Címke: ki
Cseh válogatott játékos érkezhet az Udinesétől
A hírek szerint Jakub Jankto, az Udinese fiatal középpályása érkezhet az átigazolási időszak utolsó napján….
Montella 26 játékost nevezett a kínai turnéra
Vincenzo Montella 26 játékost nevezett a kínai turnéra utazó keretébe. Nem tart a csapattal többek…
Kelet és nyugat legjobbja küzd a Duna Bowl trófeáért
Vangioni a nyáron visszatérhet a River Plate-hez
Nagy valószínűséggel nevelőegyesületében, a River Plate-ben folytatja a Milan argentin balhátvédje. Vangioni egy évvel ezelőtt…
Timpex fölény a hortobágyi derbyben
A nemzetközi díjugrató verseny ismét középpontja az ezúttal , 51. alkalommal megrendezésre kerülő Hortobágyi Lovasnapoknak. Az első két napján az országban ritkán látható, magas létszámú közönség előtt versenyeztek a díjugratók. Szombat reggel rendezték a szezonban az ország leghosszabb pályahosszú versenyszámát, a hortobágyi ugróderbyt. A 3500 euró összdíjazású versenyszámban huszonhárom számozott akadályt kellett teljesíteni az 1020 méteres pályán, „C” szabály szerinti elbírálással. A győztes és a második helyezett, az ország jelenlegi egyik legjobb lovasa lett, a nyíregyházi Timpex Ménes két lovával, Gerlével és Emlékkel megszerezte az első két helyet. A harmadik helyen Szotyori Nagy Kristóf végzett, szintén egy Timpex Ménesben tenyésztett lóval, a nyolc éves, pej Fegyenccel.
Szuhai Gyula a sárga Barolóval mindösszesen egy századdal szorult le a dobogoról, mögötte istállótársa, Berkes Máté végzett Belugával és hatodik lett a vajtai, Reischl Márton Latinóval. Az ugróderby győztesének és helyezettjeinek,dr. Papp László, Debrecen város polgármestere adta át az értékes díjakat.
A pénteki nagykör kvalifikációs versenyszáma is élvezetes versenyt hozott, Erdélyi Magdolna nemzetközi pályaépítő pályáját, tizennégy lovas teljesítette hibátlanul, a leggyorsbb szürke, Fly Boy ifj. Máté Istvánnal a nyergében, megelőzte Potocska Attilát Love Of Prinzit és Szotyori Nagy Kristófot és Timpex Fegyencet. A középkörben péntek a Prosper Lovasklub lovasa, Szotyori Nagy Kristóf győzelmét hozta Timpex Gótikával, aki szombaton második helyezést ért el.

Ma délután Nagy Erikáé lett a győzelem Egis Sotirisszel, aki előző nap harmadik lett ebben a körben. Máriás Sárának és Katinkának jutottak és ifj. Szabó Gábornak és Timpex Hódolónak jutottak még helyek a dobogón.

A kiskörben a tavalyi utánpótlás champion, Andirkó Benjamin Aranykapu Diatanoval, míg szombaton az első indulóként startoló, sárga Santrox és Garai Barnabás sikerét hozta.

Szombat délután rendezték a korábban Hortobágyon, elmaradhatatlan magasugratást, ahol hat páros állt starthoz. Komoly meglepetésre a győztes ugrást, Ninmiro nyergében Szotyori Nagy Ádám teljesítette, aki 187 cm-es kőfal megugrásával bizonyította tudását.

Fotó: Mikó Bernadett
A második helyen holtversenyben Fekete Antal Velierrel és ifj. Szuhai Gyula új lovával, Le Royallal végzett.
Fotó: Szabó Fruzsina
Mentori szerepet vállal a budapesti kick-box vb arca
A sporttörténelmi budapesti kick-box világbajnokság és a sportág eddigi legeredményesebb versenyzője közös plakáton tűnik majd fel. A minden szakágat most először magában foglaló novemberi vb-t ugyanis a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt népszerűsíti. A még mindig a világ egyik legjobbjának számító klasszis saját jó szereplése mellett fontosnak tartja azt is, hogy rutinjával segítse a fiatal versenyzőket a hazai közeg okozta nyomás leküzdésében.

„Nagy megtiszteltetés a Magyar Kick-Box Szakszövetség részéről, hogy én szerepelhetek az őszi világbajnokság plakátján, velem reklámozzák ezt a megarendezvényt” – büszkélkedett Mórádi Zsolt. Érdekesség, hogy 2005-ben, amikor a csepeli versenyző 17 évesen debütált a magyar kick-box válogatottban, akkor is Magyarország, mégpedig Szeged adott otthon a vb-nek.
A magyar klasszis számára különösen szép emlék a plakátra kerülő kép. A fotó egy 2013-as olaszországi világkupán készült, ahol három kategóriában is megmérkőzött az akkori legnagyobb riválisának számító osztrák ellenfelével, akit végül mindannyiszor sikerült legyőznie. „Épp egy lábtechnikás támadásomat kapta el a fotós. Úgy érzem, a kép alapján nem lehet szégyenkeznivalója sem a sportágnak, sem nekem.” – fogalmazott a magyar kick-boxos.
A 29 éves, nyolcszoros világbajnok reméli, hogy a válogatott húzóembere tud lenni a nagyszabású világversenyen. A nyáron még vár rá egy rangos verseny, az amerikai nyílt bajnokság Orlandóban, majd rövid pihenés után – immár a vb-re készülés jegyében – kéthetes hazai edzőtáborozás következik egyesületével, a Halker-Király Teammel. Az ősz elején az év utolsó, belgiumi világkupáján vesz részt, utána pedig Tatán készül a kick-box válogatottal.
Mint eredményes versenyző, és mint aki már részt vett magyar rendezésű világbajnokságon, ígéri: azon lesz, hogy a feljövő generációt segítse. „A cél, hogy a hazai légkört ne teherként éljék meg, hanem előnnyé tudják kovácsolni, és Magyarország minél több éremmel zárjon” – vázolta Mórádi Zsolt.

Világjátékok – Főtitkári látogatás a műrepülőknél
Gőzerővel készülnek a vitorlázó műrepülők a Világjátékokra. A júliusi világversenyen a magyar színeket Tóth Ferenc és Szilágyi János képviseli. Tóth Ferenc háromszoros világbajnok, Szilágyi János pedig a legutóbbi világbajnokságon egyéniben ezüstérmes, csapatban pedig aranyérmes lett.

A sportembereket edzés közben látogatta meg Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára és Vízaknai Erzsébet a Magyar Repülő Szövetség főtitkára. A matkópusztai repülőtéren ott volt Gurály Béla, a magyar válogatott keret edzője és Matuz István főpilóta is.
A vitorlázó műrepülésben megrendezett versenyek egy kötelező programból, és több ismeretlen kötelező programból állnak. Előbbiben a kiírás szerinti kötelező elemeken kívül a pilóta is beletesz saját figurát, míg az ismeretlen kötelező programban a verseny előtt 24 órával adják közre a figurák listáját, és azt a levegőben kell bemutatni. A versenyeken 12 tagú nemzetközi zsűri pontozása alapján alakul ki a végső sorrend.
A nyári Világjátékokat a lengyelországi Wroclawban rendezik meg július 20. és 30. között, ahol a tervek szerint 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda.
IT és Telekommunikációs regatta a Balatonon
Vitorlásversenyt rendez a regattakövető applikációt kifejlesztő NauBit
A hétvégén tesztelik a Kékszalagra fejlesztett nyomkövető applikációt! Balatonfüreden ugyanis megrendezik a NauBit IT és Telekommunikációs regattát.

Az első NauBit IT és Telekommunikációs regattára 2017. június 24-én kerül sor, s a rendezvénynek a balatonfüredi Hajógyári Kikötő ad otthont. „Szerettük volna az informatikus kollégáknak megmutatni, hogy milyen remek sport a vitorlázás, s reméljük, hogy jó néhányan kedvet kapnak majd ahhoz, hogy versenyezzenek velünk” – mondta Szabó Zsolt, az eseményt szervező NauBit Kft. ügyvezetője.
A cég nemrégiben fejlesztett ki egy olyan applikációt, amely GPS-nyomkövetők és okostelefonok jelei alapján a külső szemlélők számára is megjelenít és élvezhetővé tesz egy vitorlás versenyt. „Applikációnkat ezen a versenyen is teszteljük, mondhatni ez lesz a főpróbája, hiszen a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon hamarosan ennél sokkal nagyobb méretben is alkalmazásra kerül” – hangsúlyozta Szabó Zsolt.
Fassone a mercatóról, Donnarummáról és az EL-ről
Marco Fassone, a klub vezérigazgatója szerint a nyáron jelentős beruházásokra készülnek, továbbá beszélt az Európa…
Válogatott próbajáték július 16-án
Magyar fölénnyel kezdődött a második hét Ebreichsdorfban
A 7 éves lovak, 135 cm-es, hiba-idős versenyszámában az első négy helyen magyar lovas végzett.
Eredménylista: http://www.magnaracino.at/reitsport-eventdetails/events/17085.html

Női Euroliga: Európa tetején a Kirishi
Az Euroliga döntőjét az orosz együttes nyerte egyetlen góllal az Olympiakosz ellen, így otthon ünnepelhetett. Az Olympiakosz ötméteresek után verte a Sabadellt, míg a Kirishi három találattal győzött a Mataro ellen az elődöntőben, így jöhetetett össze a görög-orosz találkozó. Nos, a négyes döntő házigazdái 4-1-es etapot produkáltak az első negyedben Ivanova kettőt is jegyzett ekkora. […]
Magyar Kupa: előnyben a Vasas, nyolcat lőtt a Ferencváros
Szerdán rendezték a Magyar Kupa elődöntős párharcainak első mérkőzéseit. A Vasas kétgólos előnyt szerzett a Mezőkövesddel szemben, a Ferencváros pedig 8-0-ás győzelmével tulajdonképpen egy meccsen eldöntötte a harmadosztályú Budafok ellen a továbbjutást.
Merkantil Bank Liga: Jót tett az edzőváltás a Szparinak
Az élmezőny tagjai közül a Puskás Akadémia és a Soroksár vesztett pontokat a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában.
Az Öregfiúk megleckéztették a fiatalokat
Három idegenbeli és egy hazai győzelem született a Berény Sport Divízió II-ben. Négy mérkőzést rendeztek a harmadosztály második hétvégéjén, és mindegyiknek megvolt a maga különlegessége. A Rebels Oldboys visszatérésére sokan voltak kíváncsiak, illetve hogy a Budapest Eagles fiataljai hogyan muzsikálnak …
Kollár Lajos maradt a vitorlás szövetség elnöke
Ismét Kollár Lajost választotta meg elnöknek a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) közgyűlése csütörtökön. Az érsebész professzor, aki egyetlen jelölt volt a posztra, 2013 óta vezeti a szövetséget.
U19: Felkészült a skótokból a válogatott
Hétfőn 19.00 órakor a csehországi Zlinben lép pályára az U19-es férfi válogatott a csehországi Eb-selejtező elitkör utolsó fordulójában, az ellenfél Skócia együttese lesz. Az Európa-bajnoki részvételhez nem elég nyerni, az osztrákok sikerére is szükség van a csehek ellen.
Nagy meccseket játszottak Kaposváron és Debecenben
A férfi Ob I alsóházában is zajlottak rangadók a 6. körben. Debrecenben és Kaposváron is forrt a víz rendesen, végül egyik városban sem született döntés. Az első négy helyzett gárda találkozott az alsóházban. A Honvéd Debrecenbe, míg a Pécs Kaposvárra utazott. A kaposvári rangadón jobban kezdett a hazai csapat, már a nagyszünetben 7-3-ra is vezetett, innen […]
Donnarumma kapta a legjobb fiatalnak járó díjat
Gianluigi Donnarumma, a Milan olasz válogatott kapusa vehette át a Goal.com internetes oldal díját, amelyet…
Ifjúsági olimpiai selejtezőt rendez Siófok strandröplabdában
Ülésezett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) Strand és Szabadidős Röplabda Bizottsága, és a napirendi pontok között döntött arról is, hogy Siófokon rendezik az ifjúsági olimpia selejtezőjét – írja a hunvolley.hu.


























