A Magyar Ökölvívó Szakszövetség boldog születésnapot kíván Babai Sándornak

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Bajkai István, és a teljes menedzsment boldog születésnapot kíván Babai Sándornak, a magyar bírói kar nemzetközileg magasan jegyzett, elismert tagjának. Babai Sándor Magyarország egyik 3-csillagos minősítésű AIBA bírója, aki számos EUBC és AIBA versenyen is részt vehetett az elmúlt években. A 2018-as budapesti ifjúsági világbajnokságot követően 2019-ben bíráskodhatott az oroszországi […]
Read More

Kerek évfordulós ünneplés

Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradtságos évek tesznek.” (Kemény Zsigmond) Szívünk legnagyobb szeretetével és elismerésével köszöntjük szövetségünk első emberét, Lengyel Lajos elnök urat, aki ma ünnepli 70. születésnapját! Köszönjük elnök úrnak az évtizedek óta tartó sikereket, élményeket, a SPECIÁLIS OLIMPIA varázsát, amit örökös, tiszteletbeli elnökünktől, Wisinger Jánostól 2002-ben átvéve emelt […]

Read More

Magyar Kupa: Két hazai, egy vendég siker

Három helyosztó már véget ért. Mint ismeretes, a koronavírus-járvány eléggé megkeverte a Magyar Kupa végjátékát, aminek augusztus végén kellett volna véget érnie. Három helyosztót azonban ma pótoltak a kiírásból. A Honvéd Hosnyánszky vezérletével otthon húzta be az 5. helyet, az Eger megszerezte a 7. pozíciót a tartalékos Miskolc ellen, a Szeged pedig idegenben kaparintotta meg […]

Read More

Gyászol a szegedi vízilabda

90 éves korában elhunyt Veress Iván. Életének 90. évében elhunyt a szegedi vízilabdaélet egyik nagy alakja, Veress Iván. 1931. április 17-én Debrecenben született, ahol gyerekként ismerkedett meg a sportággal. 1949-től Szegeden élt, odaköltözése után szinte egyből bekapcsolódott a vízilabda életbe, és edzősködést vállalt. Ezen időponttól kezdve tevékenyen részt vett a szegedi vízilabdasport életében, kisebb nagyobb […]

Read More

Magyarok az olimpiákon – Lőwig Béla képviselte első alkalommal hazánkat bokszban az 1924-es párizsi játékokon

A magyar ökölvívás nemzetközi szinten az 1924-es párizsi olimpiai játékokon debütált, Lőwig Béla lett sportágunk első olimpikonja 96 évvel ezelőtt. Új sorozatunkban, a magyarok az olimpiákon címmel, a hazai ökölvívás sikeres történeti múltját mutatjuk be. Az 1920-as antwerpeni ötkarikás eseményen Magyarország nem vehetett részt az első világháborúban betöltött szerepe miatt, vesztes félként nem indultatott a […]
Read More

Megműtötték a Pro Recco centerét – hosszú ideig tarthat a regenerációja

A ligúr csapat edzőjének fejtörést okozhat Matteo Aicardi pótlása. Néhány nappal az edzések megkezdése előtt derült ki, hogy a Pro Recco centerének vállát meg kell műteni. A beavatkozást elvégezték, most az orvosi diagnózis szerint 3-6 hónapot kell kihagynia Aicardi-nak. A center miatt fájhat a tréner, Gabi Hernandez feje, ugyanis hamarosan “le kell adnia” kiket nevez […]

Read More

Virtuális megbeszélés Berlin jegyében

  Megtartotta első virtuális értekezletét a 2023-as berlini Speciális Olimpia Világjátékok technikai vezetőinek a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség. Venisha Bowler, az SOI senior menedzsere, Christian Guiralt, az SOI sportág fejlesztési igazgatója, valamint az európai SO szövetség két sportigazgatója: Miroslaw Krogulec és Mariusz Damentko vezették az értekezletet. A workshopra meghívást kapott Orbán-Sebestyén Kata elnökségi tag, az […]

Read More

Koronavírus: két miskolci pólós van karanténban

Lejátsszák a szerdai Magyar Kupa meccsüket a miskolciak, de a junior csapatukkal. Mint ismeretes, szerdán Eger-Miskolc Magyar Kupa meccset rendeznek. A helyosztón viszont nehéz helyzetbe kerülhet a Pannergy, hiszen két játékosuk is karanténban van. – Az érintett játékosokat, amint szóltak, házi karanténba helyzetem. A csapattól tehát elkülönítettük őket. Az egyiküknél sajnos az első teszt pozitív […]

Read More

Bikiniben szedett almát válogatottunk – fotó

Szédítő képet posztolt Gurisatti Gréta és mellé még egy receptet is kínál. A friss Magyar Kupa-győztes pólós egy fotóval jelentkezett. “Mindennap egy alma az orvost távoltartja. 🍏🍎 Mondja a jól ismert szólás. Az ősz egyik sláger gyümölcse nemcsak ásványianyagokban és vitaminokban gazdag, melyekkel felturbózhatjuk a szerveztünk immunrendszerét, de emellett az őszi feltöltődés jegyében a szervezetünk […]

Read More

Bajnoki és Magyar Kupa meccsek jönnek szerdán

Pótló találkozó és helyosztó jön. Furcsa időpontban rendezik meg a Magyar Kupa helyosztói, mely augusztus közepén lett volna, de hát a koronavírus közbeszólt, ahogy a férfi OB I-nél is. Szerdán tehát négy meccset gognak pótolni. Magyar Kupa, helyosztók: 5. helyért: 11.00 Honvéd-BVSC-Zugló 9. helyért: 11.00 METALCOM SZENTES- SZVE 11. helyért: 12.00 ZF-Eger-PannErgy-Miskolc Férfi OB I: […]

Read More

Újrázott a horvát elnök

Egyhangúlag választották meg a Horvát szövetség élére Mladen Drnasint. Az elmúlt napokban a Horvát Vízilabda Szövetség Sibenikben tartotta közgyűlését, ahol a szervezet megválasztotta ismét Mladen Drnasint. A szervezetnek négy alelnöke lett: Perica Bukic, Zeljan Konsuo, Sasa Dujmic, Predrag Sloboda. Az elnökség tagjai pedig: Milivoj Bebic, Boris Labar, Ana Stojic Deban, Ante Kulusic, Adrian Jezina, Hrvoje […]

Read More

Koronavírus: visszatér a Brescia játékosa

Két negatív tesztje után, ismét a többiekkel tréningezhet Giacomo Cannella. Mint ismeretes, a játékos a nyári szünet után tért vissza a Bresciába, ahol pozitív koronavírus tesztet produkált. A pólóst azonnal elkülönítették, most azonban – két negatív tesz után – visszatérhetett a csapattársaihoz és megkezdhette a felkészülést a következő idényre. Korábban beszámoltuk róla, hogy a Recco […]

Read More

Koronavírus: visszatért a Brescia játékosa

Két negatív tesztje után, ismét a többiekkel tréningezhet Giacomo Cannella. Mint ismeretes, a játékos a nyári szünet után tért vissza a Bresciába, ahol pozitív koronavírus tesztet produkált. A pólóst azonnal elkülönítették, most azonban – két negatív tesz után – visszatérhetett a csapattársaihoz és megkezdhette a felkészülést a következő idényre. Korábban beszámoltuk róla, hogy a Recco […]

Read More

Gólokkal mutatkozott be a Honvéd újonca

A hétvégén két góllal vette ki a részét a Honvéd sikeréből Víg Levente. Fotó: honvedvizilabda.hu / facebook archív A 20 éves játékos az elmúlt hétvégén mutatkozott be a Honvéd színeiben – a Tatabánya ellen – a férfi OB I-ben. A pólós rögtön két gólt is szerzett, ráadásul két lövésből. A mérkőzést 15-6-ra nyerte Szivós Márton […]

Read More

Tokió 2020 – Beengedik Japánba a külföldi sportolókat a felkészülés jegyében

Beengedik Japánba a külföldi sportolókat annak érdekében, hogy a hazai versenyzők minél jobban fel tudjanak készülni a jövő évre halasztott tokiói olimpiára. A főleg olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal hétfői híradása szerint a japán kosárlabda- és röplabdaliga nyílik meg elsőként a légiósok számára az októberben esedékes szezonrajt előtt. Előbbiben a statisztikák tíz éllovasából hatan külföldiek […]

Read More

Férfi OB I: két csapatnak volt eddig szerencséje a koronavírussal

A Honvéd együttesét és a Tatabányát nem érintette a koronavírus. Tizennégy csapatot érintett eddig a koronavírus-fertőzés az OB I-ben. A két “kivétel” a Honvéd és a Tatabánya – írja a kemma.hu. Érdekesség, hogy Szivós Márton csapata vezeti a bajnokságot három győzelemmel és egy vereséggel, a Tatabánya viszont pont nélkül áll. A következő mérkőzést a Honvéd […]

Read More

Férfi OB I: két csapatnak volt eddig szerencséje a koronavírussal

A Honvéd együttesét és a Tatabányát nem érintette a koronavírus. Tizennégy csapatot érintett eddig a koronavírus-fertőzés az OB I-ben. A két “kivétel” a Honvéd és a Tatabánya – írja a kemma.hu. Érdekesség, hogy Szivós Márton csapata vezeti a bajnokságot három győzelemmel és egy vereséggel, a Tatabánya viszont pont nélkül áll. A következő mérkőzést a Honvéd […]

Read More