Ötödik helyezett a gyermek válogatott az Európa-bajnokságon

Hétfő óta zajlik a verseny a franciaországi Fontainebleu-ben, ahol az utánpótlás Európa-bajnokság gyermek kategóriájában már érmeket is osztottak. A napokban visszafogottan vártuk, hogy a magyar gyermek válogatott idén mire lesz képes a bombaerős, húszcsapatos mezőnyben.

36875952 1056108117871047 1399747799024664576 n

Három pálya után alakult ki a teljes sorrend, ahol hétfőn az ifj. Kövy András által vezetett magyar csapat hibátlanul fordult a keddi második körre, amely után ezüstérmes pozícióban várta a harmadik felvonást. A szoros versenyben végül Magyarország húsz hibapontos teljesítménnyel az ötödik helyen zárt. Csapatunkból Horváth Gábor tanítványa, Budai Liza Leonardo H-val 0-4-4, Sós Attila tanítványa, Zólyomi Emma, a gyermek válogatottat még mindig segítő Viador nyergében 0-11-4 hibapontot ért el. Csapatunk harmadik embere, Füzér Gábor tanítványa, Kiss Lizanna volt, aki az elődöntőben hibátlan lovaglással a harmadik helyen végzett, majd 4 és 12 hibaponttal ért célba.

18N316 0282

Záró lovasunk, Krucsó Ferenc tanítványa, Törő Csongor pedig négy hibapontos kezdése után dupla hibátlannal segítette Magyarországot a szenzációs ötödik helyhez.

Egyéni lovasunk, Tóth Balázs Elsa Camparival tizenhat és tizenkét hibapont után, harmadszorra egy nagyszerű hibátlant lovagolt. Az Európa-bajnoki címet Németország szerezte meg Írország és Belgium előtt.

Gratulálunk a teljes gyermek díjugrató válogatottnak!

Read More

Tekesport – Pályázunk a 2023-as világbajnokság megrendezésére

Magyarország hivatalosan is jelezte szándékát a 2023-as tekecsapat-világbajnokság megrendezésére! Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke, és Karsai Ferenc, a szövetség alelnöke Szerbiában találkozott Klaus Barth-tal, a nemzetközi szövetség első emberével.

A verbászi egyeztetésen a felek továbbá megállapodtak abban, hogy a magyar szövetség Karsai Ferenc alelnök mellett egy főt delegál a nemzetközi szövetség utánpótlás bizottságába, amely nem csak kihívás, hanem elismerés is a magyar tekesport számára.

„Felkérést kaptunk a közép-európai országok összefogására valamint a nemzetközi versenyrendezések felülvizsgálatára is. Az egyeztetés során megállapodtunk abban, hogy közösen megvizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy 2018-ban Magyarország nemzetközi ifjúsági tábort rendezzen. Elnök úr kiemelte, hogy a magyar szövetség hozzáállása, szolgálatkészsége példaértékű a nemzetek között, még ha ez itthon nem is mindig tűnik úgy…”- összegzett Pintyőke Marcell.

Read More

Civil érzékenyítő nap meghívottja volt a “Szállj be Te is” progamunk

A Csefosz SE újabb érzékenyítő napot szervezett, ezúttal Szigethalmon. A fogyatékkal élők nappali foglalkoztatójában megtartott programokon természetesen ők is aktívan részt vettek. Megjelent Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, Szigethalom polgármestere és alpolgármestere, a Pest megyei Civil Centrum szakreferense, a Egyesülettel egyre szorosabb kapcsolatban álló Graze OZ felvidéki egyesület elnöke és még sokan mások. És ha érzékenyítés, […]

Read More

Íme, az U18-as válogatottunk kerete a budapesti összetartásra

általanos kép0123Ezúttal 18-as kerettel lesz összetartás U18-as válogatottunk számára. Mint ismeretes, idén Horváth jános és Dávid Zoltán vezetésével készül U18-as válogatottunk a máltai Eb-re. Június közepén már srácok Zágrábban készültek, most Budapesten fognak. A meghívottak névsora: Kapusok: Tóta Gergő, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Horváth Ákos, Telek Marcell, Gál Dávid, Goschi Ádám, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar […]

Read More

Jól vizsgázott a NauBit regattakövető applikáció

Igazi reklámidő fogadta az első NauBit IT és Telekommunikációs Regatta résztvevőit az elmúlt szombaton Balatonfüreden. Kellemes nyugatias szél, gyönyörű napsütés – ennek megfelelően jókedvű csapatok sorakoztak fel a 11 órakor megtartott kormányosértekezletre. A jókedv a verseny után is megmaradt, s nemcsak a győztesek, hanem a NauBit regattakövető applikációja is jól vizsgázott az igazi nagy bevetés, a Kékszalag előtt.

 

 

Néhány versenyzőből és számos igen lelkes „amatőr″ vitorlázóból álló csapat készült a 12 órára meghirdetett rajtra. Igali Csilla versenyvezető a kormányosértekezleten elmondta, hogy az előrejelzés szerint időnként megerősödő nyugatias szél várható, ezért a kiírásban jelzett „B″ pályát vitorlázzák majd: Siófokra és vissza Balatonfüredre.

 

Mire azonban a hajók kiértek a füredi Bahart-kikötő magasságában elhelyezkedő rajtvonalra, a szél alaposan rácáfolt a prognózisra, és szinte teljesen felszívódott. A rendezőség halasztást jelzett, majd gyors döntés született: a „B″ pálya helyett az „A″ pályát kell vitorlázni, azaz irány Alsóörs. A döntésről nemcsak a rendezőség motorosra felhúzott lobogók, hanem kör-SMS-ben és szóban is tájékoztatták a versenyzőket. Így végül némileg az eredetileg tervezett időpont után, de kissé újra élénkebb, 1-2 Bft. erejű szélben eredt útjára a mezőny.

 

A rajt után a leghosszabb vízvonalú hajó, a Szatmári nevű Dolphin 28-as állt az élre, és hatalmas gennakerével egyre növelte az előnyét. Ám hogy élesen tudjanak haladni, inkább középvíz felé húztak, ami szerencsétlen döntésnek bizonyult, és a part mellett hátszélben vitorlázó hajók megelőzték őket. Az alsóörsi bójánál a Süvölvény, egy spoileres B25-ös vezetett a Sáfián László kormányozta Dolce Vita (FPC 30) előtt.

 

A bójavétel után a 3-4 Bft-re erősödő nyugatiban cirkáltak vissza a hajók. A Dolce Vita rutinja végül győzött, s a Szatmári is érvényesíteni tudta sebességét, így az első helyre Sáfiánék, a másodikra a Szatmári, a harmadikra pedig a Süvölvény érkezett be.

 

A díjkiosztón lelkes arcokat lehetett látni, ami igazolta, hogy az IT-sok is szerethetik az „outdoor” sportokat. Ráadásul az is kiderült, hogy a NauBit SmartBoat alkalmazás is jól vizsgázott: a résztvevők nagy érdeklődéssel nézték vissza trackjeiket. Az applikációhoz tartozó jeladók nemcsak a GPS-pozíciók, hanem egy sor egyéb adat továbbítására is képesek az Antenna Hungária IOT hálózatán, amelyet éppen ilyen típusú információkhoz fejlesztettek ki. Az egyes hajók dőlése, gyorsulása, a szélmérők által szolgáltatott jelek – ezek mind rögzítésre kerülnek, és gyakorlatilag real-time követhetők, illetve visszanézhetők.

 

A kimerítő nap után a résztvevőket a Hajógyári Kikötő éttermének kitűnő gulyáslevese és kitűnő balatonfüredi borok várták. Sokan fogadkoztak is: jövőre mindenképpen újra eljövünk.

Read More

Szeles Mónikával teniszeztek speciális olimpikonjaink

Harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Tenisz Szövetség a Magyar Tenisz Napját, amelyre a 226 ezer dollár összdíjazású Hungarian Ladies Open elődöntőinek napján került sor a budapesti BOK Csarnokban. A régi új meglepetés vendég a magyar származású, 9-szeres Grand Slam győztes, korábbi világelső Szeles Mónika volt, aki már második alkalommal látogatta meg a gyerekeket, hiszen 2014-ben is ő […]

Read More