Bemutatjuk olimpikonjainkat: Molnár Dóra
Egyike az új női úszógeneráció legnagyobb tehetségeinek, aki korosztályos évei során négy junior világbajnoki címet és nyolc junior Európa-bajnoki aranyérmet…
Egyike az új női úszógeneráció legnagyobb tehetségeinek, aki korosztályos évei során négy junior világbajnoki címet és nyolc junior Európa-bajnoki aranyérmet…
Egyéni legjobbján több mint hat (!) másodpercet javítva foglalta aranykeretbe a vilniusi junior Európa-bajnokságot Ábrahám Minna, aki a 200 gyors…
Remeklés a korosztályos világversenyeken Szegediként olyan úszóiskolába csöppent, ahol hosszú évek óta a hosszabb távokra készítette fel igen eredményesen a…
Két ezüstéremmel folytatták szereplésüket juniorjaink a vilniusi Európa-bajnokságon: Ábrahám Minna és Jackl Vivien bővítette kollekcióját. Vivien 800 gyorson jött be…
Az elmúlt évtized egyik meghatározó versenyzője a magyar férfiválogatottban, aki elsősorban hátúszásban számít klasszisnak – igaz, a csillagok eddig egyszer…
Csendesebb lett a negyedik nap a vilniusi junior Eb-n: Molnár Dóra szállított egy bronzérmet 200 háton, míg Kováts Alex ugyanezen…
Váltóban kétszeres Európa-bajnok, de van felnőtt Eb-ezüstje is 200 pillangón – meg egy sor érme a juniorévekből, világ- és Európa-bajnoki…
Az elmúlt évekhez képest jóval izgalmasabb véghajrában, de sikerült ismét aranyérmet nyernie a női 4×200-as gyorsváltónak a junior Európa-bajnokságon. A…
A hosszabb távokra specializálódott, junior Európa-bajnok, felnőtt magyar bajnok ifjú kiválóság 2024-ben hosszú idő után első magyar férfiként nyert egyéni…
A felnőtt Eb ezüstérme és az ott úszott olimpiai szint szárnyakat adott Ábrahám Minnának, aki a vilniusi juniorviadalon győzelemig viharzott…
Egyike a legintelligensebb magyar úszóversenyzőknek, hervadhatatlan derűvel és törhetetlen elszántsággal, melyek gond nélkül átsegítették azokon az éveken, melyek során rendre…
Ahogy azt reméltük, rögtön az első döntőben megszületett az első aranyérem, Jackl Vivien 400 vegyesen simán győzött – Európa-bajnoki csúccsal,…
A belgrádi felnőtt Európa-bajnokság több főhősnője is ott lesz a vilniusi junior Európa-bajnokság rajtjánál, így joggal reménykedhetünk egy újabb remek…
Vasárnap az 1500-as futamokkal zárult Szegeden a nyíltvízi országos bajnokság. Többségében ugyanazok nyertek, akik szombaton a korosztályos viadalokon megszerezték a…
A férfiaknál Betlehem Dávid megvédte címét, míg a hölgyeknél Fábián Bettina pályafutása során először lett aranyérmes a felnőttek között a…
Szombaton és vasárnap immár hagyományosnak mondható módon, a szegedi Maty-éren rendezik meg a nyíltvízi országos bajnokságot. A korosztályos úszók számára…
Négy héttel a párizsi olimpia rajtja előtt rendezik a X. Nyíltvízi Országos Bajnokságot Szegeden, a Maty-éri evezős pályán. A legjobb…
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Továbbképző Központja több sportágban is szakképesítésre felkészítő szakmai képzéseket hirdet meg a 2024/25-es időszakra….
Huszonegyen vehetnek részt a párizsi olimpia medencés úszóversenyein, hárman pedig nyíltvízi úszásban – Betlehem Dávid mindkét műfajban megméreti magát, azaz…
A zárónapi fergeteges hajrával, Kós Hubert 200 vegyesen, illetve Késely Ajna 400 gyorson aratott győzelmével sikerült beállítani a 2016-os londoni…