11 csapat küzdött az MKSZ-MSOSZ közös kézilabda bajnokság nyitányán
Az ország minden tájáról érkező csapatok a tatai edzőtáborban játszották a divizionáló mérkőzéseket, amelyeket követően a versenybizottság az együttesek játék ereje alapján három csoportot alakított ki. Az első divízió (a legerősebbek) négy csapata és a harmadik három együttese a tatai edzőtáborban folytatta a küzdelmeket, a második négyes a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban küzdött tovább. Szövetségünk […]

A Ferencváros és a BVSC is vereséggel kezdte a női vízilabda Euroliga selejtezőjét csütörtökön. Az európai szövetség honlapja szerint a zöld-fehérek Rómában a CE Mediterrani együttese ellen ugrottak medencébe, és már az első negyed után ötgólos hátrányban voltak. A fővárosi csapat az utolsó játékrészre szívós játékkal ugyan egy gólra visszazárkózott, de fordítania nem sikerült. A BVSC az […]
A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) törölte kitüntetettjeinek listájáról azt a keletnémet orvost, aki annak idején vezető szerepet játszott az NDK sportolóinak államilag támogatott doppingolásában. A FINA 21 évvel azután fosztotta meg az ezüsttűtől és távolította el az elismerést kiérdemlők lajstromáról Lothar Kipkét, hogy a hírhedtté vált szakemberről kiderült: az 1970-es és 1980-as években a […]
A zöld-fehérek Rómában, a BVSC Berlinben ugrik vízbe. Fotó: BVSC VÍzilabda / archív A legjobb 16 közé jutás a tét, ehhez a két magyar csapatnak csoportjában a legjobb háromban kellene végeznie. A Dunaújváros és az UVSE kiemelt, így ők már ott vannak a következő körben. Női Euroliga, selejtező (2021. november 18-21.) A-csoport (Athén) Dynamo Uralochka […]
Mind női, mi pedig férfi válogatottunk indul a világligában. Fotó: MTI / archív Megtartották a sorsolást a világligában. A nők a görögökkel és a hollandokkal kerültek egy csoportba. A férfiak a montenegrói és a román válogatottat kapták. Mindkét nemben januárban kezdődnek a küzdelmek. A nőknél április 8. és 10. között lesznek, férfiaknál április 14. és […] 
Ma a szövetségben megtartották a sorsolást. Mint ismeretes, a tegnapi napon kialakult az elődöntő mezőnye. A Ferencváros, a Vasas és a Szolnok után az OSC kvalifikálta magát a legjobb négybe. Ma pedig megtartották a sorsolást, így a Vasas a Fradi ellen száll vízbe, a másik ágon pedig az OSC a Szolnokkal küzd meg a fináléért. […]
Negyedikként az OSC Újbuda jutott a férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjébe úgy, hogy a BVSC-Zugló elleni párharc október 30-án játszott első mérkőzésén egy góllal kikapott, a visszavágón viszont öttel nyert. A keddi összecsapáson a győztes csapatban Salamon Ferenc öt, Manhercz Krisztián pedig négy gólt lőtt. BENU Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó: OSC Újbuda – BVSC-Zugló 12-7 (3-2, […] 
Két találatot jegyzet az UVSE fiatalja. Fotó: UVSE Vízilabda facebook archív Szécsi Marcell a Férfi Ob I, 8. körében a Fradi ellen két gólt is jegyzett. Bár hivatalosan ez volt a negyedik meccse, most kapott igazán szerepet. Az UVSE fiatalja ráadásul nem is akármilyen találatokat lőtt. A játékos két góljával a csapat egyik legeredményesebb pólósa […]
Nagy megtiszteltetés érte a szentesi klub egyik nagy alakját. Fotó: Szentesi Vízilabda Klub Tibi bácsi, gratulálunk és köszönjük! Óriási megtiszteltetés, hogy klubunk tagja vagy, mindannyian rengeteget tanulhatunk tőled. Gyermekek ezrei szerették meg miattad a vizet, az úszást és a vízilabdát Szentesen. Büszkék vagyunk rá, hogy Szentes Város Önkormányzatától a 2020-as Életműdíjat a Szentesi Vízilabda Klub […] 
Impozáns létesítményt húztak fel a franciák. Már kész a 2024-es párizsi olimpiára a vízilabdának is helyet adó Acquatic Center – emlékeztet a fina instagram oldala. A létesítmény érdekessége, hogy az ötkarikás játékok alatt 6000 fő befogadására lesz alkalmas, majd visszabontják 2500 férőhelyesre. Az olimpia után egy multisport létesítmény lesz, amely fitneszteremmel, mászófallal, gördeszkaparkkal és egyéni […]
Késely Ajna 1500 méter gyorson, Sztankovics Anna pedig 50 méter mellen ért el magyar csúcsot vasárnap a Kaposváron rendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon.Fotó: MTI / archív A viadal zárónapján Sztankovics a délelőtti előfutamban 50 méter mellen 30.41 másodperces országos csúcsot úszott, önmaga 2018-as rekordját (30.59) csúcsát adta át a múltnak, a fináléban az új rekordtól […] 
Női válogatott kiválóságunk bekerül a MOB Sportolói Bizottságába. Fotó: uvse.hu / archív A Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának első „szabad” választásán, a november 13-ai, Larus Étteremben rendezett sportolói fórum keretében lebonyolított szavazáson öt új tagot választottak a birkózó Lőrincz Tamás, az atléta Baji Balázs, a sportlövő Csonka Zsófia, a judós Csernoviczki Éva és a vízilabdázó […] 
Tíz góllal nyert a Recco a magyar klasszis vezetésével. Fotó: prorecco.it Nagy meccsen van túl Zalánki. A Trieszt ellen hét gólt szórt a balkezes pólós és csapata 19-9-re győzött. A Pro Recco továbbra is hibátlanul vezeti a bajnokságot. Olasz bajnokság, 6. játéknap: Pallanuoto Trieste-Pro Recco 9-19 (2-6, 1-5, 3-5, 3-3) Trieste: P. Oliva, D. Podgornik, […]
Békési Eszter magyar csúccsal nyert 200 méter mellen szombaton a Kaposváron zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon. Az egriek 19 éves versenyzője 2:20.57 perccel csapott célba, amivel Hosszú Katinka 2019-es 2:20.63-as rekordját adta át a múltnak. A női 4×100 méteres gyorsváltók küzdelmei során is országos csúcs született: a Vasas stafétája – Gyurinovics Lili, Molnár Nóra, György […]
A Miskolc nyerte az alsóházi rangadót. Fotó: MVLC / facebook archív Nagy győzelmet aratott a Miskolc, mely csapata DVSE-t verte. A BVSC egyetlen góllal nyert a Honvéd ellen, A Szeged és az OSC hazai pályán gyűjtötte be a három pontot. A Szentes és a Kaposvár nem bírt egymással. A Fradi és a Vasas győzelméről már […]