Címke: győzelem
Megújulnak Budapest futballpályái
Míg évtizedeken át a fővárosi pályák megszűnéséről szóltak a hírek, addig a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében a közeljövőben megújul a labdarúgás hátországának infrastruktúrája. Ennek első lépéseként valósul meg együttműködési megállapodás Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata – amely önkormányzati oldalról elsőként vállalta a program szakszerű, teljes körű előkészítését – és az MLSZ között, amelyet hamarosan további, a pályák építését és felújítását célzó szerződések követnek majd a fővárosban.
Elhunyt Tóth Imre olimpikon ökölvívó
Életének 69. évében, április 13-án elhunyt Tóth Imre, a Vasas volt félnehézsúlyú olimpikon ökölvívója, kétszeres magyar bajnok (1972, 76), többszörös Budapest és vidéki bajnok sportoló.
Újabb vereség, a Gladiators idén már nem juthat döntőbe
OTP Bank Liga: a 27. forduló érdekességei
A Vasas az első csapat, amely 2014 nyarán átadott Groupama Arénában egy idényen belül kétszer is legyőzte a bajnokságban a Ferencvárost. Thomas Doll csapata az ötödik helyre csúszott vissza, ilyen hátul a tabellán legutóbb a 2014–2015-ös idény derekán, a 17. fordulót követő téli szünetben állt.
Női Világliga: Fontos mérkőzés jön
Kedden Olaszországban száll vízbe női válogatottunk. Bíró Attila egy változást eszközölt a keretben. Avezzanoban lehet csoportgyőztes női válogatottunk a világliga európai selejtezőcsoportjában. Az utolsó meccset Olaszország ellen vívja Bíró Attila együttese. A mieink már kijutottak a Szuperdöntőre, de presztizsjellege van a találkozónak. A jó előre kihirdetett kereten egy változást eszközölt a szövetségi kapitány, hiszen Tóth […]
“A Milan a legdicsőségesebb klub” – Yonghong Li
Yonghong Li, a Milant megvásárló Rossoneri Sport Investment vezetője köszönetet mondott Silvio Berlusconinak, a Fininvestnek…
Tigers-Rebels rangadó is színesíti a húsvéti tojásfoci programot
Már a tokiói olimpiára is gyűjthetnek pontokat a V4 kerékpárverseny indulói
Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. A verseny egyik díszvendége a kétszeres olimpikon (Athén, Peking), világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László lesz.
Eb-re kész a magyar tornász-válogatott
Remekül teljesítettek az Eb-re utazó válogatott tornászok a szerdán megrendezett kontinensviadal előtti utolsó ellenőrző versenyen. A férfiak a budapesti Tornacsarnokban, míg a nők a tatai edzőtáborban vettek részt a szólításon.
OTP Bank Liga: élre állt a Vidi, a Paks a Fradit is legyőzte
A Videoton 1–0-ra nyert a sereghajtó Gyirmót otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szerdai játéknapján, ezzel ismét a tabella élére állt. A Paks legyőzte a Ferencvárost.
Olasz bajnokság – Történelmet írt a Pro Recco
Az olasz bajnokságban szenzációs szériát fut a ligúr csapat, ahol ismét egy mérföldkőhöz érkezett, amellyel beírta magát a történelem könyvekbe. Hetvenkettedszer nem talált legyőzőre a Pro Recco csapata az olasz bajnokságban. Most a Sport Management együttesét verte a pontvadászat 21. körében. Ezzel utolérte a Ravenna női röplabdásainak ’85-től ’87-ig tartó időszakát, amikor ugyanennyi meccsen nem […]
Hosszú Katinka egy arany- és két ezüstérmet szerzett a stockholmi úszóverseny első napján
Hosszú Katinka egy arany- és két ezüstérmet nyert a stockholmi úszóverseny szombati nyitónapján. A viadal honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok 1500 méter gyorson 16:22.30 perces idővel diadalmaskodott, míg 50 méter háton 28.54 másodperccel, 200 méter gyorson pedig 1:57.01 perccel lett második. Utóbbi számban Verrasztó Evelyn negyedik lett. Hosszú emellett 50 méter pillangón ugrott még […]
A Fradi az első elődöntős a Magyar Kupában
A hazai pályán elért 2-1-es győzelem után a Ferencváros Mezőkövesden 0-0-ás döntetlent ért el a DVTK ellen, így készülhet az elődöntőre.
Ausztriában vezetett vb-selejtezőt Vad II István
A bécsi Ernst Happel stadion adott otthont az Ausztria–Moldova világbajnoki selejtezőnek, magyar játékvezetői négyes közreműködésévek rendezték meg a mérkőzést.
Magyar Kupa: a héten már a négy közé jutás a tét
Kedden egy, szerdán három mérkőzést játszanak a Magyar Kupa negyeddöntőiben. A Fradi ellen mutatkozik be tétmérkőzésen a DVTK nemrégiben kinevezett szakvezetője, Bódog Tamás.
Ma lenne 75 éves Farkas János olimpiai bajnok labdarúgó
Ma lenne hetvenöt éves Farkas János olimpiai bajnok labdarúgó, a hatvanas évek egyik legjobb magyar csatára, aki talán legemlékezetesebb teljesítményét az 1966-os világbajnokságon a brazilok elleni mérkőzésen nyújtotta.
Elhunyt Széchenyi József professzor, olimpiai pontszerző diszkoszvető
Nyolcvanöt esztendős korában elhunyt Dr. Szécsényi József, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik helyezett diszkoszvető, a Testnevelési Egyetem tanára – tájékoztat honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség. A később tudományos területen is kimagasló, a TF tanszékvezetőjeként is elismert szakember a Budapesti Honvéd sportolójaként az 1960-as, római olimpián negyedik, a 1964-es tokiói ötkarikás játékokon ötödik lett.
Döntő meccs jön az Euro Kupában
A Fradi idegenben kezdi meg az Euro Kupa döntőjét szerdán. A zöld-fehér együttes Nagyváradon meccsel a fináléban. Mondhatnánk úgy is, hogy a szezon egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére készül a Ferencváros. Szerdán már Nagyváradon van jelenése a zöld-fehér együttesnek. A másodikszámú európai kupatrófea a tét. “Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett […]
Új vezetőedzővel és fiatalabb játékosokkal vág neki a szezonnak a Bulldogs
Lovas rendezvények futószalagon
A Nemzeti Ünnepünkön már Szilvásváradon régiós versennyel folytatódott a fedettpályás szezon, a hétvégén pedig kecskeméti Airvent Lovas clubban és a székesfehérvári Kunos Lovardában is rendeznek díjugrató versenyeket. Pilisjászfalun vasárnap az év első rajtengedélyvizsgája lesz, Balatonvilágoson pedig a Talent I-es korcsoport fiatal díjugratóinak folytatódik a munka, ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány vezetésével.

A Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének rendezvénye mellett, ismét szakmai napra kerül sor.

Pénteken 13 órától a ló stílusbíróknak lesz kötelező továbbképzés, majd vasárnap 9 órától kezdődik a versenybírók, versenyirodák és pályaépítők második továbbképzési lehetősége.




























