interjú tagged posts

Az NB I meglepetéscsapatának edzője a titokról: “Kockázatos lenne ide drága, ismeretlen külföldieket hozni” – interjú

A Kecskemét újonc létére a Ferencváros mögött a második helyen áll az NB I-ben. Szabó István, a csapat vezetőedzője elfogadta, hogy már a szezon előtt mindenki leírta és elkönyvelte őket kiesőnek. Nem akart nagy változásokat a keretben, mivel inkább a saját szemének hisz, nem annak, hogy ki mit sugall. A fia leigazolásában nem látott kockázatot, tudta, hogy csak bizalomra van szüksége és gyorsan meghatározó ember lesz. Bejöttek a számításai, ma már több vetélytárs is szeretné leigazolni a Honvédnál parkolópályára tett támadót. Egyetért azzal, hogy munkamániás, de nem szeret büntetni, az előző szezonban egy vacsorára való sem jött össze a büntetéspénzből. Interjú. Tovább

Interjú Gera Zoltánnal: “Akiben nincs meg a belső motiváció, azzal nem lehet mit kezdeni; ezek a játékosok ki fognak kerülni a keretből”

Gera Zoltán szerint egy évük van kiválogatni azokat a játékosokat, akik kellően motiváltak és képesek céltudatosan dolgozni azért, hogy az U21-es válogatott kijusson a következő Európa-bajnokságra. Gera szerződését nyáron hosszabbította meg az MLSZ, a szövetségi edző immár három éve tölti be a pozícióját és abban a legbiztosabb, hogy a csapata tud majd eredményesebben is futballozni. Belátja, korábban elkövette azt a hibát, hogy egy-két olyan játékosnak is bizalmat szavazott, akinek nem kellett volna. Pozitívumnak tartja, hogy nyolc-tíz játékost adtak Marco Rossinak olyan felkészültséggel, hogy azonnal be lehetett őket vetni a legmagasabb szinten. Tovább

Örülünk, Vincent! – Pintér Noah mélyvizes sikere, bajnok lett az UVSE

Hatalmas teljesítménnyel megnyerte az UVSE vízilabda-együttese az országos gyermek bajnokságot. A fantasztikus csapatsiker mellett mindenképpen említésre méltó Pintér Noah neve, akiről korábban Madaras Norbert kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó is azt mondta, hogy ebben a sportban a helye. Láss csodát, a 2009-es születésű tehetség most a két korosztállyal idősebbek között lett holtversenyben a nyolcasdöntő egyik legeredményesebb […] Tovább

Gyulay Zsolt: Peking legyen ismét egy új kezdet ideje!

„Ebben a közegben élek közel 40 éve, mindenkit ismerek, különösen erős a kötődésem és az elkötelezettségem.” Az olimpiai mozgalomhoz először 20 éves koromban, a 84-es Los Angeles-i olimpia kapcsán kerültem közel. Nagyon vártam, és nagyon nagy csalódás volt, hogy végül nem utazhattunk el. Hála Istennek több, bojkottal terhelt olimpia után 1988-ban, Szöulban újra teljes volt […] Tovább

Sikeres év volt 2021 – interjú Kulcsár Krisztiánnal

Évértékelő interjú jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság oldalán a szervezet elnökével, Kulcsár Krisztiánnal. Mi az, ami elsőre eszébe jut a mögöttünk álló évről? Leginkább az, hogy több fronton is komoly kihívásokkal kellett megküzdenünk és olyan feladataink voltak, amelyek meghatározóak az elkövetkezendő évekre vonatkozóan is. Jó érzésekkel tölt el, hogy egy ilyen évet sikeresnek mondhatunk. […] Tovább

Interjú: “Sokak szemét szúrja, hogy mi vezetjük az NB I-et” – a veretlen beugró edző tudja, hogy sosem lesznek Fradi vagy Újpest

Egyelőre öt mérkőzésre kapott megbízatást és ha hozza az ötödiket is, akkor biztos, hogy a Kisvárda az NB I-es tabella élén telelhet. Erős Gábor elmondta, mit gondol arról, hogy a szurkolók a nevét skandálták, beszélt maradásának esélyeiről, arról is, hogy kik a csapat legértékesebb játékosai és mitől ilyen jó a Kisvárda. A megbízott vezetőedző említést tett az elődje iszonyatosan profi szemléletéről, reagált Kisteleki István kijelentésére, és bevallja: presztízskérdést csinál abból, hogy a Kisvárda legalább a bajnokság januári folytatásáig vezesse az NB I-et. Tovább

Tenisz – Top 10 a cél

A Davis-kupa csoportkörének MVP-je, vagyis legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, a magyar DK-válogatott hőse lett Piros Zsombor, aki bravúrt bravúrra halmozva előbb legyőzte a korábbi top 50-es John Millmant, majd rá egy napra szetthátrányból fordítva nyert a 2014-es US Open-győztes és egykori világranglista-harmadik Marin Cilic ellen. A 22 esztendős játékossal a DIGI Sport stábja, a Sport […] Tovább

Gondolatok a győzelemről a ringből és a ring mellől – Beszélgetés Oláh Levente junior Eb-aranyérmes ökölvívóval és edzőjével, Kardos Józseffel

Öt év telt el azóta, hogy junior ökölvívóért csendült fel a magyar himnusz kontinensviadalon. A Tbilisziben rendezett ifjúsági Európa-bajnokság döntőjében Oláh Levente, a Tatabányai SC versenyzője kezét emelték a magasba. Ám a siker mögött hosszú út áll. Mesterrel és tanítványával beszélgettünk munkáról, érzésekről, tervekről, hidegrázásról, katarzisról. Valami pedig már biztos: mindkettejüknek a boksz és a […] Tovább

25 évesen vonul vissza a magyar foci elfelejtett nagy ígérete: “Ennek már semmi értelme” – exkluzív interjú

Szántó Tamás, a Rapid Wien korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályása a csakfoci.hu-nak adott exkluzív interjújában jelentette be, hogy mindössze 25 évesen befejezi profi labdarúgó-pályafutását. Egy edzésen történt térdsérülés miatt három évig nem játszhatott az osztrák klubban, ezzel együtt három műtéten is átesett. Tudta és érezte, a térde sosem lesz többé a régi, majd ha nehezen is, de elfogadta az orvosai véleményeit, így a visszavonulás mellett döntött. A vele készült interjúban Szántó részletesen mesél arról, min ment keresztül, illetve a jövőjéről is szót ejt. Tovább

Interjú: “Frusztráló, hiába játszik valaki rosszul, nincs következménye” – a mellőzött Bobál Gergely klubváltása a lezárt reptereken is múlt

Három hónapja játszott utoljára tétmeccsen csapatában Bobál Gergely: A portugál élvonalbeli Nacional nyáron szerződtetett támadója a csakfoci.hu-nak elmondta, kicsit rosszul érintette, hogy edzője nem számol vele, nem kapott visszajelzést arról - ahogy senki más -, rosszul tenné a dolgát. Nem bánta meg a tavaly nyáron hozott döntését, az első "nehéz" évet a tanulásra szánja. Kétségkívül, lett volna lehetősége, más klubba menni, de mivel csak három hónapnyi kölcsönjátékról lett volna szó, így megharcol a helyéért, újabb gólokkal bizonyítaná azt, hogy a "jegelés" alatt nem felejtett el focizni. Tovább

Short track – Letelt az eltiltás, Burján újra a válogatottban

Egy év után visszatért a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai keretébe Burján Csaba – a pjongcsangi bajnok eltiltása december elején járt le. Onnan elköszönt, ide meg (újra) be, avagy: visszatért az olimpiai keretbe Burján Csaba (PSN). 2019 decemberének elején a 26 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó a repülőtéri várakozás pillanatait és a hatalmas tömeget örökítette meg, majd […] Tovább

Szoboszlai Dominik: az első húsz év egészen jól sikerült!

Szoboszlai Dominik ma ünnepli 20. születésnapját.

The post Szoboszlai Dominik: az első húsz év egészen jól sikerült! appeared first on JochaPress.

Tovább

Babos Tímea – A padlóról kellett a csúcsra kapaszkodnunk

Babos Tímeáék megvédték páros címüket a Roland Garroson, ám az idei verseny minden szempontból rendhagyó volt, és Timiéknek is rengeteg körülménnyel kellett megküzdeniük, ezekről mesélt a magyar teniszező a molcsapat.hu-nak.  Ahogy minden sportág, úgy a tenisz is alaposan megszenvedi a vírushelyzetet. A versenyek egy része elmaradt, más részét furcsa körülmények között, a játékosoknak létrehozott buborékokban, […] Tovább

Fucsovics – A tenisz Ironmanje

Fucsovics Márton négy szettben kikapott a 13. helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, de a férfiversenyeket szervező ATP honlapja Fucsovics Márton, a tenisz Ironmanje címmel közölt interjút vele. A világranglistán 63. Fucsovics már a mérkőzés előtt beállította eddigi legjobb Grand Slam-szereplését, hiszen a 2018-as és az idei Australian Openen is a negyedik […] Tovább

Suba László – “Lucával mindketten makacsok vagyunk, de ez csak összehozott minket”

Augusztus 19-én, a Gyulai Memorialon Kozák Luca, a DSC-SI sprintere harminchat éves országos rekordot döntött meg száz méteres gátfutásban. Edzője, Suba László mesél tanítványáról, kapcsolatukról, a családról, a közös munkáról, a hitvallásáról és a jövőről. Mióta dolgozik együtt Kozák Lucával? Több mint egy évtizede, még 2009-ben, tizenhárom évesen hozta át hozzám a nevelőedzője, Faragó Klára, azzal […] Tovább

Mérföldkő a fair play életében

Bejelentette a Nemzetközi Fair Play Bizottság, más szervezetekkel összefogásban a Nemzetközi Fair Play Napot. A jövőben szeptember 7-én ünneplik meg fair play, a becsületes játék napját a világ minden táján. Ennek apropóján mesél dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) elnöke. Korábban nem volt Nemzetközi Fair Play Nap. Minek köszönhető, hogy idén először […] Tovább

“Egy tokiói poszter az első dolog, amit meglátok, mikor felkelek”

Halász Bence kalapácsvető mesélt a #magyarock-nak Tokióról, sportkarrierjéről és arról, mi motiválja. Hogyan vészelte át a koronavírusos időszakot? Természetesen nehéz volt a helyzet az elmaradt versenyek miatt, viszont nagyon szerencsés helyzetben voltam, hiszen az egyesületemnek, a Dobó SE-nek saját pályája van, így nem kellett edzést kihagynom, ugyanúgy tudtuk folytatni a munkát. A világranglista élbolyába dobta […] Tovább

Keszthelyi Vivien: Ez már túlmutat az egyéni karrieren

Óriási lehetőséget kapott Keszthelyi Vivien, olyat, amely világszinten is kevés autóversenyzőnőnek adatik meg. A folyamatos fejlődésnek úgy tűnik, hogy meglett a jutalma. A Formula kategória szinte minden szintjén érdekelt Carlin istálló három éves szerződést ajánlott Keszthelyinek, melynek keretein belül felkészülhet és eljuthat a Forma–1-ig. A magyar autósport történetében kevés pilótának adatott meg, hogy nemzetközi elitben […] Tovább

Balkezesek világnapja, avagy Kiss Gergely és Madaras Norbert nosztalgiája

Ma ünnepeljük a balkezesek világnapját, így Kiss Gergely és Madaras Norbert vízilabda legendák gondolnak vissza karrierjük és a válogatott nagy pillanataira a #magyarockkal.  Forrás, fotó: MAGYAROCK Tovább

Szilágyi Árontól a Magyarocknak

“Mi vagyunk a sport. Mi vagyunk a teljesítmény, mi vagyunk a mérce. Akármilyen mások vagyunk, bajnokok és kezdők, versenyzők és szurkolók, csapatként egy célért küzdünk. Nincs te és én, csak mi. Magyarok. Győztesként, vesztesként, pályán, lelátón is egyek. MAGYAROCK. MI VAGYUNK.” A közös eszme szellemében, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívónk eleveníti fel karrierje csodálatos […] Tovább