tobb mint 120 induloval megkezdodott a balatonfuredi szorf eb
Posted in Cikkek Sportbányászat

Több mint 120 indulóval megkezdődött a balatonfüredi szörf Eb

20 éve nem volt ilyen jelentős szörfös esemény itthon

 

Több mint 20 éve nem volt ilyen nagyszabású szörfös esemény, mint a balatonfüredi Raceboard & DII szörf Eb. A versenyen Raceboard kategóriában, több mint 22 ország 120 szörfversenyzője méreti meg magát.

 

Szeptember 9-éig tart Balatonfüreden a Raceboard & DII szörf Eb-t. Az eseményt Varga Mihály, a hazai szörf szövetség elnöke nyitotta meg, beszédében kiemelte: „a szörf sokban hasonlít az üzleti élethez. Egy-egy döntés egy egész versenyt tud befolyásolni. Megtisztelő olyan olimpiai sportot támogatni, amelynek értékrendje a tudás alapú gondolkodást állítja a középpontba, akár csak a KÉSZ Csoporté.”

Utassy Loránd, a magyar szörfösök szövetségi kapitánya elmondta, hogy több mint 3 éve dolgoznak azon, hogy a világ egyik legjelentősebb szörfös eseményét, a Raceboard & DII szörf Eb-t Magyarországon rendezzék meg. Az Eb a Raceboard és a DII versenyágból áll. A két verseny között az a különbség, hogy a Raceboard egy, a modern kor minden technológiai újítását felvonultató osztály, míg a DII inkább a 80-as, 90-es évek klasszikus szörffelszereléseit használja. A szövetségi kapitány külön sikerként kiemelte, hogy a megmérettetésen összesen 20 magyar versenyző indul. A magyar versenyzők az utolsó „edzést” egy nem mindennapi helyen, a főtámogató KÉSZ Csoport Liszt Ferenc repülőtéri építkezésén tartották.

Raceboard szörf története

A windsurf sportág a ’60-as években alakult ki Dél-Kaliforniában. Jim Drake és Hoyle Schweitzer nevéhez fűződik a sport, amely Magyarországon a ’70-es évek végén terjedt el. 1984-ben már olimpiai sportág a szörfözés, mint a vitorlázás egyik szakága. A raceboard kategória jellemzője, hogy hosszú, svertes (uszonyos) deszkával és nagy vitorlával már kis szélben is tudnak haladni a szörfösök.

1996-tól 2004-ig a Mistral One Design (vitorlaméret: 7,4 m²), míg 2008-2020 között a NeilPryde RS:X az olimpiai szörf osztály. Mindkettő a raceboard kategóriába tartozik, manapság jellemzően nagyobb méretű vitorlákkal versenyeznek, a nők 8,5 négyzetméteressel, míg a férfiak 9,5-essel. Az olimpiai osztály versenyei mellett folyamatosan rendeznek kizárólag Raceboard Európa és Világbajnokságokat, melyeket a világ különböző tájain rendeznek meg. Erre a szörf térképre kerül fel Balatonfüred is a 2017-es Európa Bajnokság rendezésével.

Magyar sikerek a sportban:

•             1993-ban Formula 42 (kibővített raceboard) osztályban Körtvélyesi Miklós harmadik helyen végzett nehézsúlyú kategóriában, melyet Balatonaligán rendeztek meg.

•             1996-ban Raceboard Európa Bajnokságon La Tranche Sur Mer-ben (Franciaországban) Körtvélyesi Miklós 5. helyen végzett.

•             1997-ben a Raceboard Világbajnokságon Dunkerque-ben (Franciaországban) hazánk hatszoros olimpikonja Gádorfalvi Áron könnyűsúlyú kategóriában bronzérmet szerzett.

•             2013-ban a csehországi Nove Mlyny-ben Nikl András Raceboard Világbajnokságon ifi kategóriában aranyérmet szerzett.

Elolvasom...
hivatalos niang a torinoban folytatja palyafutasat
Posted in Külföldi foci

HIVATALOS: Niang a Torinóban folytatja pályafutását

A 22 éves támadó 5 év után távozik Milánóból.

Elolvasom...
az el fotablaert jatszik belgradban a vidi
Posted in Magyar foci

Az EL-főtábláért játszik Belgrádban a Vidi

Csütörtökön este 21.00 órától ismét Európa Liga-selejtező mérkőzésen lép pályára a Videoton FC, ezúttal a Partizan Belgrád otthonában.

Elolvasom...
masters vb bronzeremek es egy ezust a zsebben
Posted in Vízisportok

Masters vb: Bronzéremek és egy ezüst a zsebben

mastersvbvidamvizilovak01Termékeny napunk van a Masters vb-n. Két bronzérem már a zsebben: a Walrus és a MAFC révén, míg a Vidám Vízilovak másodikak lettek a +50-es korosztályban. (Az ezüstös vízilovak Fotó: vizipolo.hu) A Walrus bronzérmével kezdődött a nap már, ami a magyaros vonatkozású eredményeket illeti a Masters vb-n vaásrnap. A csapat Petlyánszky Péter vezetésével, aki hatot […]

Elolvasom...
vizes vb a vilagbajnoksag sikere budapeste es magyarorszage
Posted in Vízisportok

Vizes vb – A világbajnokság sikere Budapesté és Magyarországé

Budapest, 2017. július 17.
Nézõk a férfi vízilabdatorna B csoportjában játszott Magyarország - Ausztrália mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 17-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdFürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a vasárnap zárult vizes világbajnokság nem a kormány, hanem Budapest és Magyarország sikere, amely megerősítette a magyarok önbizalmát, önbecsülését és összetartozását, összekovácsolta a nemzetet. Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta, hogy bár számos kritika érte a vizes vb létesítményeit, hogy nem készültek el időre, de az álhírek, hazugságok csak […]

Elolvasom...
diego costa szerzodtetesen dolgozik a milan
Posted in Külföldi foci

Diego Costa szerződtetésén dolgozik a Milan?

Olasz sajtóértesülés szerint a Chelsea-nél kegyvesztetté váló Diego Costa a Milan fő kiszemeltje Pierre-Emerick Aubameyang…

Elolvasom...
tizenhet magyar sarkanyhajos vb es eb erem
Posted in Cikkek Sportbányászat

Tizenhét magyar sárkányhajós vb- és Eb-érem

Négy arany-, hat ezüst- és hét bronzérem született a Franciaországban lebonyolított sárkányhajós világversenyen: Divonne-Les-Bains-ban együtt rendezték meg a 17. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokságot és a 13. IDBF Ifjúsági Világbajnokságot. Az eredmények igencsak biztatóak a jövő évi hazai rendezésű sárkányhajós klub legénység világbajnokság előtt.

 

 

Az Eb-n Magyarországot öt klub képviselte: a Kőrös Dragon SE, a Dragon Steel, a Dunai Sárkányok Vác, a Fekete Gyöngy és a Dragonmasters.

 

A világbajnokságon a magyar ifjúsági válogatottak ültek hajóba.

 

A magyar eredmények:

 

Klub legénység Európa-bajnokság:

 

200 m: 

Senior A open: 1. Körös Dragon SE
Senior A női: 3. Dunai Sárkányok Vác

 

500 m:

Senior A open: 1. Körös Dragon SE, 3. Dunai Sárkányok Vác

Senior A női: 3. Dunai Sárkányok Vác

Senior A vegyes: 2. Dunai Sárkányok Vác, 3. Dragon Steel

 

2000 m:

Senior A vegyes: 3. Dunai Sárkányok Vác

Senior A női: 2. Dunai Sárkányok Vác

Senior A open: 1. Dunai Sárkányok Vác, 3. Körös Dragon SE

 

Ifjúsági világbajnokság:

 

200 m: 

Junior A vegyes: 2. Magyarország

Junior A open: 1. Magyarország

Junior A női: 3. Magyarország

 

500 m:

Junior A vegyes: 2. Magyarország

 

2000 m:

Junior A vegyes 2. Magyarország

Junior A open: 2. Magyarország

Elolvasom...
ifab szabalyvaltozasok a labdarugasban
Posted in Magyar foci

IFAB: Szabályváltozások a labdarúgásban

Az International Football Association Board (IFAB), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Szabályalkotó Testülete bejelentette a 2017/2018-as labdarúgó-bajnokságban érvénybe lépő szabályváltozásokat.

Elolvasom...
talent cup megvedte cimet a magyar valogatott
Posted in Magyar foci

Talent Cup: Megvédte címét a magyar válogatott

Gálaelőadást tartott a magyar U21-es strandlabdarúgó-válogatott a francia csapat ellen a siófoki Talent Cup döntőjében.

Elolvasom...
a babolnai vilagkupa egyetlen hibatlanja horvath balazs
Posted in Lovassport

A bábolnai világkupa egyetlen hibátlanja, Horváth Balázs

Vasárnap délután Bábolnán rendezték az év legrangosabb nemzetközi versenyszámát magyar földön. Az Európa- és világbajnokságra is minősülést lehetett szerezni és értékes pontokat a világkupa döntőre való bejutáshoz. Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő, 145-160 cm-es, tizenhárom számozott akadályból álló pályája a verseny harminc indulójának komoly feladatot jelentett. Az egyetlen tiszta hibátlant a Pataki Ménes fekete kancájával, Dianával Horváth Balázs tudta hozni, aki így Haál Gábor versenyigazgatótól vehette át a győzelmi serleget.

19357802 1432720383417968 2107047208 n

Második hely  egy hibaponttal, a kirobbanó formában ugró, Bukfenccel ifj. Gombos Lászlóé lett.

19357656 1432877203402286 849947052 n

 A további helyezettek négy hibaponttal értek célba, ahol az időeredmény alapján harmadik lett ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral, negyedik a mezőny legfiatalabbja,  Weinhardt Virág Chiclanával, ötödik az idei világkupa döntőn lovagló, Dawid Kubiak Carmello De Paop Z-el és hatodik a macedón színekben versenyző, Luka Zaloznik Coupe De Rouettel.

Az U25-ös korosztály döntőjében, mindösszesen négyen jutottak be a 135 cm-es alappálya után az összevetésbe, ahol már csak Sopronyi Réka, a mezőhegyesi tenyésztésű Donalddal maradt hibátlan, így 2016 után idén is ő nyerte a korosztály legrangosabb hazai nemzetközi versenyszámát.

19369497 1432877123402294 138450794 n

Második helyen  a román Cojocariu Constantin Lancorral, és harmadik a sáripusztai tenyésztésű, Vostok nyergében Mészáros Marcell és negyedik helyen az összevetéstől visszalépő,  Lukács Zsófia Con Raphaellel.

19369540 1432877120068961 93600060 n

19369577 1432877113402295 1822252706 n

A középkör döntője ritkán előforduló  összevetői létszámmal dőlt el.  Huszonhárom páros minősült a győztesek  körébe, ahol Krucsó Szabolcsért szólt a magyar himnusz, aki Chacco Boyjal meg tudta előzni ifj. Szabó Gábort és Timpex Ezüstöt.

19389411 1432876823402324 1522512504 n

Harmadik helyen a Csikós istálló lovával, H-C.S.R Centerrel Mráz Tamás végzett, negyedik lett PM Diamantina nyergében Horváth Balázs, ötödik lett ifj. Lázár Zoltán Katyusával és hatodik lett Szentirmai Péter Expresszel. A fiatal lovak reggeli döntője fehérorosz győzelmet hozott, Lis Aleksandr a hétéves, Valerikával a leggyorsabb hibátlant lovagolta az összevetésben és első lett,  megelőzve a pénteki győztes PM Quinterát és Horváth Balázst és a mostanában mindig nagyon eredményes sárga, BN Silvert és Török Sándort. A napzáró  kiskört, a 120 cm-es, hiba-idős versemyszámot ma Szekeres Ágota nyerte Cordobával, megelőzve a tegnapi győztes Fazekas Istvánt és Eliset, és csapattársát, Busi Sándort és Geniuszt.

19264921 1432877816735558 487807507 n

A  Vip tourban két Varga Méneses lovasé lett a siker, első helyen Vajay Dóra Balouvalleyval ésmásodik Szabó Szintia Chaccinueval. A versenyt a Digi Sport 2 műsorán ma 20.25-kor közvetítik, amit több alkalommal még ismételni fognak.

19075095 1432877726735567 1590836342 n

19389699 1432877730068900 1294674605 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Elolvasom...
bajnokok ligaja ime ok fujnak a hetvegen
Posted in Vízisportok

Bajnokok Ligája: Íme, ők fújnak a hétvégén

BLfinalsixbirokA LEN közzétette, kik vezetik a Bajnokok Ligája Final Six meccseit. Íme a névsor… Hat különböző országból érkeznek játékvezetők az öt mérkőzésre. A nemzetközi porondon ismert bírókról van szó. Boris Margeta (szlovén), Adrian Alexandrescu (román), Matan Schwartz (izraeli), Sergey Naumov (orosz), Vojin Putnikovic (szerb), F. Xavier Buch (spanyol) vezetnek a három nap során. A Bajnokok […]

Elolvasom...
jet sol liga bajnoki aranyermes az mtk hungaria
Posted in Magyar foci

Jet-Sol Liga: bajnoki aranyérmes az MTK Hungária

A kék-fehérek a döntő második felvonását is 1-0-ra nyerték meg a címvédő Ferencváros ellen.

Elolvasom...
kovacs gabor a final four finalejaban
Posted in Magyar foci

Kovács Gábor a Final Four fináléjában

Újabb komoly feladatokat oldott meg a magyar FIFA-játékvezető.

Elolvasom...
roman kupagyoztes lett az ex vasas jatekos
Posted in Vízisportok

Román kupagyőztes lett az ex-Vasas játékos

SteauaVezérszerepet vállalt a Nagyvárad legyőzősében, hiszen ő jelentette a különbséget a fináléban. A Bukarest kilencedik alkalommal lett román kupagyőztes. A fináléban a Nagyváradot verte az együttes. A Vasasból idén a Steauához szerződő Adria Delgado – aki korábban az OSC-ben is játszott –  a hátán vitte a csapatát, hiszen öt gólt is berámolt a Fradival Eurokupa […]

Elolvasom...
ferfi ob i donto az eger javitana a szolnok novelne elonyet
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I, döntő: Az Eger javítana, a Szolnok növelné előnyét

Eger, 2017. május 1.
Boris Vapenski, az Eger (b) és Andrija Prlainovic, a Szolnok játékosa a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének elsõ mérkõzéseként vívott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép találkozón az egri Bitskey Aladár Uszodában 2017. május 1-jén.
MTI Fotó: Komka PéterAz egriek elszántak, a szolnokiak nem kevésbé. A Tisza-partiak otthon tehetnek nagy lépést a bajnoki cím felé, de ebben Dabrowski Norberték megakadályoznák őket. Az Eger egyenlít vagy a Szolnok még egy lépéssel közelebb kerül a bajnoki címhez – ez a döntő második meccsének legnagyobb kérdése. – Mindenki jól van, sérültünk nincs – mondta Jansik Dávid a Szolnok bekkje. […]

Elolvasom...
ferfi ob i lepeselonyben a honved
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I: Lépéselőnyben a Honvéd

Honvéd_BVSC (42)Érvényesítette a hazai pálya előnyét Vad Lajos együttese a Kaposvár ellen.  Gyárfás és Szivós vezérletével, – akik ötször is mattolták az ellenfél kapusát – a Honvéd került előnybe a 9. helyért vívott csatában. A döntőnek az utolsó negyed bizonyult, mikor 3-0-ás etapot produkált a hazai együttes. A folytatás május 13-án immár Kaposváron. A férfi Ob I […]

Elolvasom...
ferfi ob ib a szombathely es az ekf nem hibazott
Posted in Vízisportok

Férfi Ob I/b: A Szombathely és az EKF nem hibázott

szombathely2017avusA rájátszás második körében az EKF és a Szombathely értékes három egységet gyűjtött, míg a Békéscsaba ismét pontokat hullajtott. Fotó: aligator.hu Az EKF otthon tudott nyerni a Honvéd ellen, azonban a tabellán maradt a három pontos előnye, hiszen a Szombathely is hazai pályán győzött a Cegléd ellen. A Békéscsaba döntetlenezett az ASI ellen, az utolsó negyedben […]

Elolvasom...
u17 es eb mar kaphatoak a jegyek a csoportmeccseinkre
Posted in Magyar foci

U17-es Eb: már kaphatóak a jegyek a csoportmeccseinkre

A magyar férfi U17-es válogatott május 3-án kezdi meg szereplését a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságon. Összegyűjtöttünk néhány fontos tudnivalót a mérkőzésekre elutazó szurkolók számára.

Elolvasom...
olimpiai bajnok vizilabdazok a masters vb magyar kereteben
Posted in MOB

Olimpiai bajnok vízilabdázók a masters-vb magyar keretében

Kemény Dénes és Kósz Zoltán irányításával tizennégy olimpiai bajnok magyar pólós készül az augusztusi, budapesti masters vb-re.

Elolvasom...
foci a baratsagert ujsagiroi palyazat 12 eveseknek
Posted in Magyar foci

Foci a Barátságért: újságírói pályázat 12 éveseknek

Az MLSZ által is támogatott program keretében pályázat indul 12 éves sportújságírók számára is.

Elolvasom...