A sárkányhajózás legnagyobb világbajnoksága lesz Szegeden

Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságra. A Tisza-parti város július 17. és 22. között ad otthont a rendkívül színesnek és látványosnak ígérkező megmérettetésnek, amely a versenyzőszámot tekintve vetekszik a tavalyi budapesti vizes világbajnoksággal is.

A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását Szegeden, ahová a világ összes meghatározó sárkányhajós nemzetéből érkeznek majd csapatok. Óriási küldöttséggel jönnek például a kanadaiak, akiknek közel 1500 sportolója ül majd hajóba. Az ötezer feletti indulói létszám azt jelenti, hogy magyarországi esemény a sportág történetének eddigi legnagyobb világbajnoksága lesz.

Nagyon komoly kihívás egy ekkora világbajnokság megszervezése, hiszen több ezer embert kell kezelni, nagy szeretettel vendégül látni és utaztatni, mindemellett pedig egy jó sportversenyt rendezni. Rengeteget dolgozunk ezért, és örömmel mondhatom, hogy mindenki, aki szerepet vállal benne, szívügyének tekinti ezt a versenyt, az államtól az önkormányzaton át a legutolsó önkéntesig. 2013-ban egyszer már ugyanitt sikeresen levezényeltünk egy nemzetek közötti világbajnokságot, és most is beleadunk mindent” – mondta a hazai szövetség elnöke. 

Járosi Péter hozzátette: a vb fantasztikus lehetőség Magyarországnak, a sportágnak és nem utolsósorban a közönségnek is, amely a Maty-éri pálya mellett a viadal hétvégéjén a Tisza szegedi belvárosi szakaszán is szemtanúja lehet a különleges hangulatú futamoknak.

A magyar sárkányhajós csapatok összesen körülbelül 350 fős versenyzői gárdával vághatnak neki a klub legénység világbajnokságnak. Az U18-astól egészen a szeniorig gyakorlatilag minden korosztályban és kategóriában rajthoz áll majd hazai hajó is. Az indulók egy részének a kiléte még kérdéses, az ő sorsuk csak a válogató versenyek után dől el. Ilyen lesz például a május 5-én sorra kerülő, idén V4-es eseménnyé bővített Dunai Regatta, ahol az egyetemi csapatok a vb-szereplésért is harcolnak majd, valamint a május 12-én a 10. Budapesti Sárkányhajó Fesztivál a Lágymányosi-öbölben, ahol szintén rendeznek válogató versenyeket.

Roppant erős mezőny várható a világbajnokságon, ami kemény felkészülést igényel a magyar versenyzőktől is. Ha megnézzük, hol tart ma a sportág a világ különböző pontjain, hogy kinek milyen lehetőségei vannak és ki mit tud, azt kell mondjam, nem lesz könnyű a dobogó közelébe kerülni, de természetesen mindenki meg fogja próbálni.” – jelentette ki a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Read More

U15-ös válogatott: nagy halakat győzött le csapatunk

u15pozzuoli01A Húsvét tornán már három meccsen is túl van U15-ös válogatottunk. Fotó: Wpdworld.com Öt válogatott kapott meghívót Pozzuoliba, hogy a Húsvét Kupa keretében megküzdejenek egymással. Nos, az első napon Szerbiát pipálta ki válogatottunk, még a mai napon Horvátországot győzte le a csapat hét találattal. A nyitány már nem sikerült ilyen fényesre, hiszen a Montenegró elleni […]

Read More

Vincze Balázs hosszabbított

© Unger TamásHosszú időre kötelezte el magát Vincze Balázs, aki tele van tervekkel. Fotó: aligator.hu / Unger Tamás A férfi Ob I újoncához tavaly csatlakozott Vincze Balázs, méghozzá szakmai igazgató lett a szombathelyieknél. Idén júniusban járt volna le a szerződése, de a héten hosszabbítottak vele, ráadásul 2022-ig, ezt a klub hivatalos honlapján jelentette be. Juhász Tibor, az […]

Read More

BMX Freestyle applikáció és felmérés

Pár napja jelent meg a UCI BMX Freestyle App, mely Androidra és iOS-re letölthető BMX-es alkalmazás. OKÉ, DE MIRE JÓ? Fent a videóra kattintva maga Ryan Nyquist magyarázza el, hogy miért is hasznos ez a program:Olyan mint egy BMX-es instagram, néhány extrával: Böngészni tudsz külföldi és hazai bmx-esek videói közt, láthatod, hogy egy veled egy …

Read More

Nagy erősítés – Már hétvégén megérkezhet az amerikai olimpiai bajnok

johnsonUSAA riói bajnok már a hétvégén az Orizzonte csapatánál lehet, de várnia kell a bemutatkozással februárig.  Az UVSE-hez hasonlóan, úgy néz ki, hogy Ashleigh Johnson is fél szezont fog lehúzni Európában. Az olimpiai bajnok kapus már a hétvégén megérkezhet az Orizzonte Cataniához, de már februárban csatlakozhat a csapathoz. Érdekesség, hogy így a tavaszra még jobban megerősödik a […]

Read More

Izgalmak a Lovagi Tornák Terén

A dupla pontot érő egyszeri összevetéses versenyszámokkal ért véget a diósgyőri championátus első fordulója. A Diósgyőri Vár tövében megrendezett hat kategória döntője fordulatos és izgalmas versenyt hozott, ahol a speciális méretű pályára a meleg időjárásra is fel kellett készülni.

A póniknál egyértelmű verseny után győzött, Bogár Orsolya és Schaller Gábor tanítványa, Rády Anna, aki a fakó Kimball Weeringel egyedüli hibátlan volt.

20914274 1510213025703141 1426024308477337078 n

Második lett Peredi Viktória és Szikszai Lajos tanítványa, a négy hibapontos Vaderna Petrát Aisha-Amirával és Varga Zoltán tanítványát, a harmadik helyen végző, öt hibaponttal lovagló Szilágyi Zille Sárát Bacardival. Az első napi stílusversenyt is Rády Anna nyerte, aki egyedüli lovasként nyolc pontot kapott a bíróktól. A pénteki, hiba-idős középdöntőt, Pap Flóra tanítványa,a Prime Lke lovasa, Szűcs Flóra nyerte Rabló nevű pónijával.

A gyermek ( 10-12 ) korosztályban is csak egy lovas, Kozma Rebeka tudta Unyatinszki József alapályáját teljesíteni, így Cannavaro nyergében a maximális húsz pontot tudta begyűjtei Sári Viktor tanítványa.

20915441 1510213275703116 3686757436407690779 n

A négy hibapontos lovasok között az idő döntött. A Gyula Farmos, Ifj. Szuhai Gyuláé és Safarié lett a második hely, megelőzve az első napi stílusversenyt nyerő Bertók Viktor tanítványt, Gulyás Dominiket és a szürke Öcsit. A gyermekek hiba-idős középdöntőjében Maszlag Ilona tanítványa, Tamás Barnabás Laurával volt a leggyorsabb.

A Serdülő B (13-15) kategóriájának harmadik napi összevetésébe tizenegy lovas került, végül Füzér Zsófi a sárga Carmennel mindenkit legyorsulva győzött, megelőzve a szép stílusban lovagoló Bába Gergelyt, aki Athletichet lovagolta és hamadik helyen végző,  első két nap győztesét, Sós Attila tanítványát, Zólyomi Emmát Rádiháza Csacsacsával.

20914662 1510215382369572 4567185541170278279 n

Első ízben megrendezett amatőr championátusa Téba Lovas Egyesület színeiben versenyző, Bandi Barbara teljes fölényét hozta, aki mindhárom napon győzni tudott, így maximális negyven ponttal várhatja a második fordulót.

20915636 1507970582594052 6714459283705169426 n

Az amatőr kategória harmadik napi összevetésében négy lovas lovagolt, a győztes Bandi Barbara Flugos páros mögött végzett a kiskunhalasi, Bölecz Virág Ráhel Filibert nyergében, megelőzvea Díva Sport Lovasklub lovasát, Hajdú Dórát Poppy Paste „F”-el és a negyedik helyezett Szebényi Dánielt Rock Starral.

A Serdülő A (16-18) korosztálynál már 125 cm-re kerültek az ugrások, itt nyolc lovas tudott a végső összevetésbe kerülni. A Kincsem Lovaspark egyesület lovasnője, Turza Rebeka, aki a középdöntőt is megnyerte a rutinos Fire Qumanóval egyedül tudott harminc másodpercen belül lovagolni, így vezető pozícióban tudott kerülni.

20842241 1508868672504243 7674025783259858498 n

Az összevtésben második lett Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, Molnár Domonkos, aki kancáját Rosi s Paulát lovagolta és harmadik helyen egy korábbi champion végzett,  a Varga Ménes lovasa, Vajay Dóra Balouvalleyvel.

A legmagasabb pálya az utánpótlás lovasokat várta, ahol az első nap Bencsik József tanítványa, Rell Adrián Cariquol Z nyergében nyert. A harmadik napon nem született meglepetés, győzött a Prosper Lk lovasnője, Sopronyi Réka Donalddal, megelőzve Bazsó Gergely tanítványát, Horváth Béla Bencét, aki a szürke Grandiosot lovagolta.

20992706 1510215522369558 5803694234396000046 n

Harmadik lett a második napi győztes, Ábrahám Zsófia, aki ezúttal a szép küllemű, sárgával Don Linoval versenyzett.

A szép környezetben, kiemelt díjazással,  jól rendezett versennyel záródott a Diósgyőri Vár tövében rendezett championátud első fordulója, folytatás két hét múlva Bábolnán. 

Fotó: Mikó Bernadett

Read More

Vizes vb – Hosszú arany-, Verrasztó ezüstérmes a zárónapon

Budapest, 2017. július 30.
A gyõztes Hosszú Katinka (k), a második helyezett spanyol Mireia Belmonte (j) és a harmadik helyezett kanadai Sydney Pickrem a nõi 400 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Kovács TamásHosszú Katinka arany-, Verrasztó Dávid pedig ezüstérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában rendezett úszó-világbajnokság zárónapján. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, a szám ötkarikás címvédőja és világcsúcstartója – aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni – a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése […]

Read More

A Csomolungma megmászásától, a történelmi sikerig – örömittas szombathelyi szavak

szombathelybajnok2017061001A férfi Ob I/b megnyerése után, a vasi együttes elnöke, a sikerről és a jövőről is beszélt. Fotó: aligator.hu/facebook Mint beszámoltunk róla, a Szombathely megnyerte az OB I/b-t, miután legyőzte a Békéscsabát az utolsó fordulóban. A sikerrel feljutott a vasi együttes az elsőosztályban. Fantasztikus eredményt értünk el a bajnoki címmel, álmodni sem mertünk ilyen sikerről […]

Read More

Nevek, számok, érdekességek a Bajnokok Ligája döntőjére

BLFinalsix2017052719Kőkeményen statisztikáztunk a Szolnok-Jug Dubrovnik BL döntő előtt… Nevek, számok, érdekességgek:  – A Szolnok először ülhet fel Európa trónjára – A Jug Dubrovnik címvédőként vág neki a finálénak (a horvát csapat már négyszer nyerte meg a serleget (1981,2001, 2006, 2016) – A Szolnok negyedik trófeáját gyűjtheti be az idén (a Magyar Kupa, a Magyar Szuperkupa […]

Read More

Budavár díszpolgára lett Imre Géza

Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Imre Géza párbajtőrvívót választotta Budavár díszpolgárává 2017-ben a kerület képviselő-testülete. A sportolót – aki tagja a MOB elnökségének is – a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Orendi Mihály alelnök méltatta. Az elismerést május 21-én, a Kerület Napján, Buda vára visszafoglalásának évfordulóján dr. Nagy Gábor Tamás polgármester adta át a sportolónak, mellettük Boczkó Gábor csapattárs, a vívószövetség marketing és PR-igazgatója is köszöntötte.

Read More

Bajnokok Ligája: a Szolnok a döntőben, az Eger a bronzért játszhat (képgaléria)

BLFinalsix2017052711Nagy küzdelmet hozott a két magyar csapat mérkőzése a BL elődöntőben, amit végül a Szolnok nyert meg két góllal, így Varga Dénesék jutottak be a fináléba, ahol a Jug Dubrovnikkal játszanak. Az Eger a bronzéremét csatázik a Pro Reccóval. Fotók: Kertész Gábor (képgaléria a mérkőzésről) Már nem kellett egymásnak bemutattni a feleket, hiszen nem is […]

Read More

Gergely István: a szabályokat egyértelműbbé kell tenni

gergely-istvanmtiA vízilabda megreformálásáról, a masters vb-ről és a Honvéd-ról is beszélt kétszeres olimpiai bajnokunk egy interjúban.  A VG.hu-nak adott interjút Gergely István. Ebben a vízilabda jövőjéről elmondta: Éppen ez az egyik PhD-kutatási témám: 2700-an töltötték ki a kérdőívet, ami világosan megmutatta, hogy elsősorban nem a játékot kell látványosabbá tenni, hanem a szabályokat egyértelművé. A nézők ugyanis […]

Read More

Kijelölték a vb-csapatot!

Kazany, 2015. augusztus 2.
Hosszú Katinka a 200 méteres vegyes úszás elõfutamában a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 2-án. A magyar úszó 2.07.30 perces Európa-csúccsal jutott az elõdöntõbe.
MTI Fotó: Kovács AnikóA debreceni országos bajnokság szombati befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány – az edzőbizottság, majd a szövetség elnökségének jóváhagyásával – szombat este kihirdette a válogatott csapatot, amely a júliusi, budapesti világbajnokságon indul. A vb történetében először minden számban lesz magyar induló. A korábban kihirdetett válogatási elveknek megfelelően az ob végéig kvalifikációt szerzett versenyzők mostantól kezdve védettséget […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.