Érdi Mária jó rajtja a vb-n

Jól kezdett Érdi Mária a világbajnokságon! A Laser Radial hajóosztályban versenyző magyar vitorlázó a hollandiai Medemblikben szállt vízre a világ legjobbjait felvonultató mezőnyben és az első nap után az 5. helyről várja a folytatást.

 

A nemrég az U21-es világbajnokságon diadalmaskodó Érdi az első futamon a 9. helyen ért célba, majd a következőben harmadikként zárt, így összetettben jelenleg az ötödik. 

„A szél nagyon trükkös, változó volt, nagy türelmet és koncentrációt igényelt. Nagyon kemény verseny, amelyen népes mezőny indult, összesen százan vagyunk ebben a hajóosztályban” – mondta Érdi Mária az első nap után.

 Jól jellemzi a verseny nehézségét az, hogy a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bouwmeester jelenleg a 60., míg a tavalyi világbajnok angol Alison Young a 27. helyen áll. 

Read More

Euro Kupa: Nagyváradon kötötte ki a Digit a Fradi

ftceurokupa01Megnyugtató előnnyel várhatja a Fradi a Nagyvárad elleni második mérkőzést az Euro Kupa első meccse után. Az első meccsen egy győzelem nagyon sokat ért volna a Fradinak az Euro Kupában. Jól is kezdett a zöld-fehér együttes. Az első negyedben már bő két perc elteltével 2-0-ra vezetett a Fradi. Avramovics majd Mitrovics volt eredményes megúszásból. Ezek után […]

Read More

Pécsett, Tamással

Videó, amelyben csak egyszer esik szó sajtbureszról, annál több Kenderesi Tamás klubjáról, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. úszószakosztályáról. Az M4 Sporton látható Jövünk utánpótlás-magazin stábja a Hullámfürdőben járt, s megnézte hol, hogyan készül az olimpiai bronzérmes versenyző. reb • Kellemes … Bővebben

Read More

Kemény Dénes: ez a munka rengeteget kivesz az emberből

Kemeny DenesMTI01A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is elmondta a véleményét a kapitányi posztról leköszönő Benedek Tibor döntéséről. Mint ismeretes Benedek Tibor nem folytatja a férfi válogatott élén. „Ez a munka rengeteget kivesz az emberből, főleg, ha olyan szívvel-lélekkel csinálja, ahogy Tibi” – kezdte az Origónak Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, a szövetség elnöke. „Szerintem abba fáradt […]

Read More

Jégre rajzolt álom

Vedres Mátyásné Berecz Ilona több mint négy évtizede neveli a jégtáncosokat, akik nem csupán a jégen hasznosíthatják a tőle megszerzett tudást. A Mol Új Európa Alapítvány Mester-M díja különleges helyet foglal el a szívében, hiszen a tanítványaihoz fűződő viszonyának is … Bővebben

Read More