Posted in Lovassport

Fiat Tipo a felnőtt magyar bajnoknak

Napra pontosan, három hét múlva ismét Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság lesz Bábolnán, ezúttal a XXX. Bábolnai Gazdanapok keretében. A 2016. augusztus 31-szeptember 3. között megrendezésre kerülő bajnokság ismét a nagy lovas hagyományokkal rendelkező helyszínre, Bábolnára került okkal, hiszen a házigazda körülményei, tradíciói sajátos hangulatú versenyt teremtettek. A helyszín tehát nem változik, de a tétet emelte a főtámogató honi Fiat importőr, a FCA Central & Eastern Europe Kft., a KB Autotem Kft. Fiat Márkakereskedés és Márkaszerviz és a Díjugrató szakág. A felnőtt magyar bajnoki cím tulajdonosa a nem rég magyar piacra bevezetett modellt, az új Fiat Tipo egyik modelljét viheti haza a többi első helyezéssel járó díjakkal együtt.

Az autó megkapta a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság kreatív díszítését és már útban van Bábolnára, az utazás előtt azonban Kiskunhalason szoktatták a lovarda hangulatához egy helyi edzés alkalmával. A fotózás ideje alatt hamar befogadták a négylábúak, a lovardákban egyébként ritka jelenséget, így várhatóan a bábolnai arénában is jól fogadják lovak és lovasok a nyeremény autót, az új Tipo-t.

De nézzük mit is tud a képen látható Fiat Tipo modell, amely a bábolnai Championátuson már a versenypályán látható.

13942510 1129141740442502 1226451263 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Fiat Tipo 1,4 16 V felszereltsége:

  • Távirányítós központi zár
  • ABS/EBD
  • Állítható magasságú és mélységű kormány
  • Elektromos első ablakok
  • Manuális klímaberendezés
  • Rádió-előkészítés 4 hangszóróval
  • Elektromos szervokormány
  • Hátsó fejtámlák (2 db)
  • TPMS (keréknyomás- ellenőrző rendszer)
  • ESC (ASR, HBA, Hill holder)
  • 15” lemezkerekek (195/65 R15)
  • Nagyobb első féktárcsák
  • Fix & Go defektjavító készlet
  • Vezető-, utasoldali légzsák
  • Külső hőmérő
  • Pontmátrix kijelzős rádió USB és AUX csatlakozóval
  • Fényezett lökhárítók
  • Automatikusan felfelé nyíló csomagtérajtó

 

PC-DSC 0300ob tipo

A képen látható modell fogyasztása barátságos (l/100km; városi/városon kívüli/vegyes): 7,7/4,6/5,7, a CO2 kibocsátása: 133 g/km, 95 lóerős és a végsebesség: 185 km/h. A kényelmes és komfortos autó 520 literes csomagtartójával a kategória egyik legversenyképesebb tagja. Szóval érdemes lesz koncentrálni a Bábolnán megrendezésre kerülő OB felnőtt lovasainak.

Kép-szöveg: Kovács Iván

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Mindent vitt a KSI

Triplázott a KSI a fiú országos vízilabda utánpótlás-bajnokságban. A gyermek- és az ifjúsági bajnoki cím után a serdülők között is aranyérmet vehettek át a sportiskolások. A döntőben a BVSC-t múlták felül. Pusztai Viola • A KSI mindent vitt, amit csak … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

„Nem akarunk többet kísérletezgetni”

Az F1 csapatai egy fontos tanulságot levontak az időmérős huzavonából. Claire Williams szerint a legfontosabb, hogy a hasonló döntésekhez ezentúl időt hagyjanak maguknak.

Elolvasom...
Posted in Életmód

Svájcban győzött a homeopátia

A svájci belügyminisztérium bejelentette, hogy öt kiegészítő terápia ugyanolyan státuszt szerezhet, mint a hagyományos gyógyszerek. A döntés értelmében 2017 májusától az egészségbiztosítási keretből nemcsak hosszas eljárással letesztelt gyógyszereket lehet majd venni, hanem homeopátiás, holisztikus, gyógynövényi, akupunktúrás és hagyományos kínai gyógyászati termékeket is.

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Mihajlovic szerint a Sassuolo veszélyes ellenfél

A Milan vasárnap délután a Mapei stadionba, a Sassuolo otthonába látogat. Sinisa Mihajlovic megtartotta a…

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Nem éppen japán minőség

Még csak koncepció, de aligha változik sokat a sorozatgyártás megkezdéséig az új Honda Civic Hatchback.

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Tizenhat játékos 998 perce

Összesen tizenhat fiatal lépett pályára az NB I 22. fordulójában, ami az egy héttel ezelőtti állapothoz képest kimondottan jónak számít. Két ígéret, Nagy Ádám és Sallai Roland egymás ellen szerepelt, Détári Lajos szerint mindkét játékosra nagyon komoly jövő vár. Nagy-Pál … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

A vízilabda Messije okozta a Jug vesztét a Regionális Liga szuperrangadóján

gonzalo echeniqueA délszláv bajnokságban is szuperrangadót rendeztek a hétvégén, hiszen a Rijeka a Jug Dubrovnikot fogadta. A mérkőzés az utolsó percben dőlt csak el… Gonzalo Echenique jelentette a döntő faktort a Rijeka – Jug rangadón. Az argentín származású, de a spanyol válogatott erősítő játékos az utolsó percben döntötte el a mérkőzést. Győzelmével a Rijeka három pontra […]

Elolvasom...