Online karate versenyt rendeztek Magyarországon

Online formagyakorlat versennyel bizonyították a hazai karatésok, hogy a koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet idején is lehet sportolni, sőt, versenyezni is. A pozitív visszajelzések hatására a húsvét hétvégi megmérettetést továbbiak követik majd. A tervek szerint – amíg a járvány miatt nem lehet hagyományos versenyeket rendezni – minden hétvégén online mérethetik meg tudásukat a hazai karatésok.

Az ötlet a Magyar Karate Szakszövetséggel évek óta szoros kapcsolatban álló karateprogramok.hu internetes oldal működtetőjétől származik. Gali Csaba – aki a hétköznapokban maga is karate edző, bíró és versenyszervező – kifejtette: az egész világon leálltak a versenyek, ugyanakkor az aktív sportolóknak szinte elengedhetetlen a hétről hétre történő megmérettetés.

„Tudom, hogy a karate klubok már rengeteg helyen beindították az online edzéseket, de a versenyzőknek szükségük van a versenyérzet fenntartására. Ebben szeretnék nekik segíteni a lehetőségekhez mérten. Innen jött az online versenyzés ötlete, amit a hétvégén a gyakorlatban is kipróbáltunk, és minden flottul ment” – mondta Gali Csaba.

Hozzátette: karatéban két versenyszám létezik, a küzdelem és a formagyakorlat, amelyek közül utóbbiban az igazihoz közelítő versenyhelyzetet lehet online teremteni.

Az úttörő alkalmon gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztályokban lehetett indulni. A résztvevők a szabályoknak megfelelően karate ruhában mutatták be formagyakorlataikat (katáikat), amelyeket az MKSZ hivatalos bírói pontoztak. A különbség csupán annyi volt, hogy ki-ki otthonról végezte a maga tevékenységét: a versenyzők a szobájukban, a házuk kertjében vagy az edzőtermükben csinálták a katákat.

A versenyen 23 sportoló vett részt, akik közül többen is értek már el szép sikereket rangos nemzetközi karate viadalokon.

A versenyt követően több klub is kérte, hogy legyenek még ilyen alkalmak – számolt be róla a szervező.

„Miután a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János is a támogatásáról biztosított, elhatároztuk, hogy minden hétvégén sor kerül hasonló eseményre. Természetesen itt a gyakorláson van a hangsúly, és az eredményeket senki nem veheti véresen komolyan, de azért, hogy mégiscsak legyen tét, a sorozat eredményei alapján ranglistát állítunk fel, a legvégén pedig majd díjazzuk az egyes kategóriák győzteseit” – mondta Gali Csaba.

Read More

Elhalasztják a karatés olimpiai kvalifikációs tornát

Június végére helyezik át a tokiói olimpia karatés kvalifikációs tornáját, amelyre eredetileg május 8-10-én került volna sor Párizsban. A Karate Világszövetség (WKF) tájékoztatása szerint a halasztásra az egész világra kiható koronavírus járványhelyzet miatt van szükség. A sportág több évtizedes várakozást követően került be 2020-ban az ötkarikás játékok programjába.

A párizsi megmérettetés új időpontja a tervek szerint június 26-28. lesz.

A 2018-ban elkezdődött olimpiai pontszerző sorozat utolsó néhány állomása közül – szintén a koronavírus miatt – a közelmúltban törölték a rabati és a madridi Premier League viadalokat, csakúgy, mint a március végi bakui Európa-bajnokságot. A versenyek kiesése következtében lezárult a széria, amelynek során kategóriánként a négy legtöbb pontot szerzett sportoló kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra.

Karatéban a férfiaknál és a nőknél is egyéni formagyakorlatban, valamint három küzdelmi súlycsoportban rendeznek versenyeket, és valamennyiben tíz fő méri majd össze a tudását. Az olimpiai pontszerző sorozatban magyar sportoló nem szerzett kvótát – ehhez Hárspataki Gábor állt a legközelebb, aki a 75 kg-osok között a kilencedik helyen végzett a ranglistán.

A párizsi tornán kategóriánként újabb három versenyző harcolhatja ki a tokiói szereplést. A maradék 2-2 helyről pedig egy úgynevezett olimpiai szisztéma alapján döntenek majd, amelynek egyik fő célja, hogy minél több kontinens és ország vehessen részt a sportág történelmi bemutatkozásán. 

Read More

Elmarad a március végi karate Európa-bajnokság

Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt nem rendezik meg az – olimpiai kvalifikációs sorozatba is beletartozó – felnőtt karate Európa-bajnokságot, amelyre Bakuban került volna sor március 25. és 29. között – erről értesítette az Európai Karate Szövetség (EKF) a magyar szövetséget.

Az EKF tájékoztatása szerint immár nem lehetett garantálni a versenyzők és résztvevők egészségét és biztonságát, jóllehet az Eb-t az elmúlt időszak koronavírussal kapcsolatos történései miatt eleve nézők nélkül tervezték lebonyolítani.

Azerbajdzsánban a járvány megfékezése érdekében számos intézkedést vezettek be: több európai országból csupán kéthetes karantént követően fogadnak érkezőket, jelentősen megszigorították a vízumkiadásokat, emellett a szálláshelyek nem fogadnak el foglalásokat és az európai légitársaságok is számos érintett járatot töröltek.

Az eredetileg az olimpiai pontszerző sorozat egyik állomásának számító versenyre magyar küldöttség is utazott volna. A tavalyi Európa-bajnokságon a spanyolországi Guadalajarában Tadissi Martial révén egy bronzérmet szereztek válogatott karatésaink.

Itthon a Magyar Karate Szakszövetség a kormány szerdai intézkedéseit követően bejelentette, hogy ideiglenesen elmaradnak az MKSZ versenynaptárába tartozó versenyek.

Read More

Magyar karatés érem az olimpiai kvalifikációs sorozatban

Bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-os súlycsoportban a salzburgi Karate1 Premier League versenyen. A 88 ország részvételével lebonyolított viadal az ötkarikás játékokon idén bemutatkozó sportág tokiói olimpiai pontszerző sorozatának egyik állomása volt. 

A kisebbfajta világbajnokságnak is beillő ausztriai megmérettetésen kategóriánként a világranglista első száz helyezettje közül indulhattak versenyzők.

Az olimpiai részvételre az egyik legesélyesebb magyar, Hárspataki Gábor a 75 kilósok között a selejtezők során három sikerrel kezdett. Előbb egy akciókban gazdag mérkőzésen 7-5-re legyőzte a jamaikai Brownt, majd 2-0-ra verte az argentin Ichikit, a négy közé jutáért pedig 3-3-as eredmény mellett első szerzett ponttal a japán Nishimuránál is jobbnak bizonyult. Az elődöntőben aztán az MTK karatésa 4-1-re kikapott a tavalyi Európa Játékok-győztes ukrán Horunától.

A bronzmérkőzésen a korábbi világ- és Európa-bajnok olasz Busa lett volna az ellenfél, aki azonban kézsérülés miatt nem állt ki, így a magyar klasszis végzett a harmadik helyen.

Hárspataki Gábor az eredménnyel bizakodva várhatja a március végén Bakuban sorra kerülő Európa-bajnokságot. 

Read More

Legjobbjait jutalmazta a karate szövetség

Tavalyi kiemelkedő eredményeikért 95 sportolót és szakembert díjazott évértékelőjén a Magyar Karate Szakszövetség. Dr. Mészáros János elnök beszédében hangsúlyozta a sportág hazai fejlődését, amelyeket szerinte a tavalyi sikerek is jeleznek. Az eseményen szerződéseket is aláírtak, amelyek a sportág iskolai oktatását segítik elő.

A visszajelzések alapján minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnokságának nevezte Dr. Mészáros János a február eleji budapesti Eb-t, amelyen 52 ország vett részt, a magyarok pedig két arany és három bronz mellett nyolc ötödik helyet is szereztek. A sportvezető bizakodását fejezte ki, hogy magyar versenyző is kijut a nyári tokiói olimpiára, amelynek programján először szerepel a karate.

„Már két és fél éve zajlik az olimpiai kvalifikáció, amelynek fajsúlyos része volt a tavalyi év is. Bízunk benne, hogy a legjobb hazai versenyzők közül lesz, akinek sikerül kivívni a történelmi tokiói részvételt. Az elmúlt hetekben lebonyolított budapesti Európa-bajnokság pedig egyértelművé tette, hogy nagyon jó az utánpótlásunk, így elmondhatjuk, hogy a szintén hazai rendezésű, 2022-es felnőtt világbajnokságra és az azt követő időszakra is megvannak azok a jó versenyzőink, akikre számítani lehet majd. Mindazonáltal el kell ismerni azoknak a versenyzőinknek az eredményét is, értékelni azt a több száz érmet, amelyet a különböző karate stílusok világversenyein szereztek tavaly a magyarok” – mondta a karate szövetség elnöke.

A tokiói részvételre legesélyesebb versenyzők közül jutalomban részesült a tavalyi minszki Európa Játékokon és a felnőtt Eb-n egyaránt bronzérmet nyert Tadissi Martial, az Európa Játékok másik magyar bronzérmese, Hárspataki Gábor, az egyetemi Eb-n diadalmaskodó Nagy Botond és az ott harmadik helyezett Sterck Laura. Szintén a díjazottak között volt az egyetemi Eb-n ugyancsak bronzérmes Klement Kármen, valamint a 2019-es korosztályos kontinensviadalon dobogós helyen végzett Ilankovic Aleksandra, Bárdos Ádám és Nguyen Hoang An. Mellettük elismerésben részesültek az őket felkészítő edzők, csakúgy, mint az elmúlt esztendőben a stílusok világversenyein kimagaslóan szerepelt versenyzők és szakemberek.

Számos sport- és egyéb szervezet vezetője is jelen volt az eseményen, többek között Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, valamint Péterffy Balázs, a Klebersberg Központ szakmai elnökhelyettese.

Az évértékelőn szerződéseket is aláírtak. A Magyar Karate Szakszövetség és a Klebersberg Központ együttműködési megállapodást kötött a karate sportág testnevelési órák keretében való – az elmúlt időszakban már elindult – oktatásáról. Négy szervezet, az MKSZ mellett a Testnevelési Egyetem, a Magyar Diáksport Szövetség és a Honvédelmi Sportszövetség a testnevelő tanárok továbbképzéséről írt alá szerződést: a cél, hogy a karate és annak oktatása iránt érdeklődő testnevelők megfelelő felkészítést kaphassanak. Ehhez kapcsolódó megállapodást között a Testnevelési Egyetem és a Magyar Diáksport Szövetség is, amelyben az egyetem biztosítja a liszenszet, amely alapján utóbbi részt vehet a testnevelő tanárok továbbképzésében.

Read More

Öt éremmel zártuk a budapesti karate Eb-t

Európa-bajnok lett Baranyi Zsófia a BOK Sportcsarnokban vasárnap befejeződött kadet, junior és U21-es karate Eb vasárnapi zárónapján. A magyar válogatott összességében két arany- és három bronzéremmel zárta a hazai rendezésű kontinensviadalt. Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szerint a budapesti volt minden idők legjobb korosztályos Eb-je, a szervezőknek pedig nagyszerű felkészülés volt a 2022-es felnőtt világbajnokságra, amelyet szintén hazánk rendezhet.

A sportág hazai képviselői Baranyi Zsófiát tartják az első magyar karatés olimpikonnak, hiszen az MTK versenyzője megjárta a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, ahol ötödik lett. A fiatal tehetség az Eb-n az U21-es nők 55 kg-os súlycsoportjában első mérkőzésén bírói döntéssel verte a portugál Barrost, majd 3-2-re felülmúlta az azeri Szadigovát is, A nyolc között 2-0-ra győzött a fehérorosz Sarikina ellen, a döntőbe jutásért pedig 5-3-ra jobbnak bizonyult a török Karabagnál is. A fináléban az orosz Csernyiseva volt az ellenfél, aki ellen Baranyi Zsófia 1-0-ra nyert.

„Fantasztikus ez a győzelem” – mondta Baranyi Zsófia. – „A döntőben az orosz lányt nagyon szerettem volna legyőzni, azt beszéltük meg, hogy nyugodtan csináljam, amit jónak érzek, és ez be is jött. Leírhatatlan érzés, hogy a szurkolók végig mögöttem voltak, és hallani a tömeget, hogy csak az én nevemet ordítja. Emellett ez az aranyérem nagyon pozitív a jövőre nézve, mert még csak most lettem tizennyolc éves, amikortól elkezdhetek felnőtt versenyeken indulni, és ahhoz nincs ennél jobb kiindulópont.”

A zárónapon Gyovai Roland (+84 kg) és Czagány Dóra (68 kg) is csak egyetlen győzelemre volt az éremszerzéstől, ám végül mindketten ötödikek lettek.

„A magyarok bizonyították, hogy a legjobbak közé tartoznak, hiszen tizenhárman is éremmérkőzésen léphettek tatamira, és közülük ötnek sikerült is az éremszerzés” – értékelt Dr. Mészáros János, a hazai szövetség elnöke. – „Gyakorlatilag világbajnoksággal ért fel a verseny, hiszen bármelyik sportág büszke lehet arra, ha 52 nemzet képviselteti magát egy Európa-bajnokságon. Az eredmények értékét pedig még növeli, hogy a karate olimpiai bemutatkozásának évében sikerült ilyen jól szerepelni. Minden tekintetben hatalmas előrelépést jelentett az Európa-bajnokság a magyar karate számára: az eredmények felülmúlták a várakozásokat, a rendezést mindenki magasztalta, és kitűnő főpróbája volt ez a 2022 őszén sorra kerülő világbajnokságnak.”

Az Eb-n előzőleg Jakubovics Dalma nyert aranyérmet, míg Bárdos Ádám, Dvorák Ádám és Kiss Zsófia a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Magyarország két első és három harmadik helyezéssel hetedik lett az éremtáblázaton.

Read More

Jakubovics Dalma karate Európa-bajnok lett Budapesten

A Budapesten zajló kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon a nyitónapi két magyar érmet követően újabb két magyar dobogóst ünnepelhettek a BOK Sportcsarnokba szép számban kilátogatott magyar szurkolók. A formagyakorlatban elért sikerek után szombaton küzdelemben bizonyítottak a hazai fiatalok: a juniorok (16-17 évesek) versenyei során Jakubovics Dalma arany-, Dvorák Ádám pedig bronzérmet nyert.

Jakubovics Dalma a junior lányok 48 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel – sorrendben szerb, ciprusi, görög és osztrák ellenfelét felülmúlva – jutott a döntőbe. A fináléban a török Balik volt az ellenfél, aki ellen a magyar fiatal fantasztikus teljesítménnyel 4-0-ra diadalmaskodott.

„Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy ilyen sok magyar kijött a versenyre, borzasztóan sokat jelentett a szurkolásuk. Úgy érzem, hogy a döntő volt a legmagabiztosabb győzelmem, addigra jól fel tudtam pörögni. Előtte nagyon izgultam, de amikor a tatamira léptem, próbáltam csak a meccsre koncentrálni. A győzelemnek a szurkolás mellett az volt még a kulcsa, hogy elhittem, hogy képes vagyok nyerni” – nyilatkozta az újdonsült Európa-bajnok.  

A junior fiúk +76 kg-os súlycsoportjában Dvorák Ádám walesi és albán vetélytársán túljutva a nyolc között kikapott egy román versenyzőtől. A vigaszágon aztán Dvorák javított, előbb jobbnak bizonyult cseh riválisánál, majd a harmadik helyért 1-0-ra győzött a francia Houllich ellen is, ezzel megszerezte a magyar válogatott harmadik bronzérmét az Eb-n.

Közel állt az éremhez csapat formagyakorlatban mindkét magyar együttes is. A Bán Dominik, Csicsay Gergely és Mérő Bálint összeállítású fiú csapat és a Kiss Zsófia, Kovács Dominika és Tóth Vanda alkotta lány hármas is eljutott a bronzmérkőzésig, ám végül mindkét együttesünk ötödik lett.

A hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján az U21-esek küzdelmeit rendezik meg.

Read More

Magyar érmekkel rajtolt a budapesti karate Eb

Két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a BOK Sportcsarnokban péntektől vasárnapig zajló kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság nyitónapján. Formagyakorlatban (kata) a kadet Bárdos Ádám és a junior Kiss Zsófia állhatott fel a dobogó harmadik fokára – adta hírül a Magyar Karate Szakszövetség.

Bárdos Ádám a kadet (14-15 évesek) fiúk formagyakorlat versenyében két körből is sikerrel jutott tovább, a harmadik fordulóban pedig kiharcolta a bronzmérkőzés jogát. A harmadik helyért a Sportingbudo karatésa legyőzte ukrán ellenfelét, így a tavalyi Eb-ezüstje után ismét érmes helyen végzett. A magyar karate történetében Bárdos Ádám az első, aki katában két Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott.

A junior (16-17 évesek) lányok mezőnyében hasonló utat járt be Kiss Zsófia. Az MTK karatésa a harmadik helyért egy orosz versenyzőnél bizonyult jobbnak. Eredményének értékét növeli, hogy az elmúlt időszakban sérüléssel küszködött, ennek ellenére sikerült érmet nyernie a hazai rendezésű Eb-n.

Az U21-es (18-20 évesek) férfiak között szintén formagyakorlatban Forgács Tamás az előkelő ötödik helyen végzett, akárcsak kadet küzdelemben (kumite) a 70 kg-ban Vaskó Samu, a +70 kilós Varga Dániel és a lányoknál a 47 kg-os Lintz Alexandra.

Szombaton a csapat formagyakorlatokkal és a junior küzdelmekkel folytatódik a korosztályos Európa-bajnokság.

Read More

Egész Európa eljön a budapesti karate Eb-re

Ötvenkét ország közel 1200 sportolója indul a péntektől vasárnapig Budapesten zajló kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon – hangzott el a Magyar Karate Szakszövetség sajtótájékoztatóján. A sportág olimpiai bemutatkozásának évében sorra kerülő korosztályos Eb-n Magyarországot rekordlétszámú, 36 fős válogatott képviseli. A fiataloktól 4-5 érmet vár a hazai szakvezetés.

Idén szerepel először a karate az olimpia műsorán, Magyarország pedig korosztályos Európa-bajnokságnak ad otthont – az MKSZ elnöke ezért a karate évének tartja 2020-at. Dr. Mészáros János elmondta: reméli, hogy a BOK Sportcsarnokban február 7. és 9. között sorra kerülő Eb-n magyar érmek születnek, és azt is, hogy a tokiói ötkarikás debütáláson is lesz versenyzőnk. A sportvezető emlékeztetett rá: hazánk 2013-ban rendkívül sikeres felnőtt Európa-bajnokságot rendezett. Attól kezdve az MKSZ tudatosan készült az olimpiai részvételre, aminek eredményeképpen hazánk elnyerte a mostani korosztályos Eb és a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogát.

„Az Eb beleillik a stratégiai rendezvényeink sorába” – fejtette ki Dr. Mészáros János. – „A célunk az volt, hogy a 2020-as olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon már a felnőttek között is sikeresek lehetnek. Nagyon jó az utánpótlásunk, több érmet is remélünk a hétvégén.”

Példaértékű együttműködés a Nemzeti Sportügynökséggel

Dr. Nagy Zsigmond, a társrendező Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója kijelentette: Magyarországnak közvetlen ráhatása volt arra, hogy a karate felkerült az ötkarikás játékokra. Hozzátette: a kormány és a sportvezetés tavaly 140, idén pedig 130 rangos nemzetközi esemény megrendezését támogatja. Kitért arra, hogy az utánpótlás versenyek azért is fontosak, mert a fiatalok jelentik a jövőt, majd kiemelte, hogy a rendezésben példaértékű az együttműködésük a karate szövetséggel.

Rekordlétszám a korosztályos Eb-n

Hazánk még nem rendezett kadet, junior és U21-es karate Eb-t, és arra sem volt példa, hogy minden kategóriában legyen magyar induló. Budapesten rekordlétszámú, 36 fős magyar csapat vesz részt: a kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában, küzdelemben (kumitében) tatamira lép magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz indulónk.

Falusi Márton MKSZ-alelnök, az Eb főszervezője ismertette, hogy az 52 európai tagországból mindegyik képviselteti magát Budapesten, ilyenre eddig még nem volt példa. Tájékoztatása szerint összesen 1185 versenyző nevezett az eseményre, rajtuk kívül 250 edző, további 300 szakember és 250 bíró érkezik majd a magyar fővárosba. Jelezte, a közönség részéről is nagy az érdeklődés, már az első napra 2500-an igényeltek jegyek, így „teltház érzet” lesz a BOK Csarnokban, ahol 4000 fős lelátót állítanak fel.

Négy-öt érem a célkitűzés

Az Európa-bajnokságot megelőzően Mátraházán edzőtáborozott a válogatott. A felkészülés jól sikerült, a csapat teljes létszámban tudott gyakorolni, a fiatalok motiváltak – mondta Büchler Zsolt. A szövetségi kapitány szerint az edzői gárda nagyon jó munkát végzett.

„Azt gondoljuk, hogy a versenyzőink részéről 8-10 éremmeccsre van esély, és összességében 4-5 éremmel lennénk elégedettek. Ez reális célkitűzés. Az éremesélyesek között pedig egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre képes versenyzőket.”

Fischer Mihály, a korosztályos válogatott edzője szerint Magyarország nagyon erős csapattal indul a kontinensviadalon, ahol a sportolók számára fantasztikus érzés lesz hazai közönség előtt versenyezni, és ez pozitív energiát adhat a fiataloknak.

A válogatott tagja az egy éve Dániában Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, akárcsak az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az éremre esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia, a korábbi korosztályos Eb-ken már négyszer is dobogóra álló Czagány Dóra, és remek formában van a felnőtt válogatottban is már bemutatkozott Fehér Péter.

Baranyi Zsófia is részt vett a sajtótájékoztatón, és bevallotta, hogy hatalmas várakozással tekint az esemény elé, ahol szeretne minél fényesebb érmet szerezni.

A válogatott névsora:

Kadetek:
Fiúk: Kata: Bárdos Ádám (Sportingbudo), 52 kg: Sebők Áron (Bp. Honvéd), 57 kg: Csató Roland (Ganz-Kesjár), 63 kg: Szilágyi Bence (Bp. Honvéd), 70 kg: Vaskó Samu (KSI), +70 kg: Varga Dániel (Ganz-Kesjár)
Lányok: Kata: Kovács Dominika (MTK), 47 kg: Lintz Alexandra (UTE), 54 kg: Bene Bianka (KSI), +54 kg: Fleischer Dóra (Kono)

Juniorok:
Fiúk: Kata: Mérő Bálint (Vasas), 55 kg: Baranyi Barnabás (MTK), 61 kg: Szabó Marcell (KSI), 68 kg: Deme Bálint (MTK), 76 kg: Schreiber Ádám (Sportingbudo), +76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)
Lányok: Kata: Kiss Zsófia (MTK), 48 kg: Jakubovics Dalma (UTE), 53 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK), 59 kg: Bihary Boglárka (UTE), +59 kg: Benkő Zsófia (MTK)

U21-esek:
Férfiak: Kata: Forgács Tamás (Vasas), 60 kg: Fehér Péter (MTK), 67 kg: Nichols Dávid (UTE), 75 kg: Botos Botond (MTK), 84 kg: Tálas Bendegúz (Szarvas), +84 kg: Gyovai Roland (MTK)
Nők: Kata: Fábián Csenge (MTK), 50 kg: Rónai Lili (UTE), 55 kg: Baranyi Zsófia (MTK), 61 kg: Takács Virág Vivien (Toriki), 68 kg: Czagány Dóra (MTK), +68 kg: Pap Dorottya (UTE)

Fiú csapat kata: Bán Dominik (Vasas), Csicsay Gergely (Vasas), Mérő Bálint (Vasas)
Lány csapat kata: Kiss Zsófia (MTK), Kovács Dominika (MTK), Tóth Vanda (Justitia)

Az Eb programja:

Péntek (02.07.):

Selejtezők:
9:00 – Egyéni formagyakorlat (kadet, junior, U21 férfi, illetve női)
12.30 – Kadet küzdelem (férfi 52 kg, 57 kg, 63 kg)
13.45 – Kadet küzdelem (női 47 kg, 54 kg, +54 kg)
15.00 – Kadet küzdelem (férfi 70 kg, +70 kg)
15.00 – Vigaszág (összes súlycsoport)
Döntők:
16.30 – Egyéni formagyakorlat (kadet, junior, U21 férfi, illetve női)
17.50 – Kadet küzdelem (férfi 52 kg, 57 kg, 63 kg)
18.20 – Kadet küzdelem (női 47 kg, 54 kg, +54 kg)
18.50 – Kadet küzdelem (férfi 70 kg, +70 kg)
19.15 – Megnyitó ünnepség

Szombat (02.08.):

Selejtezők:
9:00 – Csapat formagyakorlat (férfi, női)
10.15 – Junior küzdelem (férfi 55 kg, 61 kg, 68 kg)
11.45 – Junior küzdelem (női 48 kg, 53 kg, 59 kg)
13.00 – Junior küzdelem (női +59, illetve férfi 76 kg, +76 kg)
14.30 – Vigaszág (összes súlycsoport)
Döntők:
16.00 – Junior küzdelem (férfi 55 kg, 61 kg, 68 kg)
16.30 – Junior küzdelem (női 48 kg, 53 kg, 59 kg)
17.00 – Junior küzdelem (női +59, illetve férfi 76 kg, +76 kg)
17.30 – Csapat formagyakorlat (férfi, női)

Vasárnap (02.09.):

Selejtezők:
9.00 – U21 küzdelem (női 50 kg, 55 kg, 61 kg)
10.30 – U21 küzdelem (férfi 60 kg, 67 kg, 75 kg)
12.15 – U21 küzdelem (női 68 kg, +68 kg, illetve férfi 84 kg)
13.15 – U21 küzdelem (férfi +84 kg)
13.00 – Vigaszág (összes súlycsoport)
Döntők:
14.30 – U21 küzdelem (női 50 kg, 55 kg, 61 kg)
15.05 – U21 küzdelem (férfi 60 kg, 67 kg, 75 kg)
15.40 – U21 küzdelem (női 68 kg, +68 kg)
15.55 – U21 küzdelem (férfi 84 kg, +84 kg)

Read More

Érmeket remél a szakvezetés a budapesti karate Eb-n

A héten a Mátraházi Edzőtáborban készült a magyar korosztályos karate válogatott az egy hét múlva, február 7-9-én Budapesten sorra kerülő kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságra. A táborban részt vett az Eb-n induló csapat mind a 36 versenyzője, akik a sikeres felkészülést követően motiváltan várják a hazai rendezésű kontinensviadalt. A szakvezetés 4-5 érmet remél a fiataloktól a jövő hétvégén – adta hírül a Magyar Karate Szakszövetség.

A hétfőtől csütörtökig tartó mátraházi táborban napi két edzéssel készültek a BOK Sportcsarnokban megrendezendő Európa-bajnokságra a magyar kadet (14-15 évesek), junior (16-17) és U21-es (18-20) karate válogatott tagjai.

„A felkészülés jól sikerült” – jelentette ki Büchler Zsolt szövetségi kapitány. – „A válogatott teljes létszámban tudott gyakorolni, és bár itt-ott kisebb fájdalmak előfordultak, szerencsére nincs komolyabban sérült versenyzőnk. Az edzői gárda nagyon jó munkát végzett, a fiatalok motiváltak, és bízom benne, hogy mindenki a legjobb formájában lesz az Európa-bajnokságon.”

Az edzőtábort megelőzően a válogatott zöme egy rangos horvátországi versenyen lépett tatamira, ahol a mezőnyben ott volt a budapesti riválisok jelentős része. A szövetségi kapitány szerint bizakodásra ad okot, hogy a legjobb magyar sportolók – formagyakorlatban (katában) és küzdelemben (kumitében) is – érmekkel tértek haza.

„Azt gondoljuk, hogy az Európa-bajnokságon a versenyzőink részéről 8-10 éremmeccsre van esély, és összességében 4-5 éremmel lennénk elégedettek. Ez reális célkitűzés. Az éremre esélyesek között egyformán vannak katások és kumitések, és mindhárom korosztályban látunk dobogós helyezésre képes versenyzőket” – mondta Büchler Zsolt.

Formagyakorlatban ezúttal is ott lehet a végelszámolásnál a kadet Bárdos Ádám, aki egy éve Eb-második lett – vélekedett a szakvezető, aki szerint még egy katás érem összejöhet: az is elképzelhető, hogy háromfős fiú- vagy lánycsapatunk valamelyike dobogóra állhat. Küzdelemben Eb-címvédőként indul Budapesten a junior Ilankovic Aleksandra, az első magyar karatés ifjúsági olimpikon Baranyi Zsófia jó formáját pedig az is mutatja, hogy januárban Horvátországban megnyerte U21-es súlycsoportjának küzdelmeit. Remek formában van a felnőtt válogatottban is már bemutatkozott Fehér Péter is, aki szintén éremre pályázhat – nyilatkozta Büchler Zsolt.

Read More

2020 a karate éve

Az idei esztendőben szerepel először a karate sportág az olimpia műsorán, Magyarország pedig korosztályos Európa-bajnokságnak ad otthont – a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János ezért a karate évének tartja 2020-at. A sportvezető bízik benne, hogy a BOK Sportcsarnokban február 7. és 9. között sorra kerülő kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságon több magyar érem is születik, és a tokiói olimpiára is kijut majd magyar versenyző. 

Magyarország 2013-ban rendkívül sikeres felnőtt karate Európa-bajnokságot rendezett. Attól kezdve az MKSZ céltudatosan készült a lehetséges olimpiai részvételekre, aminek eredményeképpen hazánk elnyerte a mostani korosztályos Eb és a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogát.

„Az Európa-bajnokság beleillik a stratégiai rendezvényeink sorába” – fejtette ki Dr. Mészáros János. – „A célunk az volt, hogy a 2020-as olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon már a felnőttek között is sikeresek lehetnek. Nagyon jó az utánpótlásunk, több érmet is remélünk februárban.” 

A jövőt tekintve is nagyon fontos rendezvény lesz a mostani korosztályos kontinensviadal – hangsúlyozta az MKSZ elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a 2024-es párizsi olimpiára a szervezők nem javasolták a karatét, ugyanakkor a háttérben folynak a tárgyalások, és a karatésok világszerte több tízmilliós tábora nem tett még le az újabb ötkarikás részvételről.

„Nem adtuk fel a reményt, reméljük, hogy Párizsban végül mégiscsak ott lesz a karate. Ehhez mi is megpróbáljuk a magunk részét hozzátenni. Ha Magyarország olyan Eb-t tud rendezni, ami erősíti a karate jó hírét, akkor remélhetőleg ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy egy nagyon sikeres tokiói olimpiai szereplést követően a NOB és a párizsi szervezőbizottság felülbírálja korábbi javaslatát és támogatni fogja, hogy 2024-ben a karate ott legyen az ötkarikás játékokon” – mondta Dr. Mészáros János.

Read More

Rekordlétszámú magyar csapat a budapesti karate Eb-n

Egy hónap múlva, február 7-én kezdődik és 9-ig tart a budapesti kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. Hazánk korábban nem rendezett korosztályos Eb-t, és még arra sem volt példa, hogy egy Eb-n minden kategóriában legyen magyar induló. Különlegessége még a kontinensviadalnak, hogy éppen 2020-ban mutatkozik be a karate az olimpián. A szakvezetés kihirdette az induló magyar válogatottat, amelytől több érmet is várható – adta hírül a Magyar Karate Szakszövetség.

A BOK Sportcsarnokban sorra kerülő Eb-n rekordlétszámú magyar csapat vesz részt: 36 fiatal képviseli a hazai színeket. A kadet (14-15 évesek), a junior (16-17) és az U21-es (18-20) korosztály valamennyi súlycsoportjában tatamira lép küzdelemben (kumitében) magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz indulónk.

A válogatottban ott van az egy éve Dániában Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, akárcsak az aalborgi Eb-n második helyen végzett Bárdos Ádám. Az esélyesek közé tartozik a sportág első magyar olimpikonja, a 2018-as ifjúsági olimpiára kijutott Baranyi Zsófia, és a korábbi korosztályos Eb-ken már négyszer is dobogóra álló Czagány Dóra.

Roppant fontos verseny ez a magyar karate számára. Az olimpiai debütálás miatt nagyobb figyelem irányul a sportágra, egy jól sikerült Eb pedig lökést adhat a magyar karate további előretöréséhez – jelentette ki Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

„Büszkék vagyunk rá, hogy most először állunk fel teljes csapattal. A klubok, a válogatott, a versenyzők és minden érintett maximálisan odatette magát, hogy jól sikerüljön az Európa-bajnokság, és így lesz ez a hátralévő egy hónapban is. Kötelez a hazai pálya, és bízunk benne, hogy több éremmeccsen is tud majd szurkolni a közönség a sportolóinknak. Emellett azért is fontos az Eb, mert ha jól sikerül, sok tekintetben elősegítheti a 2022-ben szintén Budapesten sorra kerülő felnőtt világbajnokság sikerét. Sőt, hogyha a nemzetközi karateélet különböző tagjai jó szájízzel mennek innen haza, abból még valamiféle plusz is származhat a májusi, párizsi olimpiai kvalifikációs tornán, ahol az utolsó tokiói kvótákat lehet megszerezni” – vélekedett a szövetségi kapitány.

Kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság, a magyar válogatott névsora: 

Kadetek:

Fiúk:
Kata: Bárdos Ádám (Sportingbudo)
52 kg: Sebők Áron (Bp. Honvéd)
57 kg: Csató Roland (Ganz-Kesjár)
63 kg: Szilágyi Bence (Bp. Honvéd)
70 kg: Vaskó Samu (KSI)
+70 kg: Varga Dániel (Ganz-Kesjár)
Lányok:
Kata: Kovács Dominika (MTK)  
47 kg: Lintz Alexandra (UTE)
54 kg: Bene Bianka (KSI)
+54 kg: Fleischer Dóra (Kono)

Juniorok:

Fiúk:
Kata: Mérő Bálint (Vasas)
55 kg: Baranyi Barnabás (MTK)
61 kg: Szabó Marcell (KSI)
68 kg: Deme Bálint (MTK)
76 kg: Schreiber Ádám (Sportingbudo)
+76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)
Lányok:
Kata: Kiss Zsófia (MTK)
48 kg: Jakubovics Dalma (UTE)
53 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK)
59 kg: Bihary Boglárka (UTE)
+59 kg: Benkő Zsófia (MTK)

U21-esek:

Férfiak:
Kata: Forgács Tamás (Vasas)
60 kg: Fehér Péter (MTK)
67 kg: Nichols Dávid (UTE)
75 kg: Botos Botond (MTK)
84 kg: Tálas Bendegúz (Szarvas)
+84 kg: Gyovai Roland (MTK)
Nők:
Kata: Fábián Csenge (MTK)
50 kg: Rónai Lili (UTE)
55 kg: Baranyi Zsófia (MTK)
61 kg: Takács Virág Vivien (Toriki)
68 kg: Czagány Dóra (MTK)
+68 kg: Pap Dorottya (UTE)

Fiú csapat kata: Bán Dominik (Vasas), Csicsay Gergely (Vasas), Mérő Bálint (Vasas)
Lány csapat kata: Kiss Zsófia (MTK), Kovács Dominika (MTK), Tóth Vanda (Justitia)

Read More

Hat magyar érem a jesolói karate Youth League-en

Rekordlétszám, 68 ország közel 3100 fiatal karatésa vetélkedett a Jesolóban 2019. december 12. és 15. között megrendezett Karate1 Youth League viadalon, ahol számos kategóriában száz fő felett volt az indulók száma. Az utánpótlás korosztály legrangosabb sorozatának olaszországi állomásán a hatalmas mezőny miatt a tervezettnél korábban, már csütörtökön megkezdődtek a küzdelmek, amelyek során a magyarok egy ezüstérem mellett öt bronzérmet nyertek.

A harmadik helyen végzett az 53 kg-os junior lányok mezőnyében a februárban korosztályos Európa-bajnoki címet nyert Ilankovic Aleksandra, aki így jó előjelekkel várhatja a nem egészen két hónap múlva, február elején sorra kerülő budapesti kadet, junior és U21-es karate Eb-t.

A többi dobogós helyezést az U14-es korosztály tehetségei érték el. Az ezüst a 40 kg-os fiúk küzdelmében Tóth Zsombor nevéhez fűződik. Bronzérmes lett a lányoknál formagyakorlatban Takács Eszter, valamint küzdelemben Hecker Bojána, Bogdán Panna Zsófia és Kopfer Anna.

Karate1 Youth League, Jesolo, a magyar érmesek:

Kata (formagyakorlat):

U14:
Lányok: 3. Takács Eszter

Kumite (küzdelem):

Junior:
Lányok:
53 kg: 3. Ilankovic Aleksandra

U14:
Fiúk:
40 kg: 2. Tóth Zsombor
Lányok:
42 kg: 3. Hecker Bojána
47 kg: 3. Bogdán Panna Zsófia
+47 kg: 3. Kopfer Anna

Read More

A 2022-es ifjúsági olimpián is ott lesz a karate

Újabb ötkarikás sportesemény programjába került be a jövőre a tokiói olimpián bemutatkozó karate, amely ott lesz a következő nyári ifjúsági olimpiai játékokon is – tudatta a a Karate Világszövetség (WKF). A NOB égisze alá tartozó multisport-eseményt 2022-ben rendezik Szenegál fővárosában, Dakarban. A karate már helyet kapott a legutóbbi ifjúsági olimpián, 2018-ban is: a történelmi alkalmon Baranyi Zsófia személyében magyar résztvevő is volt.

„Hatalmas elismerés ez a sportágunknak. Az ifjúsági olimpia az utánpótláskorú sportolók legfontosabb rendezvénye a világon, a részvétel pedig egy újabb lehetőség arra, hogy megmutathassuk a karate számtalan értékét az olimpiai színtéren” – reagált a hírre Antonio Espinos, a WKF elnöke.

A dakari játékokon – amely 2022. október 21-től november 15-ig tart – hasonló lesz a karate versenyszámok lebonyolítása, mint tavaly, Buenos Airesben: küzdelemben nemenként három súlycsoportban osztanak érmeket. Jelentős változás azonban, hogy az argentínai megmérettetéshez képest kategóriánként nem nyolc, hanem immár 12 versenyző mérheti majd össze a tudását.

Read More

Rekordlétszám a legnagyobb hazai karate versenyen

Az évről évre egyre nagyobb indulói létszámot felvonultató karate Budapest Open az idén is csúcslétszámot hozott: 37 ország közel 2000 versenyzője lépett tatamira szombaton és vasárnap. A jövőre a tokiói olimpián is programra kerülő sportág legnagyobb hazai versenyén, amelyet elmúlt évekhez képest új helyszínen, a Jégpalota – Vasas Jégcentrumban tíz küzdőtéren bonyolítottak le, a hazai élversenyzők jellemzően dobogóra állhattak kategóriájukban.

Az immár 22. alkalommal megrendezett Budapest Openen az elmúlt hetekben a sportág őshazájában, Japánban edzőtáborozó Nagy Botond és Sterck Laura is győzött felnőtt a férfi, illetve a női egyéni formagyakorlatban, a junior lányoknál pedig Kiss Zsófia lett első.

Küzdelemben a férfiaknál Kiss András, az olimpiai részvételre jó eséllyel pályázó Hárspataki Gábor és György Dániel is megnyerte súlycsoportját, míg a szintén olimpiai aspiráns Tadissi Martial az abszolút kategóriában, az openben nyert aranyat. A felnőtt nők mezőnyében Molnár Réka és Bartha Nikola is legjobbnak bizonyult a súlycsoportjában.

A fiatalabbak között a férfiaknál Fehér Péter és Csató Roland, míg a nőknél Klement Kármen, a tavalyi ifjúsági olimpián szerepelt Baranyi Zsófia és Takács Virág Vivien állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A magyar klubok közül az MTK volt a legeredményesebb, második helyen végezve az összesített éremtáblázaton, megelőzve az UTE-t.

Read More

A katari homokban karatézhatnak a magyarok

Különleges versenyre kapott meghívást Nagy Botond és Sterck Laura. A két magyar karatés ott lesz a világ legjobbjai között a World Beach Gamesen, amelyet a katari Dohában rendeznek meg októberben. A strandsportok világjátékán ugyanis helyet kapott a karate formagyakorlat szakága, amelynek versenyszámába indulási jogot szerzett a két válogatott sportoló.

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége, az ANOC – amelynek égisze alatt rendezik meg a World Beach Gamest – értesítette a MOB-ot, hogy a két magyar karatés közelmúltbeli eredményei alapján sikerrel kvalifikálta magát az eseményre. Ezzel a sportág hazai legjobbjai újabb rangos multisport-eseményen lehetnek ott.

 

A férfiaknál Nagy Botond kétszer volt Európa-bajnokságon ötödik, az idei Eb-n is közel állt az éremszerzéshez. A KSI versenyzőjének a nevéhez egy Guinness rekord is fűződik: a tavalyi vb alkalmával ő állította fel a világ leggyorsabb köríves rúgásának a csúcsát.

Az MTK-s Sterck Laura 2017-ben ifjúsági világkupa bronzérmet szerzett, és azóta egyre inkább meghatározó tagja a nemzetközi felnőtt élmezőnynek is.

Jelenleg mindkét magyar karatés azért edz rengeteget, hogy kijusson a sportág ötkarikás bemutatkozására, a jövő évi tokiói olimpiára. A dohai multisport-esemény a felkészülés különleges állomása lesz számukra, hiszen először fogják a karate versenyek megszokott közege, a sportcsarnok helyett a strandon megmutatni tudásukat.

A World Beach Gamesre 14 sportágban már több mint 70 nemzet sportolói kvalifikáltak, összesen pedig közel 1500 versenyző vesz majd részt a katari világjátékokon október 12. és 16. között.

Read More

Két magyar karatés bronzérem az Európa Játékokon!

Sporttörténelmi sikert ért el Tadissi Martial és Hárspataki Gábor a Minszkben megrendezett Európa Játékokon. A multisport-eseményre kijutott mindkét magyar karatés a dobogó harmadik fokára állhatott fel, így a játékok történetében immár van magyar karatés érem is – sőt, rögtön kettő!

A csoportküzdelmek során a 67 kg-os súlycsoportban Tadissi és a 75 kilós Hárspataki is egy győzelemmel és két döntetlennel a második helyen jutott tovább négyes csoportjából.

Az elődöntőkben aztán  mindkét magyar alulmaradt kategóriája későbbi győztesével szemben. Az idei Eb-n bronzérmet szerzett Tadissi Martial az olasz Marescával mérkőzött, aki 2-0-ra jobbnak bizonyult az UTE sportolójánál, így a 27 esztendős magyar harmadik lett.

Egy súlycsoporttal feljebb a tavalyi Eb-második Hárspataki Gábor a fináléba jutásért vívott változatos csatában 11 másodperccel a küzdelem vége előtt még 2-1-re vezetett, de aztán az ukrán Horuna fordított, és 3-2-re legyőzte az MTK 23 éves karatésát.

„Kettőből kettő” – értékelt Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, aki a helyszínen nézte végig a magyarok meccseit. – „A csoportkörből való továbbjutást követően mindkét versenyzőnk az elődöntőben is nagyon tisztességesen helytállt, Gábor még nem sokkal a vége előtt győzelemre is állt, nagyon kicsin múlt, hogy nem jutottak a döntőbe. Azt gondolom, hogy csúcsdöntés, hogy két versenyzővel két érmet szereztünk, főleg, hogy tulajdonképpen itt is a világ legjobbjai voltak az ellenfelek. Örülök, hogy a karate azon sportágak közé tartozik, amelyek érmet tudtak szerezni Magyarországnak az Európa Játékokon. Természetesen még boldogabbak lennénk, ha legalább az egyik érem fényesebb lenne, de ez az eredmény mindenképpen biztató jel számunkra az olimpiai kvalifikációt illetően is.”

A magyarok mérkőzései az Európa Játékokon:

Tadissi Martial (67 kg):
Csoportmérkőzések:
-Hasanov (azeri) 5-1
-Pokorny (osztrák) 0-0
-Krautsou (fehérorosz) 0-0
Elődöntő:
-Maresca (olasz) 0-2

Hárspataki Gábor (75 kg):
Csoportmérkőzések:
-Eltemur (török) 0-0

-Kellaway (angol) 1-0

-Aghayev (azeri) 0-0
Elődöntő:
-Horuna (ukrán) 2-3

Read More

Éremben bíznak a karatésok az Európa Játékokon

A Minszkben zajló Európa Játékok utolsó napján, vasárnap lép tatamira a Magyarországot képviselő két karatés. A 67 kg-os súlycsoportban Tadissi Martial és a 75 kilós Hárspataki Gábor egyaránt érmes reményekkel vág neki a küzdelmeknek.

A játékok karate versenyén a nyolcfős kategóriákat két négyes csoportba osztják, ezeken belül körmérkőzéseket rendeznek, és a két-két legjobb kerül az elődöntőbe. Korábbi eredményeik és jelenleg formájuk alapján klasszisaink jó eséllyel pályáznak az éremszerzésre: kategóriájukban mindketten a negyedik helyen állnak az európai ranglistán. 

A korábbi vb-második Tadissi Martial már ott volt az első, 2015-ös Európa Játékokon Bakuban, emellett kvalifikált a két évvel ezelőtti, wroclawi Világjátékokra is, de azokon nem jött össze az éremszerzés. A márciusi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar karatés úgy érzi, eljutott arra a szintre, hogy ezúttal már kiemelkedő eredményt érjen el.

„A felkészülés utolsó hónapját Ázsiában töltöttük, ahol az olimpiai kvalifikáció sanghaji fordulóján sikerült bronzérmet szereznem. Nem voltam ugyanakkor maradéktalanul elégedett, mert voltak hibák. A kazahsztáni edzőtáborban már ezekre figyelve folytattam a munkát. Szerintem jól sikerült a felkészülés, ideális formában érzem magam. Minszkben immár a harmadik multisport-eseményemen veszek részt, és úgy érzem, sikerült megérnem arra, hogy mentálisan is tudjam kezelni az itteni, a többi karate versenytől eltérő légkört. Szeretnék a csoportból továbbjutni és a helyosztókon részt venni. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne érmet nyernem” – nyilatkozta az UTE 27 esztendős sportolója.

Ugyancsak a dobogós helyezés a célja Hárspataki Gábornak, aki idén megnyerte a 2020-as tokiói olimpiai pontszerző sorozatának salzburgi állomását, Isztambulban pedig a harmadik helyen végzett.

„Nagyon jól érzem magam, mivel először vagyok egy ilyen multisport-eseményen. Az elmúlt egy hónapban csak arra készültünk Márszival, hogy a maximumot ki tudjuk hozni itt magunkból, szóval már nagyon várjuk a versenyt. A legelégedettebb egy arannyal lennék, de más színű éremnek se fordítanék hátat” – bizakodott az MTK 23 éves karatésa.

Read More

Két magyar karatés arany a diák küzdősport fesztiválon

Sikeresen szerepeltek a fiatal magyar karatésok a Budapesten megrendezett ISF Combat Games elnevezésű versenyen, amelyen két első, négy második és öt harmadik helyezést szereztek. A Magyar Diáksport Szövetség szervezte viadalon húsz ország mintegy 400 tehetsége vett részt négy sportágban: a karate mellett  birkózásban, cselgáncsban és taekwondóban.

A 2002 és 2004 között született karatésok versenyszámaiban Kiss Zsófia és Ilankovic Aleksandra állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Kiss Zsófia formagyakorlatban 16 induló közül bizonyult a legjobbnak, míg a februári korosztályos Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Ilankovic Aleksandra a Combat Games-en, a lányok 53 kg-os súlycsoportjának küzdelmei során sem talált legyőzőre.

A kategóriák közül fiú katában szerezték a legtöbb érmet a hazai karatésok, akik közül Mérő Bálint második lett, míg a harmadik helyen Csicsay Gergely és Bárdos Ádám osztozott.

Küzdelemben a második helyen végzett a fiúknál az 55 kilós Szöllősi Patrik, akárcsak a lányoknál a 48 kg-ban Lintz Alexandra és a +59 kilogrammosok mezőnyében Benkő Zsófia.

A 61 kg-os Szabó Marcell bronzérmet szerzett. Szintén a harmadik helyen zárt a nehézsúlyú fiúknál Frankó Dániel, az 59 kilós lányoknál pedig Udvari Zsófia.

Összességében az ISF Combat Games karate versenyének éremtáblázatán Magyarország két arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel Azerbajdzsán mögött második lett, a pontszámítás szerint azonban az élen végzett a nemzetek versenyében.

Read More

A karatés Tadissi Martial olimpiai kvalifikációs bronzérme

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial a Karate1 Premier League sorozat Sanghajban megrendezett állomásán. A 76 ország karatésait felvonultató olimpiai kvalifikációs viadalon az UTE  versenyzője négy győzelmet követően állhatott fel a dobogóra, így jó előjelekkel várhatja a hónap végén sorra kerülő Európa Játékokat.

 

A karatés Premier League viadalokon kategóriánként 64-en indulhatnak: a résztvevők többségükben a világranglista első ötven helyezettjéből kerülnek ki, kiegészülve versenyzőkkel a második ötvenből. Ebben a gyakorlatilag világbajnoki mezőnyben a 67 kg-osok küzdelmében Tadissi Martial az első fordulóban ugyan 6-4-re alulmaradt a későbbi döntős iráni Karimivel szemben, a vigaszágon viszont valósággal szárnyalt. Az orosz Gutnyikot 1-0-ra verte, majd 2-0-ra múlta felül az olasz De Vivót, a francia Garin ellen pedig egy 4-0-ás diadallal kiharcolta a bronzmérkőzés jogát.

A vasárnapi helyosztón a tavaszi Európa-bajnokság magyar bronzérmese 2-1-re diadalmaskodott a thaiföldi Ngamphuengphit ellen.

A 75 kg-osok között Hárspataki Gábor a 9. helyen végzett.

Tadissi Martial és Hárspataki Gábor júniusban még egy hatalmas kihívás előtt áll, hiszen a sportágban Magyarországról ők vívták ki a jogot, hogy tatamira léphessenek az Európa Játékokon. Klasszisaink a kínai Premier League-et megelőzően Tajvanon edzőtáboroztak, most pedig újabb ázsiai edzőtáborban folytatják a minszki multisport-eseményre való felkészülést: Sanghajból Kazahsztánba utaznak, ahol többek között az ottani legjobbakkal tréningeznek együtt.

Read More