Először lesz Duna-átúszás Budapesten

Rendhagyó és egyben történelmi sporteseményre kerül sor 2017. szeptember 2-án, a második Budapest Urban Games (BUG) keretein belül, először rendeznek ugyanis a magyar fővárosban hivatalos Duna-átúszást.

 

„Csapjunk bele, változtassuk sportpályává a fővárost!” – hirdette az esemény mottóját Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a BUG nagykövete.

„A Budapest Urban Games a Főváros és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által szervezett rendhagyó sportesemény. Célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. Idén Duna-átúszás, grundfoci-bajnokság, futás és street workout várja a városlakókat.” –
tette hozzá Szalay-Bobrovinczky Alexandra Budapest főpolgármester-helyettese.

Az úszás startja a tervek szerint a pesti alsó rakparton a Szabadság híd alatt lesz, a cél pedig a budai oldalon a Műegyetem előtt.
„Július 3-án a reggeli órákban a Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitányság engedélyével négy szervező sikeresen végrehajtotta a fővárosi Duna-átúszás próbáját. Kevesebb mint 10 perc alatt átértek, a víz kellemes volt, 22 fokos és a sodrással egyáltalán nem volt gond a körülbelül 330 méteres távon.” –mondta Kiss Gergely.

„A próbaúszás bebizonyította, hogy a hidak közötti területeken örvény nem található, a sodrás a jelenlegi vízállás mellett minimális, így az úszók mindenféle nehézség nélkül teljesítették a távot. Hasonló körülmények közt úszhatnak majd azok is, akik a szeptemberi megmérettetésen indulnak.” – mondta Balázs László, a Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat szolgálatvezetője. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az átúszás csak szervezett formában, engedélyek birtokában, a rendezvény keretein belül, megfelelő mentési kapacitással a háttérben kivitelezhető. Ezek nélkül szigorúan tilos és életveszélyes!

A vízminőség ellenőrzésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Vízminőségi Vizsgáló Laboratóriumát kérték fel a szervezők. A szakértők három helyen vettek vízmintát, a pesti oldalon és a sodor-vonalban a víz megfelelő, a budai oldalon pedig ajánlott besorolású, így úszásra alkalmas. A rendezvény előtti napokban az ellenőrzést megismétlik a szervezők, a Duna-átúszás teljes biztonságának érdekében.

A BUG 2017-ben két helyszínen zajlik. A már említett Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a focitorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr kispályás csapatok mérik össze tudásukat.
A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást, ahol úgy tudunk sportolni, hogy egész Budapest a lábaink előtt hever, de akár a Duna közepéről is szétnézhetünk úszás közben.

A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni 2017. augusztus 1-től lehet.

Read More

A világ legjobb centerétől, az egyéni villanásokig- edzői értékelések

dabrowskinorbert01Dabrowski Norbert a ritmusváltást emelte ki, amit nem tudtak lekövetni, Cseh Sándor pedig tudja, ezt a győzelemet nem szabad túlértékelniük. A Szolnok 13-7-re győzött a bajnoki döntő első meccsén az Eger ellen. A mérkőzés után az edzők így látták a találkozót: Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Gratulálok a Szolnoknak! Nem tudok egyszerűen mást mondani, […]

Read More

Mérei László 70 éves

Mérei László május 2-án ünnepli 70. születésnapját. 1987-ben utánpótlás-kapitányként kezdett dolgozni a Magyar Atlétikai Szövetségben, majd 1990-től kisebb megszakításokkal a felnőttcsapatért volt felelős, hol szakmai igazgatóként, hol szövetségi kapitányként. A MASZ főtitkáraként és elnökségi tagként is szolgálta a sportok királynőjét, az atlétikát.

Read More

A világklasszis magyar páros is indul a Buda Openen

A legjobb magyar latinpáros is elindul a II. Buda Openen. A szervezők információi szerint az Andrea Silvestri, Váradi Martina kettős jelenleg Kínában versenyezik, és készülnek a budaörsi versenyre is. A II. Buda Opent április 29-én és 30-án rendezik meg.

Andrea Silvestri és Váradi Martina tavaly is parkettre lépett a Buda Openen, akkor meg is nyerték az amatőr latinversenyt. A páros azóta sokat fejlődött, jelenleg a világranglista 7. helyén találhatjuk őket. Ez a rangsor egyébként több, mint 3000 párost tart nyilván. A napokban jelentette be a Magyar TáncSport Szakszövetség, hogy a kilencszeres magyar bajnok tagja a Világjátékokra utazó keretnek, így Váradi Martináéknak sűrű a versenynaptárjuk. A páros férfitagja olasz, de felvette a magyar állampolgárságot, ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy ott legyenek a világ legjobb táncosai között a wroclawi parketten. A lengyelországi városban rendezik meg ugyanis a Világjátékokat július végén.

 

Andrea Silvestri és Váradi Martina tavaly is a közönség egyik kedvenc párosa volt a Buda Openen. Világklasszis koreográfiáik magával ragadóak, és táncaikban kiválóan ötvözik a művészetet és a sportot.

A II. Buda Opennel kapcsolatos hírek, és jegyinformációk megtalálhatók a verseny hivatalos honlapján, a www.budaopen.hu -n.

Read More

Hammerl László olimpiai bajnokot, a Nemzet Sportolóját köszöntötték bajnoktársai

Hétfőn köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja a sportlövő olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolóját, dr. Hammerl Lászlót 75. születésnapja alkalmából. A Bécsi utcai Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület rendezvénytermében olimpia bajnok, olimpikon társai, sportbarátok jöttek el ünnepelni a négy olimpián indult, és mindhárom olimpiai éremből egyet-egyet begyűjtő bajnokot.

Read More

Az A csapat az A osztályban

Legerősebb csapatával, sikerekre éhesen utazott el a magyar küldöttség a csütörtökön Minszkben kezdődő ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságra. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző nem jósolgat, de a többi résztvevő felé fenyegetésnek is beillik kijelentése: a legjobb szereplésre készülnek. reb • Hasonló cipőben jár … Bővebben

Read More

Aranyakra aranyak

Egyetlen szám híján ismét a magyarok uralták a vizet a Pontevedrában zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság utánpótlásfutamaiban: ötből négyszer magyarnak szólt a Himnusz, a királyszámot, az U23-as K–1-es versenyt Petró Ádám nyerte. reb • Ahogy azt az első nap alapján sejthettük, … Bővebben

Read More

Kezdést jelzett a gong

Az ünnepélyes megnyitót követően selejtezőkkel kezdődött a junior ökölvívó Európa-bajnokság a kaposvári sportcsarnokban. Magyar versenyző is szorítóba lépett, de a rajt nem sikerült: Barbosu Tibornak sérülés miatt elment a meccse az ukrán vetélytárssal szemben.  Majer Dániel • Nem indult jól … Bővebben

Read More

Merkantil Bank Liga: a gólkirályi címért is nagy a harc

A Gyirmót bebiztosította a feljutást, a Soroksár folytatta remek sorozatát, a góllövőlista első két helyezettje ismét eredményes volt, és továbbra is csak egy gól választja el őket. A ZTE megbotlott, a Csákvár remekel idegenben, a Balmazújváros rangadót nyert a Kisvárda veretlenségi sorozatát megszakítva. Érdekességek a Merkantil Bank Liga 27. fordulójából.

Read More

Tiniprofizmus

Benyó Máté tizennégy évesen olyan tudatosan építi a karrierjét, hogy azt a sokat próbált, öreg rókák is megirigyelhetik. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott autóversenyző idén újra a Suzuki Swift Cup Europe-sorozatban indul.   Majer Dániel • A mindössze … Bővebben

Read More

Tizenhatos plafon

A nyolcaddöntő jelentette a magyaroknak a végállomást a plovdivi U23-as vívó Európa-bajnokság második napján. A mindössze 14 éves kardozó Pusztai Liza és a párbajtőröző Várnai Vivien is a negyeddöntő kapujában állt meg. Pusztai Viola • Korábban is vontunk már párhuzamot … Bővebben

Read More

A megbocsátás művészete: Engedjük el a haragot!

Megbántottak? Mélységes sértettséget érzel? Ugye ismerős, benned is biztosan kavarogtak már hasonló gondolatok. Cseppet sem könnyű dolog, és sokszor hosszú évekbe telik, míg valaki végül teljesen el tudja engedni a benne felgyülemlett dühöt. Fontos azonban tudni, hogy a megbocsátást olyasvalami, amit elsősorban önmagunkért, nem pedig a minket megbántó emberért kell megtennünk! A harag elengedése nemcsak a hangulatodra, de az egészségedre is pozitív hatással lehet – vallja Bagdi Bella életmódfejlesztő tréner, aki az egyik legfontosabb boldogságfokozó technikára, a megbocsátásra hívja fel a figyelmet.

Read More