voksot kapta, mellette […]

Read More

Gyárfás Tamás elnézést kér, ha bárkit megbántott

gyarfasA Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) hatalmas csalódás és fájdalom szembesülnie a Kiss László ellen 55 éve született ítélettel – jelentette ki Gyárfás Tamás. A MÚSZ elnöke azután nyilatkozott az MTI megkeresésére vasárnap, hogy hazaérkezett a férfi vízilabda olimpiai selejtezőről, Triesztből, ahol a nemzetközi- és az európai úszószövetség vezetőivel tárgyalt. “Az egykor történtek részleteit nem ismertem, […]

Read More