KEVESEBB MINT 3 HÓNAP VAN HÁTRA AZ EKS-NAPIG
Emlékezzünk, ünnepeljünk, sportoljunk együtt Nagyatádon! VIII. Eunice Kennedy Shriver Emléknap Szeretettel várunk mindenkit szeptember 23-án, szombaton Nagyatádra, a Szent István Parkba, a Városi Sportcsarnok előtt felállított színpadon, 13-tól 18 óráig! Fellép többek között az Animal Cannibals, a Desperado, Gáspár Laci, Peller Károly, Baby Gabi, az Acoustic Classroom Zenekar, Havasi Gábor és a Tam-Tam együttes, a Gaudate […]

Női válogatottunk simán verte az új-zélandiakat a Vodafone-Kupa második napján. A tegnapi nap után, mikor 9-9-es döntetlent játszott a csapat Ausztrália ellen, ma Új-Zéland ellen ugrottak vízbe a lányok. A miskolctapolcai mérkőzésen jól kezdett a csapat, hiszen az első negyedben nyolc gólt is berámoltak az ellenfél kapujába. Takács és Tóth kétszer is eredményes volt, de […]

Megkezdte az újonc az erősítést a szeptemberi férfi Ob I-es rajtra. A vasi együttes ráadásul egy Eb-győztes, vb ezüstérmest csábított el. Fotó: szve.hu /archív Mint ismeretes, a Szombathely ősztől a férfi Ob I-ben szerepelhet, miután újoncként megnyerte az Ob I/b-t. Matajsz Márk együttes a siker után sem tétlenkedik, hiszen a klub vezetése megegyezett Kiss Csabával. […]
A budapesti vizes vb helyszínéül szolgáló Duna Aréna akadálymentes, a kerekesszéket használók pedig online is megvásárolhatják jegyüket a jövő pénteken kezdődő sporteseményre – közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri […]
Kettőzött erővel készülhet a magyar válogatott szűk csapatába bekerült Török Béla a vb-re. Török Béla, így nyilatkozott facebook oldalán, mikor megtudta, ő is benne van a csapatban: Nagyon nehéz szavakba foglalni azt, amit érzek, hiszen ott van az én nevem is a magyar válogatott budapesti Világbajnokságra készülő 13-as, végleges keretében! Egy percig sem kételkedtem magamban […]
Úgy gondolom, hogy egy olyan döntés született, ami a legerősebb keretet tudja adni – mondta Märcz Tamás, aki a vb csapathirdetésről, a posztok közötti harcról, és a Benu Kupáról is beszélt oldalunknak. Märcz Tamás a vizipolo.hu-nak a férfi válogatott keretszűkítése után: Nagyon sok összetevője volt, hogy végül ennek a tizenhárom játékosnak szavaztam bizalmat. Az év […]
Nem bírt női válogatottunk az ausztrál csapattal a Vodafone Kupa nyitányán. Női válogatottunk az utolsó simításokat végezheti a vb előtt a Vodafone Kupán. A felkészülési torna első napján Ausztráliával csapott össze. Az első negyedben már 2-0-ra vezetett az ausztrál együttes, amikor Szűcs emberelőnyből, majd Bujka centerből egyenlített, 2-2. A második nyolc percben ugyanaz volt a […]
Märcz Tamás döntött, keretet szűkített a kapitány. Íme, ők harcolnak majd a vb-n! A hétvégén a BENU kupán már a Vb csapatot láthatjuk a Szőnyi úton. Ezúttal kimaradt a csapatból, Bisztritsányi Dávid, Salamon Ferenc, Jansik Dávid, Bátori Bence és Bedő Krisztián. A magyar válogatott vb-kerete: Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, […]
Nagyon úgy tűnik, marad klubjában a görög válogatott legjobbja, pedig sok kérője akadt Európából. Jannisz Funtulisz az Olympiakosz és a görög válogatott meghatározó játékosa marad klubjánál. A klasszis minden erejével a vb felkészülésre koncentrál, de annyi bizonyosnak tűnik jövőjével kapcsolatban, hogy marad az Olympiakosznál. Sok kérője akadt, köztük a Marseille is megpróbálta elcsábítani, de végül nem […]
Miskolctapolcán szerdától péntekig tart a Vodafone Kupáért kiírt nemzetközi női vízilabdatorna, amelyen a magyar csapat erős ellenfelekkel és különleges ruhában küzd meg az ellenfelekkel a vb-re hangolódva. Még a leggyengébbnek tekintett új-zélandi együttes is komoly játékerőt képvisel, Ausztrália és az Egyesült Államok válogatottja pedig a legszűkebb sportági elit tagja, így Bíró Attila kerete számára kiváló […]
Miskolctapolcán szerdától péntekig tart a Vodafone Kupáért kiírt nemzetközi női vízilabdatorna, amelyen a magyar csapat erős ellenfelekkel és különleges ruhában küzd meg az ellenfelekkel a vb-re hangolódva. Még a leggyengébbnek tekintett új-zélandi együttes is komoly játékerőt képvisel, Ausztrália és az Egyesült Államok válogatottja pedig a legszűkebb sportági elit tagja, így Bíró Attila kerete számára kiváló […]

Immár új munkahelyén, a hét elején megbeszélést tartott új klubjának elnökével az újbudaiak volt edzője. Fotó: aligator.hu Mint beszámoltunk róla, Vincze Balázs Szombathelyen folytatja munkáját. Az OSC volt mestere a szombathelyi klub szakmai igazgatója lett. – Nem újkeletű a kapcsolatom a szombathelyi klubbal, már az alapítástól, 2004-től ilyen-olyan formában segítem az AVUS-t – mondta Vincze […]
A háromszoros olimpiai bajnok bejelentette a Profi Úszók Világszövetségének megalakulását. Fotó: MTI/Archív Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát. A háromszoros olimpiai bajnok magyar sportoló a Facebook-oldalán azt írta, hogy az elmúlt két […]
A férfi után, a női Universiade csapat is napvilágot látott. Egy biztos, Mihók Attila erős kerettel utazik majd Tajvanra. Ahogy Märcz Tamás, úgy Mihók Attila is kihirdette keretét az augusztusban esedékes Universiadera. A lányoknál is ismerős neveket fedezhetünk fel, hiszen a csapatban ott van a felnőtt válogatottal készült Bolonyai Flóra, de az Eb-t nyert Garda […]
A tavalyi szezont Magyarországon játszotta a fiatal pólós, most azonban hazaszerződött és ősztől a BL-ben is fog szerepelni. Fotó: waterpolo.nl Két holland légiósa is volt a férfi Ob I-ben szereplő Szentes együttesének a 2016/2017-es szezonban Lars Reuten és Sebastian Van der Mil személyében. Nos, utóbbi játékos hazaszerződött, méghozzá az AZC Moszkva Alphen csapatához, mely gárda a […]