Címke: kell
Ismét honosítanak az olaszok
Michael Bodegas után, egy újabb játékost csábított el az olasz válogatott. Még nyáron írtuk, hogy komolyan foglalkoztatja az olasz szövetséget Gonzalo Echenique (26) honosítása. Nos, most a La Gazzetta dello Sport kész tényként közli, hogy már a papírmunkát intézik a játékos honosításítása ügyében. A vízilabda Messije – még a Barceloneta együttesében játszott, mikor elnevezték így […]
Sorsdöntő nap jön az úszószövetség életében
Meghatározó órák előtt a magyar úszósport. Ma dőlhet el, ki lesz Gyárfás Tamás utódja. Vasárnap tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), amelyen megválaszthatják Gyárfás Tamás utódját. A MÚSZ tájékoztatása szerint a 11 órakor kezdődő közgyűlésen három jelöltről mondhatnak majd véleményt a tagok, miután az elnökjelölti listára Bienerth Gusztáv, Hornyák Viktor és Tóth […]
Balkán-kupa Bukarestben
Az U16-os fiú- és leány kosárlabda-válogatott a hét végén Bukarestben szerepel a hagyományos Balkán-kupán: mindkét szövetségi edző négy-négy mérkőzésen tesztelheti játékosait. Lakner Gábor • Ahogy arról beszámoltunk, az U16-os kosárlabda-válogatottak a szokásosnak mondható programmal búcsúztatják az évet. Előbb szombattól szerdáig … Bővebben
Távozik a Magyar Úszó Szövetség elnöke
Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:
Férfi Ob I: újabb tehetség debütált az Egerben
Az Eger vezetőedzője, Dabrowski Norbert 16 évesen dobta a vízbe, góllal hálálta meg a bizalmat. Nemrég írtuk, hogy Tóta Gergő 15 évesen mutatkozott be az egri kapuban az Ob I-ben. Most pedig az UVSE ellen Melegh Milán debütált, ráadásul a fiatal játékos góllal hálálta meg a bizalmat. Mindenki nagyon rendes volt, igyekeztek segíteni. Tulajdonképpen a […]
A 7. forduló játékosa: Madaras Norbert
A Kaposvár elleni szenzációs teljesítményével érdemelte ki Madaras Nobert, hogy ő legyen nálunk a forduló embere. Az 5. forduló után, másodszor választottuk meg Madaras Norbertet a “forduló legjobbjának”. A Kaposvár ellen 15-9-re megnyert mérkőzésen hat gólt szerzett (hét lövésből). Az első félidőben jól tartotta magát a somogyi alakulat, ám utána kétszeres olimpiai és világbajnokunk teljesítménye […]
Genoa-Milan: Zapata visszatért, ott van a keretben
Vincenzo Montella kijelölte 22 fős utazó keretét a keddi Genoa elleni mérkőzésre. Nincs megállás, a…
Naomi, a japán csillag
Alig múlt el 19 éves Naomi Oszaka, akit a női teniszezők nemzetközi szövetsége, a WTA az év új felfedezettjének nevezett. A fekete bőrű, a nyelvet alig beszélő, bár japán színekben induló tinédzser adottságai varázslatos karriert ígérnek. reb • „Többet értek japánul, … Bővebben
Fekvenyomás – Könye ezüstérmes az Eb-n
Újabb világversenyről tért haza éremmel az erőemelő magyar válogatott. A luxemburgi Hamm adott otthont a masters fekvenyomó Európa-bajnokságonak, ahol Könye Szabolcs ezüstérmet szerzett.

A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint Könye 255 kilós teljesítménnyel hódította el az ezüstérmet a 93 kilogrammos súlycsoportban. Az aranyérmet a lengyel Grzegorz Nocek nyerte meg, míg harmadikként az osztrák Thomas Wetzstein zárt. A 120 kilogrammos súlycsoportban is volt egy magyar induló: Rajos István a 6. helyen végzett.
A sportág következő nagyversenye november közepén lesz Orlandóban. Ott rendezik meg az erőemelő világbajnokságot. A vb-n Szabó Ágnes is indul, és amennyiben az első háromban végez, kvótát szerez a 2017-es Világjátékokra.
A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg. Ez az a világverseny, amelyen a nem olimpiai sportágak kiválóságai vesznek részt. Jövőre a lengyelországi Wrocław rendezi a Világjátékokat.
Továbbra is bíznak Faragó Tamásban
Montreal olimpiai bajnoka a jövőben is fontos teendőket lát el a sportágban… A szakembert újraválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség Szakmai Testületének élére. A testület erről hétfői ülésén döntött. Az is eldőlt, hogy a legenda mellett Kovács István jelöli a testület a MVLSZ elnökségébe, melynek október 22-én lesz közgyűlése. A titkári feladatokat továbbra is Nádor Zsombor látja […]
Bajnokok Ligája: az Eger simán győzött – megvannak a továbbjutók
A hevesi alakulat hét góllal verte a Mornart, így másodikként ment tovább a magyar csapat csoportjából. Megvannak a BL továbbjutók, jöhet a sorsolás. Az Eger könyedén győzött a BL csoportkör utolsó napján. Két győzelmével és egy vereségével a csoport második helyén menetelt tovább. A mai meccsen az első negyedben még 2-2 mutatott az eredményjelző majd […]
Sportszerűség elismerése
Rablást akadályozott meg a 17 éves orosz labdarúgó, Gyenisz Szamojlov, aki a Budapesten tartott díjátadó gálán kapta meg a Nemzetközi Fair Play Bizottság ifjúsági díját. UP-info • A magyar főváros adott otthont a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökválasztó közgyűlését és … Bővebben
Euro Kupa: a Kotor elleni sikerrel továbbment a BVSC
Sikerrel vette a kassai túrát a BVSC. Az utolsó napon a Kotort győzte le a magyar együttes, így csoportmásodikként ment tovább a második körbe. Ki-ki mérkőzést játszott a BVSC a Primorac Kotorral az Euro Kupa első selejtezőkörének C-csoportjában. Az utolsó játéknap előtt mindkét csapat egy győzelemmel és egy vereséggel állt, így aki győz, az jut […]
Repülőzés vagy munkatábor
Négy közé került a leány U17-es labdarúgó-világbajnokságon a Koreai NDK. Noha a diktatórikus berendezkedésű ország nem éppen futballnagyhatalom, e korosztályban hagyományosan eredményes. STJ • „Éreztem, hogy betalálok, fantasztikus érzés volt” – ezt mondta Ja Un-Yong, az észak-koreai válogatott játékosa, akinek … Bővebben
Vasárnap U19 Válogatott Mérkőzés
Történelmi pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik vasárnap kilátogatnak a First Fieldre, megtekinteni a Magyarország – Szlovákia U19 mérkőzést! A nyári szövetségi U19 tábor után több alkalommal is találkozott az ifjúsági válogatott bő kerete, hogy folytassa felkészülését és tovább léphessen az …
Könnyed Vasas-siker
A Vasas Akadémia kosarasai már az első negyedben eldöntötték a BEAC elleni mérkőzést a kiemelt kadet-leánybajnokság fővárosi rangadóján, s végül fölényes győzelmet arattak. Lakner Gábor • Fővárosi rangadót rendeztek vasárnap a kosárlabdázók kiemelt kadet-leánybajnokságának keleti csoportjában: a Vasas Akadémia a … Bővebben
Az őszinte mosoly
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a svájciaktól a világbajnoki selejtező második fordulóban. Nagy Ádám (21) kezdőként játszotta végig a találkozót, stabil teljesítményt nyújtott, a lefújás után pedig csalódottan értékelt. Majer Dániel • Hazai pályán kapott ki Svájctól … Bővebben
Megsérült, visszalépett
Rendkívül balszerencsése alakult Boncsér Krisztián (18) számára a szombathelyi felnőtt Világ Kupa-viadal első napja. Az FTC tornásza megsérült, és kénytelen volt visszalépni. STJ • Szombathelyi Arena Savariában nyolcvan ország százharminc tornászának részvételével elkezdődött a felnőtt Challenge Világ Kupa. A versenyen … Bővebben
Gyurta Dániel részt vett a vatikáni konferencián
Az első alkalommal megrendezett “Sport és hit” nemzetközi konferencia egyedüli magyar résztvevőjeként harmadik napja Vatikánban tartózkodik Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó – tudatta csütörtökön a Telekom Sporthír Szolgálat. “Óriási megtiszteltetésnek tartom és nagyon büszke vagyok arra, hogy a konferencia résztvevőjeként érdekes előadásokat hallgathattam meg, amelyek amellett, hogy új ismeretekkel gazdagították, megerősítették a hitemet” […]
Világliga: egy válogatott váratlanul visszalépett a sorozattól
El sem kezdődtek a világliga küzdelmei, máris visszalépett egy ország a sorozattól… Törökország előbb nevezett, majd mai hír, hogy vissza is lépett a világliga selejtezőtől. A C-jelű csoportban így három válogatott játszik az egy kiadó helyért, így mindig lesz egy szabadnapos. Mint ismeretes, sem a magyar, sem a montenegrói, sem pedig a spanyol válogatott nem […]



























