Szép volt lányok!

A nagydíjak napja volt vasárnap az ausztriai lampechtshauseni utánpótlás CSIO-n. Először a gyermekek következtek, de a pénteki Nemzetek Díja győzelem után  ma nem jutott magyar lovas a 130 cm-es nagydíj összevetésébe. Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei válogatott Kisgergely Kata Achileusszal és ifj. Szuhai Gyula Le Royallal hat hibaponttal érték el a legjobb teljesítményt.

AX7I2762

Az ifjúságiak folytatták a sort, ahol még a nagykörben, pénteken, Horváth Gábor tanítványa, Budai Liza volt a legjobb öt hibaponttal, és ma is egy Győr-Moson-Sopron megyei lovas, Alasztics Aliz érte el a legjobb eredményt csapatunkból.

AX7I1366

Pirik Zsolt tanítványa, pej kancájával, Concordia HB-vel az összevetésben négy hibaponttal az ötödik a helyen zárt a 140 cm-es nagydíjban, ahol az alappályán két lovasunk lovagolt egy verőhibával, Erdős Jázmin Amazonnal és Dömse Tamás Conquistadorral.

60386790 2349732781751528 9093917474830680064 n

Az utolsó versenyszámban sem maradtak el a magyar helyezések, hiszen a 145 cm-es fiatal lovas nagydíjban két rutinos válogatott lovasunk, Hollé Sára Clintusszal és Weinhardt Virág Chiclanával a nyolcadik és a kilencedik helyet szerezték meg.

PC-hollé clintus

Gratulálunk a teljes utánpótlás válogatottnak, a szakvezetésnek, az edzőknek és a szülőknek a lamprechsthauseni kimagasló teljesítményekért!

https://m.equi-score.de/schedule.php?mod=mod_lamprechtshausen2019a

Read More

Az olaszok kapitánya is “halhatatlan” lett

Beválasztották Alessandro Campagnát a Hírességek Csarnokába. A Fourt Lauderdale-be volt hivatalos Alessandro Campagna, ugyanis a jelenlegi olasz válogatott szövetségi kapitányát beválasztották a Hall of Fame-be. Campagna a 21. olasz sportoló, akit ez a megtiszteltetés érhetett. Legjobb eredménye játékosként a ’92-es olimpiai arany.

Read More

Férfi Ob I: Benedekéknek véget ért a szezon

Az UVSE a 13. helyen fejezte be a küzdelmeket. A délutáni helyosztókon az UVSE Kaposváron is nyerni tudott, így a lilák végeztek a 13. helyen. A Szombathely egyenlített a Tatabánya ellen, itt még megy tovább a párharc. A Kőér utcában már lejátszották a harmadik meccset is, a Honvéd néggyel volt jobb a Debrecennél, így ők […]

Read More

Férfi Ob I: kiesett a KSI

A Vasas kettős sikerrel végzett a 15. helyen. Fotó: vasassc.hu A sportiskolások a második meccsen is alul maradt a Vasassal szemben, így a piros-kékek várhatják az osztályozót. Férfi Ob I., 15. helyért:  KSI-VasasPlaket 10-11 (3-4, 2-5, 3-2, 2-0) A párharc győztese: a Vasas, 2-0-ás összesítéssel.

Read More

Férfi Ob I: a Fradi egy lépésre a címvédéstől

A zöld-fehér együttes már 2-0-ra vezet a fináléban. A Fradi öt góllal volt jobb az OSC-nél, így már csak egyet kell nyernie Varga Zsolt együttesének a címvédéshez. részletek később… Férfi Ob I., helyosztók döntő: A-HID OSC ÚJBUDA-FTC-Telekom 10-15 ((2-5, 2-3, 3-1, 3-6) (Az állás: 2-0 a Fradinak) Pénteken játszották: ZF-Eger-Szolnoki Dózsa 7-13 1-2, 3-3, 1-4, 2-4) […]

Read More

Gyermek válogatottunk Nagy-Britanniát megelőzve Nemzetek Díja győztes Ausztriában

A pénteki nap a lamprechtsahuseni díjugrató utánpótlás CSIO-n az ifjúsági korosztály Nemzetek Díjával kezdődött. A népes mezőnyben a magyar válogatott sajnos nem került a második fordulóba. (Szuhai Péter-Lamborgini, Alasztics Aliz-Chablis, Dömse Tamás-Conquistador, Janik Anna-Back ome)

Késő délután a Csehországban győztes, de ezúttal átalakult összeállításban lovagló fiatal lovas összeállítású csapatért izgulhattunk, akik az igazán erős kilenc csapatos Nemzetek Díjában bejutottak a második körbe, ahol helytálltak a 145 cm-es pályákon. A verseny nehézségét mutatja, hogy az első fordulóban, a közel ötven lovaglásból, egyetlenegy tiszta hibátlan sem született. A magyar csapat legjobbja sokadszorra Weinhardt Virág volt, aki Chiclanával 5 és 4 hibaponttal lovagolt.

viragcim

Reisz Panna új lovával,Cortanoval is nagyszerűen debütált, hiszen mindkét fordulóban szép képet mutatva, 9 és 4 hibaponttal értek célba.

45698884 2143654632332087 3796014305204240384 n

Csapatunk további két lovasa, két szürkével egy-egy körben tudott hozátenni a végső eredményünkhöz, ifj. Lázár Zoltán Fülessel az első körben kilenc, Hollé Sára Clintusszal négy hibaponttal lovagolt. A győzelmet Németország válogatottja szerezte meg, Magyarország hat hibaponttal lemaradva a bronzérmes pozíciótól az ötödik helyen végzett.

Szombaton jött a 12-14 év közötti gyermek korosztály, ahol a tizenegy csapatból Nyugat-Európa szinte összes meghatározó nemzete elküldte válogatottját. Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitányunk ismét bizonyította nagyszerű csapat menedzseri érzéket, amelynek eredményeképpen Lamprechtshausenben felcsendült a gyermek válogatottunk győzelméért a magyar himnusz. Ifj. Szuhai Gyula Lawisangosszal volt a kieső eredmény mindkét körben, de három tehetségünk, Jármy Kinga -Ludwig, Kiss Lizanna- Eliana és Törő Csongor-Chacco nemcsak a Nemzetek Díja mindkét fordulójában, hanem Nagy-Britannia elleni összevetésben harmadszorra is nulla hibaponttal lovagoltak.

60389703 308120473412025 1972753211483750400 n

Gratulálunk az utánpótlás válogatottnak!

https://www.clipmyhorse.tv/en_EU/ondemand/event/3203/competition/48816/csiop-csioch-csioj-csioy-csiu25-a-lamprechtshausen

Read More

Kis Gábor: köszönöm vízilabda

A könnyeivel küszködve búcsúzott a Szolnok olimpiai bajnoka a sportágtól.   A Szolnok megszerezte a bronzérmet az Eger ellen, a győztes második meccs után, a visszavonuló “Kicsi” így búcsúzott: Nekem személy szerint megtiszteltetés volt ennek a csapatnak a csapatkapitányának lenni. Most az érzéseimről, nehezen tudok beszélni. Amennyiben elfogadjátok és nem sértelek meg titeket egy kicsit […]

Read More

Férfi Ob I: A Szolnoké a bronzérem

Idegenben is jobb volt a Tisz-parti együttes az Egernél, így Zsivko Gocics csapatáé a harmadik hely az Ob I-ben. Az első két negyedben még jól tartotta magát az Eger, ám a fordulás után 4-1-es etapot produkált a Tisza-parti együttes, és a negyedikben is rá tudtak tenni még egyet a vendégek, így 13-7-re győztek. Az olimpiai […]

Read More

Újoncok rangadója

Az Őrzők a Darazsakkal mérkőznek meg a TD Store Divízió II-ben. Egy mérkőzés lesz ezen a hétvégén a harmadosztályban, ám az egy kiélezett csatát hozhat. A szezon előtt sokan azt mondhatták, hogy a CFS Guardians esélyesebb lehet, mint a Kaposvár …

Read more

Read More

BL: Varga Dénes gólja a záróforduló legszebbje

Dumi Moszkvában is megmutatta miért klasszis játékos. A 14. befejező BL főtábla körben Varga Dénes ütemtelen gólja lett a legszebb: Emlékezhetünk rá, a 13. körben nem volt magyar / magyaros találat a TOP 5-ben, még a 12. fordulóban a LEN-nél a második helyet érdemelte ki Sedlmayer Tamás Reccó-nak lőtt gólja. A találat eléggé pimaszra sikerült. […]

Read More

Július 8-án a gyerekeké lesz a főszerep a Balatonon

Idén, július 8-án egyedülálló teljesítmény helyszíne lesz a Balaton. A Kis-Pingvin Úszó és Vizilabda Előkészítő 18 gyermeke, és 3 oktatója HOSSZÁBAN ússza át a tavat. A 77 km hosszúságú táv teljesítésével a Végtaghiányos Gyermekek Alapítványának szeretnének egy tornateremre gyűjteni, valamint szeretnék felhívni a figyelmet a természetes vizek megóvásának fontosságára. Az átúszás kiemelt szakmai partnere a Magyar […]

Read More

Jönnek a Nemzetek Díják Lamprechtshausenben

A Salzburg melletti Lamprechsthausenban megkezdődött a hagyományos díjugrató utánpótlás CSIO, ahol a hatalmas mezőnyben a magyar válogatott is starthpz áll.

A csütörötöki felvezető napon, a legjobb magyar teljesítményt, az ifjúsági kiskörben Janik Anna érte el, második helyével, Lolly Poppot lovagolva, de korosztály 135 cm-es nagydíj kvalifikációs számában, több mint száz indulóból, Dömse Tamás Conquistadorral ért el kiemelkedőt, szép hibátlannal a nyolcadik helyre lovagolt.

domset

Dömse helyezését másolta le, pár órával később a fiatal lovasok 140 cm-es nyitójában, Európa-bajnokunk, a kiskunhalasi Weinhardt Virág pej kancájával, Chiclanával.

viragcim

A gyermekeknél sem maradtak el a helyezések, a 115 cm-es versenyszámban, második lett Törő Csongor Chacco Boy-jal és hatodik Kiss Lizanna Quipara Z-el.

tcsongor

A verseny legnagyobb érdeklődéssel várt versenyszámai pénteken kerülnek programba, 11.30-kor az ifjúsági, 16.00 órakor a fiatal lovasok Nemzetek Díjai, ahol ifj. Kövy András szövetségi kapitány csapatai már startra készek.

Hajrá magyar díjugrató utánpótlás!

Start-és eredménylisták:

https://www.equi-score.de/index.php?mod=mod_lamprechtshausen2019a

Read More

Íme, a 2004-es csapat

Kihirdették a 2004-es csapatunkat a május végi edzőtáborra. Meghívottak: Torkos Tamara, Kovács Dorottya, Szombathelyi Gerda, Aubéli Tekla, Tyukász Anna, Zöld Tamara, Tóth Rebeka, Golopencza Nóra, Pogonyi Bíbor, Kóka Zelma, Szegedi Panna, Tóth Fruzsina, Mácsai Eszter, Jonkl Csenge, Krénusz Anna Zink Petra, Fráter Lili, Farkas Emma, Mácsai Kata, Tóth Frida, Hnasztyin Kinga, Irmes Rozi, Felkai Sára, […]

Read More

Nagy távozója lehet a Reccónak

Az idény végén vélhetően elhagyja a Pro Reccot Stefano Tempesti. Az egész olasz szaksajtó arról beszél, hogy Stefano Tempesti az idény végén elköszönhet a Reccótól. Marko Bijacs mellett csak másodhegedűs szerep juthat neki – akár csak idén – így pedicsökken az esélye, hogy ott legyen Tokióba. Azt még nem lehet tudni, hová igazolhat Tempesti, aki […]

Read More

BL: Ellenfelet kapott a Fradi

A BL tőtábla befejeztével kialakultak a negyeddöntők párosításai. Június 6-8. között már a BL serleg a tét Hannoverben. A magyar színeket egyedül a Fradi képviseli a nyolcas döntőben, mely csapat a Juggal játszik az elődöntőért. A BL FInal Eight negyeddöntőjének párosítása: Június 6., csütörtök: Pro Recco-Waspo Hannover Barceloneta-Sport Management FTC-Jug Dubrovnik Brescia-Olympiakosz  

Read More

Férfi Ob I: harmadik meccs dönt a hetedik helyről

A Debrecen egyenlített a Honvéd ellen. Ötméteresek döntöttek a Debrecen-Honvéd találkozón, miután a rendes játékidő 9-9-es döntetlent hozott. A ráadást a cívisvárosiak bírták jobban, így harmadik, mindent eldöntő meccs jön. Férfi Ob I., helyosztók második forduló: DVSE-BHSE 9-9 (2-4, 4-1, 1-2, 2-2) – ötméteresekkel 4-3 Gólszerzők: Fekete 3, Dőry 2, Durik, Vidovics, Kovács G., Macsi […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.