Ezúttal a Jug szerződtetett egy amerikai válogatottat

Erősített a horvát együttes. Alex Obert a Ydriakos csapatától érkezik a Jughoz, mely csapat az előző szezonban a harmadik helyen zárta a görög bajnokságot. A 29 éves pólósnak az első emlékezetes tornája a 2013-as világbajnokságon volt, ahol a negyedik lett az amerikai válogatottal. A riói olimpián szintén tagja volt a csapatnak, ahol a 10. helyen […]

Read More

Koronavírus: így edzett a Jug Dubrovnik

40 nap után, ismét vízbe ugrott a horvát együttes. Fotó: jug.hr Mint ismeretes, Horvátországban ismét megkezdődhettek a tréningek. Szigorú előírás mellett egy időben 4 játékos plusz egy edző lehet a medencetérben. A Jug Dubrovniknál először Javier Garcia, Luka Loncar, Loren Fatovic és Toni Popadic úsztak egy órával később jött a másik négyes csoport majd a […]

Read More

Regionális Liga: bajban lehet a címvédő

BLolympiakoszjugdubrovnik01A Jug Dubrovnik biztosan nem az élen zárja az alapszakaszt a délszláv bajnokságban. A Mladost Zágreb nyerte a Regionális Liga alapszakaszát. Egy fordulóval a vége előtt már négy pont az előnye a második Jadran Herceg Novi előtt, míg csak harmadik helyen tanyázik a Jug Dubrovnik. A negyedik a Jadran Split lett, érdekesség, hogy az ötödik Mornarhoz képest tizenöt pont […]

Read More

Regionális Liga: kiköszörülte a Jug a csorbát

jugpro reccoNagy meccset húzott be a Dubrovnik. Mint ismeretes, a Regionális Liga címvédője meglepetésre kikapott a második körben a Mladosttól. Most itt volta lehetőség, hogy javítson. Nos, a Jadran Herceg Novi otthonában hét góllal győzni tudott Kobescsak együttese úgy, hogy az utolsó negyedet 7-1-re nyerte. Regionális Liga, 3. forduló: Jadran Carine – Jug CO 7-14 (1-3, […]

Read More

Átigazolás: megérkezett a horvátok ásza a Pro Reccohoz

marcobijac01Az új vezetőedző után, új játékost jelentett be az olasz sztárklub. Mint ismeretes, Ratko Rudics érkezésével kicsit új szemlélet is költözik az együtteshez. Most az is hivatalossá vált, hogy Marko Bijacsot leszerződtette a Pro Recco. A horvátok világ- és olimpiai-bajnok kapusa a Jug Dubrovniktól érkezik a Ligúr-csapathoz. Érdekesség, hogy több játékost is elcsábítana az olasz […]

Read More

Rokorddöntés – Ismét a Jug Dubrovnik a Regionális Liga győztese

jugregionalisligabajnok2018Könnyed sikert aratott a Jug Dubrovnik a Regionális Liga döntőjében, így megvédte címét a horvát csapat. Fotó: jug.hr Sorozatban harmadszor, az elmúlt tíz szezonban pedig egyedüliként negyedszer tudta elhódítani a Jug Dubrovnik a Regionális Liga trófeáját. A fináléban a Mladost Zágráb együttesét verte a Jug hét góllal. A horvát csapat számára folytatódhat a trófea gyűjtés, hiszen a […]

Read More

A Jug és a Partizán nem talált legyőzőre

partizanszerbkupa201701A Jug Dubrovnik erőnyerőnek bizonyult a Horvát Kupa döntőjében, még Szerbiában a Partizán örülhetett.Fotó: hvs.hr Nem mondhatni, hogy nagy csatában dőlt volna el a horvát kupa döntője, hiszen a Jug Dubrovnik hét góllal győzött a Jadran Split ellen. Érdekesség, hogy a gyengélkedő Rijeka a legjobb négy mezőnyébe sem tudta magát beverekedni, hiszen az elődöntőben a […]

Read More

A Jug ellenállhatatlanul kezdett

jugpro reccoA Dubrovnik címvédőhöz méltóan kezdte meg a délszláv bajnokságot. Hat góllal volt jobb a Jug Dubrovnik a Jadran Herceg Novinál a délszláv bajnokság nyitófordulójában. A hazaiaknál Jokovics és a friss igazolás, Vincenzo Renzuto volt a legjobb három-három találattal. A Partizán is begyűjtötte a három egységet, még a Posk idegenben fricskázta meg a Rijekát. A Jadran Split […]

Read More

A budapesti vb meglepetésemberét csábíthatja el a Jug Dubrovnik

Budapest, 2017. július 29.
Az olasz Vincenzo Renzuto Iodice (b) és a montenegrói Drasko Brguljan a férfi vízilabdatornán a 5. helyért játszott Montenegró - Olaszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsAz egykori BL-győztes csapat Felipe Perrone helyére egy igazi nehézbombázót igazolna, aki a budapesti vb-n is bizonyított.  Mint ismeretes, Felipe Perrone a Barcelonetát fogja erősíteni jövőre, a helyére pedig kellett egy másik gólerős játékos. Nos, a horvát együttesnek úgy tűnik, sikerült elcsábítani Vincenzo Renzuto-t – írja a wpdworld.com – aki az olasz válogatott színeiben a […]

Read More

Átigazolás: fiatal center érkezett Dubrovnikba

jug-luka-lozinaMegvan a Jug első nyári igazolása.  Fotó: Jug.hr Joszip Vrlics helyére érkezett a 22 éves horvát center Luka Lozina a Jug Dubrovnikhoz. A játékos az előző szezonban a Barcelonetánál játszott és a válogatott Luka Loncsarral pólózhat egy poszton együtt szeptembertől. Érdekesség, hogy Felipe Perrone távozott az idény végén a csapattól, ő a Barcelonetához tért vissza, […]

Read More

Visszatért a brazil zseni egykori csapatába

felipe perrone jugIsmét Spanyolországban fog játszani a brazil játékos. Felipe Perrone 2015-ben érkezett a Jug Dubrovnikhoz. A 2014-ben BL-győztes Barcelonetát hagyta el a horvátok kedvéért. Két szezont töltött el Kobescsak csapatában, a játékos rögtön az első idényében mindent megnyert az együttessel, és ismét Európa trónjára is felülhetett. Most ismét válaszút elé érkezett a karrierje, hiszen több kérője is […]

Read More

Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok!

BLFinalsix2017052726Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos hangulat előtt ugrott […]

Read More

Bajnokok Ligája-győztes a Szolnok! (képgaléria)

blfinalsix0101Káprázatos hangulatban, egy káprázatos meccsen 10-5-re győzött a Szolnok a Jug Dubrovnik ellen és lett Bajnokok Ligája-győztes. Fotók: Kertész Gábor Mint írtuk korábbi cikkünkben, a két csapat rég találkozott egymással, tavaly nem is, míg a 2015/2016-os szezonban kétszer is összefutottak egymással a főtáblán, ekkor egyszer a Szolnok, míg egyszer a Jug tudott diadalmaskodni. Egészen káprázatos […]

Read More

Bajnokok Ligája – Így látták a vezetőedzők

egerszolnok2017052603Mindkét magyar edző elégedett volt, Vujaszinovics nem érti, Kobescsak ismét egy fantasztikus csapatot látott. Edzői vélemények az elődöntők után…Fotó: Kertész Gábor Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: Meg vagyok elégedve a védekezéssel. Tegnap négy gólt lőttek nekünk, ma hetet kaptunk. A bronzmeccsen két csalódott csapat játszik, a kevésbé csalódott együttes nyerhet. Más kérdés, hogy a Reccónak […]

Read More

Horvátország tetején a Jug Dubrovnik

jughorvatbajnok2017A Jug a horvát bajnokságot is megnyerte. A Regionális Liga győzelem után a horvát bajnokságban sem talált legyőzőre a Jug Dubrovnik. Érdekesség, hogy a fináléban nem a rivális Primorje Rijekát verte, – a gárda el sem jutott a döntőig – hanem a Mladost Zágrebet 3-0-ás összesítéssel. A Bajnokok Ligája címvédőjét természetesen láthatjuk még az idényben, […]

Read More

Nagy győzelem – Az Eger legyőzte a címvédőt

egererdelyi2016A Bajnokok Ligájában az Eger győzelemmel zárta a főtáblát. A hevesi együttes a címvédő Jug Dubrovnikot verte, így a második helyen zárta csoportját. Volt tétje az Eger – Jug Dubrovnik mérkőzésnek, hiszen ha a hevesiek győznek, ők a harmadikok és a Bresciával kezdenek a Final Six-ben. A mérkőzésen Perrone kezdte meg a gólgyártást, majd a […]

Read More

Habkönnyedén nyerte a Jug Dubrovnik a Regionális Ligát

jug2017gyozteseMegvédte címét a Jug Dubrovnik a Regionális Ligában. A horvát együttes a döntőben valósággal átgázolt a Jadran Herceg Novi csapatán. Idén is Dubrovnik adott otthont a délszláv pontvadászat négyes döntőjének. Érdekesség, hogy a Rijeka még a legjobb négyig sem jutott idén el a sorozatban. Pénteken az elődöntőben a Jadran a Mladostot (14-10-re), míg a Jug a […]

Read More

Bombameglepetés a Regionális Ligában

jug201701A Regionális Liga 14. fordulójában botlott a listavezető Jug, ráadásul a csikócsapattal felálló Partizán Belgrád leckéztette meg. Egészen a 14. fordulóig veretlen volt a Jug Dubrovnik, mikor az ötödik helyen szerénykedő Partizán Belgrádhoz látogatott. A horvát csapatban már helyet kapott Xavi Garcia is, akinek kézsérülése miatt kellett kihagynia több hetet. Mint ismeretes tavaly mindent megnyert a […]

Read More

Meglepetések a Regionális Ligában

jug-kobescak PedaMilosavljevicsjugA Jug továbbra is az élen, ám után kiszámíthatatlan a mezőny. A Partizán és a Rijeka is botladozik.  Hazai győzelmek születtek a Regionális Liga 12. fordulójában. A Jug Dubrovnik két hiányzója nélkül is behúzta a Jadran elleni meccset. A Partizán botladozása folytatódik, most a sereghajtó Vojvodinától kapott ki a csapat. A Primorje is vereséget szenvedett, […]

Read More

Regionális Liga – A Jug Dubrovnik uralja a délszláv bajnokságot

jug-kobescak PedaMilosavljevicsjugUtcahosszal vezet a Dubrovnik, mögötte azonban szoros a mezőny. Kilenc forduló telt el a Regionális Ligából a Jug pedig hibátlan a mérlege. Az elmúlt hétvégén a Dubrovnik a Jadran Splitet verte nagyon magabiztosan. Két játékosát is nélkülöznie kellett az együttesnek, hiszen Xavi Garcia sérült, míg Maro Jokovics igazoltan volt távol, hiszen a horvát klasszisnak megszületett […]

Read More