Budapesten lesz a 2018-as LEN-kongresszus

uszasBudapesten lesz a LEN, az európai úszóliga éves kongresszusa 2018. június 2-án, így döntött a nemzetközi szervezet pénteki, koppenhágai ülésén. Az eseményt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a 2017-es magyarországi vizes világbajnokságot szervező BP2017 Nkft. csapatával közösen készíti elő – tudatta a MÚSZ az MTI-vel. Amint arról Gyárfás Tamás, a LEN gazdasági vezetője tájékoztatott, sikerült […]

Read More

U20-as vb – Csoportrangadón Olaszország legyőzve

u20asvbmagyarJó védekezéssel, és jó támadójátékkal verte az U20-as válogatottunk a belgrádi vb-n az olasz csapatot.  Fotó: Waterpolo Serbia Egy csoportrangadónak is beillet az olaszok elleni meccs a vb-n és revansnak is, a tavalyi alpheni találkozó miatt. A taljánoknak ez volt az első meccse a tornán, nekünk pedig a második, hiszen tegnap egy gólgazdag mérkőzésen verte […]

Read More

A Szolnok erőt demonstrált, a BVSC bánta

Szolnok-Recco201602A középszakasz nyitómeccsén a Szolnok nem viccelt, a Tisza-parti együttes fölényesen győzött a BVSC ellen. A Szolnok elintézte a BVSC-t. Cseh Sándor együttese már az első negyedben Alekszics vezetésével, – aki kettőt dobott – elhúzott 3-1-re. Előnyét a második nyolc percben is növelte, 7-2-es etapot produkált a Tisza-parti együttes, és a nagyszünetre már 10-3-ra vezetett. […]

Read More