Címke: honvéd
Olyan játékos mentheti meg a Honvédot, aki 1694 nap után lőtt gólt az NB I-ben – videó
A 2016 augusztusa után az NB I-ben újra eredményes Nagy Dominik góljával győzött a Honvéd a ZTE otthonában lejátszott kiesési rangadón.
NB I: A Honvéd ebben a szezonban még nem játszhat az elkészült Bozsik Arénában – a részletek
Idén márciusban elkészült a Bozsik Aréna, amelyben már négy tétmérkőzést is játszottak, de a Honvéd még nem vette birtokba. A tervek szerint az új szezont már ott kezdheti el a kispesti csapat.
Interjú: „A Bozsik-stadion mexikói bandagyilkos filmek forgatására ideális helyszín lehetett volna” – Hemingway a Real Madrid-szintű Honvéd-nevelésről és a tulajdonosok legnagyobb hibáiról
2019-ben adta el a Budapest Honvédot a klub korábbi tulajdonosa, George F. Hemingway, aki azóta ritkán adott hosszabb interjút, a csakfoci.hu-val azonban ezúttal kivételt tett. A kispestieket 13 évig vezető üzletember a honlapunknak elmondta, miért nem akarta már megtartani a Honvédot, arról is, követi-e azóta is a kispesti klub körüli aktualitásokat. Hemingway arról is beszélt, milyen hibákat követ el szerinte eleinte a legtöbb hazai elnök és klubtulajdonos, ahogy azt is elmesélte, miért kellett volna egyik játékosát “átengednie” a Real Madridnak. Interjú a magyar futball egyik korszakos tulajdonosával Marco Rossiról, az ingyen igazolható játékosokról, a legnagyobb tetteiről és a tévedéseiről.
Honvéd: Visszatért a magyar válogatott támadó
A vártnál hosszabbra nyúlt a rehabilitációs folyamat, de már újra a társakkal edzett Eppel Márton.
Gyász: Elveszítette élete legnagyobb csatáját a Honvéd koronavírusos edzője
Gyászol a Honvéd-család: 54 éves korában elhunyt Isa Gábor, a Magyar Futball Akadémia edzője.
Koronavírus: Lélegeztetőgépre került a Honvéd-edző, élete legnehezebb csatáját vívja
Koronavírus-fertőzéssel ápolják az egyik fővárosi kórházban a Budapest Honvéd-MFA U15-ös csapatának vezetőedzőjét, Isa Gábort, akinek az állapotával kapcsolatban a korábbi csapattársa osztott meg részleteket honlapunknak.
Kitüntetés: Hemingway is megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott többek között George F. Hemingwaynek, Budapest Honvéd korábbi tulajdonosának. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
NB I: A 92. percben dőlt el a Honvéd-Kisvárda bajnoki – videó
Közel 92 percig úgy nézett ki, hogy gól nélkül ér véget a Honvéd-Kisvárda bajnoki, az utolsó pillanatokban azonban egy kontrából megszerezte a győzelmet a vendégcsapat.
Interjú a Honvéd magyar válogatottjával: „Megállnám a helyem a Serie A-ban” – a kulcsember az NB I egyik bennmaradójáról, Rossi és Horváth Ferenc közös vonásairól
Marco Rossi már négy éve azt mondta róla, hogy el tudná őt képzelni a Serie A-ban. Azóta a Honvéd kulcsembere lett, bemutatkozott a válogatottban, mostanában pedig ontja a gólokat. A Honvéd a vártnál gyengébben szerepel az idei szezonban, de úgy gondolja, a keret erőssége alapján az első ötben lenne a helyük, sőt, a 2017-es bajnokcsapat játékosgarnitúráját sem tartja feltétlenül acélosabbnak a mostaninál. Azt vallja, a bennmaradás mindennél fontosabb, még az Eb-részvételnél is. Interjú Gazdag Dániellel, a Honvéd válogatott középpályásával.
Megvan Horváth Ferenc első győzelme: Gazdag duplájával fordított Felcsúton a Honvéd – videók
Zsinórban öt győzelem után kapott ki a Puskás Akadémia, amely ugyan vezetett a Honvéd ellen, de Gazdag két góljának köszönhetően fordított Horváth Ferenc együttese.
Honvéd: Horváth Ferenc legújabb segítőjét is bejelentették
A Honvéd a hivatalos honlapján megerősítette, hogy Borsos Vilmos és Szamosi Tamás mellett Sütő Szilárd is Horváth Ferenc munkáját segíti majd Kispesten.
Interjú: „Az kevés lesz, ha mindenkinek elhisszük, hogy a Honvéd nem eshet ki” – Horváth Ferenc a Fradi elleni győztes taktikán dolgozik
Szenvedélyre, szervezettségre és alázatra lesz a legnagyobb szüksége a Honvédnak. Horváth Ferenc a kispesti szerepvállalását ahhoz tudná hasonlítani, amikor a kaszinóban szinte az összes pénzét elveszíti, majd 19-re lapot kér. Egyelőre nem tudja, hogy „szétrobbantja”-e a csapatot, de dolgozik a Fradi elleni győztes taktikán. Interjú.
NB I: Az újonc a 92. percben lökte kieső helyre a Honvédot
A hosszabbításban dőlt el a szombat esti, ötgólos Honvéd-Budafok bajnoki, amelynek végén a hajrában a győzelemért sokat tevő vendégek örülhettek.
Az olaszok szerint a Serie A-ból érkezhet a Honvéd új támadója – az NB I legértékesebb játékosa lehet
Harminchét Serie A-mérkőzéssel a háta mögött érkezhet a Budapest Honvédhoz a Sampdoria támadója, Antonino La Gumina.
Honvéd: Kupadöntős kapust igazolhatnak a balhés amerikai helyett
A csakfoci.hu értesülései szerint Szappanos Péter, a Mezőkövesd kapusa szerződése lejártával nem marad a csapatnál és nyáron a Honvéd csapatában folytathatja pályafutását.
NB I: Későn ébredt a Honvéd, nem is szerzett pontot a Kövesd otthonában – videók
Az első játékrészben kétgólos előnyre tett szert a Mezőkövesd, amely a második félidőt is uralta és legyőzte a Honvédot hazai pályán.
Távozó a Honvédnál: A 7 perces válogatott légiós Romániában folytatja – sajtóhír
Romániai sajtóhírek szerint Artur Caraciun, a Honvéd négyszeres moldovai válogatott hátvédje a Viitorul együttesében folytatja pályafutását.
Szivós: a Honvéd pontosan ott van most a tabellán, ahol megérdemli
A vezetőedző Szivós Márton szerint a férfi vízilabda ob I hatodik pozícióját elfoglaló Honvéd pontosan ott van most a pontvadászatban, ahol megérdemli. Fotó: honved.hu / archív A 39 esztendős, játékosként világbajnok tréner az előző szezonban még a medencében segítette a BHSE-t, és mint az M1 aktuális csatornának elmondta: a váltás nem volt különösebben nehéz, hisz a vízben […]
Férfi OB I: egyetlen góllal legyőzte a Honvéd a Vasast
Kiélezett meccsen nyert a Szivós-csapat. A mérkőzés nagy részében a Honvédnál volt az előny. A nagyszünetben egy góllal mentek is a Kőér utcaiak. A fordulás után Kiss Bálint révén már kettő volt a fór, de ezek után jött Vadovics majd Szatmári egyenlítő gólja. A záróakkordban 5-5 után Simon majd Kevi talált be Vasas kapujába, 7-5. […]
Férfi OB I: biztos sikert aratott az OSC
Varga Dániel csapata a Honvédot verte. Fotó: OSC Waterpolo / archív A második félidőben tudott igazán elhúzni az OSC. A harmadik és a negyedik nyolc percben kettőt, kettő rakott közé így kialakult a 11-5-ös végeredmény. A Férfi OB I 12. fordulójában: Honvéd-OSC Újbuda 5-11 (2-3, 2-3, 0-2, 1-3) Gólszerzők: Ekler Bendegúz 2, Illés 1, Hosnyánszky […]










