Kick-boxot és emberséget tanított a jordán menekülttáborban Mórádi Zsolt

Újabb különleges tapasztalatokkal gazdagodott edzéstartásai során Jordániában a kick-box sportág történetének legsikeresebb versenyzője. Mórádi Zsolt már visszajáró vendégként oktatott az ázsiai országban, ahol megismerkedett egy médiasztárrá lett filantróp kick-box bíróval, a 80 ezer szír menekült lakta Zaatari Refugee Campben pedig egy szorgalmas féllábú fiatalembert is a tanítványai között tudhat.

A napokban immár másodjára edzősködött a szigorúan őrzött sivatagi menekülttáborban a tízszeres magyar világbajnok. A versenyzéstől tavaly visszavonult sportember a WAKO kick-box világszövetség, az ENSZ és a Peace and Sport szervezet együttműködésének köszönhetően járt ismét a nehéz sorsú fiatalok között, akik szabadidős tevékenységként űzik a kick-boxot.

A legutóbbi látogatásom óta 20-25 százalékkal nőtt a létszám, vagyis érik be az a munka, amit elkezdtünk Alival, a táborban élő és dolgozó menekült edzővel. A kick-box oktatás célja itt nem feltétlenül az, hogy küzdősportolókat neveljünk, sokkal inkább, hogy segítsük jobb és a közösség számára is hasznosabb emberré válni az edzésre járókat, ami nem utolsó szempont egy olyan helyen, ahol a víz és az áram biztosítása sem százszázalékosan megoldott” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

A magyar kick-boxos és a helyi edző kitaláltak egy olyan vizsgarendszertami nemcsak a fizikai teljesítmény növelését szolgálja, hanem figyelembe veszi emberi tényezőket is. Ennek lényege, hogy a két-három havonta tartott erőnléti és technikai vizsgák mellett az edző azt is megnézi: az adott tanítvány például mennyire fogad szót szüleinek vagy mennyire tanulj jól az iskolában.

A tábor nagyjából 120 fős kick-boxos közössége heti háromszor tréningezik, három csoportban. A program sikerét pedig jól mutatja, hogy az egyik legszorgalmasabb diák egy féllábú srác. Annyira megtetszett neki ez a küzdősport, hogy Ali rendszeresen külön foglalkozik vele és más testi fogyatékossággal élőkkel is. Emellett szintén komoly áttörés, hogy novembertől a WAKO egy, szintén a táborban élő női edző vezetésével elindítja a nőknek szóló kick-boxos foglalkozásokat is. Ez hatalmas előrelépés egy arab országban” – ismertette a tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnöki tisztségét is betöltő fiatalember.

A menekülttáborban töltött nap után Mórádi Zsolt a jordán kick-box szövetség szervezésében egy nyílt szemináriumon oktatott Ammánban. A háromnapos programon 12 arab ország 200 sportolója, edzője és bírója vett részt, akiket az újdonság erejével nyűgözött le világbajnokunk bemutató tréningje.

Nagyon eredményes volt a szeminárium, jogosan várható, hogy felpezsdül a térségben a kick-box élet. Számomra pedig külön öröm, hogy megismerkedhettem a hihetetlen humanitárius tevékenységet is végző bíróval, Zayeddel. Ő egy könyvelőből lett filantróp médiaszemélyiség, aki a szíriai háború kirobbanása után otthagyta a munkáját és létrehozott egy mára már 500 tagot számláló segélyszervezetet, amely a menekültek egészségügyi ellátását és oktatását támogatja. Voltam egy általuk üzemeltetett árvaházban, ahol szívszorító volt hallani, milyen küzdelmeken mentek keresztül ezek a gyerekek, és hogy milyen nagy dolog, hogy rendezett körülmények között élhetnek. De összességében pozitív élményekkel távoztam, mert láttam, mennyit dolgozik a szervezet, hogy a nélkülözőknek lehetőségük legyen egy szebb jövőre” – foglalta össze jordániai élményeit a csepeli klasszis.

Read More

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

Hat érmet szereztek a magyar versenyzők a Bristol Open elnevezésű rangos kick-box versenyen. A novemberi felnőtt világbajnokság felkészülési állomásán egyéniben Murvai Lívia, csapatban pedig Veres Alex és Richárd a dobogó tetejére állhatott fel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 

A 16 ország közel 900 versenyzőjét felvonultató viadalon – a TV2 Exatlon Hungary című műsorából is ismert – Murvai Lívia a pointfighting szakág 55 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel végzett az élen, miután a döntőben 10-7-re nyert az ír Fitzpatrick ellen. 

Szintén aranyérmet akasztottak a Veres testvérek közül Alex és Richárd nyakába is. A kétfős csapatok versengésében a fivérek a Halker-Király Team színeiben indultak. Együttesük három sikerrel jutott el a végső győzelemig, miután a fináléban a svájciakat múlta felül 9-5-re. 

A többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd egyéniben a súlycsoport nélküli küzdelmek során szerzett egy ezüstérmet is, míg Murvai Lívia az 50 kg-ban harmadik lett. Szintén két éremmel térhet haza Angliából Kondár Anna, aki a nehézsúlyú nők között bronz-, míg a nyílt kategóriában, a Grand Champion versenyszámban ezüstérmet nyert.

A tavaly óta a NOB által is elismert sportágban a jövő héten rendezik a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világbajnokságát, majd november végén kerül sor a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak vb-jére.

Bristol Open, a magyar érmesek: 

Pointfighting:
Férfiak:
Grand Champion: 2. Veres Richárd
Kétfős csapat, +75 kg: 1. Halker-Király Team (Veres Alex, Veres Richárd)
Nők:
50 kg: 3. Murvai Lívia
55 kg: 1. Murvai Lívia
+70 kg: 3. Kondár Anna
Grand Champion: 2. Kondár Anna

Read More

Győzelemmel hangolt a vb-címvédésre Rákóczi Renáta

Aranyéremmel utazik haza a kick-box Skandináv Openről Rákóczi Renáta, aki novemberben profi világbajnoki címét szeretné majd megvédeni a ringben. A legjobb tatamis versenyzők a hétvégén a Cseh Openen jeleskedtek, ahol Veres Richárd és Busa Gabriella is duplázni tudott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Különleges hely Norvégia Rákóczi Renáta számára, hiszen a 32 éves kick-boxos tavaly szeptemberben ott hódította el a ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszer 55 kg-os súlycsoportjának profi világbajnoki címét. A Titán SE sportolója a hétvégén az Oslóban megrendezett Skandináv Openen lépett kötelek közé, ahol a 60 kilós súlycsoport döntőjében 3-0-ra nyert a norvég Celik ellen.

„Azt gondolom, hogy jó felkészülésen vagyunk túl. A mostani verseny egy állomás volt a novemberi címvédés előtt, a szereplés pedig nagyon jó előjel” – nyilatkozta Rákóczi Renáta.

A kick-box tatamis szakágainak – pointfighting, light-contact, kick-light és zenés formagyakorlat – versengéseit rendezték Prágában. A Cseh Openen remekeltek a magyarok: az első helyen végeztek az éremtáblázaton, még a házigazdákat is megelőzve.

A felnőttek között 13 aranyat is begyűjtöttek a magyar kick-boxosok. Ebből kettő a többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd nyakába került, aki a pointfightingban súlycsoportjának megnyerése mellett a csúcsversenyszámnak számító nyílt kategóriában, a Grand Championban is első lett. Szintén kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára Busa Gabriella. A jogi doktori címmel rendelkező kick-boxos hölgy a 60 kg-ban megnyerte a light-contact és a kick-light szabályrendszerek küzdelmeit is.

Egyéniben nyert még Hidvégi Nándor, Bálint Martin, Veres Alex, Imre Tamás, Csikós Péter, Szabó Dorina, Szachán Bolivár és Tóth Vanessza, valamint aranyérmet szerzett a Halker-Király Team pointfighting csapata is.

Eredmények:

Skandináv Open:

Full-contact:
Nők: 60 kg: 1. Rákóczi Renáta

Cseh Open:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Hidvégi Nándor
63 kg: 1. Bálint Martin
69 kg: 1. Veres Richárd
79 kg: 1. Veres Alex
89 kg: 1. Imre Tamás
+94 kg: 1. Csikós Péter
Grand Champion: 1. Veres Richárd
Nők:
Grand Champion: 1. Szabó Dorina
Csapat: 1. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
89 kg: 1. Szachán Bolivár
Nők:
50 kg: 1. Tóth Vanessza
60 kg: 1. Busa Gabriella

Kick-light:
Nők:
60 kg: 1. Busa Gabriella

Read More

Kick-boxos érmek Belgiumból és Csehországból

Veres Alex ezüstérmet nyert a Beverenben megrendezett kick-box világkupán. A tavaly óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert WAKO világszervezet legrangosabb sorozatának belgiumi állomásán Nagy Henrietta a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Bronzéremmel térhetett haza a prágai K1 World Grand Prix-ról Habash Antoine is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A májusi budapesti világkupán két bronzéremig jutó Veres Alex négy győztesen megvívott csatával Belgiumban egészen a döntőig menetelt a pointfighting szabályrendszer 79 kg-os súlycsoportjában, ahol végül ezüstérmet nyert.

A szintén a csepeli Halker-Király Team csapatát erősítő Nagy Henrietta harmadik lett a +70 kg-os női mezőnyben.

A legjobb magyar ringesek ötfős csoportja a Prágában lebonyolított WAKO K1 World Grand Prix-n szerepelt.

A felnőtt férfiaknál a 2017-es budapesti vb-n győztes Habash Antoine a 63.5 kg-os súlycsoportban egy 3-0-ás diadal után a döntőbe jutásért kikapott az orosz Mihajlovtól, így ezúttal bronzérmet szerzett.

Jóni Máté 67 kg-ban és a nőknél az 52 kilós Zsiga Melinda az ötödik helyen végzett.

A junioroknál az augusztusi győri utánpótlás kick-box Eb-n aranyérmes Pálfi Viktória az 56 kg-os lányok között második lett, miután két nyertes küzdelmet követően a fináléban 2-1-re alulmaradt a cseh Stanoeva ellen.

Read More

Visszatér a menekülttáborba a magyar kick-box legenda

Különleges helyszínre látogat el ismét a tízszeres kick-box világbajnok Mórádi Zsolt. A versenyzéstől tavaly visszavonult klasszis a jordán kick-box szövetség meghívására egy háromnapos szemináriumon népszerűsíti a sportágat Ammán városában, majd meglátogatja azt a szigorúan őrzött, szíriai menekültek lakta tábort, ahol áprilisban már sok fiatalnak adott reményt – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Igazi kihívásnak ígérkező szakmai útra indul a napokban a kick-box történetének eddigi legsikeresebb versenyzője, Mórádi Zsolt. A csepeli sportoló először szeptember 26. és 28. között a jordán fővárosban vesz részt egy nemzetközi szemináriumon, ahol a pointfighting szakág versenyzőit és edzőit oktatja.

„A tavaly óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert WAKO kick-box világszervezet egyik célja, hogy Ázsiában is egyre erősebbé tegye a sportágat. Ennek megfelelően a sportolóknak, edzőknek és bíróknak egyaránt lesznek szemináriumok, amelyeken a részvétel ingyenes” – ismertette Mórádi Zsolt.

A tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnökeként is tevékenykedő magyar kick-boxos ezután az Ammánhoz közeli, ám hétköznapi helyszínnek semmiképp sem mondható Zaatari Refugee Campbe utazik, ahol 80 ezer szíriai menekült él elkerítve a sivatagban. Nem ismeretlen immár számára a terep, hiszen a tekintélyes Peace and Sport szervezet békenagyköveteként az ENSZ, a WAKO és a Peace and Sport közös szervezésében áprilisban már járt a szigorúan őrzött táborban, ahol az ott élő menekült edző, Ali munkáját segítette.

„Most, hogy jött a jordániai lehetőség, rögtön kapcsolatba léptem a Peace and Sporttal, hogy megint szerezzenek nekem engedélyt az ENSZ-től a belépésre. Ez egy harckocsikkal és géppisztolyos őrökkel védett terület, se ki, se be nem lehet menni, emiatt is nagyon hálásak ott az efféle programokért. Alival előre megbeszéltük, hogy ezúttal a tanítványok motiválására fektetjük a hangsúlyt. Úgy tudom, hogy a múltkori látogatásom óta nőtt a csapat létszáma, így még fontosabb, hogy lehetőleg hosszabb távú célokat adjunk nekik a kick-box gyakorlásában, amelyek nem csak a sportszakmai előremenetelt, hanem a fiatal sportolók emberi karakterének fejlődését is segítik” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

Read More

A kick-boxos Veres Richárd újra a Sportcsillagok Falán

A hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Veres Richárd is újra „tenyerelhetett” azon az eseményen, amikor a szeptember közepén a Testnevelési Egyetemen olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmes magyar sportolók közreműködésével ismét felállították a Sportcsillagok Falát. Az eredeti egy szomorú emlékű napon, a négy évvel ezelőtti tűzvészben sérült meg. A magyar kick-boxos elmondta: kéznyoma még 2011-ben került fel a falra, de a mostani alkalom talán még nagyobb boldogságot okozott neki, mint az akkori.

– Hatalmas elismerés volt a számomra és a sportágam számára – emlékezett vissza Veres Richárd –, amikor 2011-ben olyan hírességek tenyérlenyomatai közé kerülhetett az enyém, mint például Papp László, Puskás Ferenc, Kovács Kokó István és Mocsai Lajos. Mivel én egy kifejezetten rajongó típus vagyok, egy álmom vált valóra azzal, hogy ilyen klasszisok közé kerülhettem, és az egyik legnagyobb megbecsülés volt, amiben sportolóként részesültem.

– Miként érintett annak idején a tűzeset?

– Emlékszem, hogy otthon voltam és szörnyülködve néztem a híreket. Aggódtam. Nem is a saját kézlenyomatom, hanem az olyan sportolók keze nyoma miatt, akik már nincsenek köztünk. Nagyon elszomorított, hogy ilyen ereklyék veszhetnek oda.

– Mit szóltál, hogy a kéznyomod felkerülhet az újra felállított falra is?

– Eszméletlenül boldog voltam, amikor megkerestek, hogy újraindítják ezt a kezdeményezést. Talán még annál is jobban örültem, mint amikor először felkerültem. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú a legnagyobb játékboltban, hiszen igazi legendák társaságában lehettem ott az eseményen. Az egyik legszebb nap volt az életemben.

– Az is különleges lehetett, amikor olimpiai fáklyás futásban vettél részt… Hogyan lehet, hogy több, alapvetően olimpia-centrikus eseményben is szerepet kapsz?

– Leszögezném, hogy nem tartom magam különb sportolónak senkinél, csak próbálom kihozni magamból a legtöbbet, és ennek általában meg is van a gyümölcse. Mindazonáltal amikor 2012-ben Londonban futottam az olimpiai fáklyával, az mesébe illő volt. Főleg azért, mert ugyebár, a mi családunk nagyon hátrányos helyzetű volt, és áldom a napot, amikor a szebb jövő reményében felköltöztünk Budapestre. Anélkül nemhogy Amerikába vagy Kínába, de még talán a szomszéd városba sem jutottam volna el. Úgyhogy, mondom, a mi történetünk a szintén világ- és Európa-bajnok két fiú- és két lánytestvéremmel tényleg mesébe illő. Boldog vagyok és büszke az életemre.

Read More

Sporttörténelmi magyar szereplés a győri kick-box Eb-n

Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar kick-boxosok világversenyen, mint a győri utánpótlás Európa-bajnokságon. A rekordlétszámot, 39 ország 1600 indulóját felvonultató, remek hangulatban lezajlott Eb-n a hazai fiatalok összesen 28 aranyérmet nyertek. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke szerint az Eb megrendezése is sikeres volt, így jó eséllyel pályázunk a sportág 2021-es és 2022-es utánpótlás világversenyeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Fiataljaink az Európa-bajnoki címek mellett 23 második és 63 harmadik helyet is szereztek, ezzel felülmúlták az eddigi legjobb magyar szereplést. Hazánk Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

A hazai rendezésű Eb-n 8 és 18 éves kor között több korosztályban rendeztek versenyeket, és a formagyakorlat versenyszámok mellett a sportág mind a hat küzdelmi szakágában avattak bajnokokat.

A legtöbb elsőséget, 12-t a pointfighting szabályrendszerben szerezték a mieink, tíz Eb-cím született kick-lightban, négy light-contactban, de a hagyományosan erős tatamis szakágak mellett a ringben és formagyakorlatban is lett magyar aranyérmes.

Egyéniben legeredményesebb magyarként Bárdos Inez két arany- és egy bronzérmet nyert, míg Hammer Máté két Európa-bajnoki címet szerzett. A négy csapat versenyszámból is sikerült egyet a hazai kick-boxosoknak megnyerni.

„A magyar szereplés felülmúlta a várakozásokat, minden szabályrendszerben ott tudtunk lenni a legjobbak között, sikerült megőrizni a helyünket a világban” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Önmagában nagy dolog, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapatot tudtuk kiállítani, mert a rutinszerzésre és az erőfelmérésre nincs egy ilyen versenynél jobb lehetőség. Az pedig a hab a tortán, hogy minden idők legjobb szereplése kerekedett ki ebből.”

Jól sikerült az Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása is, ami további sportdiplomáciai sikerek záloga lehet – hangsúlyozta a sportvezető.

„A sportág rendezvényei közül mindig az utánpótlás világversenyek a legnépesebbek, ezeken lehet a leginkább megcsúszni. Mi azonban helytálltunk, és ez nem csak az én véleményem, hanem a világszövetségé is. Terveink között szerepel, hogy két év múlva egy ugyanilyen utánpótlás Eb-t szeretnénk rendezni, a rákövetkező évben pedig utánpótlás vb-t. Azt gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk ezekre. Voltam már néhány világversenyen, sehol nem volt ennyi ország és ennyi versenyző, sem ilyen remek versenyhelyszín, mint az Audi Aréna Győr és a lebonyolítás is gördülékeny volt. Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi kell még…”

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Győr, a magyar érmesek:

 

Aranyérmesek:
Fördős Jázmin (gyermek lány, pointfighting, 30 kg)
Pusztai Ábel (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Kozmann Mónika (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Nagy Bálint (kadet1 fiú, pointfighting, +47 kg)
Petró Lilian (kadet2 lány, pointfighting, 32 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, pointfighting 37 kg)
Trenyik Hanna (kadet2 lány, pointfighting, 65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, pointfighting, 37 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, light-contact, 50 kg)
Nagy Tamás (kadet2 fiú, light-contact, 42 kg)
Zajácz Bence (junior férfi pointfighting 69 kg)
Mezei Nikolett (junior női kick-light, 65 kg)
Debre Bence (junior férfi, kick-light, 69 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, kick-light, 89 kg)
Vígváry Viktor (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, kick-light, +94 kg)
Pálfi Viktória Dóra (junior2 női, K1, 56 kg)
Hadra Bíborka (gyermek lány, pointfighting, 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 lány, kick-light, 37 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)
Kadet1 pointfighting csapat (Pántya Réka, Péter Magdolna, Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint, Dénes Dániel, Földi Dániel)

 

Ezüstérmesek:
Bánfi Boglárka (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Román Nikolasz (kadet1 fiú, pointfighting, 32 kg)
Dénes Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 47 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, pointfighting, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, pointfighting, 50 kg)
Pataki Klaudia (kadet2 lány, pointfighting, +65 kg)
Török Dóra (junior női, pointfighting, +70 kg)
Viczián Roland (junior férfi, pointfighting, 69 kg)
Kolozsvári Kinga (junior női, kick-light, 60 kg)
Kurunczi Noémi (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 lány, kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 lány, kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 fiú, full-contact, 45 kg)
Kiss Panna (junior2 lány, full-contact, 48 kg)
Jászai Orsolya (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Baráth Albert Károly (kadet2 fiú, kick-light, 57 kg)
Pallag Csenge (junior női, light-contact, 70 kg)
Halász Enikő (junior női, light-contact, +70 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, light-contact, 89 kg)
Németh Péter (junior férfi, light-contact, 94 kg)
Kunya Noel (junior2 férfi, full-contact, 67 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)

Bronzérmesek:

Kozsuch Kincső (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Halmágyi Nikolett (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Debreczeni Frida (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Nagy Vince (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Puska Dániel (gyermek fiú, pointfighting, 30 kg)
Géczi Csaba (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Kozma Kornél (gyermek fiú, pointfighting, 36 kg)
Menkó Zalán (gyermek fiú, +36 kg)
Vicsorek Zita (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Fülöp Anna (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Nagy Míra (kadet1 lány, pointfighting, 37 kg)
Pántya Réka (kadet1 lány, pointfighting, 47 kg)
Halmágyi Levente (kadet1 fiú, pointfighting, 28 kg)
Földi Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 42 kg)
Viczián Vivien (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Hegedűs Hanga (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Wallandt Gergő (kadet2 fiú, pointfighting, 42 kg)
Solymosi Bence (kadet2 fiú, pointfighting, 52 kg)
Lázár Erik (kadet2 fiú, pointfighting, +69 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Nagy Lilla (kadet2 lány, light-contact, 42 kg)
Kovács Laura Fanni (kadet2 lány, light-contact, 46 kg)
Török Karola (kadet2 lány, light-contact, 55 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, light-contact, +65 kg
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, light-contact, 69 kg)
Cselovszki Patrik (junior férfi, pointfighting, 57 kg)
Bálint Martin (junior férfi, pointfighting, 63 kg)
Czár Tibor (junior férfi, pointfighting, 79 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, pointfighting, +94 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Pallag Csenge (junior női, kick-light, 70 kg)
Maruscsák László (junior férfi, kick-light, 63 kg)
Németh Péter (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Györe Bendegúz (junior1 fiú, full-contact, 57 kg)
Erős Patrik (junior1 fiú, full-contact, 60 kg)
Berecz Tibor (junior1 fiú, low-kick, +81 kg)
Szeleczki Lilla (junior1 lány, low-kick, 48 kg)
Kékegyi Márk (junior1 fiú, K1, 51 kg)
Varga Kristóf (junior1 fiú, K1, 71 kg)
Lázár Noel (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 női, kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fiú, fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 lány, full-contact, 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 lány, full-contact, +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 fiú, full-contact, 48 kg)
Kánai Kristóf (kadet2 fiú, kick-light, 42 kg)
Simon Dávid (kadet2 fiú, kick-light, 63 kg)
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, kick-light, 69 kg)
Szögi Nóra (kadet2 lány, light-contact, 65 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Nagy Máté (junior férfi, light-contact, 69 kg)
Kamilli Mirella (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Elek Ágnes (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Kleinheisler Dorina (junior2 női, low-kick, 70 kg)
Borbás Csaba (junior2 férfi, low-kick, +91 kg)
Szilágyi Viktória (junior2 női, K1, 60 kg)
Flack Márk (junior2 férfi, K1, 75 kg)
Gyermek pointfighting A csapat (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Kozma Kornél, Puska Dániel, Tóth Márk, Zodoma Zétény)

Read More

Kick-box Eb: 22 arany a zárónap előtt

A pénteki versenynapon 27 magyar érdekeltségű döntő várt a magyar versenyzőkre Győrben a rekordlétszámot hozott utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon, amiből 18 arany- és 9 ezüstérem született. A Magyar Kick-box Szakszövetség beszámolója szerint a korábbi eredményekkel együtt – a szombati zárónap előtt – a magyar csapatnak 22 első, 16 második és 49 harmadik helye van.

A hatalmas számok mögött az áll, hogy az Audi Aréna Győrben zajló Eb-n a sportág mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick, K1 és formagyakorlat – 8 és 18 éves kor között több korosztályban osztanak érmeket, egy kategóriában pedig nemzetenként két versenyző indulhat.

Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179-en képviselik a magyar színeket. Az eredményekkel Magyarország a második helyen áll az éremtáblázaton, egyedül az oroszok előzik meg a mieinket.

Szombaton további 11 magyar érdekelt a finálékban, emellett a csapat versenyszámokat is a zárónapon rendezik.

Read More

Több mint száz magyar érem a győri kick-box Eb-n

Elképesztő mennyiségű éremmel gazdagodik a magyar kick-box a sportág Győrben szombat estig tartó utánpótlás Európa-bajnokságán. A csütörtöki küzdelmeket követően ugyanis eldőlt, hogy a magyar fiatalok nyakába egyéniben összességében 110 érmet akasztanak.

A nagy számok mögött az áll, hogy az Audi Aréna Győrben zajló Eb-n a sportág mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick, K1 és formagyakorlat – több korosztályban osztanak érmeket, egy kategóriában pedig nemzetenként két versenyző indulhat.

Arra, hogy pontosan melyik színű éremből mennyi lesz a végén a magyaroknak, a döntők után lehet választ adni, mindenesetre a hazai versenyzők közül pénteken és szombaton 37-en küzdhetnek az aranyéremért.

A magyar kick-boxosok a hétfőtől tartó küzdelmek során már eddig is begyűjtöttek 4 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet, amivel a csütörtöki versenynapot követően Magyarország a harmadik helyen állt a nemzetek éremtáblázatán.

Aranyérmes: 
Hadra Bíborka (gyermek pointfighting 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek pointfighting +36 kg)
Annus Marcell (gyermek kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 kick-light 37 kg)

Ezüstérmes: 
Kurunczi Noémi (gyermek pointfighting +36 kg)
Annus Marcell (gyermek pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 full-contact 45 kg)
Kiss Panna (junior2 full-contact 48 kg)

Bronzérmes: 
Lázár Noel (gyermek fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 full-contact 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 full-contact +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 full-contact 48 kg)

Read More

Kick-box – A sportág legnagyobb utánpótlás Eb-je zajlik Győrben

1600 harcos küzd Győrben. A Rába-parti városban a sportág eddigi legnagyobb utánpótlás kontinensbajnokságát rendezték meg. A hazai szövetség elnöke szerint fantasztikus hangulatban találnak gazdára az Eb-érmek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Mindent megtettünk azért, hogy ez az Európa-bajnokság zökkenőmentesen induljon. Úgy gondolom, hogy ez sikerült. Egy nagyon látványos és hangulatos megnyitó után megkezdődtek a küzdelmek. Komoly feladat volt megtervezni az 1600 indulónak a versenyeit, és lebonyolítani” – mondta Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.

A sportvezető kitért arra is, hogy a magyar csapat eredményes felkészülésen van túl.

„Az edzőink jól végzik a munkájukat, és sikeres edzőtáborokkal vezették fel ezt az Európa-bajnokságot, így biztos vagyok abban, hogy a kitűzött céljainkat elérjük” – fogalmazott Galambos Péter.

Az Európa-bajnokság, amelynek az Audi Aréna Győr ad otthont, szombatig tart. Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179 versenyző képviseli a magyar színeket.

Read More

A magyar csapat a legnépesebb a győri kick-box Eb-n

Nagyszerű hangulatban vette kezdetét a hétfőtől szombatig zajló utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, amelynek hétfő délelőtti megnyitóján az Audi Aréna Győrben különleges atmoszférát teremtettek a csapatok és szurkolóik. Elhangzott, hogy a sportág történetében először a magyar versenyzői csapat a legnagyobb egy világversenyen. Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár szerint ez is bizonyítja a sportág népszerűségét hazánkban – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Még el sem kezdődött, máris több rekordot megdöntött a győri kick-box Eb: 39 ország 1600 versenyzőjének részvételére még nem volt példa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által tavaly elismert sportág utánpótlás kontinensviadalain. Magyar részről pedig első ízben fordult elő, hogy 179 fővel a mieink alkotják a legnagyobb csapatot a sportág mind a hét szabályrendszerét több korosztályban felvonultató Eb-n.

A kick-box világszövetség, a WAKO kiemelten kezeli az utánpótlás ügyét, ezért is büszkeség, hogy idén Magyarország lehet a házigazda – hangsúlyozta a megnyitón Galambos Péter. A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke szerint az is növeli a hazai rendezésű Eb presztízsét, hogy a kick-box immár az olimpiai család tagja. Megköszönte az Eb megrendezéséhez nyújtott támogatást az állami szerveknek, Győr városának és a szervezésben segítőknek.

Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár méltatta az Európa-bajnokság rekordszámait, és külön örömnek nevezte, hogy minden idők legnagyobb utánpótlás kick-box Eb-jén az eddigi legnépesebb magyar csapat indul. „Ez azt is jelzi, hogy népszerű Magyarországon a sportág” – jelentette ki Sárfalvi Péter.

Győrben szeretik a sportot és minél több nagy rendezvényt igyekeznek a városba hozni – mondta beszédében Borkai Zsolt. Győr polgármestere felidézte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, mondván, akkor sétálgatott ilyen sok, nemzeti melegítőkbe öltözött fiatal az utcákon.

A sportág további hazai népszerűsítésének rengeteget jelent, hogy itthon tudnak világversenyeket rendezni – emelte ki Király István, az MKBSZ alelnöke, aki május óta az európai szövetség elnöke is, így új tisztségében éppen a győri Eb az első világversenye.

(Fotók: Emily Aston)

Read More

Hammer Máté lehet a győri kick-box Eb egyik csillaga

Hétfőtől rekordlétszámú utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak ad otthont Győr, amelyen a hazai fiataloktól minden idők legjobb szereplését várja a szakvezetés. A magyarok egyik legjobbja lehet a 14 éves Hammer Máté, aki több aranyéremre is pályázik. A Halker-Király Team kétszeres korosztályos világbajnok versenyzője ugyanis mindhárom tatamis szabályrendszerben kivívta az indulás jogát, és esélyesnek is számít – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Nekem jobb érzés lesz hazai pályán versenyezni, mint külföldön. Nem izgulok, inkább inspirál az ismerős közeg, sokkal nagyobb lelkesedéssel tudok így nekiállni az Európa-bajnokságnak. Elindulok light-contactban, kick-lightban és természetesen a pointfightingban is. Mind a hármat komolyan veszem, mert az a célom, hogy mind a három szabályrendszerben nyerjek. Imádom a kick-boxot és igyekszem a lehető legjobb formámat hozni.”

A fiatal csepeli reménység hosszú távú és komoly versenyzői karrierről álmodik, amelynek csúcspontja az olimpián való szereplés lenne. Vágya akár teljesülhet is, hiszen a NOB tavaly hivatalosan elismerte a kick-boxot, amelynek kedvelői abban bíznak, hogy a sportág már a 2028-as Los Angeles-i olimpián bekerülhet a versenyprogramba. Ez tükröződik a hazai szövetség által szervezett Eb mezőnyén is, amely eddig soha nem látott résztvevői létszámmal, 38 ország közel 1600 versenyzőjével startol a jövő héten.

„Szerencsére a kick-box igazi sikersportágnak számít Magyarországon, így joggal bízhatunk benne, hogy sportolóink Győrben is kiemelkedő eredményeket fognak elérni, és az aranyérmeket tekintve megdöntik a válogatott eddigi rekordját” – fogalmazott Jároszkievicz Krisztián edző, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökségi tagja. A korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok kick-boxos szerint a feltörekvő hazai versenyzői generációnak komoly esélye van arra, hogy már érett, tapasztalt felnőtt sportolóként olimpián szerepelhessen.

„Több olyan versenyzőnk is van, aki mind motiváltságban, mind fizikai és szellemi adottságait tekintve kiemelkedő, és a tehetsége kibontakoztatásához a megfelelő családi, szakmai és anyagi háttér is adott. Ilyen Hammer Máté is. A kadet 2-es korosztályban, vagyis a 13-15 évesek között indul a 37 kg-os súlycsoportban, ami az ő fejlett mozgáskoordinációjával és magasságával nagy adomány. Egész évben nem volt, aki legyőzze, ezért abszolút aranyesélyes a győri kontinensviadalon is.”

Az Audi Aréna Győrben augusztus 26-tól 31-ig tartó utánpótlás kick-box Eb-n ott lesz a sportág mind a hét szakága: a tatamin zajló pointfighting, light-contact és kick-light szabályrendszerektől a ringben sorra kerülő full-contact, low-kick és K1 versenyszámokon át a formagyakorlatokig.

Read More

Olimpiai álmok a győri kick-box Eb-n

A kick-boxosok világszerte bizakodóak, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián ott lehet az amerikai eredetű modern küzdősport. Az álmok valósággá válásának útján tavaly fontos lépést tett meg a sportág, amelynek világszervezetét, a WAKO-t elismerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Király István, a hazai szövetség alelnöke elmondása szerint a Los Angeles-i szervezők is tapogatóztak a sportág háza táján. Az idei utánpótlás Eb-t augusztus végén Győrben rendezik, és éppen azok a fiatalok gyűlnek össze, akik 2028-ra pályafutásuk csúcsán lehetnek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A sportág olimpiai elismerése is szerepet játszik abban, hogy 2000 fős indulói rekordlétszámot várnak Győrbe – vélekedett Király István, aki az Eb egyik főszervezője. Elmondása szerint a múltban akadt néhány másik kick-box világszervezet, amely magát a legerősebbként hirdette, de a NOB elismerésével egyértelművé vált, hogy a WAKO a sportág hivatalos képviselője. Azóta érezhetően elindult egy beáramlás, és a következő két-három évben legalább ötven százalékkal megnövekedhet a WAKO már most is hárommilliós tagsága.

Király István optimista a 2028-as olimpiai bemutatkozást illetően. Hogyha nem hinnénk benne, akkor ugyan miben hinnénk? – teszi fel a kérdést.

„Létezik egy erős amerikai kick-box, és tapasztaltunk egy nem hivatalos érdeklődést a Los Angeles-i szervezőbizottság felől. Úgyhogy nagy izgalommal várjuk a történéseket, miközben azt gondoljuk, hogy a kick-box igenis megérett arra, hogy belépjen az olimpiai sportágak közé. És nemcsak úgy, mint egy családtag, hanem mint a játékok programján szereplő sportág. Minden adott lehet, hogy a NOB felkarolja a kick-boxot. Tudjuk, hogy az olimpiára kerülésnek az is feltétele, hogy képernyőképes és eladható legyen egy sportág, de azt gondolom, hogy ezeknek is maximálisan megfelelünk. Egy erős lobbira van még szükség, de az is meglesz. Bátran kijelenthetjük, hogy haladunk előre” – bizakodott a május óta az európai kick-box szövetség elnöki tisztét is betöltő sportvezető.

Bár nagyon távoli még, de 2028 szempontjából is nagy fontossággal bírhat a győri utánpótlás Európa-bajnokság – hangsúlyozta Király István.

„Ha belegondolunk, hogy Győrben a fiatalok lépnek küzdőtérre, és hogy hány év van hátra a lehetséges olimpiai debütálásig, akkor nyilvánvaló, hogy pont akkorra válhat ezekből a tizenévesekből felnőtt világklasszis. Merthogy ez a sportág sem olyan, hogy két-három év alatt valaki a semmiből a felnőtt elitben találhatja magát, hanem hosszú, tíz-tizenöt éves versenyzői múlt kell ahhoz, hogy egy tehetség eljusson a csúcsra. Mi pedig éppen most szemezgethetjük ki azokat a tehetségeket, akikből majd kilenc esztendei fáradságos munkával esetleg olimpikonokat faragunk, akik érmeket hoznak Magyarországnak.”

A 2019-es utánpótlás kick-box Európa-bajnokságnak augusztus 26. és 31. között az Audi Aréna Győr ad otthont.

Read More

TF-es kick-boxos sikerek az egyetemi Európa-bajnokságon

Hat arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar kick-boxosok Zágrábban, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) küzdősport Európa-bajnokságán. A sportág képviselői először vehettek részt az egyetemi Eb-n, ahol a kick-box mellett három, a 2020-as olimpián szereplő küzdősport – cselgáncs, tekvandó és karate – képviselői indultak. A kick-boxos diadalok a Testnevelési Egyetemet a felsőoktatási intézmények közötti éremtáblázat elejére repítették – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

Valósággal tarolt a zágrábi multisport-eseményen a felnőtt világ- és Európa-bajnokokat is a soraiban tudó magyar kick-boxos küldöttség.

A tavalyi felnőtt Eb-elsőségével az év legjobb hazai női versenyzőjének választott Busa Andrea két szakágban is diadalmaskodni tudott. A világ- és Európa-bajnok Nagy Henrietta pointfightingban nyert, akárcsak a férfiaknál Rohonczi Jenő. A 2017-es budapesti felnőtt vb-n ezüstérmes Vida Balázs és a fiatal Fésű Lajos light-contactban állhatott fel a dobogó tetejére.

Bálint Zoltán és Harangozó Gábor ezüstéremmel térhet haza Horvátországból, míg Vizsnyiczai Richárd és Gremen Petra harmadik lett.

 

Hazánk ezzel fölényesen lett a legeredményesebb ország kick-boxban az egyetemi Eb-n. Különlegesség, hogy a hat magyar arany mindegyikét a Halker-Király Team egyesület sportolói harcolták ki, közülük pedig öten is a Testnevelési Egyetem színeit képviselték. Ezzel a budapesti felsőoktatási intézmény egycsapásra a második helyre ugrott a kontinens egyetemei közötti éremtáblázaton – amely az EUSA valamennyi sportágának idei Eb-eredményeit magába foglalja.

EUSA egyetemi küzdősport Eb, a magyar érmesek kick-boxban:

Pointfighting:
Férfiak:
74 kg: 3. Vizsnyiczai Richárd (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)
84 kg: 2. Bálint  Zoltán (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)  
+84 kg: 1. Rohonczi  Jenő (TE, Halker-Király Team), 2. Harangozó Gábor (SZTE, Békéscsabai LTP. SE)  
Nők:
65 kg: 1. Busa  Andrea (TE, Halker-Király Team)  
+65 kg: 1. Nagy Henrietta (BME, Halker-Király Team)
Light-contact:
63 kg: 1. Fésű Lajos (TE, Halker-Király Team)  
+84 kg: 1. Vida  Balázs (TE, Halker-Király Team)  
Nők:
55 kg: 3. Gremen  Petra (ELTE, ZMKBA)  
65 kg: 1. Busa Andrea (TE, Halker-Király Team)

Read More

Debütál a kick-box az egyetemi Európa-bajnokságon

Újabb lépést tesz előre a napokban a kick-box sportág, amely – miután tavaly év végén elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismerését – először vehet részt egyetemi Eb-n. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) július 31. és augusztus 3. között Zágrábban rendezi meg küzdősport Európa-bajnokságát, amely az EUSA idei legnagyobb eseménye lesz: 35 ország 400 felsőoktatási intézményének 1300 sportolója indul rajta. A felnőtt világ- és Európa-bajnokokat is a soraiban tudó, 13 fős magyar kick-boxos küldöttség érmekkel szeretne hazatérni Horvátországból.

A zágrábi multisport-eseményen négy sportágban avatnak bajnokokat: a kick-box mellett három, a 2020-as olimpián szereplő küzdősportban, cselgáncsban, tekvandóban és karatéban.

 

A magyar kick-boxosok között ott lesz 2018 legjobb hazai női versenyzőjének választott Busa Andrea, aki tavaly felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett, és az idei rangos budapesti világkupán is győzedelmeskedett. Szintén tatamira lép a világ- és Európa-bajnok Nagy Henrietta. A 2017-es budapesti világbajnokságon Vida Balázs két ezüstérmet is nyert, szintén második lett Nagy Rita, Bálint Zoltán pedig harmadik helyezést ünnepelhetett. Gremen Petra és Fésű Lajos állhattak már dobogóra Eb-n, és a többi magyar induló között is akadnak korosztályos világversenyek érmesei és helyezettjei.

„Először szerepel a kick-box az európai egyetemi játékokon, és bár az őszi világbajnokság az év fő versenye, fontosnak tartjuk, hogy itt is jó eredményeket érjünk el. Ennek megfelelően ütőképes csapatot állítottunk ki, amelytől mindenféleképpen érmeket várunk, már csak abból is kiindulva, hogy többen is felnőtt világbajnokok vagy érmesek. Nem könnyű a nyár közepén csúcsformába kerülni, de több edzőtábort is úgy időzítettünk, hogy sportolóink megfelelően felkészülhessenek az egyetemi Eb-re. Az esemény presztízsét az is növeli, hogy három olimpiai sportág képviselőivel leszünk együtt. Nagyon remélem, hogy makulátlan versenyt fogunk majd lebonyolítani, ami referencia is lehet az ötkarikás sportágak felé, hogy talán mi is megértünk az olimpiára, és szeretnénk minél hamarabb bekerülni a programba” – nyilatkozta a csapat vezetője, Olasz Attila.

EUSA küzdősport Eb, a magyar indulók kick-boxban:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: Fésű Lajos
74 kg: Vizsnyiczai  Richárd, Kulcsár Márió
84 kg. Bálint  Zoltán
+84 kg: Harangozó Gábor, Rohonczi  Jenő
Nők:
65 kg: Busa  Andrea
+65 kg: Nagy Henrietta

Light-contact:
63 kg: Fésű Lajos
74 kg: Mészáros  Attila
84 kg: Jánosi Máté
+84 kg: Vida  Balázs
Nők:
55 kg: Gremen  Petra
65 kg: Nagy  Rita, Busa Andrea

Read More

Sporttörténelmi kick-box Eb lesz Győrben augusztusban

Éppen egy hónap múlva kezdődik a győri Audi Arénában az idei utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, amelyet augusztus 26. és 31. között rendeznek meg. A verseny – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által tavaly elismert kick-box világszövetség – a WAKO története eddigi legnagyobb korosztályos kontinensviadalának ígérkezik: mintegy 2000 fiatal sportoló indulása várható. A magyaroktól a nemzetek versenyében az első háromba kerülést várja a szakvezetés – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A két évvel ezelőtti, szkopjei Európa-bajnokságon a sportág közel 1400 tehetsége lépett tatamira és szállt ringbe, ezzel szemben Győrben 35-40 ország 2000 kick-boxosára és 3000 feletti nevezésre számít a verseny főszervezője, Király István. A sportvezető, akit májusban az európai kick-box szövetség, a WAKO Europe elnökévé választottak, elmondta: különlegesség az is, hogy most először mutatkozik be világversenyen a gyermek korosztály, hiszen a pointfighting szabályrendszerben már a 7-9 évesek is küzdhetnek majd.

Az utánpótlás Eb-n a gyermekeken kívül kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15) és junior (16-18) korosztályú versenyzők indulhatnak. A két évvel ezelőtti, budapesti felnőtt világbajnoksághoz hasonlóan Győrben is ott lesz a sportág mind a hét szabályrendszere. Vagyis a küzdelmi szakágakban – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick és K1 –, valamint formagyakorlatban is avatnak bajnokokat. A kontinensviadalt nyolc tatamin és három ringben bonyolítják le hat napon keresztül, hétfőtől szombatig az Audi Arénában.

A szabályok szerint az egyes súlycsoportokban országonként két sportoló nevezhető, ennek köszönhetően hatalmas, több mint 150 fős magyar válogatottat állít csatasorba a hazai szövetség.

„Kvalifikációs sorozat alapján alakult ki, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az utánpótlás Eb-n” – számolt be Király István, aki a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke is egyúttal. – „A minél tökéletesebb felkészülés érdekében valamennyi szakágnak lesz központi edzőtábora a válogatott szakvezetők irányításával. Mi magunkat az éremtáblázat első három helyének egyikére várjuk, nem engedhetjük meg, hogy kisebb célokkal álljunk az Európa-bajnokság elé. Tudom, hogy ez kemény feladat, de a srácok is keményen dolgoznak.”

A sportvezető arra is kitért, hogy a szervezés során az EMMI-től és Győr városától is rengeteg segítséget kaptak. A fővédnökök között pedig olyan rangos személyiségeket tudhatnak, mint Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

Read More

Címvédésre készül a kick-box világbajnok Rákóczi Renáta

Rövid nyári pihenése után gőzerővel készül szeptemberi címmérkőzésére a Titán SE klasszisa. A profi kick-box világbajnoki övet tavaly elnyert Rákóczi Renáta hamarosan ismét 12 menetes meccsen bizonyíthat, az év végéig pedig további két profi gálán szeretne győzni. A tavasszal az Exatlon Hungary című tévés sportreality-ben is szerepelt kick-boxos a szabadidejét is aktívan tölti: épp egy formabontó, kutyás akadályfutó verseny szervezésében segédkezik.

A májusi világkupa óta minden erejével a címvédésre gyúr a számtalan amatőr bajnoki elsőséggel és a WAKO kick-box világszervezet profi világbajnoki övével is büszkélkedő Rákóczi Renáta. A ringes szabályrendszerek legjobb magyar női versenyzőjének tartott sportoló szeptemberi ellenfelét meghívásos alapon választják majd ki a világranglista élvonalából, és bár a személye még nem eldöntött, a címvédő mindenképpen kemény összecsapásra számít.

 „Az jár a fejünkben, hogy visszahívjuk a norvég Kristin Vollstadtot, aki ellen megszereztem tavaly a világbajnoki övet. Ők nagyon szeretnének egy visszavágót, és én sem vetem el az ötletet, mert erős ellenfél, és ha újra legyőzném, nyomatékosítanám, hogy jó helyen van nálam a profi cím. Mivel tavaly óta már tudom, mennyi lemondással jár ez a felkészülés, mentálisan kicsit többet kell most érte dolgoznom, de kitartó leszek, mint mindig” – ígérte Rákóczi Renáta.

A 32 éves kick-boxos idén további két profi megmérettetéssel számol: novemberben egy magyar-japán K1-es találkozóra kaphat meghívást, decemberben pedig a profi Európa-bajnoki címért is harcba száll a tervek szerint. Mindazonáltal az edzések közötti időt is a mozgásnak szenteli, mostanában a kutyás futást népszerűsíti egy szeptember végi amatőr verseny apropóján.

Nagyon szeretem az állatokat és futni is szoktam a két kutyámmal, nemrég pedig megkeresett az Akela Kutyaiskola azzal, hogy mi lenne, ha az exatlonos élményeimet velük együttműködve kamatoztatnám. Most azon dolgozunk, hogy a helyszínül szolgáló motocross pályára olyan plusz ügyességi feladatokat találjunk ki, amit mindenki teljesíteni tud. Szerintem ez remek program lesz azoknak is, akik csak mozogni szeretnének egyet a kutyájukkal, és azoknak is, akik versenyeznének, hiszen mindenkinek követhető lesz az időeredménye.”

Juhász Gábor tanítványa május óta a tapasztalat átadásának klasszikus formáját is gyakorolja: heti két alkalommal edz egy 10-12 éves gyerekekből álló kezdő csoportot. Mint mondja, nagy álma válik ezzel valóra, hiszen továbbadhatja a kick-box azon fortélyait, amiket ő is a mesterétől tanult.

„Sok örömöm van ezekben a gyerekekben, mert ugyan csak két hónapja dolgozom velük, de már látom rajtuk a fejlődést, és klassz érzés, hogy anélkül is a maximumot hozzák ki magukból, hogy én hajtanám őket. Nem is szeretnék szigorú edző lenni” – fogalmazott a később edzői karriert tervező profi kick-box világbajnok.

Read More

Remekeltek a magyar hölgyek a kick-box világkupán

Öt első, egy második és hat harmadik helyezést szereztek a magyarok a WAKO kick-box világszervezet Riminiben megrendezett világkupáján. A 42 ország közel 1400 sportolóját felvonultató világversenyen valamennyi aranyérmünket a nők szerezték: egyéniben Nagy Henrietta duplázott, a két Busa-nővér közül Andrea és Gabriella is felállhatott a dobogó tetejére és a pointfightingos kétfős női csapat is diadalmaskodott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Egy hónappal a nagysikerű budapesti kick-box világkupát követően a vk-sorozat olaszországi – létszámában a magyar viadalt megközelítő – állomásán léptek tatamira és szálltak ringbe legjobbjaink.

A pointfighting szabályrendszerben Nagy Henrietta megnyerte saját, 70 kg-os súlycsoportját, majd a nehézsúlyúak között sem talált legyőzőre. Busa Andrea a 60 kilóban a bronzéremig jutott, viszont négy győztes küzdelemmel sikerült megnyernie a legnagyobb presztízsű versenyszámot, a Grand Championnak nevezett nyílt kategóriát, ahová súlycsoportoktól függetlenül bárki nevezhetett.

Az egyéni sikerek mellett a csepeli Halker-Király Team képviseletében a Busa Andrea és Nagy Henrietta alkotta magyar duó nyerte a nők kétfős csapat versenyszámát is.

A ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszerben Busa Gabriella a nők 52 kg-os mezőnyében előbb 3-0-ra verte a lengyel Lewandowskát, majd 2-1-es pontozással jobbnak bizonyult a norvég Bergnél is, ezzel ő is aranyérmet szerzett.

Kick-box világkupa, Rimini, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
84 kg: 3. Veres Alex
Kétfős csapat: 2. Halker-Király Team
Nők:
60 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Busa Andrea
Kétfős csapat: 1. Halker-Király Team

Kick-light:
Férfiak:
Kétfős csapat:
+74 kg: 3. Contact Kick-box és Thai-box Egyesület
Nők:
Kétfős csapat: 3. Halker-Király Team

Full-contact:
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív fegyveres: 3. Puravecz Péter
Akrobatikus: 3. Brebovszky Zoltán

Read More

A kick-box célja az Európa Játékokra kerülés

Az Európai Olimpiai Bizottság elnöke személyesen gratulált Király Istvánnak ahhoz, hogy májusban megválasztották a kick-box sportág európai vezetőjének, a WAKO Europe elnökének. A kinevezést követően a szlovén Janez Kocijancic meghívta magához Ljubljanába a magyar sportvezetőt, ahol sok sikert kívánt a tavaly év vége óta a NOB által is elismert sportágnak. A megbeszélést követően Király István kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Nagyon jó érzés, hogy ilyen komoly figyelem övezi ezt a magyar sportdiplomáciai sikert. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár levélben gratulált és hatalmas eredménynek nevezte a magyar kick-box és a magyar sport számára egyaránt, most pedig az Európai Olimpiai Bizottság szlovén elnöke hívott meg és biztosított a támogatásáról. Ez egy bemutatkozó látogatás volt azután, hogy a sportágunk nemrég bekerült az olimpiai családba. Kocijancic úrral arról is beszéltünk, hogy mostantól együtt dolgozunk a kick-box előmenetelén” – számolt be a találkozóról Király István.

A megbeszélésen szóba került, hogy a sportág jövője szempontjából fontos állomás lehet a négyévente sorra kerülő Európa Játékok programjába kerülés. Kifejezetten előnyös a kick-box számára, hogy a most júniusi minszki multisport-eseményt követően 2023-ban Krakkó lesz a házigazda – hangsúlyozta Király István.

„Lengyelországban a sportág roppant népszerű és az ottani kick-box szövetség nagyon erős, ami bizakodással tölt el bennünket, és hiszünk abban, hogy ott lehetünk majd Krakkóban.”

Az új európai elnök – aki egyben a Magyar Kick-box Szakszövetség alelnöke is – hozzátette: a magyar szövetség szeretné vendégül látni Janez Kocijancicot a nyár végén Győrben. Augusztus 26. és 31. között ugyanis hazánk rendezi a 18 év alatti korosztály nagyszabású utánpótlás kick-box Európa-bajnokságát, amelyen várhatóan több ezer fiatal reménység küzd majd meg egymással.

Read More

Tizenkét magyar arany a budapesti kick-box világkupán

Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország közel 1700 sportolója indult. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést. A vk nagy sportdiplomáciai sikert is hozott: Király István lett a sportág európai szövetségének elnöke – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A tatamin zajló, félerős technikákat engedélyező szabályrendszerek közül a pointfightingban a Halker-Király Team jóvoltából magyar győzelem született a csapat versenyszámban. Light-contactban – szintén a csepeli klub révén – további két csapataranynak örülhettek a magyarok, míg egyéniben Busa Andrea lett első. Remekeltek a kick-light hazai legjobbjai: Debre Bence, Vida Balázs, Nagy Rita és Boros Petra valamennyien megnyerték súlycsoportjukat.

 

A ringben kiütésre menő szakágakban is állhattak magyarok a dobogó legfelső fokára. Full-contactban a 91 kg-os Baros Tamás diadalmaskodott. A K1 63.5 kilós súlycsoportjában a 2017-es budapesti vb-n győztes Habash Antoine ezúttal is ellenállhatatlan volt: három nap alatt négy győztes csatával érdemelte ki az aranyérmet.

 

A vártnál jobban szerepeltek a formagyakorlatban indult magyarok. Közülük a szakág vezetésével tavaly megbízott Puravecz Péter két elsőséget – és mellette egy harmadik helyezést – is elkönyvelhetett.

„A minden eddigit felülmúló létszám ellenére is sikerült magas színvonalon levezényelnünk a világkupát, amiben a visszajelzések is megerősítettek” – értékelt Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – „Versenyzőink is kitettek magukért, örömteli, hogy a hagyományosan erős számainknak számító tatamis szabályrendszerek mellett a ringben és formagyakorlatban is sikerült aranyakat nyernünk. Az pedig, hogy a szövetségünk alelnöke, Király István lett az európai szervezet vezetője, még tovább erősítheti a magyar kick-boxot.”

A vk éremtáblázatán Magyarország végzett az élen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot.

25. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak: 
57 kg: 3. Cselovszki Patrik
79 kg: 3. Veres Alex
+94 kg. 2. Csikós Péter
Nők: 
50 kg: 2. Török Szonja
60 kg: 2. Busa Andrea

Grand Champion: 2 Busa Andrea

Csapat: 1. Halker-Király Team     

 

Light-contact:

Férfiak:

57 kg: 3. Didenko Alexander

63 kg: 3. Mádi Bálint

74 kg: 3. Zsarkó Dániel Péter

79 kg: 3. Virág András

94 kg: 2. Szachán Bolivár, 3. Tápai Dávid Tamás

+94 kg: 2. Vida Balázs, 3. Vida Ádám és Balassa Tibor

Csapat:

74 kg felettiek: 1. Halker-Király Team

Nők:

50 kg: 3. Bécsi Nikolett

55 kg: 3. Gremen Petra

60 kg: 1. Busa Andrea, 3. Nagy Rita

65 kg: 3. Fülöp Eszter

70 kg: 3. Lukács Anett

Csapat: 1. Halker-Király Team, 3. ZMKBA-Combat

 

Kick-light:

Férfiak:

57 kg: 2. Didenko Alexander, 3. Oláh Bence és Mozsonyi Dániel

63 kg: 3. Mádi Bálint

69 kg: 1. Debre Bence, 3. Hammer Martin

79 kg: 3. Veres Alex és Szmolek Emánuel

84 kg: 3. Szmolek Emánuel

89 kg: 3. Kondor Sándor és Leisz Attila

94 kg: 2. Igaz Ramón, 3. Tápai Dávid Tamás és Szabó István

+94 kg: 1. Vida Balázs, 2. Vida Ádám

Nők:

55 kg: 2. Gremen Petra

60 kg: 2. Busa Andrea, 3. Nagy Rita

65 kg: 1. Nagy Rita, 3. Fülöp Eszter

70 kg: 3. Takács Viktória

+70 kg: 1 Boros Petra

 

Full-contact: 

Férfiak:

60 kg: 3. Benedek Dániel

75 kg: 2. Bárdosi Sándor

81 kg: 3. Magyar Gyula

91 kg: 1. Baros Tamás

Nők:

52 kg: 2. Busa Gabriella

60 kg: 2. Rákóczi Renáta

K1:

Férfiak:

63.5 kg: 1. Habash Antoine

81 kg: 3. Koncz Attila

91 kg: 3. Mihajlov Dávid

Nők:

52 kg: 3. Zsiga Melinda

+70 kg: 2. Pallás Zsimonetta
 

Formagyakorlat:

Férfiak:

Kreatív: 2. Friedl Flórián
Kreatív fegyverrel: 1. Puravecz Péter 
Zenés: 1. Puravecz Péter, 2. Schersing András, 3. Friedl Flórián

Zenés fegyverrel: 2. Schersing András, 3. Puravecz Péter

Read More