Nagy visszatérő Egerbe
Nyert Universiadét, Európa bajnoki bronzérmet, és Világliga és Világkupa ezüsttel is büszkélkedhet Jászberényi Gábor, aki Egerbe tért haza. Fotó Lénárt Márton A legutóbbi szezonokat Tatabányán játszotta, most Egerbe folytatja Jasu. Nem vonult vissza, mert, mint mondta, soha ne mondd, hogy soha. A kapusokkal fogok foglalkozni. Úgy a női, mint a férfi csapatnál, meg az utánpótlásnál […]

Ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatón mutatta be a Tatabánya következő szezonbeli igazolásait. Az új játékosok között Franciaországból hazacsábított Eb ezüstérmes kapus, világkupa-győztes, junior világbajnok és szlovák válogatott is szerepel. A nemrég befejeződött szezonban az utolsó előtti, 15. helyen zárt Zantleitner Tamás együttese a férfi Ob I-ben. A szeptemberben kezdődő idényben azonban jelentősen megerősítette keretét a csapat, […]
A Tatabánya jelentősen megerősíti sorait a 2016/2017-es idényre. Nagy hazatérővel erősít a Tatabánya, Jászberényi Gábor ugyanis a Montpelliert hagyja el a magyar csapat kedvéért. A hírről a francia csapat hivatalos oldala számolt be. A kapus 2009-ben Franciaországba igazolt, előtte a Ferencvárosban játszott és magyar válogatott kerettag is volt, sőt a 2006-os belgrádi Eb-n szerephez is jutott, […]