Címke: hétvégén
10 nagy debütálás: Átigazolás után győzelem
Az F1 történetében Max Verstappen a 10. pilóta, aki átigazolása után megnyerte első versenyét új csapatánál – no meg még egy-két hasonló eset is volt, ezeket idézzük fel az alábbi összeállításban.
Négy, öt, hat
Negyedik, ötödik és hatodik helyezést hozott a plovdivi U23-as vívó Európa-bajnokság csapatversenyének első napja a magyaroknak. Az éremhez legközelebb a női tőrözők jártak. Pusztai Viola • Elkényeztettek bennünket idén a férfi párbajtőrözők, elég csak a felnőttcsapat vancouveri Világ Kupa-versenyen aratott … Bővebben
Retro – Imola első áldozata
A bajra Rubens Barrichello pénteki balesete már figyelmeztetett, aztán másnap bekövetkezett az elképzelhetetlen: Roland Ratzenberger nem élte túl első vezetőszárnyának leszakadását. 1994, Imola.
Hamilton: Többet teszek az F1-ért, mint mindenki más együttvéve
A Formula-1 jelenlegi címvédője, Lewis Hamilton úgy érzi, hogy rengeteget segít a sport népszerűsítésében, ezzel pedig világbajnoki kötelességeinek maradéktalanul eleget tesz.
Sainz: Többet csatáznék Verstappennel
A Toro Rosso fiatal versenyzője, Carlos Sainz reméli, hogy adódik még számára alkalom a 2016-os szezonban a csapattársával, Max Verstappennel vívott nyílt küzdelemre.
A helyzet fokozódik – Alfa Romeo Giulia TI
Újabb, sportos taggal bővül az Giulia-család, az Alfa Romeo a New York-i Autószalonon vezeti be ismét a TI típusjelzést.
Luca-nap Barcelonában
A 17 éves Homonnai Luca kapta meg szombaton a World Paddle Awads juniordíját, azaz a kajak-kenusok között 2015-ben ő lett a világ legjobb fiatal versenyzője. A győriek sportolója a díjátadó kedvéért repült az Egyesült Államokból Barcelonába. reb • Az idén … Bővebben
Fehérboros nyúl római tálban – Húsvétra készülünk
Sok családban megtalálható az ünnepi asztalon a nyúl is. Bár a mi családunk nem szereti, most mégis megosztok egy receptet, hátha valaki kedvet kap hozzá.
Retro – Alonso győzelemmel kezd a Ferrarinál
Nagy változások vártak a F1-re a 2010-es szezonban, amelynek nyitányát kivételesen nem Melbourne-ben, hanem Bahreinben rendezték. A meghosszabbított pályán a maranellói gárda kettős sikert aratott.
Több dobogót akarnak a Force Indiánál
Otmar Szafnauer szerint a Force India harcba szállhat a Red Bull-lal és a Williamsszel is, idén több F1-es dobogót szeretnének megszerezni – az új fejlesztésekkel hamar előállnak.
Retro – A halhatatlannak hitt Repülő Skót
Immár kereken 80 éve, hogy megszületett a kétszeres F1-es világbajnok Jim Clark, aki rövid élete alatt is örökre nyomot hagyott a sportban,és akinek karrierjét apró tényezők közjátéka számtalan egyéb módon is alakíthatta volna.
OTP Bank Liga: Vidi-fölény a hét csapatában
A Videoton FC négy játékosa került be az – InStat statisztikái alapján összeállt – heti álomcsapatba.
A Mercedes ki sem próbálja a lágyabb gumikat
Az F1-es mezőny címvédő csapata minden valószínűség szerint úgy fog nekivágni a 2016-os szezonnak, hogy a teszteken sem a szuperlágy, sem az ultralágy abroncsokon nem gyakorol egy métert sem.
Félmillión túl a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban 2012. március 29-i megnyitása óta immár 500.000 gépjármű készült. „A magyarországi gyár – a rastatti testvérgyárral együttműködve- nagymértékben hozzájárul a kompaktautó szegmens növekedéséhez.
Egy dolgot gyűlöl a Williams szakembere
Az F1-es csapatnál vezető műszaki pozíciót betöltő Rob Smedley szerint minden eddiginél nehezebb lesz a harmadik hely megszerzése idén. Még a Force Indiával is komolyan számol.
PLER-siker
A PLER-Budapest nyerte a Balmazújvárosban, külföldi csapatok részvételével rendezett fiú ifjúsági kézilabdatornát. A házigazda a második helyen zárt, a viadal jól szolgálta a felkészülést a közelgő diákolimpiai döntőre. UP-info Két napig Balmazújvárosban pattogott a labda, hiszen másodszor rendezte meg fiú … Bővebben
Dakar: Elmarad az első szakasz
Eddig nem sok versenyzés zajlott a legismertebb terepraliverseny 2016-os kiadásán: a félbeszakított prológ után rossz időjárás miatt a vasárnapi szakaszt törölték.
Telt házzal nyitott a hétvégén a Sípark!
Mindenki a hideget és a telet várta a hegyen, a két ünnep között a Mátrában…
Szabadtéri Aréna Vácon
Hosszú Katinka két olimpiai számban világranglista-vezető
Az olimpiai programban szereplő úszószámok közül kettőben zárta 2015-öt a világranglista első helyén Hosszú Katinka. A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA listáján Hosszú a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban végzett az élen. A világ- és Európa-bajnok sportoló a második helyet szerezte meg 200 méter háton, míg a 100 méteres hátúszásban harmadik lett […]


























