kiemelt bajnokságok tagged posts

Igazi rangadó

Simának indult, mégis izgalmas véget ért a Budapesti Honvéd és a Nyíregyházi Sportcentrum összecsapása a kiemelt juniorkosárlabda-fiúbajnokságban. Az első három negyedet uraló hazaiak a végjátékban is higgadtabbak maradtak, így győzni tudtak. Lakner Gábor • Talán még a vendégszurkolók közül sem … Bővebben Tovább

Egylabdás rangadó

A Vasas Akadémia fordulatos mérkőzésen három ponttal győzte le a Szolnoki Sportcentrumot a kiemelt kadet fiú kosárlabda-bajnokság csütörtöki rangadóján. A két csapat fél perccel a vége előtt még döntetlenre állt, a végjáték aztán a hazaiaké volt. Lakner Gábor • Érdekesnek … Bővebben Tovább

Elittorna Sopronban

Csütörtöktől keddig rendezik meg Sopronban a már hagyományos U16-os leány kosárlabdatornát, melyen a rendező mellett hét ország bajnokcsapata vesz részt. A két magyar résztvevő, a Soproni Darazsak Akadémia és a Csata DSE összecsapása egyben bajnoki mérkőzés is lesz. Lakner Gábor … Bővebben Tovább

Körkép, szünetben

A válogatott-összetartás hetében szemügyre vettük, honnan folytatják a kiemelt kosárlabda-bajnokságokban szereplő csapatok a röpke szünet után. A junior-fiúbajnokság keleti csoportjában szuperrangadó következik. Lakner Gábor • A múlt héten nem rendeztek mérkőzéseket a kiemelt kosárlabda-bajnokságokban, ugyanis az őszi szünetben összetartáson vettek … Bővebben Tovább

Selejtezőkkel indul az évad

Hétvégén beindul a nagyüzem a korosztályos kosárlabda-bajnokságokban, a kadet fiúk és a junior leányok selejtezőt játszanak, hogy a legjobbak között szerepelhessenek az alapszakaszban. L. G. • Hétvégén két korosztályos bajnokságban is feldobják a labdát, a kadet fiúk és a junior … Bővebben Tovább

Jöhet a rájátszás

A kiemelt fiú kadet kosárlabda-bajnokságban is kialakult a felsőházi rájátszás nyolccsapatos mezőnye. Az alapszakasz tapasztalatai szerint izgalmas, kiegyenlített küzdelem várható. L. G. • A kiemelt kosárlabda-bajnokságok közül utolsóként a fiú kadetbajnokság alapszakasza fejeződött be. A keleti és a nyugati csoportban … Bővebben Tovább

Felsőházi csaták

Két kiemelt korosztályos kosárlabda-bajnokságot veszünk szemügyre a felsőházi küzdelmek megkezdése okán. A kadet leányok versengésében ketten is hibátlanul zárták az alapszakaszt, hasonlóra nem volt példa a junior fiúk küzdelemsorozatában. Lakner Gábor • A kiemelt korosztályos bajnokságok közül a többitől eltérő … Bővebben Tovább

Triplaeső Pasaréten

A vendég Csata DSE nyerte a budapesti rangadót a Vasas Akadémia ellen a kiemelt leány kadetbajnokságban. A mutatott játékkal egyik edző sem volt elégedett. Lakner Gábor • A kiemelt leány kadetbajnokság keleti csoportjának két legjobb csapata csapott össze egymással vasárnap … Bővebben Tovább

A Vasas meg csak robog

A legkisebbek biztatása közepette, a vártnál könnyebben győzött a Vasas Akadémia a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ellen a kiemelt kadet-fiúbajnokságban. Lakner Gábor • A várt izgalmak ugyan elmaradtak a Vasas Akadémia és a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia bajnoki összecsapásán a … Bővebben Tovább

Pályán a junior hölgyek is

A kiemelt utánpótlás-bajnokságok közül végül, de nem utolsósorban a junior nők is megkezdték az alapszakaszt. A selejtezőkből négyen kerültek a tizenkét legjobb csapat közé. L. G. • A kiemelt női juniorbajnokságban is megkezdődtek a küzdelmek, a junior fiúk, a kadet … Bővebben Tovább

Rajtol az alapszakasz

Véget értek a selejtezők a kiemelt utánpótlás-bajnokságok két korosztályában, a hét végén a junior fiúk és a kadet leányok számára is megkezdődik az alapszakasz. UP-info • A kiemelt utánpótlás-bajnokságokban két korosztályban is lezárultak a selejtezők, és a hét végén megkezdődik … Bővebben Tovább