Címke: ifjúsági
Világjátékok – Három arany, három ezüst és négy bronz az eddigi éremtermés
Senánszky Petra duplázott Wroclawban. A Debreceni Búvárklub világklasszisa megszerezte a második aranyérmét a 10. Világjátékokon és ráadásul ezúttal is világcsúccsal győzött. Varga Krisztina ezüstérmes lett, míg az aerobikosoknál két egység is bronzérmet szerzett.

Senánszky Petra a 100 méteres uszonyos gyorsúszás fináléját 45.16 másodperccel nyerte meg Varga Krisztina előtt, így utóbbi kiválóság is megszerezte a második érmét a Világjátékokon. Kosina Gergőnek nem sikerült érmet szereznie szombaton, az 50 uszonyos gyors döntőjében negyedik lett.
A debreceni „sellőlány”, azaz Senánszky Petra boldogan és meghatódva nyilatkozott az eredményhirdetés után.
„Nagyon kemény volt az elmúlt hat hónap, de ez volt a célom. Ezekért az eredményekért érkeztem ide Wroclawba. Biztos vagyok benne, hogy anyu is szurkolt fentről nekem, és büszke rám” – mondta Senánszky, aki a közelmúltban veszítette el édesanyját.
Az uszonyosoknál a Gruber Kornél, Kanyó Dénes, Dimák Dávid, Kosina Gergő kvartett negyedikként zárt a 4×100-as felszíni számban, míg Károlyi Csilla 100 m felszíni úszásban 8. lett.
Az aerobikosok is nagyot versenyeztek. A pénteki két érem után az Erdősi Dániel, Etényi Zsófia, Szabó Júlia, Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Táskai Anita, Varga Dorottya összetételű aerostep csapat harmadik lett, akárcsak a Hegyi Dóra, Szöllősi Panna, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Bali Dániel alkotta sportaerobik csoport. Ezzel a magyar aerobikosok elmondhatják magukról, hogy valamennyi versenyzőjük dobogóra állhatott a Világjátékokon.
A szumós küzdelmek első napján nem jutottak éremközelbe a magyarok. A könnyűsúlyú lányoknál Forgó Fruzsina pillanatok alatt végzett német ellenfelével, a következő két összecsapáson azonban nagy csatában kikapott, így lemaradt a helyosztókról. Hasonlóan jártak nehézsúlyú versenyzőink. Sárkány Vivien ugyan első meccsén nagy bravúrral földre küldte ukrán vetélytársát, utána azonban elmaradt a remélt folytatás. Makai Erikának ezúttal nem jött össze a győzelem. Három szumósunk vasárnap a nyílt kategóriában javíthat.
A magyar csapat két versenynap után három arannyal, három ezüsttel és négy bronzéremmel a hatodik helyen áll az éremtáblázaton.
Hét magyar a tiszaújvárosi világkupa-döntőben
Hét magyar – Bragmayer Zsanett, Kovács Zsófia, Bicsák Bence, Tóth Tamás, Király István, Dévay Márk, Vanek Ákos – szerzett jogot a tiszaújvárosi 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét mai, MB-Barter Napján arra, hogy holnap ott legyen a 21. ITU Triatlon Világkupa döntőjében.
Olasz Anna 8. az olimpiai távon
A címvédő francia Aurélie Muller győzött a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság vasárnapi döntőjében, Balatonfüreden. Olasz Anna a nyolcadik helyen zárt.
Román együttes lesz az ellenfél az EL-selejtezőben
A Milan július végén Romániában, a CSU Craiova ellen kezd az Európa Liga harmadik selejtezőkörében….
Märcz Tamás: elfogadja Varga Dániel döntését
A szövetségi kapitány sajnálattal vette tudámosul Varga Dániel döntését. Mint ismeretes pénteken egy közleményben jelentette be Varga Dániel, hogy visszavonul a válogatottságtól. A hírre Märcz Tamás is reagált: “A bejelentés előtt felhívott, és elmondta a döntését. Mivel egészségi okai vannak a távolmaradásának, el kell fogadjam. Ez így valóban a végét jelentheti a válogatott karrierjének. Sokat adott […]
Rövidpályás gyorskorcsolya-vb: Jászapáti Petra és a férfiak versenyben az érmekért
Pénteken hibátlan maradt a selejtezőkben Jászapáti Petra, valamint a három férfi egyéni induló: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Knoch Viktor a Rotterdamban zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon. Keszler Andrea viszont valamennyi távon kiesett.
Suso közel a hosszabbításhoz, 2021-ig írhat alá
A Milan további két évvel szeretné meghosszabbítani a csapat spanyol támadójának, Susónak a szerződését. Suso…
Az áttörés éve
András Csaba, a BVSC-Zugló 14 esztendős asztaliteniszezője valósággal berobbant a köztudatba 2016-ban. A serdülőként már az ifjúságiak között is kiemelkedő eredményeket elérő, felnőtt Extraligában játszó fiatalt az áttörést jelentő évről, az edzőit pedig róla kérdeztük. Majer Dániel • András Csaba … Bővebben
Amikor mindenki győztes
A hétvégén rendezték meg a legifjabb tornász leányoknak kiírt Zsebibaba-csapatbajnokság második, záró fordulóját. Négy korosztályban mintegy félezren indultak, azaz három év alatt több mint a duplájára nőtt a résztvevők száma. STJ • A Zsebibaba-csapatbajnokság jelentette a hölgymezőny számára az idei … Bővebben
Programon innen és túl
Megtartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a síszövetség. Érthetően Miklós Edit kapta a legnagyobb figyelmet. Mi az alpesi szakág szövetségi kapitányaként az utánpótlást is irányító Stark Mártont a fiatalok felkészüléséről kérdeztük. Majer Dániel • Már megírtuk a napokban, hogy a nem túl bőséges … Bővebben
Sorsdöntő olimpia jön
Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott a Magyar Sí Szövetség, amelyen az alpesi szakág két kiemelt felnőtt sportolója, Miklós Edit és Samsal Dalibor szakmai tervei mellett az utánpótlásra váró feladatokról is szót ejtettek. Majer Dániel • Fontos szezon vár a magyar sísportra, azon … Bővebben
Készülnek az Eb-re
Érden, a felnőtt női országos bajnoksággal együtt rendezett utánpótlás ob-n zárták az idei évet a serdülő, junior és ifjúsági leány ökölvívók. A színvonalas viadalon már a jövő tavaszi korosztályos Európa-bajnokság került előtérbe, amelyre az utánpótlásért felelő Ancsin Katalin már most … Bővebben
Van még kiadó hely
A Halassy Olivér Sportcsarnokban lezajlott az ifjúsági ökölvívó országos bajnokság, tíz súlycsoportban osztották ki a magyar bajnoki címet. Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány és Füzesy Zoltán vezetőedző mindeközben azt figyelte, kiket vehetnek számításba a novemberi, szentpétervári világbajnokságra készülő válogatott kereténél. … Bővebben
Új távlatokat nyitnának
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség olimpiát követő első elnökségi ülésén több változtatásról döntöttek. Így a controlling-rendszer bevezetéséről, az ifjúsági korosztály ösztönzését szolgáló életpályamodellről, de az edzőképzés fejlesztéséről is esett szó. Majer Dániel • A sikertelen riói játékok után, szeptemberi elnökségi ülésén fontos … Bővebben
Bemutatkozott az újonc
Bemutatkozott a hazai U18-as jégkorong-bajnokságban az újonc Tisza Volán, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia parázs csatában győzte le az osztrák ifjúsági ligában a Vienna Capitalst. A Győr a sírból hozta vissza a St. Pölten elleni meccset. P. V. • … Bővebben
Ötös siker
Nyolc magyar bokszoló mutatkozott be a tizennégyből az ifjúsági Torma-emlékverseny első napján Prágában. Közülük öten győztek, és elődöntőbe jutottak, hármuknak véget ért a viadal. A körülmények tökéletesek a festői szépségű városban, a hangulat jó, minden adott tehát az ígéretes folytatáshoz. … Bővebben
Bajnokságra hangoló
Balatonbogláron rendezték meg a II. NEKA-kupa–Nádorfi-emléktornát. A serdülőtől a junior korosztályig összesen 24 csapat szerepelt a kétnapos tornán. Az öt utánpótlás-aranyéremből négyet a házigazda gyűjtött be, egyedül a serdülő fiúk mezőnyében nem tudott nyerni. Majer Dániel • Tizenhárom klub 24 … Bővebben
Massa már jóval a nyári szünet előtt döntött
Felipe Massa úgy gondolja, a Formula-1-től való visszavonulása rendkívül nehéz döntés volt, így sokáig gondolkodott rajta, azonban most úgy érzi, ez megkönnyebbülést is jelent számára.
Szombaton rendezik az Országos Veterán Fesztivált
Szombaton Dabas-Sáriban, az FC Dabas sporttelepén rendezik meg a VIII. Országos Veterán Fesztivált.
A kétszeres bajnok kapus
Bányai Márk a fejlődése érdekében váltott egyesületet a szezon előtt, és egyáltalán nem bánta meg, hogy a KSI-be igazolt. A 17 éves vízilabdakapus az ifjúsági és a serdülőcsapattal is bajnoki címet ünnepelhetett. Pusztai Viola • Mint a vízilabdázók többsége, Bányai … Bővebben



























