Címke: jó
Kimaradt lehetőségek és vereség Belgium ellen
Szapporói hős érkezik
Ladányi Balázzsal erősítette meg szakmai stábját a Vasas jégkorong-szakosztálya. A 227-szeres válogatott hokis az utánpótlás-nevelés mellett részt vesz a felnőttcsapat megszervezésében is. STJ • „Még javában együtt játszottunk, amikor már elbeszélgettünk Szuper Leventével arról, mi lenne akkor, ha a visszavonulásunkat … Bővebben
Pályán a kadetfiúk
A kiemelt kosárlabda-bajnokságok közül utolsóként a kadetfiúk is pályára léptek az alapszakaszban. A tizenhat együttes kétkörös selejtezőben harcolta ki a részvételt a legjobbak között. L. G. • A kiemelt kosárlabda-bajnokságok közül utolsóként a kadetfiúknak is elkezdődött a bajnokság alapszakasza. A … Bővebben
Elbúcsúzott Biros Peti!
Telt ház és vastaps mellett búcsúztatták háromszoros olimpiai bajnokunkat. Nagy sikert aratott Biros Péter búcsúmeccse. A körítésről és a játékosokról nem is beszélve. A mérkőzés előtt a Bitskey bejáratnál aláírásokat lehetett gyűjteni a klasszisoktól. Kásás Tamás, Benedek Tibor, Madaras Norbert és természetesen az ünnepelt, Biros Péter bőszen osztogatta az autogrammokat. Majd megkezdődött a várva várt […]
Világbajnokot győzött le Krucsó Szabolcs
A holland bajnok, Wout-Jan Van der Schans istállójában lovagló, Matyi Bianka a hétvégén a belgiumi Opglabbekben nemzetközi versenyen állt starthoz, ahol a rangos mezőnyben a 130 cm-es, kétfázisos versenyszámban, a szürke Cadwallader M-el a tizedik helyen végzett.

Az elmúlt évtizedekben már hozzászoktunk, hogy a bécsújhelyi Arena Nova csarnokában kezdődik a a térség számára a fedettpályás szezon. Az idei évben is szerephez jutottak sportszakembereink, Schlezák Melinda versenybíróként, Erdélyi Magdolna pályaépítőként. A szép magyar eredmények sem maradtak el, amelyek közül legkiemelkedőbb a szombati nagykör győzelem volt. Krucsó Szabolcs Chacco Boyjal meg tudta nyerni a legutóbbi Európa- és világbajnok csapat aranyérmes holland, Jur Vrieling előtt a hiba-idős 140 cm-t.

A fiatal lovak döntője is magyar himnusszal záródott. Első lett a hét éves, Borpa Puszta Kft. tulajdonában lévő Express, akit a nemrég második gyermeke születését ünneplő, Szentirmai Péter lovagolt. A 130 cm-es kis kör döntőben a gyermek Európa-bajnoki hatodik, Alasztics Aliz ismét hozta a szép eredményt, hiszen hibátlan összevetés után, második lett a pej Charnevállal. A vip kör döntőjében Kovács Dóra tanítványa, Bognár Dóra Rádiháza Bohókással lett a harmadik. A négy napos versenyen több magyar helyezés is született, az eredménylista itt található:
Kvjat lelkesebb és magabiztosabb, mint valaha
Danyiil Kvjatnak hosszú idő óta ismét jó versenyhétvégéje volt. Az orosz pilóta elmondása szerint sikerült visszanyernie önbizalmát Szingapúrban, miután nagyszerű csatát vívott Max Verstappennel.
Vettel szerint a türelem nem az ő erénye
A Ferrari F1-es pilótája szerint csak akkor lehetnek elégedettek, ha nyernek, mert ez a céljuk és hisz abban, hogy a munka egy nap kifizetődik számukra. Bevallotta: szombaton elég mélyre került.
Verstappen nem akarta, hogy Kvjat elengedje őt
Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője egyáltalán nem szerette volna, hogy a Toro Rosso szóljon Danyiil Kvjatnak, hogy engedje el őt a csatározásuk közben.
A fiúk a hetediken
Edzőmeccsel zárta az alpheni Európa-bajnokságot a fiú U19-es vízilabda-válogatott. A magyar csapat a hetedik helyért a házigazda hollandokat múlta felül, rendkívül magabiztosan. Pusztai Viola • Az egyéni sportágak a csapatsportok világversenyeivel szemben talán annyival kegyesebbek, hogy ha valaki kiesik a … Bővebben
Hetedik lett a Horkai-csapat a junior Eb-n
A hollandokat magabiztosan verve a hetedik helyen fejezte be a junior Eb-t a fiú csapat. Ma a hollandok ellen zárta a csapat a junior Eb-t. A mérkőzésen magabiztosan győzött a válogatottunk, miután mát az első negyedben 4-2-re elhúzott ellenfelétől, a másodikban 5-0-ás etapot produkált, a vége 17-5-ös sima siker lett. Magyarország-Hollandia 17-5 (4-2, 5-0, 4-2, […]
Marcell Bogláron
A kétszer is az év serdülőjátékosának választott Gábor Marcell elhagyja Tatabányát, és a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatába igazolt: Gyurka János NB I/B-s együttesét erősíti. reb/UP-info • A 17 éves Gábor Marcell a héten gyakorlatilag hazai pályán szerepelt a juniorválogatottban az … Bővebben
„Csak így győzhetjük le a Mercedeseket”
Rosberg és Hamilton az ultralágy, Ricciardo és Verstappen azonban a keményebb szuperlágy keverékű abroncsokon vág majd neki a szingapúri futamnak. F1-es csapatfőnökük szerint ez az egyetlen esélyük.
Gála helyett döntetlen
Gólgazdag döntetlent játszott az Európa-bajnoki selejtezőre készülő U17-es labdarúgó-leányválogatott Szepetneken a horvátok ellen. Schumi Dorottya együttese két ellentétes félidőt tudhat maga mögött, a vezetés után végül a döntetlennek is örülnie kellett. Majer Dániel • Ismét páros mérkőzést játszik az U17-es … Bővebben
Kucka és Niang bocsánatot kért a kiállítás miatt
A Milan szombat este kettős emberhátrányban fejezte be a Napoli elleni mérkőzést, miután Paolo Valeri…
Alonso: A McLaren az eddigi legjobb csapatom
Általában a Ferrari jelenti az álomcsapatot egy F1-es versenyző számára, azonban Fernando Alonso úgy nyilatkozott, eddigi istállói közül – a szerény eredmények ellenére – a McLaren a legjobb.
Zürichi oroszlán
Bár a német nyelvvel még hadilábon áll Falus Ádám, nem akadályozza meg abban, hogy bizonyítson a Zürich Lions U17-es csapatában. A 15 éves jégkorongozó úgy érzi, most indul el a hokis karrierje. Pusztai Viola • Falus Ádám eddigi pályafutása legnagyobb … Bővebben
Diawara és Fernando a Milan célkeresztjében
A Milan is bejelentkezett az olasz élvonalban szereplő Bologna tehetséges középpályásáért, Amadou Diawaráért, aki iránt…
A Mercedes vagy a többi csapat a hibás?
A sportágban már három éve tart a Mercedes dominanciája, anélkül, hogy bárki is meg tudná őket szorongatni a vb-címért – Jenson Button szerint ebben rejlik az F1 rákfenéje.
Vereség, hosszabbításban
Az U16-os fiúválogatott hiába dolgozta le 17 pontos hátrányát, és mentette hosszabbításra az angolok elleni mérkőzését a Szófiában zajló B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, végül vesztesen hagyta el a parkettát. Lakner Gábor • Két olyan csapat találkozott a Szófiában zajló U16-os … Bővebben
Rio 2016 – Japán ellen az első győzelemért
A srácok ma Japán ellen játszanak. A győzelem most mindennél fontosabb. A csoportban – papíron – a leggyengébb ellenfél jön, de nem lesz könnyű meccs, hiszen például Ausztrália ellen szoros meccset játszottak a japánok. A mai napon több izgalmasnak ígérkező találkozót is rendeznek, hiszen a horvátok az olaszokkal vagy USA Montenegróval csatázik valamint a szerbek […]


























