Öt magyar arany a belgiumi kickbox világkupán

Veres Roland három, Nagy Henrietta két aranyérmet nyert a Beverenben megrendezett kick-box világkupán. A magyar klasszisok az eredménynek köszönhetően 2018-ban súlycsoportjukban egyaránt az élen végeztek a sportág világszervezete, a WAKO legrangosabb sorozatában.

 

A tavalyi budapesti vb-n négy aranyérmet nyert Veres Roland az év utolsó világkupáján a pointfighting szabályrendszerben a saját súlycsoportja mellett győzött az eggyel nagyobbak között is. A Halker-Király Team versenyzője ráadásul a light-contact szabályrendszerben is diadalmaskodott.

A csepeli fiatalember kategóriájában tavaly is elnyerte a WAKO World Series elnevezésű világkupa-sorozat legeredményesebb versenyzőjének díját, és idén is ő lett a nyolc állomásból álló széria legjobbja az 57 és 63 kg-os súlycsoportokban.

„Nagyon örülük, mert hatalmas presztízs ez a mi sportágunkban, hiszen nyolc versenyen kell a legjobbnak lenni. Mindenki, aki a World Series-ben elindul, arra pályázik, hogy az év végén ő kapja meg ezt az elismerést. Szerencsére nálunk tavaly után ez az idén is nekem sikerült” – mondta a csepeli kick-boxos.

Klubtársa, Nagy Henrietta szintén elsőnek bizonyult a világkupa-sorozatban, miután Belgiumban két súlycsoportban, a 70 kilogramm alattiak, illetve felettiek mezőnyében is legyőzhetetlen volt. Emellett dobogóra állhatott a csúcsversenyszámnak számító Grand Champion viadalt követően is, ahol bronzérmet akasztottak a nyakába, míg a női kétfős pointfighting csapatok versenyében szerzett egy ezüstérmet.

A két magyar klasszis Beverenben is bizonyította, hogy jó formában van az idei Európa-bajnokságok előtt.

Kick-boxban a hét szakág miatt – a versenyek kezelhetősége érdekében – két Európa-bajnokságot rendeznek. A sportág idei első kontinensviadalát október közepén rendezik Pozsonyban, ahol a kick-light, a low-kick és a K1 szabályrendszerek legjobb európai kick-boxosai mérik össze tudásukat. A novemberi maribori Eb-n pedig a pointfighting, a light-contact, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágakban avatnak majd Európa-bajnokokat.

Kick-box világkupa, Belgium, a magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland
63 kg: 1. Veres Roland
Nők:
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 3. Nagy Henrietta
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team

Light-contact:

Férfiak:
57 kg: 1. Veres Roland

Read More

Magyar éremdömping az utánpótlás kickbox vb-n

Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek fiataljaink a Jesolóban rendezett kadet és junior kick-box világbajnokságon. A sportág történetének eddigi legnagyobb – 65 ország 1800 versenyzőjét felvonultató – utánpótlás vb-jén a több mint százfős magyar válogatott Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton, megelőzve többek között a házigazda olaszokat.

 

A 10-18 éves magyar tehetségek közül kiemelkedett Bálint Martin szereplése. A Halker-Király Team sportolója egymaga négy(!) aranyérmet gyűjtött: egyéniben mind a három tatamis szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) győzni tudott, és részese volt a világbajnoki címet nyert kadet 2-es pointfighting csapat sikerének is.

Egyéni diadala mellett egy második, illetve harmadik helyet is bezsebelhetett Szentpéteri Bence, míg Fésű Lajos, Nagy Ramóna és Kolozsvári Kinga egy-egy arannyal és ezüsttel szintén közel állt a duplázáshoz.

 

Valaha volt egyik legjobb szereplésről beszélt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Különlegesen sok ország jött el az utánpótlás világbajnokságra, ezáltal igen komoly mezőnyök jöttek létre, és aki érmet szerzett, annak bizony alaposan meg kellett érte dolgoznia. Ennek fényében az eddigi egyik legjobbnak ítélem a vébét is, és a mieink szereplését is. Különösen tetszett versenyzőink küzdőszelleme, egyikükön sem láttam, hogy feladták volna, akkor sem, ha nagyon vezetett az ellenfél. Ez dicséri az egyes szakágak vezetését, de köszönhető a nyári központi edzőtáboroknak is, amelyek mindenki szerint rengeteget számítottak. Jól tettük, hogy szövetségi finanszírozással megszerveztük ezeket, megtérült a befektetés” – értékelt Galambos Péter.

Kadet és junior kick-box világbajnokság, a magyar érmesek:

Világbajnokok:

Roman Nikolász (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Lévai-Hangyássy Botond (kadet 1, pointfighting, 42 kg)

Bárdos Inez (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Kadet 1 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Kadet 2 pointfighting csapat

Bálint Martin (kadet2, light-contact, 52 kg)

Bálint Martin (kadet 2, kick-light, 52 kg)

Pálfalvi Panni (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, kick-light, 60 kg)

Mezei Nikolett (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Fésű Lajos (junior, pointfighting, 69 kg)

Nagy Zalán (junior, pointfighting, 84 kg)

Szentpéteri Bence (junior, pointfighting, 94 kg)

Laurincz Boglárka (junior, pointfighting, 60 kg)

Kajtár Bence (junior, light-contact, 74 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, light-contact, 60 kg)

Szmolek Emánuel (junior, kick-light, 79 kg)

Osváth Dóra (junior, kick-light, +70 kg)

Ezüstérmesek:

Vicsorek Zita (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Kis Réka (kadet 1, pointfighting, 32 kg)

Solymosi Bence (kadet 2, pointfighting, 47 kg)

Laurincz Péter (kadet 2, pointfighting, 52 kg)

Viczián Vivien (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Nagy Ramóna (kadet 2, light-contact, 60 kg)

Bagi Nimród (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Szabó Bence (kadet 2, kick-light, 47 kg)

Tóth Vanessza (kadet 2, kick-light, 42 kg)

Pallag Csenge (kadet 2, kick-light, 65 kg)

Szász Kristóf (junior, pointfighting, 79 kg)

Fésű Lajos (junior, light-contact, 69 kg)

Legenyei Pintér Noel (junior, kick-light, 94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, kick-light, +94 kg)

Kolozsvári Kinga (junior, kick-light, 60 kg)

Flack Márk (junior 1, K-1, 75 kg)

Ladover Bálint (junior 1, K-1, +81 kg)

Bronzérmesek:

Kozmann Mónika (kadet 1, pointfighting, 28 kg)

Gergely Balázs (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Laczó Tamás (kadet 2, pointfighting, 69 kg)

Haider Katrin (kadet 2, pointfighting, 42 kg)

Koszecz Boglárka (kadet 2, pointfighting, +65 kg)

Száraz Gergő (kadet 2, light-contact, 57 kg)

Gombás Alexandra (kadet 2, light-contact, 46 kg)

Pataki Klaudia (kadet 2, light-contact, +65 kg)

Kovács Laura Fanni (kadet 2, kick-light, 46 kg)

Tűzkő Olivér (junior, pointfighting, +94 kg)

Simonics Elizabet (junior, pointfighting, +70 kg)

Junior pointfighting csapat

Szabó-Tóth Dávid (junior, light-contact, 84 kg)

Horváth Erik (junior, light-contact, 84 kg)

Mikos Bendegúz (junior, light-contact, 89 kg)

Turák József (junior, light-contact, +94 kg)

Szentpéteri Bence (junior, light-contact, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, light-contact, 50 kg)

Osváth Dóra (junior, light-contact, +70 kg)

Vígváry Viktor (junior, kick-light, 89 kg)

Turák József (junior, kick-light, +94 kg)

Schmidt Zsófia (junior, kick-light, 50 kg)

Halász Enikő (junior, kick-light, 70 kg)

Györe Bendegúz (junior 1, low-kick, 48 kg)

Borbás Csaba (junior 1, low-kick, +81 kg)

Rehák Márk (junior 1, K-1, 63,5 kg)

Ádám Sándor (junior 2, K-1, 63,5 kg)

Laska Bence (junior 2, K-1, 71 kg)

Read More

Az éremtáblázat elejét célozzák a magyarok a kick-box vb-n

Dobogós helyet vár a nemzetek versenyében a magyar válogatottól minden idők legnagyobb utánpótlás kick-box világbajnokságán a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. Galambos Péter reményei szerint az olaszországi Jesolóban kedden kezdődő küzdelmek során a legjobbak között végeznek majd fiataljaink, akiknek mostani eredménye által a sportág hazai jövőjéről is képet kaphatunk majd.

 

A Magyarországot képviselő több mint százfős válogatott tagjai hat szakágban szállnak harcba a 62 ország 1800 versenyzőjét felsorakoztató kadet és junior vb-n, ahol egy országból kategóriánként két fő indulhat.

„A korosztályos világbajnokságok egyik különlegessége, hogy a megszokottnál több az egy versenyzőre jutó mérkőzések száma, ezért ez egy nagyon kemény megpróbáltatás. Aki itt győz, az elmondhatja magáról, hogy nehezített körülmények között lett kategóriájában a világ legjobbja” – magyarázta az MKBSZ elnöke.

Galambos Péter szerint az utánpótlás világversenyek azért is roppant fontosak a szakvezetés számára, mert ilyenkor derül ki, hol áll és merre tart a sportág hazánkban.

„Ez a világbajnokság nagyon komoly értékmérő, ebből látjuk, hogy milyen munkát végeztünk, és hogy mit tudnak azok a versenyzőink, akikre később felnőttként is számítunk. Tulajdonképpen most árazzuk be a magyar kick-boxosok három-öt év múlva esedékes eredményeit” – fogalmazott a sportvezető.

A 10 és 18 év közötti sportolókból álló magyar csapatot a folyamatos szakmai munka mellett a szövetség a nevezési díj átvállalásával, a nyári központi edzőtáborok finanszírozásával, illetve az edző és a versenyzői felszerelés biztosításával támogatta.

„Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt években sikerült előrébb lépnünk, és most gyakorlatilag ott vagyunk a nemzetek között a legszűkebb elitben. Az oroszokat nemigen lehet felülmúlni, mert ők mindig hatalmas létszámmal vesznek részt a világversenyeken és megverni is nehéz őket. A dobogós helynél azonban semmiféleképpen nem akarjuk alább adni, úgyhogy Jesolóban is ez a cél” – mondta Galambos Péter.

Read More

Hatalmas magyar csapat utazik a kick-box vb-re

Több mint százfős válogatott képviseli hazánkat az olaszországi Jesolóban sorra kerülő kadet és junior kick-box világbajnokságon, ahol a mieink hat szakágban lépnek tatamira, illetve szállnak ringbe. A nevezés lezárultával elmondható, hogy minden idők legnagyobb utánpótlás vb-jét rendezik szeptember 15. és 23. között: 62 ország közel 1800 versenyzője 2300 kategóriában nevezett.

A részvételi lehetőséget kiharcoló magyar válogatott sportolók (kategóriánként ketten indulhatnak a vb-n) szinte az egész nyarukat a felkészülésre áldozták. A 10-18 éves fiatalok a saját klubjukban elvégzett edzésmunka mellett a Magyar Kick-box Szakszövetség által szervezett központi, szakági válogatott edzőtáborokban is részt vettek.

A kiutazó magyar küldöttség létszámát négy bíró is gyarapítja: Szabó Gábor, Gasparik Róbert, Balázs Jácint és Koczka András lesz tagja a világbajnokságon dolgozó nemzetközi bírói gárdának.

A világbajnokság szeptember 15-én, szombaton nemzetközi sajtótájékoztatóval rajtol. A magyar csapat vasárnap kezdi el mérlegelést. Hétfőn tartják a versenybírók és orvosok eligazítását, a sorsolást, az edzők tájékoztatását és a világszervezet, a WAKO tagországai képviselőinek hagyományos nyitó bankettjét. Szeptember 18-án, kedden a megnyitó ünnepséget követően aztán elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön egész nap zajlanak a mérkőzések, majd pénteken kerül sor a döntők első, szombaton pedig a második részére. A világbajnokság a hagyományos búcsúesttel, a Sayonara Party-val zárul – és remélhetőleg a mieink jókedvével.

Az utánpótlás kick-box világbajnokságon induló magyar válogatott:

POINTFIGHTING:

Kadet 1:
Fiúk:
28 kg: Roman  Nikolász (Halker-Királyteam Akadémia), Pántya Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)
32 kg: Bánki Brendon (Lakótelepi SE Békéscsaba)
37 kg: Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Kick-box SE), Bánfi Bence (Lakótelepi SE Békéscsaba)
42 kg: Lévai-Hangyássy Botond (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Nagy Bálint (Halker-Királyteam Akadémia), Dénes Dániel
+47 kg: Szák Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba), Lázár Erik (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
28 kg: Kozmann Mónika (Lakótelepi SE Békéscsaba), Vicsorek Zita (Halker-Királyteam Akadémia)
32 kg: Bárdos Inez (Halker-Királyteam Akadémia), Kis Réka (Halker-Királyteam Akadémia)
37 kg: Koszti Iringó (Újkígyósi SzSE), Petró Lili (Lakótelepi SE Békéscsaba)
42 kg: Pántya Réka (Lakótelepi SE Békéscsaba), Haider Katrin (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Németh Laura  (Controll SE Szombathely)
+47 kg: Csüllög Dorina (Lakótelepi SE Békéscsaba), Ancsin Hanna (Újkígyósi SzSE)

Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: Hammer Máté (Halker-Királyteam Akadémia), Gergely Balázs (Halker-Királyteam Akadémia)
47 kg: Csiernyik Zsombor (Lakótelepi SE Békéscsaba), Viczián Dániel (Lakótelepi SE Békéscsaba), Solymosi Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
52 kg: Laurincz Péter (Lakótelepi SE Békéscsaba), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Szák Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba), Loós Dominik (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Vadi Olivér (Lakótelepi SE Békéscsaba), Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Laczó Tamás (Lakótelepi SE Békéscsaba), Tóth Bence (Skorpió Kick-box SE Szombathely)
+69 kg: Csiernyik Levente (Lakótelepi SE Békéscsaba), Bondár Dávid (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
42 kg: Viczián Vivien (Lakótelepi SE Békéscsaba)
46 kg: Leszkó Kitti (Lakótelepi SE Békéscsaba), Gombás Alexandra (Halker-Királyteam Akadémia)
50 kg: Sztraczinszki Petra (Lakótelepi SE Békéscsaba)
55 kg: Trenyik Hanna (Halker-Királyteam Akadémia), Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+65 kg: Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Cselovszki Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Gergely Bence (Halker-Királyteam Akadémia), Zajácz Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Viczián Roland (Lakótelepi SE Békéscsaba), Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia)
74 kg: Korpádi Tamás (Halker-Királyteam Akadémia)
79 kg: Bednanics Dominik (4Fight Mosonmagyaróvár)
84 kg: Nagy Zalán (Halker-Királyteam Akadémia), Szász Krisróf (Lakótelepi SE Békéscsaba)
89 kg: Magyar István (Lakótelepi SE Békéscsaba)
94 kg: Legenyei-Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Turák József (Halker-Királyteam Akadémia), Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:  
50 kg: Breznyik Nikolett (Halker-Királyteam Akadémia), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg: Laurincz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)
65 kg: Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia)
70 kg: Gombás Bernadett (Halker-Királyteam Akadémia)
+70 kg: Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia)

LIGHT-CONTACT:

Kadet 2:
Fiúk:  
42 kg: Nagy Tamás (Rácz Kick-boxing Kaba), Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
47 kg: Szabó Bence (Lajo-S-port team), Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)
52 kg: Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Koledics Dávid (Controll SE Szombathely), Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia), Molisz Zoltán (Lakótelepi SE Békéscsaba)
69 kg: Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE), Fésű Lajos (Halker-Királyteam Akadémia)
+69 kg: Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)
Lányok:
42 kg: Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team), 2.Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)
46 kg: Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC Szeged), Gombás Alexandra (Halker-Királyteam Akadémia)
50 kg: Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény), Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)
55 kg: Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia), Kámán Regina (Controll SE Szombathely)
60 kg: Nagy Ramóna (Combat „D’ SC Szeged)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)
+65 kg: Pataki Klaudia (Combat „D” SC Szeged), Koszecz Boglárka (Lakótelepi SE Békéscsaba)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely), Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE)
63 kg: Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Magyar Szabolcs (Esztergomi KBSE)
69 kg: Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)
74 kg: Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely), Kajtár Bence
79 kg: Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely), Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely)
84 kg: Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Horvát Erik (Controll.SE Szombathely)
89 kg: Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely), Vígváry Viktor  (Esztergomi KBSE)
94 kg: Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia), Turák József (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
50 kg: Horváth Luca (Nyergesújfalu SE), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba)
60 kg: Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE), Takács Viktória (Controll SE Szombathely)
65 kg: Fülöp Eszter (Harcklub HRSE), Adler Viktória (Halker-Királyteam Akadémia)
70 kg: Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)
+70 kg: Osváth Dóra (Budapest Fighters)

KICK-LIGHT:

Kadet 2:
Fiúk:
42 kg: Erdei Benjámin (Rácz Kick-boxing Kaba), Bagi Nimród (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
47 kg: Szabó Bence (Lajo-S-port team), Nagy Dávid (Dinamika SE Körmend)
52 kg: Baráth Albert Károly (Esztergomi KBSE), Bálint Martin (Halker-Királyteam Akadémia)
57 kg: Koledics Dávid (Controll SE Szombathely), Száraz Gergő (Halker-Királyteam Akadémia)
63 kg: Szikora Levente (Halker-Királyteam Akadémia), Erős Patrik (Halker-Királyteam Akadémia)
69 kg: Bali Rajmund (Nyergesújfalu SE)
+69 kg: Németh Péter (Agrobio Classic KBC Szombathely)
Lányok:
42 kg: Pálfalvi Panni (Lajo-S-port team), Tóth Vanessza (Nyergesújfalu SE)
46 kg: Gombás Alexandra (Halker-Királyteam), Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC Szeged)
50 kg: Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény), Jászai Orsolya (Nyergesújfalu SE)
55 kg: Török Karola (Halker-Királyteam Akadémia ), Kámán Regina (Controll SE Szombathely)
60 kg: Nagy Ramóna (Combat „D’ SC Szeged)
65 kg: Pallag Csenge (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Mezei Nikolett (Barátság SE.Battonya)
+65 kg: Pataki Klaudia (Combat „D” SC Szeged)

Junior:
Fiúk:
57 kg: Didenko Alexander (Nyergesújfalu SE), Kiss Csongor (Agrobio Classic SE Szombathely)
63 kg: Nagy Máté (Fontana SE Debrecen), Laczkovics Botond (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
69 kg: Debre Bence (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia), Bolfán Ákos (Controll SE Szombathely)
74 kg: Holzmüller Bence (Agrobio Classic KBC Szombathely)
79 kg: Bolfán Ádám (Controll SE Szombathely), Szmolek Emánuel (Controll.SE Szombathely)
84 kg: Vörös Flórián (Budapest Fighters), Szabó-Tóth Dávid (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
89 kg: Mikos Bendegúz (Controll SE Szombathely), Vígváry Viktor  (Esztergomi KBSE)
94 kg: Legenyei- Pintér Noel (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
+94 kg: Szentpéteri Bence (Halker-Királyteam Akadémia), 2.Turák József (Halker-Királyteam Akadémia)
Lányok:
50 kg: Horváth Luca (Nyergesújfalu SE), Schmidt Zsófia (Esztergomi KBSE)
55 kg: Zsilák Viktória (Lakótelepi SE Békéscsaba), Csorba Anett (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg: Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós-Tököl SE), Takács Viktória (Controll SE Szombathely)
65 kg: Kürti Bonita (Lakótelepi SE Békéscsaba), Fülöp Eszter (Harcklub HRSE)
70 kg: Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok.SE Mezőberény)
+70 kg: Simonics Elizabet (Halker-Királyteam Akadémia), Osváth Dóra (Budapest Fighters)

LOW-KICK:

Junior 1:
Fiúk:
48 kg: Györe Bendegúz (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
+81 kg. Borbás Csaba (PTE PEAC RFC SE Pécs)

Junior 2:
Fiúk:
57 kg: Mester Ádám (PTE PEAC RFC SE Pécs)

K-1:

Junior 1:
Fiúk:
63,5 kg: Rehák Márk ( RE-GYM)
71 kg: Varga Kristóf (RE-GYM)
75 kg: Flack Márk (Lakótelepi SE Békéscsaba)
+81 kg: Ladover Bálint (PTE PEAC RFC SE Pécs)

Junior 2:
Fiúk:
63,5 kg: 1.Ádám Sándor (TVSE), Kunya Noel (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
71 kg: Laska Bence  (RE-GYM)

ZENÉS FORMAGYAKORLAT:

Kadet 2:
Fiúk:
Nagy Bálint Attila (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

Kadet 1:
Lányok:
Tar Petra (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Gergely Enikő (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Müncz Kata (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)
Kuska Natália (Black&Gold Angels Kick-box Klub Veresegyház)

Read More

Rákóczi Renáta sporttörténelmi kick-box világbajnoki címe

Profi világbajnoki címet szerzett a kick-boxos Rákóczi Renáta, miután a norvégiai Elverumban megrendezett szombat esti gálán a full-contact szabályrendszer 55 kilogrammos súlycsoportjában pontozással nyert a hazaiak klasszisa, Kristin Vollstadt ellen. A Titán SE sportolójának győzelme sporttörténelmi siker, hiszen a sportágban először fordult elő, hogy nők 12 menetes mérkőzést vívjanak.

 

A WAKO kick-box világszervezet a közelmúltban döntött úgy, hogy – a női egyenjogúság jegyében – a férfiakhoz hasonlóan a hölgyeknek is 12 menetet kell végigküzdeniük egy világbajnoki címért. Az első ilyen maratoni csatát pedig éppen Rákóczi Renátáék vívták, ahol a magyar versenyző a sportcsarnokot dugig megtöltő 2500 fős publikum előtt magabiztosan verte világbajnok ellenfelét.

Élete legnagyobb diadala – jelentette ki az újdonsült profi világbajnok, aki elmondása szerint nagyon jól érezte magát a ringben, sikerült végig tudatosan küzdenie és meg tudta csinálni mindazt, amit edzője a szorító sarkából kért tőle.

„Roppant magabiztos voltam, pedig korábban éppen az volt az egyik legnagyobb mumusom, hogy nem bíztam magamban. Most viszont úgy mentem fel a ringbe, hogy egyszerűen nem jöhetek le vesztesként. Úgy gondolom, hogy technikailag és fejben is felülmúltam a norvég lányt, és amikor elment a meccsből három menet, éreztem, hogy fél tőlem. Ez a cím annyira nagy dolog, hogy igazából én még távolabbinak éreztem, és amikor megkaptuk ezt a lehetőséget, hezitáltam, hogy itt van-e már ennek az ideje. Aztán amikor eldőlt, hogy jövünk, elkezdtem ráhangolódni, és most már elmondhatatlanul örülök, hogy így alakult” – mondta győzelme után a 30 éves kick-boxos.

Rákóczi Renáta diadala a magyar kick-box óriási sikere is – hangsúlyozta edzője, Juhász Gábor.

„Szerencsére jól kezelte Reni a stresszt, de azért ahhoz, hogy egy világbajnokot le tudtunk győzni, hozzátartozik az is, hogy rengeteget dolgoztunk a nyáron. Napi két edzéssel készültünk, és Reni elkötelezettségére jellemző, hogy minden hétköznap hajnali ötkor kelt, hogy tudjunk edzeni reggelente” – mesélte az tréner, aki egyben a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke is.

Read More

Világbajnoki címért küzd a ringben női kick-box klasszisunk

Pályafutása eddigi csúcsára érhet fel a hétvégén a sokszoros világ- és Európa-kupa győztes Rákóczi Renáta. A Titán SE sportolója szombaton meghívott ellenfélként mérkőzik meg a norvég Kristin Vollstadttal, a nagyszabású gálameccs tétje pedig nem kisebb, mint a profi világbajnoki cím. A jó formában lévő magyar kick-boxos full-contact szabályrendszerben, az 55 kg-os súlycsoportban méri össze tudását a helyiek klasszisával, akit a nők körében történelmi újításnak számító 12 menetes mérkőzésen kell legyőznie a világbajnoki övért.

 

Hatalmas siker kapujában áll a magyar kick-box egyik legismertebb női képviselője, a ringben évek óta jeleskedő Rákóczi Renáta. A 30 éves sportoló egy hirtelen jött felkérésnek eleget téve profi világbajnoki döntőn húz kesztyűt szeptember 8-án, a norvégiai Elverumban. Ellenfele az országszerte népszerű Kristin Vollstadt lesz, aki házigazdaként már hónapok óta készül a tétmérkőzésre, remek formája és alázatos hozzáállása ugyanakkor a magyar válogatott kick-boxos mellett szólhat.

„Egész nyáron edzettünk, egyszerre több szakágban is készültünk, és Reni nemrég egy meghívásos bokszmeccset is megnyert Máltán. A mostani lehetőséget négy hete kaptuk meg, és mivel egy profi világbajnoki döntő annyira ritkán adatik meg, azt mondtuk, mindenképpen megyünk. Reni az egyik legelkötelezettebb tanítványom, mindent a sportnak rendel alá, és nagyon felkészülten áll majd oda a fizikailag és szellemileg is megterhelő tizenkét menetre” – mondta a szombati profi világbajnoki címmeccs kapcsán a kick-boxos edzője, Juhász Gábor.

A norvég rendezésű gálameccs több szempontból is látványosnak ígérkezik. Egyrészt komoly médiafigyelem övezi, hiszen a kick-box az ország egyik sikersportágának számít, Kristin Vollstadt pedig az egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője Norvégiában. Másrészt a két sportoló stílusából adódóan parázs küzdelemre lehet számítani.

„A norvég versenyzők nagyon jó full-contactban, az ellenfelem is egy borzasztó ügyes lány, de rólam is tudják, hogy technikailag nagyon felkészült vagyok, és látványos meccset lehet velem csinálni. A végeredményt tekintve viszont a kondíció sem elhanyagolható. Szerencsére nagyon jó erőben érzem magam, és nem élem meg hatalmas nyomásként a világbajnoki cím megszerzésének lehetőségét” – fogalmazott Rákóczi Renáta.

Szerinte a WAKO profi világbajnoki övéről az dönt majd, hogy mentálisan ki bírja jobban az új kihívásnak számító – a nők számára nemrég bevezetett – 12 menetes tétmérkőzést.

Read More

A sportág eddigi legnagyobb versenyére készülnek a kick-boxosok

Szeptember 15. és 23. között Jesolóban utánpótlás kick-box világbajnokság lesz. A sportág történetében először a tavalyi budapesti felnőtt vb-n fordult elő, hogy mind a hét szakág versenyeit egy helyen és időben bonyolítsák le. Most a fiatalok vb-jét is így rendezik, várhatóan 3-4 ezer nevezéssel. Válogatottjaink száz fő feletti létszámban versenyeznek Olaszországban, ahová különleges felkészülést maguk mögött tudva utaznak el.

 

Kick-boxban kétévente van utánpótlás vb, ahol kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15) és junior (16-18) korosztályokban avatnak bajnokokat. Ez a fiatalok legnagyobb világversenye, ráadásul az egyes versenyszámokban országonként ketten indulhatnak.

A Magyar Kick-box Szakszövetség fő célja minden tekintetben elősegíteni az utánpótláskorúak felkészülését. Az MKBSZ immár harmadik éve támogatja anyagilag a közös edzőtáborokat, mert tudják, hogy a feltörekvő nemzedék számára mennyire fontos ez a verseny – hangsúlyozta Király István, az európai és a magyar szövetség alelnöke.

Az elmúlt időszakbeli sikerei és eredményei köteleztek arra, hogy a válogatottak ne csak „egyszerű” felkészülést végezzenek el – tette hozzá a szakember.

A formába hozás több helyszínen zajlott és zajlik: a pointfighting szakág legjobbjai Csongrádon készültek Király István és segítői, Jároszkievicz Krisztián, Debreczeni Dezső és Veres Richárd irányításával. A light-contact és kick-light szabályrendszerekben indulókat Dancsó Zoltán és Olasz Attila hozza formába a héten Vépen, és ott táboroznak a ringes szakágak érintettjei is Juhász Gábor és Katona Attila vezetésével. A formagyakorlatban indulókat Puravecz Péter készítette fel Gyomaendrődön.

Az edzőtáborokat a nagy létszámok miatt osztották több részre – magyarázta Király István. Elmondása szerint 120 fő körüli versenyzői küldöttség utazik majd Jesolóba.

„Nem kisebb a cél, mint hogy ott legyünk az éremtáblázaton az első háromban. Emellett szeretnénk bizonyos szakágakat meg is nyerni. A pointfightingban évek óta vezetjük a világranglistát, ebben mindenképpen a csúcson akarunk maradni. Egy biztos: idén sem fognak csalódni a magyar kick-boxosokban a hazai szurkolók, amit az is garantál, hogy ezek a srácok irtózatos munkát végeznek el. Többen a nyár közepe óta készülnek a vb-re, napi két-három edzésen vettek részt és fognak még egészen szeptember 15-ig.”

A 2017-es budapesti felnőtt vb volt az első összevont világbajnokság, ahol minden szakág egy helyen találkozott, és ugyanez igaz a szeptemberi korosztályos megmérettetésre.

„Az összes tatamis és ringes szakág ott lesz, így nyugodtan mondhatom, hogy a világ eddigi legnagyobb versenye lesz, 3000-3500 versenyző is jelen lehet Jesolóban. A WAKO 120 tagországából nyilván nem tud mindenki eljönni, de bízunk benne, hogy 80-90 ország részt vesz majd a világbajnokságon, ami szintén rekord lenne. Aki egy ilyen versenyen nyerni tud, az tényleg a világ legjobbja a maga kategóriájában.” – mondta Király István.

Read More

Magyarországon táborozott a kick-boxos világelit

Két héten keresztül Csongrádon okult és oktatott a kick-box sportág színe-java, amelyet a világ egyik legeredményesebb klubja, a magyar Halker-Király Team látott vendégül. A csepeliek július végétől rendezték hagyományos nemzetközi pointfighting edzőtáborukat, ahol magyar világbajnokok tanították a résztvevőket, egy hétre rá pedig a light-contact és kick-light szabályrendszerek világelitjébe tartozó külföldi instruktorok adták át tudásukat.

 

Már húsz éve járnak Csongrádra, és ez volt immár a 12. nemzetközi pointfighting táboruk – számolt be a Halker-Király Team vezetője, Király István.

A szemináriumokra 12 országból érkeztek sportolók, 140-en vettek részt a napi háromszori edzéseken, és olyanoktól tanulhattak, mint a – visszavonulását a hetekben bejelentő – tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt, a kilencszeres vb-első Jároszkievicz Krisztián vagy éppen a jövő nagy ígérete, a tavalyi budapesti vb-n páratlan módon négy aranyat nyert Veres Roland. Nem csoda a nagy érdeklődés, hiszen  a csepeli klub bő egy évtizede a földkerekség legeredményesebb egyesülete a sportág pointfighting szabályrendszerének világversenyein.

Augusztus elején újabb tábor következett, ahol a light-contact és a kick-light csínját-bínját lehetett elsajátítani. Itt hét-nyolc külföldről érkezett instruktor – csupa kick-box és taekwondo világbajnok – adta át tudását a két szabályrendszer iránt érdeklődőknek.

„Közel 250 embernek adtunk otthont és lehetőséget a világszínvonalú tréningekre két hét alatt. Évről évre egyre sikeresebbek ezek az edzőtáborok, és nagyon úgy néz ki, hogy még mindig nő az érdeklődés irántuk. Bízunk benne, hogy a jövőben is el tudjuk majd látni ezt az egyre nagyobb igényt.” – büszkélkedett Király István.

A hetedik dan fokozattal rendelkező kick-box mesteredző-szakedző, aki a magyar és az európai szövetségnek is alelnöke, arról is beszámolt, hogy klubjának legjobb fiatal versenyzői összességében maratoni, négyhetes felkészülésen vesznek részt. 

„Július második felében klubunk saját edzőtáborával kezdődött a munka, azt követte a két nemzetközi tábor, ahol a világ legjobbjaival mérhették össze tudásukat sportolóink. A negyedik héten pedig a magyar utánpótlás válogatott pointfighting versenyzői jönnek majd ide. Az elsődleges cél a szeptemberi korosztályos világbajnokságon való minél jobb szereplés.”

Király István azt is elmondta, hogy az őszi felnőtt Európa-bajnokságokon továbbra is dominálni akarják a nemzetközi mezőnyt. Emellett ki-kikacsintgatnak a ringes szakágak felé is, szeretnének ott is meglepetéseket okozni majd.

Read More

A Veres fivérek sikerei Amszterdamban

Győzelmekkel és dobogós helyezésekkel folytatták felkészülést a májusi budapesti világkupára kick-boxosaink. A tavalyi hazai rendezésű világbajnokságon emlékezetes sikereket elért magyar felnőtt válogatott négy tagja Amszterdamból két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel tért haza.

A kick-box világszervezet, a WAKO világkupa sorozatába tartozó nyílt holland bajnokságon négy világbajnokunk vett részt, és valamennyien dobogóra állhattak a pointfighting küzdelmeket követően.

A Veres fivérek jutottak be a legrangosabb, Grand Champion elnevezésű kategória döntőjébe, ahol súlycsoporttól függetlenül bárki indulhatott. A testvérek között ugyanakkor létezik egy megállapodás, miszerint versenyen nem küzdenek egymás ellen, ezért ezúttal Veres Richárd lépett vissza öccse javára, így Veres Roland nyakába akasztották az aranyérmet.

A fivérek elindultak a kétfős csapatok versenyében is, ahol a 74 kg alattiak mezőnyében elsők lettek, míg a +74 kg-ban harmadik helyezést értek el.

A nőknél Nagy Henrietta ezüstérmet szerzett az abszolút (Grand Champion) kategóriában, Murvai Líviának pedig az 50 kg-os súlycsoportban bronzérem jutott.

Az amszterdami verseny a magyarok számára jó erőfelmérő volt a tavaszi szezon legfontosabb megmérettetése, a május 18. és 20. között Budapesten sorra kerülő kick-box világkupa előtt.

Read More

Élet-halál harcot ígér a magyar kick-boxos hölgy

Izgulósnak tartja magát, de a mérkőzés 3×3 percében az életét is felteszi Rákóczi Renáta, aki egyetlen magyar nőként léphet a kötelek közé a világ egyik legjelentősebb ketrecharcos szervezetének budapesti gáláján. A Titán SE reménysége április 6-án a nagyszabású MMA és kick-box összecsapásokat ígérő Bellator Budapest gálán mérkőzik meg a török Sabriye Sengullel.

A full-contact szabályrendszer magyar női klasszisa az idén harmadik alkalommal megrendezett budapesti profi minitorna kick-box programját nyitja meg a BOK Csarnokban. A taekwondosként sokszoros magyar bajnoki címet szerző sportoló 2004 óta van a ringben, igazán jó formája pedig 2015 óta tart, sorra nyeri a világ- és Európa-kupa érmeket.

A Bellator Budapest gálára kapott meghívással Renáta régi álma válik valóra, hiszen most először szerepel ilyen magas színvonalú, világszerte közvetített tornán. Juhász Gábor tanítványát ugyanakkor nem a gála körüli felhajtás, hanem hazai közönség motiválja igazán.

„Segédként vettem már részt ilyen budapesti gálán, és akkor megérezhettem azt az elképesztő légkört, amit a magyar szurkolók teremtenek” – fogalmazott a kick-boxos, aki izgalmas kettősséggel készül az április 6-i megmérettetésre.

„Nagyon izgulós vagyok, nem szeretek a csarnokban lenni a mérkőzés előtt, a Bellatoron sem tervezek nagy bevonulást. Inkább a ringre tartogatom a show-t, ha kapok egy ütést, azt biztos, hogy háromszor akarom majd visszaadni. Abban a 3×3 percben az életemet fogom feltenni.”

A Titán SE sportolója igazi kemény csaj, az edzéseken szívesen bunyózik férfi csapattársaival is. A megszokott versenyfelkészülést most combrúgásokkal és térdeléssel egészíti ki, emellett videós elemzésekkel készül a meghívásos összecsapásra török ellenfele ellen.

„Nagy megtiszteltetés ez a gála, és nem szeretnék senkinek csalódást okozni, de igazán magamnak akarok bizonyítani, hogy a mérkőzésen jöjjön ki a legjobb formám, és érezzem, hogy megtérül az edésbe fektetett rengeteg munka” – mondta Rákóczi Renáta, akinek hosszú távú célja, hogy kick-box világbajnoki címet szerezzen a WAKO-nál.

Read More

Remekeltek a magyar kick-boxosok Szlovákiában

Az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el a Pozsonyban megrendezett Slovak Open elnevezésű nemzetközi versenyről. A 11 ország 1000 versenyzőjét felvonultató eseményen valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.

 

A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.

Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.  

A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.

Read More

Nyúlból oroszlán

A békéscsabai Viczián-családban mindenkinek a kick-boxról szól az élete. A 16 éves Roland világbajnoki címre hajt, míg ikertestvérei, Vivien és Dániel az idén szereztek vb-elsőséget. A kezdetekről a legidősebb fiút kérdeztük, akit a futball ígéretével lehetett rávenni a kick-boxra. reb … Bővebben

Read More