Märcz Tamás: reális helyen végeztünk a világligán

A szövetségi kapitány szerint reálisnak mondható eredmény született a világliga belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjében, ahol az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott. “Nagy segítség volt a világliga abban, hogy tétmérkőzésen láthattam ezeket a játékosokat, persze még jobb lett volna, ha mondjuk a szerbek vagy a horvátok ellen is tudunk játszani. Ugyanakkor jó torna volt és […]

Read More

Világliga: Japán legyőzésével ötödik helyen végzett válogatottunk!

Gólzáporos meccsel búcsúztunk Belgrádtól. Az utolsó napon Japán volt férfi válogatottunk ellenfele. Nos, Német révén vezettünk, majd Koppu és Joshida révén már Japánnál volt az előny. A hajrában 3-3 után érkezett Erdélyi, 4-3. A második nyolc percben 5-4 után Bátori majd Nagy góljával már 7-4 volt az eredmény. A háromgólos fórt tartottuk a nagyszünetig, amikor […]

Read More

Diapolo-Kupa: ingyen szurkolhatunk női válogatottunknak

Az utolsó itthoni felkészülési lehetőség lesz a vb előtt női válogatottunknak a nagyszabású torna.   Női válogatottunk valamint Hollandia és Olaszország mellett U15-ös csapatunk illetve Universiade együttesünk is fellép a június 26. és 28. között megrendezésre kerülő eseményen a Margitszigeten. A szervezők ingyenessé tették a belépést, csak regisztrációhoz kötött, amelyet ezen a linken kell leadni.  A […]

Read More

Világliga: Japán jön az 5. helyért – a vasárnapi nap programja

A tét az 5. hely a világliga utolsó napján. Fotó: fina.org A csoportban már találkoztunk Japánnal, akkor 13-9-re vertük őket, most az 5. hely a cél a csapat számára. Kezdés 11.45-től az M4 Sport-on. A vasárnapi program: a 7. helyért: Kanada-Kazahsztán 10.00 az 5. helyért: Magyarország-Japán 11.45 a 3. helyért: Spanyolország-Ausztrália 15.00 döntő: Szerbia-Horvátország 16.45

Read More

Kizárták Hosszú Katinkát Rómában

Milák Kristóf és Jakabos Zsuzsanna arany-, Verrasztó Dávid és Késely Ajna pedig ezüstérmet nyert szombaton a római Hét Domb (Sette Colli) elnevezésű nemzetközi úszóverseny második napján. A háromnapos viadal hivatalos honlapja szerint Milák 200 méter pillangón utasította maga mögé a mezőnyt 1:54.19 perces versenycsúccsal, míg Verrasztó 400 méter vegyesen lett második 4:11.90-es idővel. Késely Ajna […]

Read More

Szerb-horvát finálé lesz

Az olimpiai bajnok szerbek után a világbajnok horvátok biztosították helyüket a férfi vízilabda világliga belgrádi nyolccsapatos szuperdöntőjének fináléjában. Fotó: FINA.org A horvátok a szombati második elődöntőben az Európa-bajnoki ezüstérmes spanyolokat győzték le 10-8-ra. A szerbek és a horvátok már találkoztak a torna során, szerdán kőkemény összecsapáson 11-10-re nyertek a házigazdák. A torna győztese indulási jogot […]

Read More

Világliga: visszavágtunk Kanadának

Az ötödik helyért játszhat a magyar válogatott a férfi vízilabda világliga belgrádi szuperdöntőjében, miután szombaton a rájátszás első fordulójában 15-8-ra legyőzte a kanadai csapatot. Fotó: Fina.org A magyar csapatból hiányzott az eltiltott Kardos Gergely. A két csapat a torna keddi nyitónapján is találkozott egymással, akkor nagy meglepetésre a kanadaiak 10-9-es, történelmi győzelmet arattak. A magyarok […]

Read More

Világliga: ismét Kanada jön – az ötödik nap programja

Megint a juharlevelesekkel játszunk, de most az 5-8. helyért. Fotó: fina.org Szokatlan időpontban, délelőtt 10-től ugrunk vízbe Kanada ellen a Világliga szuperdöntőjében. A csoportmeccsek során egyszer már megmérkőzött egymással a két gárda, akkor kikaptuk. Világliga, a szombati program: Az 5-8. helyért: 10.00 Magyarország-Kanada 11.45 Japán-Kazahsztán Elődöntő: 15.00 Horvátország-Spanyolország 16.45 Szerbia-Ausztrália

Read More

Kanada lesz a magyarok ellenfele

A papírformának megfelelően a kanadai válogatott lesz a magyar ellenfele a Belgrádban zajló férfi vízilabda világliga szuperdöntőjében, az 5-8. helyért folyó rájátszás szombati első mérkőzésén, miután a tengerentúli gárda simán kikapott a pénteki negyeddöntőben a házigazda olimpiai bajnok szerbektől. A kanadaiak a torna keddi nyitókörében nagy meglepetésre 10-9-re legyőzték a magyarokat. A vasárnapig tartó torna […]

Read More

Három mérkőzésre eltiltották a magyar kapust

Három mérkőzésre eltiltották Kardos Gergelyt, a Belgrádban zajló nyolccsapatos világliga szuperdöntőn szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott kapusát. A nemzetközi szövetség (FINA) vízilabda technikai bizottsága a helyszínen kielemezte az ausztrálok elleni pénteki negyeddöntős felvételeket, és azt állapította meg, hogy a magyar hálóőr a negyedik negyedben szándékosan sérülést okozott egyik ellenfelének, aki vérző fejjel hagyta el a medencét. […]

Read More

Märcz Tamás: Láttam azt, amit szerettem volna

Összességében elégedett volt Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az ausztrálokkal szemben elveszített negyeddöntőt követően a Belgrádban zajló világliga szuperdöntőjében. “Nagyon jól kezdtünk, motivált és jól összerakott volt ma a csapat, a védelem pedig egészen extrém teljesítményt nyújtott. Miután 5-1-re vezettünk, az ausztrálok kicsit jobban beleálltak a meccsbe, mi viszont nem használtunk ki néhány […]

Read More

Világliga: ötösökkel vereség – nem jutottunk a legjobb négybe

Parádés első két negyed, majd döntetlen és ötösökkel vereség Ausztráliától. A csoportmeccsek után, a negyeddöntőben Ausztrália volt az ellenfelünk a belgrádi világligán. A kengurúk a harmadik helyen végeztek csoportukban, mi pedig a másodikon. Nos, a mérkőzés elején Campbell értékesített egy fórt, majd Jansik és Gór-Nagy is eredményes volt, 2-1. A második nyolc perc álomszerű volt, […]

Read More

Átigazolás: Nagy csapat épül Szirakúzában

Az olasz kapuslegenda után, talján válogatott és két ex-debreceni pólós is érkezett az olasz klubhoz. Mint ismeretes, Stefano Tempesti az Ortigia színeiben próbálja “beverekedni” magát az olasz válogatottban. Érdekesség, hogy rajta kívül még érkezett a csapathoz a jólcsengő Valentino Gallo is, aki szintén a Settebelloba vágyik. Figyelemre méltó, hogy a klub az elmúlt szezonban a […]

Read More

Világliga: a negyeddöntő következik – a negyedik nap programja

Ausztrália lesz az ellenfél, immár a cél a legjobb négy. Már nem lehet hibázni, hiszen a belgrádi világliga egyeneskieséses szakasza következik. A mai nap miénk az első meccs 15 órától az ausztrálok ellen. Legutóbb tavaly szeptemberben találkoztunk velük, akkor 10-4-re vertük őket. A pénteki negyeddöntőben: 15.00 Magyarország-Ausztrália 16.45 Horvátország-Japán 19.15 Spanyolország-Kazahsztán 21.00 Szerbia-Kanada

Read More

Világliga: gáláztak a szerbek

A házigazda, olimpiai bajnok szerb válogatott sima győzelmet aratott a kazah csapat felett csütörtökön a férfi vízilabda világliga Belgrádban zajló szuperdöntőjében. Fotó: fina.org Szavics együttese simán ütötte ki a kazahokat. A horvátok nehezebben, a spanyolok az utolsó negyedben brillíroztak. a magyar válogatott a japánokat verte. Ma az ausztrálok jönnek, 15 órától. A vasárnapig tartó torna […]

Read More

Döntött a FEI: Magyarország rendezi az Európai Lovasjátékokat

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) június 20-i ülésén Magyarországnak ítélte a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát. A díjlovasok, a para díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok a Kincsem Parkban, illetve a Nemzeti Lovardában versenyeznek majd.

lovaspalya-kilatas1200

„Magyarország eddig tizenkét fogathajtó világ-, három Európa-bajnokságot, tizenkét Lovas Világkupát rendezett, hatalmas szakmai és közönségsikerrel. A mostani újabb megtisztelő megbízás általános és lovas kultúránknak, versenyrendezőink szakavatott munkájának, messze híres vendégszeretetünknek, Magyarországnak szól. A világjátékoknak –kimagasló sportértéke mellett – gazdasági, politikai, társadalmi, idegenforgalmi és sportdiplomáciai hatása is jelentős. A világhírű lovasok kíséretében gazdasági- és üzletemberek, döntéshozók látogatnak el hozzánk. Új partnerekkel, jövőt formáló kapcsolatépítés helyszíne is a budapesti Európa-bajnokság” – fogalmazott Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

A szervezőbizottság Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok vezetésével, szakértők bevonásával kereken másfél éve dolgozik Európa legrangosabb lovas rendezvényének előkészítésén. A pályázati anyagot a magyar delegáció ez év március 29-én Lausanne-ban, a Nemzetközi Lovas Szövetség székházában mutatta be a testület vezetőinek és az érintett szakágak elnökeinek – sikerrel.

https://youtu.be/9JPZMi0nk20

Vadászati Világkiállítás társrendezvényén, a budapesti Európa-bajnokságon a díjugratók, díjlovasok, para díjlovasok, a négyesfogathajtók, és a lovastornászok versenyeit láthatja majd a közönség. Az eseményre várhatóan a világ legjobbjai érkeznek majd Budapestre.

A lovasjátékok keretében kerül megrendezésre a Négyesfogathajtók Európa-bajnoksága egy különleges évfordulóemlékére: 50 évvel a rendezvény előtt 1971-ben a Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, hatalmas magyar sikerrel, Abonyi Imre egyéni és az Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József csapat EB győzelmével.

Az Európai Lovasjátékok megrendezésének céljai közt szerepel, hogy a hazai fogathajtás megőrizze és tovább erősítse pozícióját és ezzel egy időben a többi szakágat felzárkóztassa a világ élvonalába.

Forrás: MTI, Magyar Lovassport Szövetség

Forrás: RiderLine

Read More

Märcz Tamás: Tetszett, amit láttam

A kapitány bizakodó a negyeddöntő előtt. Négygólos győzelemmel fejeztük be a csoportot, a Japán elleni meccs után így vélekedett a kapitány:  “Számítottam rá, hogy valamikor majd a japánok elé kerülünk és akkor meg tudunk lépni. Nem aggódtam, mert a játékosok még döntetlen állásnál is betartották, amit kértem tőlük. Ahogyan ment előre a mérkőzés, csökkentettük a […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.