Märcz Tamás: Csak gratulálhatok a fiúknak, mert csak a nagyon erős szerb csapattól kaptunk ki

marcztamas2017vizesvb01A férfi válogatott edzője hosszasan értékelt a csapat 5. helyét az Universiadén.  Fotó: MTI /archív Märcz Tamás: „A nemzetközi vízilabdában már közismert, hogy mennyire nehéz a japán csapat ellen játszani. Rendkívül nagy figyelemre, koncentrációra és taktikai felkészültségre van szükség, hogy a kellemetlen játékuk ne érvényesüljön. Főleg, mert egy olyan japán válogatottal játszottunk, amely kilenc játékost hozott […]

Read More

Táncsport – Magyar győzelem Blackpoolban!

Továbbra is magyaros versenyszám a senior standard Blackpoolban! A világ legnagyobb táncversenyén ebben a kategóriában ismét egy magyar táncospár győzött. Kemény Tamás és Princz Nóra imponáló magabiztossággal versenyzett, bejutott a döntőbe, ahol a pontozók őket látták a legjobbnak.

 

2016-ban egyébként a Kemény-Princz duó a harmadik helyen zárt ebben a versenyszámban, akkor Balogh Csongor és Szabó Anita győzött.

A Blackpoolban minden évben megrendezendő táncversenyt a „Táncsport Wimbledonjának” is nevezik. A versenyzők több kategóriában lépnek parkettre a 19. században épült viktoriánus Winter Gardens-ben.

Read More

Tomai Balázs Gold Cup-győztes!

Magyar arany és ezüst a Gold Cup-on! Véget ért a D-One Gold Cup, amelyet Balatonfüreden rendeztek meg.

 

 

 

Tomai Balázs aranyérmes lett a D-One hajóosztály nem hivatalos világbajnokságán, Balatonfüreden. A tavalyi Eb bronzérmese, Szamódy Tamás ezüstéremmel zárt, a dobogó harmadik fokára pedig a brit Giles Chipperfield állhatott fel.

 

További magyar helyezettek:

 

8. Gémesi Gyula

10. Matyasovszki Géza

17. Rövid Levente

Read More

Finnország 100: Gellért-hegyi start

A Finn Nagykövetségről indul a „Finnország 100” sportakció. Nyitóeseményként a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Finn Nagykövetség szervezésében május 28-án egy 4.6 kilométeres nordic walking túrát rendeznek a Gellért-hegyen.

A megnyitón Petri Tuomi-Nikula, Magyarország finn nagykövete és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke indítja el a sportakciót, amellyel Finnország önállóvá válásának 100. évfordulóját ünneplik. A rendezvényen a résztvevők finn nemzeti színekbe, azaz kékbe és fehérbe öltöznek.

 

Az október 19-ig tartó eseménysorozaton résztvevők 100 kilométert teljesítenek az általuk választott módon (gyalog, futva, kerékpárral, rollerrel, nordic walkingozva, stb.). 

Fontos azonban, hogy a táv csak saját erőfeszítéssel teljesíthető, motoros eszköz segítségét nem lehet igénybe venni. Az akció résztvevői között a szervezők értékes nyereményeket sorsolnak ki.

A nordic walkingról

A nordic walking vagy ski walking lényege, hogy egy pár speciális bot és egy különleges gyaloglótechnika segítségével hatékonyan, ugyanakkor kímélő módon fejleszthető az állóképesség, az izomerő, és a mozgáskoordináció. A sportág Finnországból indulva Észak-Európában már az 1930-as években elterjedt a sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma. Eredeti elnevezése finn nyelven sauvakävely (ejtsd: „szauvakevëlü”), amelynek jelentése „botos gyaloglás”.

Bővebb információk és jelentkezés: www.finn100.masport.hu

Read More

Május záró versenyek

Ma kezdődik Budapesttől 1500 km-re a lengyelországi Ciekocinkoban az utánpótlás CSIO verseny.Magyarországot négy-négy fős gyermek és ifjúsági válogatott képviseli. A Nemzetek Díja versenyszámokra pénteken és a nagydíjakra vasárnap kerül sor.

Start és eredménylisták: https://zawodykonne.com/zawody/31/tour/38

BbTdVPAt 400x400

Felnőtt díjugrató válogatottunk egyetlen női tagja, Hugyecz Mariann Bajorország fővárosában, Münchenben CSI***-n versenyez.

http://reitturniere-live.de/2017/muenchen/

munchen

Május utolsó hetének legrangosabb hazai díjugrató versenyét Kecskeméten rendezik. Az Airvent Lovasclub, amely az elmúlt évtized legeredményesebb egyesülete, ezúttal versenyrendezőként áll helyt a háromnapos országos minősítő versenyen, amely előtt csütörtökön régiós verseny is lebonyolításra kerül.

pm

A rendezőség mindenkit nagy szeretettel vár, a teljes versenyt a RiderLine Online TV élőben közvetíti!

riderline

Read More

Férfi Ob I: eldőlt az edző sorsa Miskolcon

drsike01Marad Sike József a Miskolc vezetőedzője, ami a csapatot illeti, az érkezők mellett vannak távozók is. Mint ismeretes a férfi Ob I utolsó fordulója után váratlanul lemondott Sike József vezetőedző, ekkor Bachner András klubelnök nem fogadta el a tréner döntését, és arra kért az edzőt, hogy gondolkolja át a döntését még egyszer. Nos, a két […]

Read More

Dárdai tinijei

Dárdai Pál a spanyolországi Mallorcán edzőtáborozik a berlini Hertha csapatával, a Bundesliga tavaszi idényére készülő együttesbe pedig öt, a klub utánpótlásában edződő futballistát is meghívott. A német bz-berlin.de internetes portál segítségével megnéztük: kik is ők. Majer Dániel • A rutin … Bővebben

Read More

Lukács Gergely: nincs okom az elégedetlenségre

LukacsGeregelypecscsapat03A koncepció jó, ezt a decemberi Komjádi Kupa siker mutathatja – mondta oldalunknak Lukács Gergely a Pécs vezetőedzője. A fiatal csapat már az idei Ob I-es feladatokra koncentrál, ahol szeretnék minél több együttesnek megnehezíteni a dolgát. Egy hónap távlatából, hogyan tekintesz vissza a Komjádi-kupa győzelemre? Lukács Gergely: Ezt a sikert ketté kell választanunk. Egyrészt nagyon nagy dolog ez […]

Read More

Hosszú Katinka és Szilágyi Áron az év sportolója

Budapest, 2017. január 12.
Hosszú Katinka úszó, az év nõi sportolója díjjal, mögötte Szabó Tünde, az Emberi Erõforrások Minisztériumának sportért felelõs államtitkára az M4 Sport-Év sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2017. január 12-én.
MTI Fotó: Bruzák NoémiHosszú Katinka ötödik alkalommal, Szilágyi Áron pedig először nyerte el az Év sportolója címet a Magyar Sportújságírók Szövetsége csütörtöki gáláján. Szilágyi a riói olimpián címét megvédve győzött a kardozók egyéni versenyében, míg Hosszú az augusztusi ötkarikás játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett: aranyérmet nyert 200 és 400 méteres vegyesúszásban, valamint 100 méter háton, és másodikként csapott […]

Read More

Két kérdőjel maradt

A magyar szövetség nyilvánosságra hozta a februári korosztályos karate Európa-bajnokságra utazó keretet. Két kategóriában különmérkőzés dönt a részvételről, a kadet korú Mérő Bálintnak viszont katában, azaz formagyakorlatban és kumitében, vagyis küzdelemben is sikerült kivívnia a részvételt. Lakner Gábor • Ahogy arról … Bővebben

Read More

Erőemelés – Négy magyar arany az Európa-kupán

Szabó Ágnes, Berke Lóránd és Csüllög Béla is aranyérmet szerzett Malagában. A Spanyolországban megrendezett Európa-kupán Szabó Ágnes (Orosházi Toldi SE) a +84 kg-ban három sikeres gyakorlatot mutatott be, és végül 142,5 kilogrammal első lett fekvenyomásban.

A férfiaknál – ugyancsak fekvenyomásban – a vésztői Marvel Team SE két versenyzője is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A 105 kg-osok között Berke Lóránd három jó gyakorlatot mutatott be. A vésztői emelő 175 kilóval kezdett, majd kinyomta a 180 és a 185 kilót is, ezzel pedig győzni tudott. A +120 kg-ban Csüllög Béla nyakába került az aranyérem: a magyar válogatott erőemelő 215 kilogrammal zárt, így megérdemelten nyert. Lovas Mónika erőemelésben indult a +84 kg-os kategóriában, ahol 475 kilogrammos eredménnyel (ebben benne van a guggolás, a felhúzás és a fekvenyomás) első lett.

Read More