Posted in Utánpótlássport

Elnapolt bajnokavatás

A Budapest Honvéd csapata győzött az U19-es labdarúgó bajnokság utolsó előtti fordulójának zárómérkőzésén, azzal pedig életben tartotta halvány bajnoki reményeit. Tóth Csaba vezetőedző előzetesen hangsúlyozta: fontos a három pont az utolsó hazai mérkőzésen. Majer Dániel • Hárompontos hátrányban várta idei … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Gyermekbajnokcsapatok

Szigetszentmiklóson játszották a gyermekbajnokság mindkét döntőjét, az U12-es fiúk között a PLER, az U11-es lányok mezőnyében pedig a Kozármisleny végzett az első helyen. Majer Dániel • Dobok, klubszínekre festett arcú gyerek, teli torokból szurkoló szülők és nagyjából telt ház fogadta … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Újabb lépés a négy felé

A BVSC-Zugló az UVSE után a KSI-t is legyőzte a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban. Az Eger nehezen nyert a Honvéd ellen, a négyes döntőért csatározók közül a Vasas hozta a kötelezőt a Szolnok ellen. Pusztai Viola • Ha televíziós mérkőzés a … Bővebben

Elolvasom...
Posted in csakfoci.hu Magyar foci

NB I: Így állnak a csapatok a piacon – átigazolási körkép

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Örömnapló

Ismét magyar győzelemmel zárult a Puskás–Suzuki Kupa. A kilencedik alkalommal rendezett U17-es labdarúgótornát ötödször nyerte meg a Budapest Honvéd. Amikor felidézzük a négy felcsúti nap történéseit, van okunk büszkeségre. Majer Dániel • Hat csapat, egy cél. Ez is lehetett volna … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Rajtol a kilencedik

Pénteken délelőtt rajtol a kilencedik Puskás–Suzuki Kupa, az U17-es korosztály hazai rendezésű nemzetközi tornája. Magyar résztvevőként a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd csapata lép pályára, de itt lesz a Real Madrid korosztályos együttese is. UP-Infó • Péntektől hétfőig a Pancho … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

A hatok menetelése

Az FTC mindhárom vízilabdautánpótlás-bajnokságban legyőzte a hétközi forduló rangadóján a Szentest. A mérkőzések többségében nyertek az esélyesek, a Kaposvár azonban az ifjúságiak és a serdülők között is elkapta a Tatabányát. Pusztai Viola • Sokat nem pihenhettek a korosztályos vízilabdázók, hiszen … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Elkapták az éllovast

A Vasas nyert az éllovas KSI ellen, az Eger a BVSC elleni győzelmével feljött a harmadik helyre a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban. Az UVSE és az FTC a hét közben találkozott. Pusztai Viola • Második vereségét is elszenvedte a szezonban a … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Lélekápoló érem

Cho Taeun Sándor még mindig bosszús amiatt, hogy fizikálisan nem bírta az elődöntőt az U23-as vívó Európa-bajnokságon. A szezon végén jött sikerek azonban jót tettek a lelkének, visszaigazolást kapott, hogy a kemény munka kifizetődik. Pusztai Viola • Bár konkrét célokat … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Így zártak a fiatalok

Véget ért a labdarúgó NB I-es bajnokság, azzal pedig a fiatal játékosok játékperceit, teljesítményét számba vevő sorozatunk is. Számos, komoly kérdésről döntő mérkőzést rendeztek a 33. fordulóban, Vida Máté – első élvonalbeli gólját szerezve – továbblőtte a Vasast a következő … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Átigazolási hírek: Újabb világbajnokkal erősít a Honvéd

szivosmarton01Decker Attila után Szivós Márton is a Honvédban pólózik a következő szezonban. A Kőér utcából már egy távozóról is tudni lehet. Egyre több átigazolási hírt lehet hallani a férfi Ob I-ből. A Honvédnak és a Vasasnak már befejeződött a szezon, így mindkét együttesnél már a következő idényre fókuszálhatnak. Előbbi klubnál lehet a legtöbbet tudni a jövőről. […]

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I: a Vasas legyőzte a Honvédot – hetedik helyen végzett az angyalföldi együttes

vasas201604Nagy csatában a második mérkőzést is megnyerte a Vasas a Honvéd ellen. A piros-kék gárda, így 2-0-ás összesítéssel lett a hetedik. beszámoló később… Férfi Ob I., 7. helyért (második mérkőzés):  Vasas -RacioNet-Honvéd 11-10 (1-1, 2-2, 4-3, 4-4) ( a párharcot 2-0-ra nyerte a piros-kék gárda) Gólszerzők: Delgado 3, Steinmetz Á. 3, Várnai 2, Sarics 1, Gyárfás 1, […]

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Válogatott kapussal erősít a Honvéd

decker aSzolnokról érkezik a Kőér utcába a Honvéd új hálóőre. A Szolnok jelenlegi kapusa, Decker Attila az idei szezon végén elhagyja a Tisza partját és szeptembertől a Honvédban folytatja pályafutását – számolt be a mai Nemzeti Sport. A 28 éves világbajnok hálóőr öt évet töltött el Szolnokon. Decker reméli, új klubjában első számú hálóőr lehet, így […]

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Álmos kezdés, parázs csata

A négy közé jutásért nyert meg rendkívül fontos meccset az Eger a Vasas ellen az ifjúsági fiúvízilabda-bajnokságban. A BVSC a mumusát, a Szentest múlta felül a 20. fordulóban. Pusztai Viola • A négy közé jutás szempontjából fontos rangadót nyert meg … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Hármas közelharc az Argentin Ralin

A finn Jari-Matti Latvala, csapattársa, a címvédő Sebastien Ogier és a Hyundai-jal ismét remek tempót diktáló Hayden Paddon csatájáról szólt az első nap az Argentin Ralin.

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Női Euroliga: az UVSE Európa legjobbja lehet

2015uvsenoi01Ma megkezdi az UVSE az Euroliga négyes döntőjét. Az elődöntőben görög ellenféllel találkozik. Sabadellben az UVSE ismét vízbe ugrik az Euroliga trófeáért. Áts Bertalan lányai tavaly a negyedik helyen végeztek, most akár az első hely is elérhető. Az első ellenfél az Olympiakosz Pireusz, mely együttes szakvezetője, így fogalmazott a sajtótájékoztatón: „Gyors, szép vízilabdát játszik az UVSE, de […]

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I: a Honvéd ráijesztett a Szolnokra

szolnok partizan1Érett a meglepetés a Szolnok-Honvéd mérkőzésen, ám időben rákapcsolt a címvédő. A felsőház küzdelmei több mint egy hónap után újra folytatódtak. A Szolnok-Honvéd meccs nyitotta a középszakaszban a hetedik fordulót, ahol nem várt izgalmak történtek. A Tisza-partiak ezúttal Nagy Viktor, Varga Dénes és Varga Dániel nélkül ugrottak medencébe, Cseh Sándor pihenőt adott nekik. Az első […]

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Túl a tizenkilencediken

Fontos meccset nyert meg a négy közé kerülés szempontjából a Vasas a Szentes ellen a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokságban. Az FTC csupán a negyedik negyedben fordította meg a meccset a sereghajtó Kaposvár ellen a 19. fordulóban. Pusztai Viola • Nem született … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Ezért zöldebb egy F1-es autó, mint egy elektromos

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint az elektromos hajtású járművek sem annyira környezetkímélők, mint azt sokat hiszik, és a Formula-1 valójában sokkal messzebbre jutott a hatékonyság terén.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Button legyőzésével debütált Vandoorne

Nem lehet oka panaszra Stoffel Vandoorne-nak első F1-es időmérő edzése után, a belga ugyanis nem mást, mint a mezőny legrutinosabb pilótáját győzte le azonos autóban. Máris tündököl a McLaren fiatal tehetsége.

Elolvasom...