Cservenka győzött Prágában


Tavaly júniusban hunyt el az olasz színész, vízilabdázó, most pedig felavatták szobrát a Corvin sétányon. Mint ismeretes, a színészóriás júniusi halálát követően Tasnádi Szandra szobrászművész levélben fordult a Józsefvárosi Önkormányzathoz, hogy a filmlegenda emléke előtt tisztelgő, egész alakos, 2,4 méter magas bronzszobrát felajánlja. A képviselő-testület szeptember elején döntött arról, hogy az önkormányzat vállalja a szobor […]
A harmadik győzelmét is begyűjtötte a Savona gárdája. Fotó: waterpolopeople.com Otthon győzte le az újonc Catania együttesét a Savona. A Telekivel felálló együttes két góllal volt jobb az újoncnál. A Brescia és a Recco továbbra is hibátlan. A Pasillipo még mindig egy ponttal szerénykedik az utolsó előtti helyen. Férfi olasz bajnokság, 4. forduló, eredmények: Savona […]
A női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a zöld-fehér együttes döntetlent játszott a Szentessel, így teljesen nyílt még a továbbjutásért folytatott verseny. Bujka négyet, még Kisteleki hármat jegyzett a Szentes ellen, de ez is kevés volt, hogy győzelmre vezessék csapatukat, hiszen 10-10-re végződött a találkozó. Így ma a Népligetben úgy kezdődik majd a visszavágó, mintha […]
A férfi Ob I, 6. fordulójából pótolt meccsen Szivósék otthon gyűjtötték be a három egységet. RacioNet Honvéd / facebook A múlt héten a tatabányaiaknak le kellett mondani a Honvéd elleni meccset, hiszen sokan kidőltek a sorból betegség miatt. Az elmaradt találkozót ma pótolták. Az összecsapáson az első negyedben 3-1-re elhúzott a Kőér utcai gárda, amit […]
A Honvéd ellen mutatkozott be az Ob I-ben a 14 éves tehetség. Fotó: Szentesi VK Nagy tehetségnek tartják edzői a szentesi Dömsödi Dalmát. A serdülő bajnokságban játszó center 14 évesen mutatkozott be a felnőtt bajnokságban. Október óta már három mérkőzésen is szerepelt a Kurca-partiaknál. “Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a felnőttcsapat vezetőedzője meghívott hozzájuk edzésre. A […]

Frissítettek a taljánok, új tréner került az utánpótlás válogatottak élére. A jövőben nem Eduardo Pesci irányítája az U18-as és az U19-es válogatottak munkáját. A szakember új feladatot kapott és az U15-ös csapatot készíti fel, amelynek első nagy állomása a Darko Csukics emléktorna lesz jövő nyáron. Pesci olyan kiváló játékosokat “adott” a felnőtt válogatottnak, mint Nicholas Presciutti, […]
Dejan Szavics semmit nem bíz a véletlenre, a vb utáni első megmérettetésre bombaerős keretet válogatott össze. Jövő hét kedden, világliga fordulót rendeznek. Az A-jelű hármasban Szerbia Romániát fogadja. Dejan Szavics a vb-hez képest egy változást eszközölt csapatán, Stefan Mitrovics került ki – sérülés miatt – helyére az egri légiós Strahnija Rasovics került be. Mint ismeretes, […]
Az Eurosport műsorán, 15.45 órakor, élőben nézhető, Szebényi Dániel kommentálásával a Global Champions Tour döntője Dohában.

Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett pénteken az úszó rövidpályás világkupa pekingi állomásának első napján. A háromszoros olimpiai bajnok először 100 méter háton diadalmaskodott (56.34 másodperc), majd 100 méter vegyesen győzött (57.50). Utóbbi számban nagy csatát vívott az összetett világkupa-pontversenyben élen álló svéd Sarah Sjöströmmel. Kapás Boglárka 400 méter gyorson harmadikként ért célba (4:03.07), míg 200 […]
Aki véletlenül elmulasztotta volna a novemberi Pegazus magazin adást, az itt vagy a hivatalos Youtube-csatornán megteheti!
A tartalomból:
– Beszámolunk a Talent Program felvételijéről
– Portré: Dallos Gyula vendégül látott minket Dunakeszin
– Budai Gyula vezetésével betekintést kaphatunk a Nemzeti Lovarda Budapest – Tattersall építkezésébe
– Összefoglaló a Military OB eseményeiről (A felvételeket köszönjük a LovasVideó csapatának)
- Petra Száz vezetésével láthatjátok a Pegazus Lovaglósulit a Horze Lovasáruház támogatásával
– A műsorvezető most is, mint mindig Linda Katona
Youtube link: https://youtu.be/6HJs2kW0Zqo

Hosszú idő után, ismét játszik az egykori LEN-Kupa-győztes játékos, de mostmár Hódmezővásárhelyen. Hazatért nevelőgyesületébe az egykori szegedi vízilabdázó. Lehmann István a 2014/2015-ös szezon után húzott ismét sapkát és játszik a férfi Ob I/b-ben. Ám most nem a Szegedi Vízipóló Suli színeiben ugrik vízbe, hanem Hódmezővásárhelyen pólózik. Érdekesség, hogy továbbra is kötődik Szegedhez, hiszen maradt a város […]
A világ idei legjobbjával győzött 400 méter vegyesen Bernek Péter az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának második, csütörtöki napján. A BVSC versenyzője a szerdai két egyéni és egy váltóarany után ezúttal is nagyszerűen szerepelt, 4:01.62 perccel nyert és került az idei rangsor élére, melyet eddig a német Philip Heintz vezetett 4:04.49-cel. Hozzá hasonlóan nemzetközi összevetésben […]

A Farkasok és az Acélosok sorozatban másodszor csapnak össze a korosztályos bajnokság döntőjében. Nem véletlenül jutott a fináléba a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers ismételten. Egyértelműen az ország két legerősebb U19-es csapatával rendelkeznek és természetesen megnyerték az elmúlt öt …
Az újbudaiak ismét csatlakoztak a Movemberhez. A prosztatarák rendszeres szűrése megelőzhető és gyógyítható – vallja a Movember-mozgalom, melyhez az elmúlt években már csatlakozott az OSC. A résztvevők egy hónapon keresztül növesztik a kampány védjegyeként szolgáló bajuszukat. Ezzel is felhívva a figyelmet a betegség megelőzésére. A csapat a kampány keretében, jótákonyság meccsel kíván adózni a kezdeményezés előtt, ez […]
Megvan a betegség miatt elhalasztott mérkőzés új időpontja. Mint ismeretes, az elmúlt héten a Honvéd-Tatabánya mérkőzés a tatabányaiak tömeges megbetegedése miatt maradt el. Nos, nem kellett sokat várni a pótlás időpontjára, hiszen már holnap megejtik ezt. Szombaton 17.30-tól ugranak medencébe Zantleitner Tamás fiai. Férfi Ob I-es teljes fordulóra pedig jövő héten kerül sor.
Kihirdették a 2005-ös válogatott keretét. Íme, ők a meghívottak. Kemény Kristóf és Regős Áron november 12-én edzéseket vezényel. Meghívottak: Balla Pável Ferenc, Fülöp Domonkos Benedek, Medvegy Tamás, Rausch Ákos, Varga Vince Dániel, Vass Botond Gergely, Kedves Benedek, Füzesi Zalán, Koncz Ákos, Doroszlai Zalán, Tátrai Tamás, Balogh Botond, Csiszer Vince, Gidófalvy Elemér, Hegedűs Zerind, Prágay Magor, […]
