Az AIBA elnöke is ellátogat a Bocskai emlékversenyre



A házigazda UVSE a negyedik negyedben mutatott nagyszerű játékának köszönhetően két góllal legyőzte az orosz Uralocskát a női vízilabda Euroliga selejtezőjének budapesti A csoportjában. A hazai együttesből az egyaránt magyar válogatott Keszthelyi Rita öt, míg Rybanska Natasa négy gólt szerzett. Az UVSE a csütörtöki első fordulóban is győzött. Női Euroliga, selejtező: A csoport (Budapest): UVSE Hunguest Hotels-Dinamo […]
A BVSC 11-4-es vereséget szenvedett a 2019-ben döntős görög Olmypiakosztól a női vízilabda Euroliga selejtezőjének római B csoportjában. A magyar csapatra pénteken még egy mérkőzés vár, este az olasz Plebiscito Padova együttesével találkozik. A csoportból az első kettő jut a sorozat negyeddöntőjébe. Női Euroliga, selejtező: C csoport (Róma): Olympiakosz (görög) – BVSC Zugló 11-4 (3-1, 4-1, 1-1, […]
A Ferencváros 13-9-re kikapott a spanyol CN Mataro együttesétől a női vízilabda Euroliga selejtezőjének veronai B csoportjában. A magyar csapatra pénteken még egy mérkőzés vár, este a 2017-ben és 2018-ban is győztes orosz Kinef Kirisivel találkozik. A csoportból az első kettő jut a sorozat negyeddöntőjébe. Női Euroliga, selejtező: B csoport (Verona): CN Mataro (spanyol) – FTC-Telekom Waterpolo […]
A protokoll megsértése miatt a LEN azonnal intézkedett. Példátlan szigorral csapott le a LEN. A Nizza a C-csoportban vett volna részt a női Euroligában. Az Ostiába vezető úton azonban megállt a csapat a Bogliascoval edzőmeccseket játszani. Ezzel pedig megsértette a LEN protokollját, mely előírja, hogy 72 órával az első nemzetközi kupameccs előtt nem szabad semmilyen […]

Az UVSE könnyedén vette az akadályt a nyitányon. Fotó: UVSE / facebook archív Hazai pályán kezdték meg a lilák az Euroliga küzdelmet. Az első ellenfelük a Sant Andru volt, mely gárdát – 20-5-re – simán intézték el. Holnap 19 órától az Uralochka lesz az ellenfél. Női Euroliga: UVSE – Sant Andreu 20-5 (5-2, 4-0, 5-1, […]
Komoly próba elé állította a BVSC Varga Dániel együttesét. Nekiesett a BVSC az OSC-nek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen Nagy és Mészáros góljaival már 3-1-re elhúzott, majd Manhercz kozmetikázott az eredményen, 2-3. A második nyolc percben ismét – többször – kettőre hízott a vendégek előnye. 4-6 után Várnai használt ki egy emberelőnyt, […]
Bocsánatot kért Mori Josiro, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt, mindazonáltal kijelentette: nem szándékozik távozni posztjáról. Mori csütörtökön kiemelte, hogy nem állt szándékában megsérteni a nőket, amikor azt mondta: bosszantja őt, ha az értékezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Hozzátette: meggondolatlan kijelentéséért bocsánatot kér. […]
Négy magyar csapat, az UVSE, a Ferencváros, a BVSC és a Dunaújváros lesz érdekelt a női vízilabda Euroliga selejtezőjében, amelynek mérkőzéseit csütörtöktől vasárnapig három helyszínen, négy részre bontva bonyolítják le. Az egyik helyszín Verona lesz, itt két csoport is verseng majd párhuzamosan. A magyarok közül a legnehezebb dolga a 2018-ban Európai Szuperkupa-győztes Dunaújvárosnak lesz, amely a német […]
Csak az eleje volt szoros. Az első negyednem még 2-1-re az UVSE vezetett, de a második nyolc percben 4-1-es etapot produkált a Vasas és innentől kezdve nem volt megállás. Bátori vezetésével végül 9-4-re nyertek az angyalföldiek. Ami a további meccseket illeti, az FTC is begyűjtötte a három egységet, ahogy a Pécs is. Alapszakasz – 1. […]
A hevesiek a Miskolccal döntetleneztek. Nagy csatában 10-10-es eredményt hozott a Miskolc egri vendégjátéka a 19. fordulóban. Ami további eredményeket illeti: A Szeged a KSI ellen győzött, a Honvéd pedig a Tatabánya otthonában gyűjtötte be a három pontot. Alapszakasz – 1. csoport – 19. forduló: 2021. február 03., szerda: Tigra-ZF-Eger-PannErgy-Miskolc 10-10 (2-3, 2-2, 5-2, 1-3) […]
Rövid, súlyos betegség után életének 64. évében elhunyt Vermes Albán, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó. Az 1980-as moszkvai olimpián 200 méteres mellúszásban második Vermes Egerben született és tanult meg úszni, majd viszonylag későn, 20 évesen került be Széchy Tamás csoportjába, ahol aztán két év alatt hét másodpercet javult az egyéni legjobbja – írta haláláról beszámolva […]
Rövid, súlyos betegség után életének 64. évében elhunyt Vermes Albán, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes mellúszó. Az 1980-as moszkvai olimpián 200 méteres mellúszásban második Vermes Egerben született és tanult meg úszni, majd viszonylag későn, 20 évesen került be Széchy Tamás csoportjába, ahol aztán két év alatt hét másodpercet javult az egyéni legjobbja – írta haláláról beszámolva […]
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elfogadja, hogy az orosz sportolók két évig nem indulhatnak nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt, és nem játsszák le a tiszteletükre a himnuszukat, vagyis nem fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak (CAS) a szankciót megfelező decemberi döntése ellen. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) a múlt héten jelentette be, hogy szintén nem nyújt be […]
A februári összetartásra és a szerbek elleni uszoda avatóra hirdetett keretet a kapitány. Märcz Tamás elmondta: Az előzetes tervekhez képest némileg változott a program, de a lényeg, hogy egy hetet együtt lehetünk. Egészségügyi okok és klubérdekek miatt módosult az időpont, végül február 14-én, Budapesten kezdünk, majd másnap Szegedre utazunk, ahol 20-ig készülünk. A 21 játékos […]
Elkészült Szeged fedett sportuszodája; a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.Fotó: mvlsz Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester az épület keddi sajtóbejárásán elmondta, lezárult az ország egyik legmodernebb és legszebb uszodájának műszaki átadása, a létesítmény megkapta a használatba vételi engedélyt is. […]
Újabb fiatalok szereztek gólokat a címvédőnél. Mint ismeretes, a KSI-t a Fradi legyőzte az OB I 18. körében 17-7-re. A győztes csapatban Böröczky Marcell (18) a második meccsén szerezte meg az első gólját, Gál Sándor (18) pedig a harmadik OB I-es találkozóján talált be. A Fradi következő ellenfele a Kaposvár lesz szerdán, akár itt is […]
TV-s meccs is lesz a 19.körben. Szerdán és csütörtökön hétközi fordulóval jelentkezik a férfi OB I ráadásul, az OSC-BVSC találkozót az M4 Sport élőben fogja közvetíteni. Alapszakasz – 1. csoport – 19. forduló: Január 13. Szolnoki Dózsa DVSE 18-5 2021. február 03., szerda: 11:30 SZVE-KSI SE 12:00 TVSE Vízilabda-Honvéd 12:00 Tigra-ZF-Eger-PannErgy-Miskolc 19:00 PVSK Mecsek Füszért-METALCOM […]