Szilágyi harmadik, Kapás negyedik legjobb idővel elődöntős

kapásNői 200 méter pillangón két magyar, Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka is az elődöntőbe jutott az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságának vasárnapi versenynapján. A délelőtti programot a magyarok közül Verrasztó Dávid nyitotta 200 méter vegyesen: a 400-on címvédő és világbajnoki ezüstérmes 2:00.94-es eredménnyel futamában ötödik lett, összesítésben a 15. idővel jutott az elődöntőbe. “Ez nem volt […]

Read More

Rendhagyó helyszínen a hazai sikerekért

Alig három hét múlva, augusztus 21-én kezdődik az elmúlt évek legjelentősebb hazai ökölvívó eseménye, az AIBA Férfi és Női Ifjúsági Világbajnokság, amelyen 82 ország 447 versenyzője vesz részt. Ebből az alkalomból tartottak sajtótájékoztatót a vb szervezői a helyszínen, a speciális módon a boksz céljaira részben átalakított Duna Arénában. Bevezetőjében Bajkai István országgyűlési képviselő, az augusztus […]
Read More

Máchánszky Gyula régió csapata a győztes Tamásiban

Három csapat vetett össze a 2018.évi díjugrató championátus első fordulóján, Tamásiban az első helyért. Stieber Sztella és Cadania hibátlan összevetésével a győzelmet, a Dömse Tamás által vezetett Máchánszky Gyula régió csapata szerezte meg. Második helyen, Takács Péter csapata, a Némethy Bertalan régióhoz tartozó, Léber József emlékét őrző kvartett végzett. Az Észak-Kelet Magyarországot felölelő, Platthy József régió csapata, Csuka Balázs vezetésével lett a harmadik.

Teljes eredménylista megtekinthető ITT

38501200 940754592798749 6336069998557003776 n

Fotó: Tokodi Tícia Tic Fotó

Read More

Férfi válogatott: Nevek, számok, eredmények a 2018-as szezonból

Barcelona, 2018. július 24.
A magyar csapat a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján a negyeddöntõben játszott Magyarország - Szerbia mérkõzésen 2018. július 24-én. A magyar válogatott 8-5-re kikapott a címvédõ és olimpia bajnok Szerbia csapatától.
MTI Fotó: Illyés TiborBár még nincs vége a 2018-as válogatott idénynek, három fontos tornán túl vagyunk. Összegeztük az eddig látottakat.  Az Európa Kupának, a Világliga Szuperdöntőjének és az Európa-bajnokságnak is vége van. Szeptemberben még Berliben küzd a válogatott a világkupán, de a három véget ért verseny már támpont az idei szezonra. Az első nagy megméretés az Európa Kupa volt, melyet […]

Read More

Mediterrán Kupa: Vereség az Egyesült Államoktól, de elődöntőben a csapat

vizilabda altalanos02Hiába kapott ki az U18-as válogatottunk, ma elődöntőt játszik a szerbiai tornán.  Bár három góllal kikapott, így is ott van a legjobb négyben az U18-as válogatottunk a szerbiai felkészülési tornán, ahol a horvátokkal játszik a fináléba jutásért. Mediterrán Kupa, 3. játéknap, augusztus 4., szombat: USA – Magyarország 10-7 (4-2, 4-2, 2-1, 0-2) magyar gólszerzők: Dala 2, Bóbis 2, […]

Read More

Montenegró Kupa: Horvátország legyőzésével, döntőben válogatottunk

montenegrokupa2018080401U15-ös csapatunk nyolc góllal verte a horvátokat a Montenegró Kupa elődöntőjében. Fotó: wpolo.me Korábban Németországot, Szerbiát és az Egyesült Államokat győzte le az együttes, így csoportelsőként ment tovább az elődöntőbe Derekas Szilárd együttese. A mai napon pedig a horvátokat verte a csapat 13-5-re, így finalista a csapat Herceg Noviban. Holnap vagy a házigazda Montenegróval vagy […]

Read More

Késelyé az első magyar érem

uszasMegszületett az első magyar érem a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyein: Késely Ajna szombaton 800 méter gyorson második helyen végzett. A mindössze 16 éves magyar versenyző 8:21.91 perces ifjúsági Európa-csúccsal csapott célba. A címvédő Kapás Boglárka 8:26.32-vel ötödik lett. “Volt egy pont, ahol azt éreztem, hogy nagyon fáj, és milyen jó lenne, ha már vége […]

Read More

Mányoki Attila “karcsapásnyira” a történelmi sikertől

manyoki_attila01Mányoki Attila, a világhírű zalaegerszegi hosszútávúszó valószínűleg szombaton száll vízbe az észak-ír Donaghadee partjainál, hogy átússza az Északi-csatornát. A magyar sportember most érkezett el az Ocean’s Seven utolsó, egyben legnehezebb állomásához, amelynek teljesítésével lezárná a hét, kivétel nélkül rendkívül nehéz feladatból álló sorozatot. Ez eddig mindössze 11 embernek sikerült, így Mányoki lehetne a világon a […]

Read More

Férfi Ob I: görög válogatott játékossal erősített a Szentes

szentes20171001A 24 éves fiatal hellén válogatottal lett teljes a Kurca-partiak 2018/2019-es kerete. Bár már május végén lehetett tudni a szentesiek jövő szezonbeli együttesét, most egy újabb névvel bővült a csapat. Az új játékos a 24 éves Athanasios Chrysospathis, aki mindössze az utolsó keretszűkítésnél került ki a barcelonai utazó Eb csapatból – számolt be a Szentesi […]

Read More

Mediterrán Kupa: Egy győzelem, egy döntetlen

alt201606A Mediterrán Kupa második napján a németek ellen sikerült begyűjteni a három pontot, még a szerbek ellen  döntetlent ért el a csapat. A belgrádi U18-as felkészülési tornán két mérkőzést is játszott pénteken a válogatottunk. A szombathelyi vb főpróbájaként számon tartott tornán a német csapatot öttel vertük, még Szerbia első csapatával 12-12-es remit értünk el. Az […]

Read More

Tóth Balázs CSIO nagydíj győztes

A somorjai utánpótlás CSIO-n sikeres napot élt meg a magyar díjugratás . Ugyanúgy, mint a felnőtteknél egy hét múlva Budapesten CSIO**** *, ezúttal pénteken már meg is rendezték a nagydíjakat és vasárnap kerülnek lebonyolításra a Nemzetek Díják. A gyermek korosztály 125 cm-es alappályáját, csak öt lovas tudta hibátlanul végig ugratni. A leggyorsabb pályát a magyar válogatott tagja, Tóth Balázs lovagolta Elsa Camapri nyergében, amely után büszkén hallgathattunk Somorján a magyar Himnuszt.

38269214 10215419190890777 6745619968026476544 n

Fotó: Sibil Slejko

A gyermek nagydíjban harmadik helyen végzett Törő Csongor Chacco Boyal és ötödik lett Göttler Vilmos tanítványa, Veilinger Olívia Királyhágóval.

PC-veilinger02

Az ifjúsági korosztály 140 cm-es nagydíjában két magyar lovas is hibátlanul ugrott, akik ezután az összevetésben négyhibaponttal végeztek. Hetedik helyen végzett Jármy Vince, 12 éves kancájával, Quior osával és nyolcadik lett a 15 éves Janik Anna Back Home nyergében.

31681755 1919150694826068 523072092611018752 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Start-és eredménylisták: http://eventcontent.hippoonline.de/1579/1579zeitplanDEU.htm?style=hippo

Folytatás vasárnap a Nemzetek Díjával!

Read More

Montenegró Kupa: Szerbia és az Egyesült Államok is kipipálva

montenegrokupa2018080301Egy nap alatt két győzelmet aratott a magyar utánpótlás válogatott a Montenegró Kupán. Délelőtt az Egyesült Államokat, még este a szerbeket verte az U15-ös válogatottunk a Montenegró Kupán. Így az első nap sikere után, már három győzelemmel áll a csapat a felkészülési tornán. Montenegró kupa, a további program: Magyarország – USA 15-8 (5-0, 3-0, 5-2, […]

Read More

A férfi gyorsváltó negyedik, Jakabos ötödik

zsuzsanna-jakabos-swimmingKét magyar döntős érdekeltség jutott a glasgow-i multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki nyitónapjára: a 4×100 méteres férfi gyorsváltó negyedik, míg Jakabos Zsuzsanna 400 méter vegyesen ötödik lett. Ami a váltót illeti, a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású négyes a tavalyi budapesti világbajnokság bronzérme után ezúttal negyedik lett a döntőben 3:14.51 perces idővel. […]

Read More

Egy hét múlva kezdődik az év díjugrató eseménye

Augusztus 9-én kezdetét veszi a Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest a Nemzeti Lovardában.

Ez az első alkalom, hogy hazánk a legmagasabb besorolású, ötcsillagos CSIO versenyt rendezhet. A verseny összdíjazása több mint 400.000 euró.

A nagyszabású eseményről dr. Budai Gyula, az Olimpiai Felkészülést koordináló Bizottság Elnöke, Stróbl Dorottyaversenyigazgató, Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója és Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke adott tájékoztatta a sajtót.

sajtotajekoztato0801

Forma-1 a díjugratásban

Dr. Budai Gyula, a Külügyminisztérium miniszteri biztosa ezúttal nem politikusi minőségében, hanem a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának elnökeként köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit: „Amikor 2012-ben a magyar kormány elfogadta a Kincsem – Nemzeti Lovas Programot, csak álmodni mertünk arról, hogy a sajtó képviselőit itt, a megújult Nemzeti Lovardában, ilyen körülmények között tudjuk majd fogadni és hogy ilyen színvonalas nemzetközi versenynek adhat otthont a Tattersall. Ez a díjugrató sport Forma-1 kategóriája. Azt szeretnénk, hogy ebből hagyomány legyen Budapesten.

Dr. Budai Gyula azt is elmondta, hogy ez a verseny kiválóan illeszkedik a Magyar Lovassport Szövetség stratégiájába, melynek célja, hogy ismét magyar lovasnak drukkolhassunk az olimpián – akár már 2020-ban. A következő lépés azonban még nem az olimpia, hanem az eredményes szereplés az Egyesült Államokban szeptemberben megrendezésre kerülő világbajnokságon.

A Nemzeti Lovarda készen áll a lovak és lovasok fogadására

„A Nemzeti Lovarda készen áll egy ilyen nagyszabású verseny megrendezésére” – emelte ki Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda igazgatója, aki egyúttal megköszönte Magyarország Kormánya, a Magyar Lovassport Szövetség, a Nemzetközi Lovas Szövetség, valamint a rendezvény szponzorainak támogatását.

https://www.youtube.com/watch?v=QTJo2gyrhJw

A Nemzeti Lovarda beírja magát a FEI kiemelt versenyhelyszínei közé

Stróbl Dorottya versenyigazgató elmondta, hogy az ötcsillagos versenyre 200, a fiatal lovak megmérettetésére 60 ló érkezik, a lovasok 26 nemzetet képviselnek. Budapesten dől el, hogy a divízió 2 országai közül melyik két nemzet jut be a barcelonai döntőbe. „13 ilyen verseny van a világon, amit a Longines szponzorál, ebből kilenc Európában. Nyolcat a kontinens lovassportban vezető szerepet betöltő országai rendeznek – és idén Budapest is rendezési jogot kapott. Óriási érdeklődésre tart számot a verseny, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke is jelezte érkezését, valamint a FEI több elnökségi tagja is Budapestre látogat majd” – mondta el Stróbl Dorottya.

Számítanak a közönség biztatására a magyar lovasok

A Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest versenyen 20 magyar lovas állhat starthoz, közülük jelölte ki Németh István szövetségi kapitány azt az öt díjugratót, akik hazánkat képviselik a Nemzetek Díjában. „Hugyecz Mariann Svájcban készült fel Chacco Boy nevű lovával, reméljük, hogy ezúttal is hozza a 2016-ban bemutatott dupla hibátlant. Magyar tenyésztésű lóval, Zordonnal indul Horváth Balázs, az ország egyik legeredményesebb lovasa. Szintén magyar tenyésztésű lóval versenyzik ifj. Szabó Gábor, aki a rendszerváltás óta a legeredményesebb CSIO lovasunk. Erős, stabil csapattaggá nőtte ki magát Krucsó Szabolcs, aki a Paul Schockemöhle által tenyésztett Chacco-Blue II fedezőménnel indul. Ifj Kövy András a csapat ötödik tagja, tartalék lovasa. Többszörös Nemzetek Díja győztes lovas, utánpótlás szövetségi kapitány” – mutatta be a magyar válogatottat Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke. „Nagyon fontos, hogy minél többen szurkoljanak a lovasoknak” – emelte ki Szotyori Nagy Kristóf, hiszen ez a lovasok teljesítményén is megmutatkozik.

https://www.youtube.com/watch?v=ISHAX8UKsXY

Forrás: CSIO Budapest

Fotó: Tokodi Tícia, Tic Photo

Read More

Mediterrán Kupa: Kétgólos siker Montenegró ellen

általanos kép0123A magyar válogatott vette az első akadályt a Mediterrán Játékokon.  Horváth János U18-as válogatottja a szombathelyi vb előtt egy felkészülési tornán vesz részt Belgrádban, ahol az első meccsén 8-6-ra verte Montenegrót. Mediterrán Kupa, 1. játéknap:  Montenegró – Magyarország 6-8 (2-1, 1-3, 0-2, 3-2) magyar gólszerzők: Bóbis B. 2, Fodor O. 2,  Dala D. 2,  Ekler B. […]

Read More

Férfi Ob I: Tatabányán is elindult a munka

TVSE logoMegfiatalított csapattal kezdte meg a bányász a felkészülést.  Szabó Botond és Francsics Dániel távozott az együttestől, még Barabás Botond (kapus) az OSC, Keresztúri Márton az UVSE-től, Korbán Richárd a Szegedtől érkezett. A csapat háza tájáról még hír, hogy Kolozsi Marcellt végleg megszerezte a klub az OSC-től. Érdekesség, hogy egyre több TVSE nevelés kaphat lehetőséget a klubtól a […]

Read More

Montenegró Kupa: Győzelem a nyitányon

montenegrokupa2018080201Németország nem jelentett gondot utánpótlás válogatottunknak.   Tizenkét gólos sikert aratott Derekas Szilárd együttese a Montenegró Kupán. A 2003-as válogatottunk 16-4-re verte soros ellenfelét. Montenegró kupa, a program: Csoportok: A-csoport: Olaszország, Montenegró, Ausztrália, Horvátország B-csoport: Magyarország, Németország, Szerbia, USA Augusztus 2., csütörtök: Németország – Magyarország 4-16 (1-3, 0-4, 1-6, 2-3) magyar gólszerzők: Pető 4, Lőrincz 3, […]

Read More

Somorján az utánpótlás válogatott, Championátus tizenkettedszer először Tamásiban

A gyermek és az ifjúsági válogatottunk a határ melletti Somorján áll starthoz CSIO-n. A verseny két kiemelt pontjai, a pénteki nagydíjak és a vasárnapi Nemzetek Díják.

Start-és eredménylisták: http://eventcontent.hippoonline.de/1579/1579zeitplanDEU.htm?style=hippo

Hajrá utánpótlás válogatott!

 somorj

Pénteken kezdetét veszi a 2018.évi díjugrató championátus. Ezúttal először, Tamásiban, a megújult lovas stadionban rendezik az első fordulót, majd két hét múlva Bábolnán lesz a második kör. A póni, gyermek, serdülő B, serdülő A és utánpótlás kategóriák mellett már tavaly az amatőrök, és most először a felnőttek között is eldől, kik lesznek az év egyéni és csapat championjai. Tamásiban folytatódik a Pannon Tour versenysorozat is, ahol a második kvalifikációs fordulót rendezik. A verseny élőben nézhető: http://www.pannondijugratotour.com/

pannon our

A kecskeméti Airvent Lovasklubban augusztus első hétvégéjén országos díjugrató versenyt rendeznek, 105 cm-től 145 cm-ig. A verseny élőben megtekinthető a RiderLine Facebook oldalán.

Read More

Eb elődöntő: csitulhatnak a kedélyek

Filipfilpovics201801Elnézést kért az Eb elődöntőben történetek miatt Loren Fatovics, aki víz fölött ütötte meg Filip Filipovicsot. Mindenkitől elnézést kérek – kezdte Loren Fatovics, aki még a kontinenstornán a játék hevében ütötte meg a szerbek csapatkapitányát. Érdekesség, hogy Filipovics hat évvel ezelőtt Niksa Dobudtól kapott egy szinte ugyanilyen pofont. Most azt mondta, Fatovicsot büntetni kellene ezért […]

Read More

Férfi Ob I: Megkezdte a Debrecen is a felkészülést

dvse2018073101Sokan távoztak a csapattól, de az érkezők oldalán van Universiade aranyérmes és junior világbajnok játékos is.  Új edzővel, Miroslav Bajinnal kezdte meg a Debrecen a felkészülést az október 3-án rajtoló Ob I-es idényre. Nos, a csapatból távozott: Kállay Márk (Ferencváros), Lévai Márton (OSC), Boros Tamás és Somlai Tamás (Szeged), Szőke Szabolcs (Miskolc), Dimitrije Obradovics (Montenegró), […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.