Női Ob I: nagy győzelmet aratott a Dunaújváros
Idegenben verte riválisát az újvárosi csapata a 16. fordulóban. Két góllal jobb volt a Szőnyi úton a Dunaújváros a BVSC-nél. Mihók Attila csapat így 43 ponttal a második helyen áll a tabellán. Az első továbbra is az UVSE, a lilák most a Honvédot verték. Ami a további eredményeket illeti, a Fradi idegenben győzött, még az […]

A zárónapon négy góllal volt jobb a magyar válogatott a franciáknál az Európa Kupában. A zárónapon a franciák ellen ugrott vízbe Märcz Tamás csapata Kecskeméten. Nos, az elején Crousillat révén vezettek a franciák, de fél perc alatt egyenlített Erdélyi. A hajrában Bátori majd Zalánki találatával már 3-1 volt ide. A második nyolc perc is a […]
Dejan zavics együttese kikapott Splitben a világbajnoktól. Szerbia kétgólos vereséget szenvedett Horvátországtól az Európa Kupa szombati napján. Ivica Tucak együttese már 9-5-re is vezetett, innen lett végül mínuaz kettő. Érdekesség, hogy a két csapat a vb elődöntőjében találkozott, ahol szintén a horvátok nyertek. A mostani spliti csoport izgalmasan alakul, hiszen a horváro kikaptak az első napon […]
Egy góllal legyőzte a magyar csapat a spanyolokat az Európa Kupa szombati játéknapján. A délelőtti meglepetések után, este már a spanyolok ellen mi ugrottunk vízbe. Az első negyedben Cabanas kezdte meg a gólgyártást. Ezek után is a spanyolok diktálták a tempót. A hajrában már 1-3 is volt Espanyol góljával, de Bátori találata a legjobbkor jött, […]
A mai nap délelőttjén figyelemreméltó eredmények születettek Kecskeméten. Két mérkőzést játszottak délelőtt az Európa kupa selejtezőjében. Nagy meglepetésre a franciák, akik az első nap hárommal kikaptak a románoktól, most hárommal verték a spanyolokat. Az ex-szolnoki, Ugo Crousillat vitte a hátán a csapatát, aki négy gólt lőtt. A csoport másik meccsén Románia nem bírt a grúzokkal, 5-5-ös […]

Dejan Szavics együttese a görögöket is legyőzte, az olaszok gáláztak Palermóban. Fotó: Vss / Uniqua Pénteken immár mind a három csoportban megkezdődtek az Európa Kupa küzdelmei. A magyaros csoport eredményeit már ismerjük. Ami a B-csoportot illeti, a szerbek a második negyednek köszönhetően, amikor 4-0-ás etapot produkáltak, győzték le a görögöket. A Szolnokon játszó Csuk volt a […]
Nagyot ment a csapat Románia ellen a második félidőben az Európa Kupa selejtezőjén. Märcz Tamás elmondta, hogy az első két negyedben mi volt a baj. A nagyszünetben még 5-4-re a románok vezettek, de ezután két 3-1-es etappal megfordítotuk a találkozót. Märcz Tamás eképp látta a mérkőzést: „Hiába hívtuk el a figyelmet arra, hogy mennyire agresszív a […]
Az elején belealudt a csapat a meccsbe, de a nagyszünet után hengerelt a válogatottunk a kecskeméti Európa Kupán. Az Európa Kupa második napján Románia ellen ugrott vízbe a magyar csapat. Az első napnál, amikor 16-5-re győztünk Grúzia ellen nehezebb találkozóra lehetett számítani. A románok az első a nyitányon a franciákat verte. A mai napona Bedő […]

Alig múlt el 19 éves és máris kitűnik a felnőtt mezőnyből is. Fotó: Zimbio Alexandros Papanastasiou 1999-ben született. A görög tehetség már három éve Bakuban feltűnt a szakembereknek kivételes képessége. Az olaszok kapitánya, Nando Pesci a 2015-ös Európa Játékok után így nyilatkozott róla: “a legjobb azonban a görögök játékosa, Papanastasiou egy olyan támadó, aki technikai képességekben […]
A világbajnok otthon vérzett el. Fotó: hvs.hr Három csoportban zajlanak egész hétvégén a küzdelmek az Európa Kupában. A magyaros csoport mellett Splitben is elstartolt az új sorozat, ahol kisebb meglepetésre a horvátok kétgólos vereséget szenvedtek a görögökről. Bár Sandro Sukno nem játszott Jokovics, Xavi Garcia és Buljubasics ott volt a csapatban és a helléneknél is […]
A kapitány elégedett volt a grúzok elleni játékkal, de azt is elárult, hogy mi okozta az utolsó negyedbeli kaotikus játékot. Mint ismeretes, férfi válogatottunk 16-5-re győzött Grúzia ellen a kecskeméti Európa Kupa nyitányán. Märcz Tamás a grúzok elleni találkozóról így nyilatkozott: “A mérkőzés hamar eldőlt, ennek örülök. Annak már nem, hogy miután ugyan szokatlan dolgot kértem a […]
Fölényes győzelemmel kezdte férfi válogatottunk az Európa Kupa selejtezőjét, Grúzia nem okozott gondot a csapatnak. Märcz Tamás csapata a csoport leggyengébbje, a grúz csapat elleni csütörtöki mérkőzést egyáltalán nem vette félvállról, minden alkalmat megragadott arra, hogy begyakorolt, majd a végjátékban egy-egy kevesebbszer elővett figurát játsszon. A grúzoknak a záró negyedben sikerült némileg kozmetikázniuk az eredményt. […]
Február végén tehetséggondozó tréningeket tartanak a 2002-ben és 2003-ban születettek részére. Az edzések egyben felmérők is lesznek. Február 25-én a 2003-ban született vízilabdázók számára, 10 órától egészen 12-ig központi felmérők zajlanak majd a BVSC uszodában, délután pedig egyéni képzés lesz. Egy nappal korábban pedig ugyanez lesz a program csak a 2002-es csapatnak. A meghívottak: 2003-as […]
Ötletes jelmezek, meghökkentő ruhák, fergeteges arcok. Íme, az újvárosi lányok farsangkor Fotó: DFVE.EU / facebook A Dunaújváros DUE-Maarsk női vízilabdacsapata facebook oldalán tett közzé néhány fotót a farsangi jelmezes partiról.
Csütörtökön indul az új sorozat, a selejtező négy napon át tart majd. Program, keret, érdekesség. Debütál az Európa Kupa. A holnap kezdődő sorozat selejetzője egészen vasárnapig tart. A három csoportból, nyolc csapat kvalifikál majd az április elején tartandó szuperdöntőre. A magyar csoportból vélhetően a spanyolokkal leszünk nagy harcban a csoport elsőségért. Az ibériai csapaton kívül a grózokkal, a […]



A legenda ismét tréningeket tart az utánpótlás válogatottunknak. Fotó: MTI / archív Február 23. és 25. között edzéseket tart Faragó Tamás az ifi és a junior válogatottnak. Női ifi és junior edzésre meghívottak: Kapusok: Aranyi Réka, Maczkó Lilla, Magyari Alda, Pápai Barbara Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda, Kiss Eszter Lara, Jenei Kata, Koncz Hanna, Rybanska Natasa, Muzsnay […]
Märcz Tamás szerdán, a csütörtöktől vasárnapig tartó tornát felvezető sajtótájékoztatón kiemelte, a jelenlegi keretben hat-hét olyan játékos van, aki a tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon is az együttest erősítette. “Az idősebbeket nem elfelejtve, de most ez az út. Azt gondolom, ütős és lendületes válogatottja van most Magyarországnak” – mondta a szakember, aki megjegyezte, négy meccset egymást […]