Aranylapátok

A magyar hagyományokhoz képest is kiemelkedően sikeres évet zárt a kajak-kenu sportág 2016-ban: az összes korosztályos világversenyen taroltak a fiatalok, ráadásul többen az olimpiára is eljutottak. reb • Kajak-kenuban a nyár hozza meg a pörgést: a sportágban kevés versenyt rendeznek, … Bővebben

Read More

Micsoda év volt!

Mielőtt a sütemény- és a konfettihalmaz árnyékában 2017-be lépünk, összegyűjtöttük 2016 legsikeresebb utánpótlás-sportolóit. Almát a körtével szinte lehetetlen összemérni, így objektív rangsort nem készítettünk, és még csak azt sem állítjuk, hogy kikezdhetetlen a tízes listánk. Mindenesetre a világ- és Európa-bajnoki … Bővebben

Read More

Három a győri igazság

Éremgazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” -díjat, s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A győriek harmadszor végeztek … Bővebben

Read More

Ismét belapátolták

Éremgazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület nyerte meg a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított a „A hónap műhelye”-díjat s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és a százezer forintos … Bővebben

Read More

Micsoda széria!

Sosem látott sikereket aratott a korosztályos kajak-kenu válogatott az ifjúsági és U23-as világbajnokságon, Minszkben. A tíz aranyérmet és összesen huszonöt dobogós helyezést jelentő diadalra azonban kissé árnyékot vetnek a közelmúlt doppingtörténetei s annak még a nemrég az utánpótlásban vitézkedő szereplői. … Bővebben

Read More

Magyarul ragyog a nap

Három arany- és négy bronzérmet hozott az első döntős nap a Fehéroroszországban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon: a győzelmeket csapathajó és két páros érte el. reb • Szinte el sem kezdődött a finálék sora Minszkben, már felcsendülhetett a magyar … Bővebben

Read More

Hibátlan rajt

Az összes érdekelt egység döntőbe jutott a Minszkben zajló ifjúság és U23-as kajak-kenu világbajnokság első napján. Pénteken mindhárom távon rendeznek futamokat. reb • Reggeltől estig zajlott az élet a Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző által előzetesen egekbe dicsért minszki pályán, ahol elkezdődött … Bővebben

Read More

Az A csapat az A osztályban

Legerősebb csapatával, sikerekre éhesen utazott el a magyar küldöttség a csütörtökön Minszkben kezdődő ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságra. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző nem jósolgat, de a többi résztvevő felé fenyegetésnek is beillik kijelentése: a legjobb szereplésre készülnek. reb • Hasonló cipőben jár … Bővebben

Read More

Egyértelmű sikerek

Csupán két számban kellett szétlövést rendezni világverseny-indulásért, egyébként egyértelmű sikereket hozott az ifjúságiak második, az U23-asok pedig első és egyetlen kajak-kenu válogatója. UP-info • Vasárnap este részletesen beszámoltunk arról, kik nyerték meg a csütörtöktől a hét utolsó napjáig tartó kajak-kenu … Bővebben

Read More

Szolnoki válogatott

Többen is dupláztak a csütörtöktől vasárnapig Szolnokon rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu válogatón. Az olimpiai és nem olimpiai számokban tartott viadal tétje, hogy (az első válogató eredményeivel összesítve) ki képviseli a magyar színeket a világ- és Európa-bajnokságon. UP-info • Első … Bővebben

Read More

Érem a végére is

A felnőtt Európa-bajnokság utolsó napján is letették névjegyüket az utánpótláskorú magyar kajakosok és kenusok Moszkvában: Nádas Bence (20) harmadik lett K–500 méteren, míg a 22 éves Bodonyi Dóra a dobogó második fokára állhatott fel K–1 5000 m-en. MKKSZ/UP-info • A … Bővebben

Read More

Hullámhegysorozat

Nagyszerű évet zártak a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajakosai és kenusai, akik a hazai és nemzetközi világeseményeken egyaránt taroltak. Így aztán természetesen a Rába-parti alakulat is jó eséllyel indul a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és utanpotlassport.hu által alapított, a … Bővebben

Read More

Csillagok születőben

Hosszú Katinka, Szilágyi Áron és a többi klasszis felnőttsportoló eredményeit vélhetően nagyon sokan fújják kívülről is. De vajon az utánpótlás, a jövő nagy alakjainak a sikereit is ismerjük? Honlapunknak, s persze a Nemzeti Sport Junior-mellékletünknek köszönhetően alighanem sokan válaszolnak erre … Bővebben

Read More

Nem végleges a válás?

Kész tények elé állította a 17 éves Homonnai Luca Douchev-Janics Natasát, amikor bejelentette: nem vele folytatja a felkészülést, hanem Győrben és később Fazekas-Zur Krisztinával. A klubja által kínált amerikai edzőtábor lehetősége mindent vitt. reb • Kadler Gusztáv, a Graboplast VSE … Bővebben

Read More

Ismét élre lapátoltak

Rendhagyó helyszínen, Szolnokon, az országos bajnokságon vette át a Graboplast Győri VSE kajak-kenu szakosztálya a júliusi eredmények alapján kiérdemelt „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségszavazás győztese és a százezer forintos díj tulajdonosa … Bővebben

Read More