Aranylapátok

A magyar hagyományokhoz képest is kiemelkedően sikeres évet zárt a kajak-kenu sportág 2016-ban: az összes korosztályos világversenyen taroltak a fiatalok, ráadásul többen az olimpiára is eljutottak. reb • Kajak-kenuban a nyár hozza meg a pörgést: a sportágban kevés versenyt rendeznek, … Bővebben

Read More

Egy A, egy B

A 22 éves Tótka Sándor, Molnár Péterrel a hajóban, döntőbe jutott K–2 200 méteren a riói olimpián, a 20 esztendős Hajdu Jonatán viszont nem sikerült ugyanez C–1 200 m-en. reb • Az utolsó utáni pillanatban került az olimpiai csapatba a Tótka Sándor … Bővebben

Read More

Hajdu Jonatán

Négy ifjúsági világbajnoki címet gyűjtött be Hajdu Jonatán, az U23-as címek azonban talán végleg kimaradnak a pályafutásból. Az idén legalábbis biztosan, hiszen a Dunaferr 20 éves kenusa a riói olimpiára készül. Mint minden versenyzőhöz, hozzá is legalább a pontszerzés reményét … Bővebben

Read More

Érem a végére is

A felnőtt Európa-bajnokság utolsó napján is letették névjegyüket az utánpótláskorú magyar kajakosok és kenusok Moszkvában: Nádas Bence (20) harmadik lett K–500 méteren, míg a 22 éves Bodonyi Dóra a dobogó második fokára állhatott fel K–1 5000 m-en. MKKSZ/UP-info • A … Bővebben

Read More

A legjobbakat!

A még két hétig 19 esztendős Hajdu Jonatán kényszerű ráadás során, szétlövésben nyerte meg a kenusok 200 méteres válogatóját Szegeden, így indulhat a riói olimpián. A Dunaferr SE fiatalja erős lélekkel, nyugodtan készül a játékokra, amelyen a pontszerző helyezést sem tartja … Bővebben

Read More

Portugál hódításra készen

Kisebb vírus szaladt át a kajak-kenu válogatott nagy részén, ettől függetlenül erős küldöttség utazott a portugáliai Montemor-o-Velhóban csütörtökön kezdődő ifjúsági és U23-as világbajnokságra. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint nem okozhat gondot, hogy nem sikerült előzetesen felmérni a nemzetközi mezőnyt. reb • … Bővebben

Read More