Férfi válogatott: döntetlen az Európa Kupa nyitányán

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsFontos pontot szerzett egy hullámzó meccsen Märcz Tamás együttese a görögök ellen.  Az Európa Kupa első meccse a magyar válogatotté volt, mely a görögök ellen ugrott vízbe. Märcz Tamás próbálgatja a jövő csapatát a hazai vb után, ahogy nyilatkozta a torna előtt.  Ez mai ellenfelünkről nem mondható el, hiszen szinte a budapesti vb játékosok szerepeltek a […]

Read More

Utánpótlás: nívós torna lesz az U15-ös válogatottunk számára

uttanpotlastorna01Európa legjobb csapatai lesznek jelen március végén Olaszországban, köztük a magyar is. Íme, a program. Öt válogatott fog megküzdeni március végén Olaszországban. Mint a wpdworld.com kiemeli, a legjobb utánpótlás csapatok lesznek jelen majd Pozzuoliban. Mint ismeretes, a LEN a közel jövőben az U15-ös válogatotaknak is kontinenstornát rendez majd. A torna pedig remek esemény lehet, hogy megtárgyalják […]

Read More

Hosszabbított az MVLSZ támogatójával

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) további két évvel meghosszabbította kiemelt támogatói szerződését az E.ON Hungária Zrt.-vel. Fotó: MTI / archív A csütörtöki eseményen Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke hangsúlyozta, az igazán komoly partnerkapcsolatok a gazdaságban és a sportban hosszú távra köttetnek, ezért is örül annak, hogy a 2014-ben indult közös munka tovább folytatódik. Hozzátette, a […]

Read More

Férfi Ob I: Nagy bejelentések Pécsen

Pecssajtotajekoztato01Mecsekalján is gondolnak a következő szezonra, a mai napon megtartott sajtótájékoztatón vázolták a következő idény csapatát is.  Fotó: PVSK Mecsek Füszért / facebook A legfontosabb hír, hogy 14 játékossal hosszabbított a Pécs, így a csapat nagy része marad a 2018/2019-es idényben – áll a klub hivatalos facebook oldalán. De Blasio Domenico szakosztályvezető elmondta: idén nagyon […]

Read More

Férfi Ob I: Honvéd feltámadás

Szivosmartonhonved201701Mínusz négyről mentette döntetlenre a Honvéd a Miskolc elleni meccset az utolsó negyedben. A Honvéd kezdte jobban a mérkőzést, hiszen az első negyedben 2-1-re vezetett. A második nyolc percben a hajrában még Balakirev révén a Honvéd ment eggyel, majd Vadovics és Nagy jóvoltából már 5-4-re a vendég együttesnél volt az előny a félidőben. A nagyszünet után még rátett […]

Read More

Férfi Ob I/b: Ismét győzött a Nagykanizsa és a KSI

KSI20160514A Nagykanizsa élre ugrott, a sportiskolások már kilenc győzelemnél járnak. Fotó: vizipolo / archív Már a kilencedik kört rendezték meg a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoportban a mai nap délelőttjén a Nagykanizsa otthon győzött a Cegléd ellen, így Ludányi Kadosa csapata az élre állt, még a Neptun idegenben volt jobb a Hódmezővásárhelynél. A B-jelű csoportban […]

Read More

Megkezdődnek a BL-küzdelmek a tekézőknélÚj bejegyzés címe

A hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a teke Bajnokok Ligájában. A legrangosabb sorozatban három magyar csapat érdekelt. A nőknél a Rákoshegyi VSE, a férfiaknál pedig az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lép pályára.

 

A szombati nyolcaddöntőkben csak a férficsapatok játszanak, a Rákoshegy ugyanis erőnyerő, így csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A vasutas csapat ellenfele a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztese lesz.

A férfiaknál hazai pályán kezdenek a zalaiak. A Zalaegerszegi TK a Sankt Pöltennel csap össze, míg a Szeged a horvát Split vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.

A visszavágókat december 9-én rendezik meg.  A tavalyi kiírásban csak a Szeged jutott be a BL négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet szerzett.

Read More

Megünnepelte legjobbjait az egyetemi sport

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 23-án rendezte meg az “Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget. A díjazottak között olyan nagy nevek is szerepelnek, mint az atléta Baji Balázs (ÁTE) és Kozák Luca (DE), Márton Anna (ELTE) és Szatmári András (BGE) vívók, az úszó Gyurta Gergely (METU) és a fogathajtó Hölle Martin (BCE).

Az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehetik át, akik a 2017-es évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a Siketlimpián arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, illetve az Európai Egyetemek Bajnokságán és az Universiadén az első három helyen végeztek.

A rendezvényen felszólalt dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért felelős államtitkára, Fábián László a MOB sportigazgatója, Dr. Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója és prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke.

Prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke az esemény házigazdájaként köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében hangsúlyozta: fontos, hogy a sportban sikeres hallgatók ne csak sportoló társaik szemében váljanak példaképekké, hanem diáktársaik előtt is.

A rendezvényt Dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára nyitotta meg. Megnyitó beszédében ráirányította a figyelmet arra, hogy akiket ma ünneplünk nemcsak a sportban sikeresek, hanem olyan fiatalok, akik a felsőoktatásban is az élen járnak, mindamellett, hogy nap mint nap edzik fizikumukat, fontosnak tartják azt is, hogy a szellemükkel is ugyanezt tegyék. A magyar Kormány felismerte a sport és a rendszeres testmozgás jelentőségét, ezért is kezeli kiemelt stratégiai ágazatként azt. Nagy öröm számomra, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a díjazottak száma, mindez azt is jelenti, hogy joggal vagyunk büszkék – okkal hihetünk abban, hogy a változás elkezdődött, és tényleg egyre több fiatal gondolja úgy, hogy nem kell az egyetemi tanulmányait háttérbe szorítania akkor, ha élsportoló.  És igaz ez fordítva is: szerencsére sokan vélik úgy, hogy az egyetemi tanulmányok megkezdésével nem kell felhagyniuk az élsporttal.” – mondta az államtitkár asszony.

Dr. Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója beszédében kiemelte, hogy „a Szerencsejáték Zrt. számos ponton kötődik a hazai sportélethez, a profi sporthoz és a tömegsporthoz. Társaságunk elkötelezett a további közös programok kidolgozása mellett, szeretnénk, hogy évről-évre több és több felsőoktatásban tanuló hallgató kapjon kedvet a sportoláshoz, ismerkedjen meg új sportágakkal, és forduljanak a sportosabb, egészségesebb életmód felé.”

Fábián László a MOB sportigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, a nemzetközi versenysportban való helytállás az egyetemi sportnak is ugyanannyira fontos, mint az Olimpiai mozgalomnak. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség a MOB-bal közösen hangsúlyozni kívánja a kiváló sportteljesítmény mellett a tanulás fontosságát, illetve ennek a két párhuzamos teljesítménynek együttes erejét, és példaértékűségét. Fábián László beszéde után azon egyetemista élsportolóknak adta át az Év Egyetemi Sportolója díjakat, akik a Világjátékokon és a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek, illetve a Siketlimpián érmes helyen végeztek.

Az Universiade bajnok Imre Gézától, a MOB elnökségi tagjától vehették át azok az egyetemista sportolók a díjaikat akik az Európai Egyetemek Bajnokságain érmet szerzetek idén.

A Díjátadón dr. Szabó Tünde államtitkár és dr. Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. igazgatója adta át az Universiade érmeseinek az Év Egyetemi Sportolója aranyplaketteket és a Szerencsejáték által felajánlott ajándékokat.

Baji Balázs: „Nagyon nagy megtiszteltetés számomra a MEFS-től kapott Év Egyetemi Sportolója Díj. Az idei évem minden szempontból sikeresnek mondható, így minden elismerés csak tovább fokozza azt. Az Universiade-győzelem nagyon kellemes ráadása volt az addigi eleve sikeres szezonomnak és nagyon örülök, hogy a részvétel mellett döntöttem, gyakorlatilag a világbajnokság után.”

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség Közgyűlése által alapított és a MEFS Elnöksége által megítélt díjak átadására is sor került. A díjakat prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke adta át a díjazottaknak:

Kivételes ez az év, hiszen a MEFS fennállásának 110. évfordulóját ünnepli, mint Európa első, a világ második egyetemi sportszövetsége. Ebből az alkalomból kerül sor az Életműdíj, a Hajós Alfréd Aranyplakett és az Elek Ilona Bronzplakettek átadására. A MEFS Életműdíját Kégel Tamás a Neumann János Egyetem (volt Kecskeméti Főiskola) nyugalmazott testnevelő tanára kapta a több évtizedes, a magyar egyetemi sport újjászervezése, népszerűsítése terén végzett munkássága elismeréseként. Hajós Alférd Aranyplakettet hárman vehettek át: Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, a TFSE volt elnöke, a magyar egyetemi úszósport fejlesztése és szervezése terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként. Dr. Blazsek József, a Semmelweis Egyetem docense, a Tudás Útja Félmaraton évtizedes szervezésének elismeréseként. Prof. Dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke, az egyetemi sportért végzett kiemelkedő tevékenységéért. Elek Ilona Emlékérmet idén hét embernek adományozott a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség az egyetemi sport támogatásáért végzett fáradhatatlan munkájuk eredményeképpen: Balogh Tamás, a Szegedi Tudományegyetem testnevelő tanára, Dr. Halmos Imre, a Testnevelési Egyetem volt tanszékvezetője, Magyarits Miklós, a Debreceni Egyetem testnevelő tanára, Németh Lajos, a Testnevelési Egyetem mestertanára, a TFSE elnöke, Novotny Zoltán, sportújságíró, sportriporter, Dr. Prisztóka Gyöngyvér, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője, a Sporttudományi Szakmai Kollégium titkára, Dr. Zakariás Géza, a Széchenyi István Egyetem docense.

A felsőoktatási intézmények nemes versengése egész évben folytatódott. Idén 35 MEFOB-on, azaz Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságon volt módjuk a versenyzőknek megmérettetni képességeiket. A versenyeket a felsőoktatási intézmények a szakszövetségekkel együtt szervezték. Az intézmények egyetemi sportban játszott szerepét és az egyetemi sportnak az intézmények életében való jelentőségét a MEFOB intézményi pontverseny is erősíti, mely helyezettjeinek sorrendjét a hallgatói létszám arányában szerzett helyezések, a MEFOB-okon résztvevők száma, és a szervezett MEFOB versenyek alapján kapott pontok ezer főre való vetítése alapján határozta meg a MEFS. A MEFOB intézményi pontversenyt a 2016/17-es évben a Testnevelési Egyetem nyerte 1 338 ponttal, második Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola 266 ponttal, harmadik pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 163 ponttal lett. Az abszolút pontverseny győztesei minden évben különdíjban részesülnek. Az I. abszolút győztes pedig ismét, megtartva tavalyi elsőségét, a Testnevelési Egyetem lett 1 507 ponttal, a második különdíjat az ELTE kapta 1 104 pontjával, a harmadik különdíjat pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyerte el 1 039 ponttal. A díjakat Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára adta át.

A Campus3Próba a Szerencsejáték Zrt. támogatásával idén is csatlakozott a BeActive Sporthéthez és az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához is. Nagy sikerrel zárult az idei program is, igaz ugyan, hogy a tavalyi létszámot nem sikerült túlszárnyalni, de így is több mint 25 ezren vettek részt az eseményen. Az első 4000 fő feletti létszámú intézmény kategóriában a győztes az Eötvös Loránd Tudományegyetem lett, akik 25.232 hallgatói létszámból 4.843 résztvevőt, amely a hallgatói létszám 19,19 %-a, mozgattak meg az esemény ideje alatt. Díjuk, melyet Dr. Zsiga Marcell a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója adott át egy 200.000 Ft értékű Hervis sportszer-utalvány. A második kategória, az 1000 – 4000 fő létszámú intézmények között a legjobban teljesítő egyetem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt. 2.634 hallgatói létszámból 1.174 fő vett részt a kihíváson, amely a hallgatók 44,5%-a. Az egyetem ezzel a teljesítménnyel 150.000 Ft-os Hervis sportszer-utalványt nyert. A harmadik kategóriában az 1000 fő alatti létszámú intézményeknél a legtöbb egyetemistát a Semmelweis Egyetem Pető András Kara mozgatta meg 236 fővel, 85% részvételi aránnyal. Tekintettel arra, hogy a kar most csatlakozott a Semmelweis Egyetemhez és külön sportirodával rendelkezik, így külön értékeltük a részvételét. Az egyetem képviselője 100.000 Ft-os Hervis Sportszer utalványt vehetett át. A Sportnap megszervezésében legaktívabb és legeredményesebb két sportirodai munkatársat is díjazták. A két legeredményesebb sportiroda vezető Herpainé Lakó Judit az Eszterházy Károly Egyetemről, aki a program keretében összesen 43 sporteseményt szervezett és Petrovicsné Tejes Edit a Szegedi Tudományegyetemről, aki, 28 program megszervezésével érdemelte ki a Szerencsejáték Zrt. 50 000 Ft-os wellness-hétvége ajándékát.

Az eseményt színesítette számos, az egyetemi sporthoz kapcsolódó kisfilm, illetve Ladányi Beatrix tanítványának Juhász Emmának (a KTC-Vuelta Se versenyzőjének) labdagyakorlata.

Az eseményen megjelentek még a díjazottak sportágainak sportszövetségi vezetői, a felsőoktatási intézmények kancellárjai, rektorai, MOB képviselői, a sportirodák vezetői, és az Universiade Bajnokok Klubja elnökségi tagjai.

A DÍJAZOTTAK

Életműdíj:

Kégel Tamás

Hajós Alfréd Aranyplakett:

Dr. Blazsek József

Dr. Sós Csaba

Prof. Dr. Tóth Miklós

Elek Ilona Emlékérem:

Balogh Tamás

Dr. Halmos Imre

Magyarits Miklós

Németh Lajos

Novotny Zoltán

Dr. Prisztóka Gyöngyvér

Dr. Zakariás Géza

Világjátékok egyetemista aranyérmesei Wroclaw (Lengyelország) 2017. július 20.- 30.

Senánszky Petra (DE) Uszonyos úszás, 50 m

Siketlimpia Samsun (Törökország)

Biatovszki Mira (TE) 10m légpuska (bronzérem)

Felnőtt világbajnokságok egyetemista aranyérmesei

Kötélugrás – (Orlando, USA) 2017. június 30. – július 11.

Szegedi Tudományegyetem (Balogh Nóra, Farkas Csamangó Petra, Kiss Blanka, Takarics Tímea) DD5 csapat

Vívás – Lipcse (Németország) 2017. július 19-26.

Kard egyéni: Szatmári András (BGE)

Öttusa – Kairó (Egyiptom) 2017. augusztus 21-29.

Öttusa csapat: Földházi Zsófia (BGE), Kovács Sarolta (TE)

Kajak-kenu – Racice (Csehország) 2017. augusztus 24-27.

K2 1000 m: Farkasdi Ramóna (EDUTUS), Medveczky Erika (TE)

K2 200 m: Balaska Márk (EKE), Birkás Balázs (SZTE), Hagymási Réka (EDUTUS), Szabó Ágnes (BCE)

K4 500 m: Medveczky Erika (TE), Takács Tamara (SZE)

Kajak-kenu maraton – Pietermaritzburg (Dél-afrikai Köztársaság) 2017. szeptember 08-10.

C2 férfi 26 km: Dóczé Ádám (TE)

K2 női 26 km: Kiszili Vanda (PTE), Mihalik Sára (SZIE)

Kettesfogathajtó világbajnokság – Lipica (Szlovénia) 2017. szeptember 21-24.

Kettes fogathathajtás (egyén és csapat): Hölle Martin (BCE)

Evezés – Sarasota (USA) 2017. szeptember 24. – október 01.

Kormányos kettes (M2+): Juhász Adrián (SZE), Simon Béla (SZE), Kolláth Vanda (SZIE)

Európai Egyetemek Bajnokságainak érmesei

Aranyérmesek

Evezős EEB

Széchenyi István Egyetem (Lovass Márk, Priváczky Juhász Ákos, Szabó Bence, Szigeti Roland) – kormányos nélküli négyes (M4)

Karate EEB

Férfi kumite csapat: György Dániel (TE), Höning Ádám (Visoka Poslovna Škola Strukovnih Studija Novi Sad), Höning Alexander (SZIE), Höning Dávid (TE), Kronstein Bálint (ELTE), Szegedi Döme (METU), Virág András (ÓE),

Ezüstérmesek

Karate EEB:

György Dániel (TE) ­ 84 kg

Judo EEB

Boros Bence (PTE) ­ +60-66kg

Bronzérmesek

Evezős EEB:

Juhász Adrián (SZE) – férfi egypárevezés (M1x)

Karate EEB:

Höning Dávid (TE) ­ 75 kg

Kosárlabda EEB:

Testnevelési Egyetem (Czivinger Lilla, Gereben Dorka, Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Magyar Bianka, Mányoky Judit Eszter, Miháczi Diána, Németh Alma, Sándorfi Réka, Shirian Fatime, Szeli Dorina, Varga Barbara Nikoletta)

Sakk EEB

Testnevelési Egyetem (Varga Klára, Terbe Zsuzsanna) – női csapat

Universiade érmeseinek

Aranyérmesek

Baji Balázs (ÁTE) – atlétika, 110m gát

Kreiss Fanni (University of Antwerpen) – vívás, tőr egyéni

Márton Anna (ELTE) – vívás, kard egyéni

Olasz Anna (Arizona State University) – nyíltvízi úszás, 10 km

Szatmári András (BGE) – vívás, kard egyéni

Ezüstérmesek

Bányai Zsombor (SZIE) – vívás, párbajtőr egyéni

Gyürkés Viktória (SE) – atlétika, 3000 m akadály

férfi párbajtőr csapat: Bányai Zsombor (SZIE), Berta Dániel (PTE), Cho Taeun Sándor (BCE), Siklósi Gergely (ELTE)

női kard csapat: Katona Renáta (SE), Márton Anna (ELTE), Mikulik Júlia (SE), Záhonyi Petra (BME)

női vízilabda csapat: Bolonyai Flóra (ELTE), Garda Krisztina (SZIE), Gurisatti Gréta (DUE), Horváth Brigitta (DUE), Kiss Alexandra (DUE), Kövesdi Vivien (TE), Leimeter Dóra (ELTE), Máté Zsuzsanna (ELTE), Menczinger Kata (DUE), Rebecca Parkes (DUE), Szilágyi Dorottya (DUE), Vályi Fanni (EKE), Ziegler Diana (DUE)

Bronzérmesek

Biczó Bence (EDUTUS) – úszás, 200 m pillangó

Gyurta Gergely (METU) – úszás, 1500 m gyors

Kozák Luca (DE) – atlétika, 100 m gát

Szikszai Róbert (NYE) – atlétika, diszkoszvetés

 

Read More

Nagyszerű győzelem a bosnyákok ellen

A pénteken Dunaújvárosban rendezett ökölvívó gálával, a sikerrel vett magyar-bosnyák válogatott meccsel foglalkozott ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány a hétfő reggeli M4 műsor vendégeként. Az interjú itt látható. A magyar-bosnyák eredmény itt tekinthető meg. A Duna-kupa eremény itt tekinthető meg.
Read More

A Nemzeti Lovardából jelentjük

Kíváncsi vagy, hogy halad a Nemzeti Lovarda építése? Szeretnéd tudni, mikor vehetik birtokba a lovasok a megújult létesítményt? Tarts dr. Budai Gyulával, aki a Tattersallból jelentkezik.

„Gyönyörű lett a kis fedeles, gyönyörű lesz a nagy fedeles, elkészült a négyévszakos pálya. Minden olyan feltétel, ami ma Európában kell ahhoz, hogy valaki versenyezzen és jól érezze magát, az itt adott lesz. Egy ilyen adottságú lovas centrum, mint itt Budapest közepén, szerintem Közép-Európában nincs.” – mondta dr. Budai Gyula országgyűlési képviselő, aki Fábiáncsics Gáborral együtt folyamatosan felügyelte a Nemzeti Lovarda felújítási munkálatait.

Mint elmondta, a Nemzeti Lovarda megújul és egyben a hazai lovas élet központja is lesz majd: ide kerül át a Magyar Lovas Szövetség székhelye is.

BejelentkezesOG1-800x420

És hogy mikor tárja ki kapuit a Tattersall a lovasok és a látogatók előtt? Az előzetes tervek szerint november végén egy tesztverseny vagy nyílt edzés lesz a létesítmény első nagy próbája. „A következő esemény a december 15-17. között megrendezett háromnapos díjugrató világkupa. Ez lesz a Nemzeti Lovarda nyitóeseménye és nagyon remélem, hogy olyan versenyt tudunk megrendezni, amire mindannyian büszkék lehetünk. Számos nagyon komoly versenyt rendeztünk már, de ilyen fedeles világkupából ez lesz az első” – mondta el dr. Budai Gyula, aki kitért arra is, hogy fontos fejlesztések zajlanak Kiskunhalason is, ahol közel 400 millió forintból fog megújulni a Hirling József Lovaspark.

Read More

A magyar lovasoknak ott a helyük az élvonalban

A Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottsága ezúttal a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartotta aktuális ülését, ahol a Bizottság tagjai a magyar díjugratók olimpiáig vezető felkészülése mellett a Lovas Szövetség szabályzatainak esetleges módosításáról, illetve a lovassportok kommunikációjának új kihívásairól is szó volt.

Lóugrásban az olimpiáig

Szotyori Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke beszámolt a magyar díjugratók szerepléséről a 2017-es gyermek, ifjúsági, illetve felnőtt Európa-bajnokságon.

A néhai Túri József sikerei után hosszú ideig hiába vártuk, hogy a kontinensviadalon ismét magyar díjugrató kerüljön a legjobb ötvenbe. Az utóbbi években azonban a díjugratóink versenyről versenyre bizonyítják, hogy magyar lovasoknak ott van a helyük az Európa-bajnokságon. 2013-ban Dániában, 2015-ben Németországban, idén pedig Krucsó Szabolcsnak köszönhetően ismét volt magyar lovas a top ötvenben. De a 4*-os linzi és 5*-os sopoti CSIO-n is a legjobbak között végzett a magyar válogatott.

A következő nagy kihívás 2018-ban Tyronban a Lovas Világjátékok keretében megrendezett világbajnokságon való részvétel, majd a 2019-es rotterdami Európa-bajnokság lesz. A távlati cél pedig, hogy a tokiói olimpián magyar lovasnak drukkolhassunk, illetve amennyiben hazánk megkapja a Nemzetközi Lovas Szövetségtől a 2021-es Európai Lovasjátékok rendezésének jogát, úgy ütőképes felnőtt díjugrató csapatot indíthassunk.

Szerencsére a soron következő generációkban is sok ígéretes lovas csillogtatta már meg a tehetségét. Szotyori Nagy Kristóf a Somorján tartott utánpótlás Európa-bajnokság eredményei közül külön kiemelte Weinhardt Virág teljesítményét, aki hatodik helyezésével kvótát szerzett hazánknak a buenos airesi ifjúsági olimpiára. A szakág vezetője kiemelte, hogy hazánk mindenképpen szeretne élni az indulás jogával. A kvótát felhasználó versenyző személyét jövő nyárig kell kijelölni.

A gyermek és ifjúsági Európa-bajnokságon megszerzett eredmények alapján hazánk továbbra is a legjobbak közé tartozik a térség országai közt. Az idei EB-n Magyarország utánpótlása meghatározó résztvevőként egy csapat és három kiemelt egyéni eredménnyel idén is elérte, hogy a kontinensviadal utánpótlás korosztályainak továbbra is kihagyhatatlan szereplője legyen – összegezte az eredményeket Szotyori Nagy Kristóf.

A lovassportnak is fejlődnie kell

A Bizottság napirendjére előzetesen felvett, a hazai lovassport egészét érintő javaslatok is rendre sorra kerültek az ülésen.

A Bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy az elmúlt időszakban a hazai lovassportban felmerült súlyos etikai, morális és szakmai problémák indokolják a Lovassport Szövetség Alapszabályának illetve Fegyelmi Szabályzatának átdolgozását a FEI vonatkozó szabályzataival összhangban.

Emellett mivel a magyar lovasok is egyre többen és egyre gyakrabban mutatkoznak be nemzetközi porondon is, illetve mivel a magyar lovassport is egyre inkább bekapcsolódik a nemzetközi lovasélet vérkeringésébe, megkerülhetetlen, hogy a hazai szabályozás nagyobb összhangba kerüljön a nemzetközi követelményekkel.

Mivel a szabályzatok módosítása közgyűlési, illetve elnökségi jogkör, a Bizottság következő feladata, hogy ezeket a döntéseket megfelelően előkészítse és a javaslatokat továbbítsa az Elnökség felé.

Hírét vinnék a sikereknek

Kiemelt hangsúlyt kapott a Magyar Lovas Szövetség, illetve a lovas élet kommunikációjának kérdése, hiszen a hazai lovassport fejlődése mára eljutott arra a szintre, amikor a megfelelő színvonalú, egységes kommunikáció elengedhetetlenné vált úgy a lovasok, mint a társadalom felé. Ebben napjainkra kulcsfontosságú szerep jut az online médiának, amire a Magyar Lovas Szövetség is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni.

Az utánpótlás-nevelés szempontjából kulcsfontosságú a lovassportok népszerűsítése, amihez versenyzőink nagyszerű eredményei kiváló lehetőséget adnak. A Bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy hasonlóan más sportágakhoz, a lovassportolók esetében is szükséges egy szabályzat kidolgozása arra vonatkozóan, hogy az ifjúsági és felnőtt válogatott tagjai mikor és milyen feltételek mellett nyilatkozhatnak.

Dr. Budai Gyula felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben egyre több sajtómegkeresés várható a lovassportok kapcsán.

Szintén egyetértés fogadta azt a javaslatot, miszerint időszerű egy olyan felület kialakítása, ahol a Lovasszövetséghez bárki eljuttathatja panaszát, észrevételeit, javaslatait.  

A teljes hazai lovasélet jobbítása a cél

„Célunk a magyar lovassport színvonalának további emelése, így elősegítve az olimpiai felkészülés sikerességét. Erre való tekintettel kérjük tisztelettel ajánlásaink megfontolását, illetve elfogadását!”

OB20171017-MLSZ-2

Résztvevők:           

dr. Budai Gyula- elnök

Stróbl Dorottya- MLSZ, Elnökségi főtitkár

Juhász Tibor- MLSZ, Elnökségi tag

Dr. Jármy Miklós- MLSZ, Elnökségi tag

Szotyori Nagy Kristóf- Díjugrató Szakbizottság, elnök

Baár Gábor-jegyzőkönyvvezető

2017.10.20. A beszámolót a Riderline, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere készítette.

Read More

Faragó Tamás keretedzést tart – Íme, a meghívottak

faragotamas MTI EPAKijelölte az ifi vb és a junior Eb csapatát az első edzésre a legenda.    Fotó: EPA Október 23-án edzést vezénye Faragó Tamás és Petőváry zsolt. A tréningek a Széchy Tamás uszodában lesznek. Meghívottak:  Kapusok: Aranyi Réka, Maczkó Lilla, Magyari Alda, Pápai Barbara Mezőnyjátékosok:Vályi Vanda, Kiss Eszter Lara, Koncz Hanna, Mihály Kinga, Jenei Kata, Rybanska Natasa, […]

Read More

Sportoltak az agrárszakemberek, Baji harmadik lett fogathajtásban

Az esős időjárás ellenére sikeres volt a IV. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége. A rendezvényen állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok húztak sportcipőt.

A tatai eseményen az indulók több sportágban is kipróbálhatták magukat, népszerű volt ezúttal is a fogathajtás, a labdarúgás, a parkröplabda és a sárkányhajó is. Az állatorvosok mezőnyét erősítette a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes és Universiade-győztes gátfutó, Baji Balázs is.

Nagyon élveztem a fogathajtást, az állatokkal amúgy is jól bánok, az eredményemre meg különösen büszke vagyok. Életem első fogathajtó versenyén harmadik lettem” – újságolta Baji.

Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője elmondta, az eső különösebben nem zavarta meg az indulókat. „A kissé barátságtalan időjárás ellenére elmondható, hogy több résztvevőnk volt, mint tavaly, és sok volt a visszatérő agrárszakember. Kiemelten kezeljük az indulók visszajelzéseit, így lehet, hogy a meglévő sportágak mellett jövőre új mozgásformát is beépítünk a programba” – mondta a főszervező.

Read More