Címke: jegyeket
Kemény Dénes: a leghelyesebb lépés, ha nem folytatom
Az egykori sikerkapitány nem foglal állást utódjával kapcsolatban. Mint ismeretes, októbertől már nem Kemény Dénes irányítja a Magyar Vízilabda Szövetséget. Az InfoRádió kérdésére elmondta, “azt gondoltam, hogy az a leghelyesebb lépés, ha én szeptembertől nem folytatom”. A portálnak kifejtette, hogy a Szövetség most olyan kihívások előtt áll – induló világversenyekre való felkészülés, a nemrég beérkezett több száz TAO […]
Egyetemi Eb-t nyertek a magyar karatésok
Valamennyi színű éremből szereztek egyet a magyarok a portugáliai Coimbrában megrendezett egyetemi karate Európa-bajnokságon. Csapatküzdelemben a Höning Alexander, Kronstein Bálint, Szegedi Döme, Virág András, György Dániel és Höning Dávid összetételű magyar férfi együttes a dobogó legfelső fokára állhatott.

A csapatok versengésében a magyar egyetemisták három győzelemmel jutottak a döntőbe. A fináléban az együttes 1-1-es eredménnyel, pontkülönbséggel múlta felül montenegrói riválisát, így egyetemi Európa-bajnoki címet nyert. Ez az első magyar csapatarany az Európai Karate Szövetség hivatalosan jegyzett rendezvényén.
Egyéniben György Dániel a 84 kg-os súlycsoport döntőjében 2-0-ra alulmaradt a koszovói Karaqival szemben, de így is ezüstéremmel térhet haza.
Szintén érmes helyen végzett Höning Dávid, aki a 75 kg-osok küzdelmei során eljutott a bronzmérkőzésig, ahol 2-1-re győzött a fehérorosz Kiryievich ellen.
Egyetemi karate Európa-bajnokság, a magyarok eredményei:
Férfi csapat küzdelem, döntő:
Magyarország-Montenegró 1-1 (pontkülönbséggel 4-3 a magyarok javára)
Férfi 84 kg, döntő:
György Dániel-Karaqi (koszovói) 0-2
Férfi 75 kg, a 3. helyért:
Höning Dávid-Kiryievich (fehérorosz) 2-1
Férfi Ob I: még egy érkezővel megkezdte a munkát a Pécs
Újabb érkezőt jelentett be a férfi Ob I-ben szereplő Pécs csapata, ahol megkeződött a munka az őszi szezonra. Megkezdte a munkát Lukács Gergely csapata. A Pécs vezetőedzője így beszélt az előttük álló szezonról. “Nagyon örülök annak, hogy végre megkezdődik a szezon, mert ennyire még nem vártam egyik kezdést sem. Bár tudom, hogy nagyon nehéz lesz, erősödni […]
Filipovicsék legyőzték a görögöket – A szerbek már a legjobb nyolc között a vb-n!
A harmadik negyedben csapott le a szerb-henger a görögökre, amit nem tudtak lekövetni a hellének, így Filipovicsék hibátlan mérleggel, csoportgyőzelemmel vannak ott a negyeddöntőben. Ma a csoportok zárónapját rendezik meg a vízilabda vb-n. A délelőtti program rangadóján a szerbek öt góllal verték a görögöket, így a C-csoport élén zártak. A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el, […]
Bíró Attila: folyamatosan fejlődik a csapat
Az Európa-bajnoki címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett a százszázalékos mérleggel csoportgyőztes együttesével, s úgy gondolja, csapata folyamatosan, mérkőzésről mérkőzésre fejlődik a 17. vizes világbajnokságon. Bíró Attila a három győzelemmel elért csoportelsőséget követően a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az eddigi legnehezebb riválist, az Eb-ezüstérmes hollandokat úgy verte meg a válogatott csütörtökön este, hogy közelről […]
Egészségtudatos életmódra ösztönöz Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikon
BringaSport – 2017.05.03 – Játékos testnevelést tartott ma délelőtt egy budapesti iskolában Benkó Barbara, hegyikerékpáros olimpikon. A sportoló immáron harmadik alkalommal kereste fel a kispesti Ady Endre Általános Iskolát a Bajnokok
Fradi: már lehet elővételben jegyeket venni a bronzcsatára
A hétvégén a második mérkőzésre kerül sor a harmadik helyért. A találkozóra már lehet jegyeket venni… Jegyet váltani elővételben a Vajda Péter utcai sorompós porta melletti regisztrációs konténer pénztárában lehet szerdától péntekig 14.00-19.00 óra között. – áll a Ferencváros hivatalos oldalán. Mint ismeretes, az OSC hazai pályán győzött a bronzcsata első meccsén, így akár egy […]
Soha ennyi gyermek nem futballozott az iskolákban
A 2016-2017-es tanévben 1.445 alapfokú oktatási intézményben 71.707 gyermek kapcsolódott be az MLSZ Grassroots Igazgatósága által szervezett és felügyelt OTP Bank Bozsik Intézményi programba.
Regeln nicht über Bachelor schreiben
Regeln nicht über Bachelor schreiben Eine These unterstreicht Forschung zu einer besseren Stufe der akademischen Ziele. Speziell Arbeit ist auf einem einzigartigen Problem abhängig, die auf eine “Hypothese” meist basiert,
Montella: “Tökéletes meccs kell a győzelemhez”
Szombat este nagyon fontos mérkőzés vár a Milanra, ugyanis a tabella harmadik helyén álló Napoli…
Tekesport – Kiss bronzérmes lett a szegedi nemzetközi A-kategóriás versenyen
Kiss Tamás bronzérmet szerzett az év első világranglista versenyén, amelyet Szegeden rendeztek meg.

A férfi tekézők számára hagyományosan a Tisza-parti városban kezdődik az év, a nemzetközi A-kategóriás világranglista versennyel, amelyen idén százhatvanhatan indultak. A mezőnyben 13 világbajnok gurított. Az aranyérmet végül a szerbiai Bárány Csongor nyerte meg. Kiss az elődöntőben a szerb Kujundžić Alentől kapott ki. A szerb játékos a fináléban aztán alul maradt Báránnyal szemben.
„Külön öröm számomra, hogy szép számú amatőr versenyző is részt vett a viadalon, és elégedettséggel tölt el az is, hogy a legjobb 16 közé hat szegedi játékosunk is bejutott, sőt, Igor személyében dobogós tekézőnk is volt, hiszen Kovacic is Szegeden tekézik” – összegzett Karsai Ferenc főszervező, aki egyben az Alabárdos-Szeged elnöke is.
15. BB Mentor-kupa, dobogósok:
1. Bárány Csongor (Szerbia)
2. Kujundžić Alen (Szerbia)
3. Kiss Tamás (Magyarország)
3. Igor Kovacic (Szerbia)
Fotó: Vörös Nándor
A kutyák is ajándékot kapnak a Mecsekben
A Mecsekben ismét kutyás túrát szerveznek. A január 22-i esemény része a Magyar Szabadidősport Szövetség által elindított téli sportokat és mozgásformákat népszerűsítő kampánynak.

A Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség minden évszakban rendez kutyás túrát, és ez idén januárban sem marad el. „Igyekszünk mindenre figyelni. A kutyák miatt szakember is csatlakozik hozzánk, ugyanis a 10 kilométeres túrán velünk tart egy kutyagondnok is. Közel 60 kutyát kell majd kordában tartani, de általában ezek az állatok önfeledten végigszaladgálják a távot” – mondja Papp Csaba, a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke, aki hozzátette, hogy a kutyusok is kapnak ajándékot a rendezvényen. A szervezők külön figyelnek a környezet tisztaságának megóvására, a gazdik kutyaürülék gyűjtő zacskót is kapnak. A túra Abaligetről indul január 22-én reggel.

Január 21-én, szombaton, a jeges sportágak szerelmesei mozoghatnak Újpesten. Az önkormányzat melletti jégpályán megrendezik a Moccanj! elnevezésű sorozat téli állomását, amellyel a szervezők szintén kapcsolódnak a Magyar Szabadidősport Szövetség által elindított téli sportok népszerűsítési akciójához. A jégpályán 1000 fő részvételére számítanak – tudtuk meg Szabó László főszervezőtől. Lesz szabadkorcsolyázás, valamint megrendezik a Moccanj! ötpróbát is.
Női világliga – Megvan az olaszok kerete is
Fabio Conti is kihirdette a magyar-olasz találkozó előtt keretét. Egy nagy hiányzójuk akad, de még így is nagyon erős a csapat. Tania Di Mario egészen biztosan hiányozni fog a keddi mérkőzésről. Az olaszok ásza a riói olimpia után visszavonult a válogatottól, de mint a sajtóban azóta lehet olvasni kacérkodik a visszatérés gondolatával. A csapat az […]
Le Mans: Kiderült, miért állt meg a Toyota
Drámai véget ért a 2016-os Le Mans-i 24 órás, a versenyt magabiztosan vezető 5-ös Toyota utolsó körében hibásodott meg a pályán. A gyártó most elárulta, a probléma a turbóhoz kapcsolható.




















